A karácsonyi történetet és a hozzákapcsolt szokásokat vallástól függetlenül ma is minden család valamilyen formában átörökíti. Ez nemzettudatunk, hazaszeretetünk, hagyományaink, szocializációs normáink egyik legfontosabb eszköztára. Isten, család és haza. A nő anya, a férfi apa, a gyerek gyerek. A karácsonyi hagyományok ezt újra világossá teszik, ha nem lenne elég világos. A társadalmi nemi szerepek és a biológiai nemből adódó lehetőségek különválasztása helyett ezeket újra egybeforrasztjuk. Ennek aktusai zajlanak a vacsoraasztalnál, és a hozzá vezető út során a konyhában, a boltokban, a lakástakarításkor. Ki ül az asztalfőn? Mind tudjuk.

Karácsonykor kibékülni látszanak egymással világnézetek, liberálisok, konzervatívok, baloldaliak egyaránt ünneplik a karácsonyt. A karácsony mindenkinek ugyanazt jelenti: a szeretet fontosságának hirdetését, mégiscsak összetartozunk. Jézus születésére hivatkozva visszatérni igyekszünk a kisgyermekkori állapothoz pár napra, amikor még a szüleinkbe vetett bizalomban élhettünk, és a szülők önzetlen gondoskodással és szerető figyelemmel fordultak gyermekükhöz. Elhisszük, hogy a béke lehetséges.

Minél nagyobb a társadalomban a bizonytalanság, annál inkább kapaszkodunk a család biztonságába, a karácsonyi béke annál fontosabb.

A segítő szakmákban és a kereskedelemben dolgozók jól tudják, hogy az időszakot fizikai bántalmazásig fokozódó összeveszések, depresszió és öngyilkossági késztetések, szélsőséges tivornyák, eszement pénzköltések, megszökő állami gondozott gyerekek is fémjelzik. A családtagok személyes, közösségi és társadalmi traumái élesebben kirajzolódnak, ha a családi biztonságról és a karácsonyi békéről kiderül, hogy illúzió. Prágában karácsony előtt pár nappal, apja után több egyetemistát megölt és megsebesített, mielőtt magával végzett egy fiatalember.

A szociális ellátást és társadalmi mobilitást leépítő neoliberális kapitalista korszakban egyre inkább predesztinálja sorsunkat, hogy hova születtünk. Ez határozza meg milyen iskolákat végezhetünk, milyen munkahelyekre kerülhetünk, milyen egészségügyi ellátást vehetünk igénybe, hol lakunk, milyen lesz a karácsonyunk, mi kerülhet a fa alá és a vacsoraasztalra.

A fogyasztói társadalomban kiüresedett karácsony jelentését érdemes újragondolni. Ha a közismert karácsonyi legenda hangsúlyain változtatunk, új értelmet adhatunk ezeknek a napoknak.

Legelsősorban ünnepelhetjük a háborítatlan szülést.

Máriát, egy fiatal nőt, aki annak ellenére, hogy nem tudta, hogyan kell szülni, képes volt gyermekét az ösztöneire hallgatva gond nélkül, békésen világra hozni.

Ma Magyarországon a császármetszéses szülések száma és a gátmetszések száma messze az európai átlag felett van. A magyar nők nagyobb többségének traumatikus szülésélményei vannak, nem ismerik azt a háborítatlanságot és békét, amire a karácsonyi történet emlékeztet. Elterjedt az a közbeszéd, hogy a szülést csak túl kell élni, és mielőbb elfelejteni, jobb róla nem beszélni, lényeg, hogy a gyerek meglegyen.

A szülés valóságos tapasztalásáról való beszéd épp úgy tabusított a legtöbb családban, ahogy az idősek haldoklásának sem lesznek társai legtöbb esetben a hozzátartozók.

A karácsony szólhat ezeknek a félrerakott tapasztalatoknak a felidézéséről, megosztásáról, gyógyításáról.

Ha a karácsonyi történetben Mária nem lenne mellékszereplő Jézus mellett, akkor a karácsony lehetne annak a csodálatos női képességünknek az ünnepe, hogy tudunk szülni. A nők ma sokkal inkább azt a szocializációs normát kapják elsősorban traumatizáló szüléseken átesett anyáiktól, és szülész-nőgyógyász (többségében férfi) orvosaiktól, hogy a szülés olyan folyamat, amiben az anyát meg kell óvni a szülés veszélyes, kiborító élményeitől, a fájdalomtól és rettenettől, ami ezzel jár. Így a legtöbb nő nem is élheti meg a szülés mindent elsöprő erejét, a csodát, ahogy a női test szülni képes, hiszen nem erre, hanem a megúszásra és túlélésre készül. A legtöbb nő úgy marad mellékszereplő a saját szülésében, ahogy a karácsonyi történetben Mária a kis Jézus mellett. Elvégzik helyette a szülést a sebészként beavatkozó orvosok vagy a mesterséges oxitocin.

