A The New York Times főcíme nem kertel: „A közel-keleti háborútól még jobban megugrik a nemzetközi fegyverértékesítés”. A Gázában, Ukrajnában és másutt folyó konfliktusok mérhetetlen és lelkiismeretlen emberi szenvedést okoznak, ugyanakkor a világ fegyvergyártóinak nyereségét is növelik. Volt idő, amikor az efféle fegyvereladásokról úgy beszéltek, mint a „halál kufárjainak” „háborús haszonleséséről”.

Most azonban nagyon más idők járnak: másként áll a fegyveriparhoz a fősodorbeli média és a washingtoni intézményrendszer, és más a jelenlegi konfliktusok természete is.

Persze az amerikai fegyveripar jó ideje elképesztő módon uralja a nemzetközi piacot. Jelenleg a globális értékesítések 45%-át ellenőrzi,

ám ez az arány alighanem még tovább nő majd az európai és közel-keleti szövetségesek rohamos fegyverkezésével az e régiókban folyó háborúk miatt.

Az Izrael és a Hamász, illetve az Oroszország és Ukrajna közötti háborúkról szóló, országosan sugárzott beszédében Biden elnök feltűnően dicsérő szavakkal szólt az amerikai fegyveriparról. „Ahogy a második világháborúban, a hazafias amerikai dolgozók ma is a demokrácia arzenálját építik, és a szabadság ügyét szolgálják.” Politikai és kommunikációs tekintetben az elnök okosan a fegyverek gyártásában résztvevő munkásokra fókuszált, nem pedig az Izrael, Ukrajna és más háborúban álló nemzetek felfegyverzéséből hasznot húzó óriásvállalatokra. Márpedig komoly hasznot húznak belőle. És ami még szembetűnőbb: az e cégekhez befolyó bevételek nagy részét a vezetők elképesztő fizetéseire fordítják, valamint részvény-visszavásárlásokra, amelyek még tovább növelik a részvényesek jövedelmét.

Beszédében Biden elnök nem mulasztott el kitérni arra sem, hogy milyen előnyöket nyújtanak az amerikai gazdaságnak ezek a katonai segélyek és fegyvereladások:

„A készleteinkben ülő felszereléseket küldjük Ukrajnának. A Kongresszus által kiutalt pénzből pedig új felszerelésekkel töltjük fel saját készleteinket, saját raktárainkat. Azok a felszerelések, amelyek Amerikát védik, Amerikában készülnek. A légvédelmi ütegekhez szolgáló Patriot rakétákat Arizonában gyártják. A tüzérségi lövedékeket országszerte tizenkét államban, Pennsylvaniától Ohión át Texasig. És még hosszan sorolhatnám.”

Egyszóval a katonai-ipari komplexum szárnyal: ömlenek a bevételek, ahogy az elismerések is a politika legmagasabb szintjeiről Washingtonban. De tényleg a demokrácia arzenálja ez? Vagy erkölcstelen vállalkozás, amely bármely országgal hajlandó üzletelni, legyen az demokrácia, autokrácia, vagy a kettő között bármi?

A jelenlegi konfliktusok felfegyverzése

Az Egyesült Államoknak mindenképpen biztosítania kell Ukrajna számára mindazt, amire szüksége van ahhoz, hogy megvédje magát az orosz inváziótól. Azonban ha a fegyverek küldését nem kíséri diplomácia stratégia, az biztos recept a végtelen, felőrlő háborúhoz (illetve a végtelen profithoz a fegyvergyártók számára), amely bármikor az USA/NATO és Oroszország közötti, sokkal közvetlenebb és pusztítóbb konfliktussá eszkalálódhat. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy Ukrajnának sürgősen további ellátásra van szüksége, a megfelelő fegyverrendszerek forrásai szükségszerűen olyan vállalati óriások lesznek, mint a Raytheon és a Lockheed Martin. Ebben nincs semmi meglepő – azonban ne felejtsük el, hogy ezeket a vállalatokat nem a jótékonyság vezérli.