Ünnepelhetjük karácsonykor a gondoskodó apát is, Józsefet, aki mindent megtesz azért, hogy fia nyugalomban és szeretetben jöhessen a világra, és aki tiszteletben tartja a vajúdó asszony kéréseit.

Férfiként el tudja fogadni, hogy jelenléte és szerető odafordulása fontosabb, mint akár a jobb körülmények biztosítása. Jézus élettörténetében a gondoskodó apával csak ezen az egy ponton találkozhatunk, ahogy arra Szil Péter, a Stop-Férfierőszak Projekt létrehozója felhívja a figyelmet egyik írásában. Amikor Jézus a kereszten, halálakor hívja szenvedésének enyhítésére mennyei apját, akkor az, bizony, nem válaszol. Ez a némaság megfelel annak a semmibevevéssel, tulajdonképpen cserbenhagyással traumatizáló apaképnek, amit jellemzően normálisnak tartunk a mai magyar családokban is. Az anya kellékeként számon tartott gyereket az apa elhanyagolja. Neki más a dolga, pénzt kell keresni, karriert kell építeni, nem ér rá. Időnként beugrik, meccsre viszi a gyereket, „megnevel”,  eldicsekszik vele (főleg, ha fiú), helyreteszi, ha az anya nem elég szigorú.

Ki látott már férfit bemenni egyedül egy bababoltba, hogy kissapkát vegyen a babájának? Hányan vesznek, vehetnek ki hat hét szabadságot, hogy legalább a gyerekágyas időszakot a kisbabájukkal és párjukkal töltsék? Melyik az a vállalat, amelyik a jelképesnél jobban támogatja ebben a magyar apákat?

A legtöbb apa nem tudja azokat a bensőséges érzéseket megélni, amelyeket a gyerek születése és felnövése adhat az életében. Praktikus, sokszor gazdasági szempontok és a berögződött szociális minták írják felül ezeket az érzéseket. Kell a „trónörökös”, aki a családi vállalkozást átveszi majd. Statisztikák nélkül is állíthatjuk, hogy a mai magyar családok nagy többségében ennek az apaképnek megfelelően alakulnak a család mindennapjai és karácsonyai is. A szülés, a gyerek, a háztartás ma is elsődlegesen a nők dolga.

A karácsonyi helyszín, egy „rongyos istállócska”.

Messze a városi zajtól, a pénzcsörgéstől, a hatalomtól. A kényszerű kivonulás a csillagfényes sötét csendbe, az állatok és növények közé, éppen az, amire a háborítatlan szüléshez szükség van. Az ősi természetesség otthonosságára, amiben felszabadulhat a szülési kontrakciókat biztosító oxitocin, a szeretethormon. A kórházban, ami az otthonostól elidegenedett, mesterséges tér, ezt mesterséges oxitocinnal kénytelenek pótolni.

Ünnepelhetjük a betlehemi szüléshez meleget adó állatokon keresztül a természeti lényeket, akik támogatják az emberek életét.

A pásztorokban a kisded imádásával, a komatálat hozó emberek érkezésével a közösséget is ünnepelhetjük, amikor az emberek képesek önzetlenül odafordulni egymáshoz és örülni a másik örömének. A képességet, hogy tudunk olyanokra figyelni, akikhez nem érdekek vagy hasznos célok fűznek. A természet és emberi világ harmonikus egységének lehetőségét is ünnepelhetjük, amit a klímavészhelyzetben sürgősen helyre kell állítanunk. Ennek a kerek állapotnak az emlékét is felidézheti a karácsonyi legenda.

A királyok imádása már Jézus történelmi, politikai szerepének irányába viszi el a figyelmet. Jézus társadalomformáló története veszi kezdetét azzal, hogy olyan királyok imádják őt, akik a római hatalom megdöntésének ideológiai ígéretét is látják a régi korszakot lecserélni képes kiválasztottban. Ezzel viszont már feláll a férfihatalom új rendje, a középkori királyságok korszaka, ahol nőnek már alapvetően nincs dolga, helye. Máriának megköszönik a közreműködést.

Az újszülöttet anyakönyvezik, megkapja a személyi számát, a biológiai nemhez kötött társadalmi szerepek útja ezzel ki is van jelölve. A „ketteskék” visszamehetnek a konyhába, mosogathatják a karácsonyi vacsora után a tányérokat. Mária szülése pedig újra el van felejtve, hiszen nem Jézus világra hozása, hanem világrajövetele volt a lényeg. Ha hagyjuk.