Gregory Hayes, a Raytheon vezérigazgatója, ha szerényen is, de elismerte ezt a Harvard Business Review-nak az ukrajnai háború kezdetén adott interjújában:

„Nincs okunk mentegetőzni azért, mert ezeket a rendszereket, ezeket a fegyvereket gyártjuk… Tény, hogy idővel végül hasznot fog hozni az üzlet. Minden, amit ma Ukrajnába szállítanak, természetesen a Védelmi Minisztérium vagy a NATO-szövetségesek készleteiből származik, és ez remek hír. Előbb-utóbb fel kell majd töltenünk ezeket, és az elkövetkező években ez üzleti hasznot fog hozni.”

Hayes hasonlóan fogalmazott a Morgan Stanley egyik kutatójának kérdésére adott válaszában egy Wall Street-i elemzőkkel folytatott telefonbeszélgetés során. A kutató megjegyezte, hogy a Biden elnök által Ukrajna és Izrael számára javasolt több milliárd dolláros katonai segélycsomag „úgy tűnik, igen jól passzol a Raytheon védelmi portfóliójához”. Hayes erre azzal reagált, hogy „a Raytheon portfóliójának egészén érződni fognak ennek a készletmegújításnak az előnyei – nem csupán a Védelmi Minisztériumnak történő értékesítések várható növekedésében, ahogy folytatjuk a készletek feltöltését.” Csak Ukrajna ellátása Hayes szerint az elkövetkező néhány évben több milliárd dolláros bevételt hoz, 10–12%-os haszonkulccsal.

Ám ennél a közvetlen nyereségnél is nagyobb probléma az, ahogyan az ország fegyverlobbija a háborúra támaszkodva igyekszik kialkudni a számára kedvező intézkedések egész sorát, amelyek jóval túlmennek az Ukrajna támogatásához szükséges kereteken. Ilyenek a kevesebb korlátot jelentő, többéves szerződések; az árfelhajtás elleni védelem csökkentése; a külföldi értékesítések jóváhagyásának felgyorsítása; valamint az új fegyvergyárak építése. És ne feledjük, milyen környezetben történik mindez:

a Pentagon megugró költségvetése várhatóan pár éven belül eléri az elképesztő 1000 milliárd dollárt!

Ami Izrael felfegyverzését – benne a Biden elnök által nemrég javasolt 14 milliárd dolláros katonai gyorssegélyt – illeti: a Hamász által elkövetett szörnyű támadások egyszerűen nem indokolják azt a totális háborút, amelyet Benjamin Netanjahu kormánya indított a Gázai övezet több mint kétmillió lakója ellen. A háború már eddig is sok ezer emberéletet követelt, és várhatóan még számtalan további áldozatot fog szedni. A Gáza lerombolását célzó hozzáállás semmiféleképpen nem illik a demokrácia védelmének kategóriájába, vagyis a belőle profitáló fegyvergyártó cégek bűnrészesek lesznek a kibontakozó humanitárius katasztrófában.

Az elnyomás lehetővé tétele és a demokrácia megtagadása

Az elmúlt évek során az amerikai fegyvergyártók távolról sem a demokrácia megbízható arzenálját biztosították. Gyakran segítettek aláásni a demokráciát világszerte, miközben egyre erőteljesebb elnyomást és konfliktusokat tettek lehetővé – erről azonban mintha tudomást sem vennének az iparágról a fősodorbeli médiában megjelent közelmúltbeli tudósítások. Amint a Quincy Institute 2022-es jelentésében kiemeltem,

az akkoriban világszerte aktívan zajló 46 konfliktusból 34-ben egy vagy több fél is az Egyesült Államoktól szerzett be fegyvereket.

Egyes esetekben az amerikai fegyverellátás mértéke szerény volt, sok más konfliktus esetében azonban az amerikai fegyverek központi szerepet játszottak az egyik vagy több hadviselő fél katonai képességeinek biztosításában.

Az efféle fegyvereladások a demokráciát sem segítik az autokráciával szemben, holott ez a Biden-adminisztráció külpolitikai hozzáállásának egyik kulcsszava. 2021-ben (erről az évről teljes körű statisztikák állnak rendelkezésre, 2022-ről még nem) az Egyesült Államok 31 olyan országot fegyverzett fel, amelyet a Freedom House – a demokrácia, a politikai szabadság és az emberi jogok globális tendenciáit nyomon követő nonprofit szervezet – „nem szabadnak” minősített.

A legkirívóbb közelmúltbeli példa, amelyben az amerikai fegyveripar egyértelműen vétkes rengeteg civil halálában, a Szaúd-Arábia és Egyesült Arab Emírségek vezette koalíció jemeni beavatkozása, amely 2015 márciusában indult, és mindmáig nem ért igazán véget. Bár a konfliktus aktív katonai része viszonylag lecsendesedett, az ország részleges blokádja továbbra is több millió jemeni szükségtelen szenvedését eredményezi. A bombázás, a szárazföldi harc és a blokád együtt közel 400 ezer áldozatot követelt. A közvetlen katonai akciók civil áldozatainak nagy része az amerikai gyártmányú repülőgépekkel és fegyverekkel végrehajtott szaúdi légicsapásokban veszítette életét.

A Kongresszus egy háborús hatáskörökről szóló határozat meghozatalával példátlan erőfeszítéseket tett a Szaúd-Arábiának történő konkrét fegyvereladások megakadályozására, illetve a konfliktusban történő amerikai szerepvállalás korlátozására – ám Donald Trump elnök végül megvétózta a jogszabályt. Eközben a Raytheon és a Lockheed Martin által szállított bombákat rutinszerűen használták civilek ellen, és lakóövezeteket, gyárakat, kórházakat, egy esküvőt, sőt még egy iskolabuszt is szétlőttek velük.

A fegyvergyártó vállalatok általában passzív szemlélőként igyekeznek beállítani magukat, amikor arról kérdezik őket, éreznek-e felelősséget amiatt, ahogy a fegyvereiket felhasználják. Azzal érvelnek, hogy csupán a Washingtonban kijelölt politikát követik. A jemeni háború csúcsán az Amnesty International megkérdezte a Szaúd-Arábia/Egyesült Arab Emírségek koalíciója részére katonai felszereléseket és szolgáltatásokat nyújtó cégektől, van-e biztosítékuk arra, hogy a fegyvereiket nem használják az emberi jogok kirívó megsértésére. A Lockheed Martin tipikusan semmitmondó válaszában kiemelte: „a védelmi felszerelések exportját az Egyesült Államok kormánya szabályozza, és mind a végrehajtó hatalom, mind a Kongresszus jóváhagyja, annak biztosítására, hogy az exporttevékenység az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai célkitűzéseit támogassa.” A Raytheon egyszerűen csak annyit nyilatkozott, hogy „a precíziós irányítású lőszerek értékesítése Szaúd-Arábiának az Egyesült Államok törvényeinek megfelelően történt és történik”.

Hogyan alakítja a fegyveripar a szakpolitikát?

A fegyveripari vállalatok tevékenységét az Egyesült Államok törvényei szabályozzák – ugyanakkor a vállalatok természetesen maguk is igyekeznek aktívan alakítani ezeket a törvényeket, egyebek között nagy erőkkel igyekeznek akadályozni a fegyverértékesítéseket korlátozó jogalkotást.

A Raytheon például sok színfalak mögötti munkával igyekezett biztosítani, hogy továbbra is nagy volumenben értékesíthesse a precíziós irányítású bombákat Szaúd-Arábia részére. 2018 májusában a vállalat akkori vezérigazgatója, Thomas Kennedy még személyesen is felkereste a szenátus külügyi bizottságának elnökét, New Jersey állam demokrata párti képviselőjét, Robert Menendezt, hogy (sikertelenül) nyomást gyakoroljon rá, és rávegye: ejtse az ügylet leállítását. A vállalat közeli kapcsolatot ápolt a Trump-adminisztrációval is, többek között Peter Navarro elnöki kereskedelmi tanácsadóval, hogy biztosítsa az adminisztráció támogatását a szaúdi rezsimnek történő további értékesítésekhez – még az Egyesült Államokban lakó prominens szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolását követően is.

Hosszú azoknak az emberi jogi jogsértéseket elkövető országoknak a listája, amelyeknek az Egyesült Államok fegyvert szállít. Szerepel rajta például (a teljesség bármiféle igénye nélkül) Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Törökország, Nigéria és a Fülöp-szigetek. Az efféle fegyvereladásoknak katasztrofális emberi következményei lehetnek. Emellett az értékesítések olyan rezsimeket is támogatnak, amelyek igen gyakran saját régiójukat is destabilizálják, és azt kockáztatják, hogy az Egyesült Államok közvetlenül konfliktusba keveredik.

Az Egyesült Államok által szállított fegyverek ráadásul igen gyakran Washington ellenfeleinek kezébe kerülnek.

Például az Egyesült Arab Emírségek amerikai fegyvergyártók által gyártott kézifegyvereket és páncélozott járműveket adott át Jemenben működő szélsőséges milíciáknak, anélkül, hogy ennek bármiféle nyilvánvaló következménye lett volna – jóllehet az ilyen fellépés nyilvánvalóan sérti a fegyverexportra vonatkozó amerikai törvényeket. Néha az efféle fegyverek vásárlói egymás ellen fordulnak, például 2019-ben Törökország az Egyesült Államoktól vásárolt F-16-osokkal bombázta az Egyesült Államok által támogatott szíriai erőket, amelyek az Iszlám Állam terroristái ellen harcoltak.

Az efféle példák világosan mutatják:

sokkal alaposabb ellenőrzést igényel az USA fegyverexportja.

Ehelyett azonban az iparág a fegyvereladások jóváhagyásának egyre „racionalizáltabb” folyamatát szorgalmazza, és olyan intézkedések mellett kampányol, amelyek még jobban megkönnyítenék a külföldi rezsimek felfegyverzését – függetlenül azok emberi jogi bizonyítványától, illetve a Washington által elméletileg képviselt érdekek támogatásától. Ilyen az „exportellenőrzési reform kezdeményezése”, amelyet az iparág erőteljesen szorgalmazott az Obama- és a Trump-adminisztráció idején, és amely végül a lőfegyverek kivitelének további lazítását biztosította. A kezdeményezés valójában megkönnyítette, hogy a jövőben olyan értékesítésekre kerülhessen sor, amelyek nyomán az Egyesült Államokban gyártott fegyverek zsarnokok, terroristák és bűnszervezetek kezébe juthatnak.

---

Az iparág jelenleg olyan kezdeményezéseket szorgalmaz, amelyek a külföldi katonai értékesítési program „reformjain” keresztül még jobban felgyorsítanák a fegyverek kijuttatását az országból. A Pentagon ekkor lényegében fegyverközvetítőként szolgálna az érintett fegyvergyártó vállalatok és a külföldi kormányok között.

---

A katonai-ipari komplexum megzabolázása

Ez a törekvés – amely a fegyverexport egyre gyorsabbá tételét, s vele az ország már ma is elképesztő fegyvergyártó kapacitásának további növelését célozza – pusztán még erőteljesebb árfelhajtáshoz vezet majd a fegyvergyártó vállalatok részéről. A kormánynak az lenne a kötelessége, hogy megakadályozza ezt, nem pedig az, hogy elősegítse. Az állítólagos biztonsági aggályok Ukrajnában, Izraelben vagy bárhol másutt nem állhatnak az erőteljes kongresszusi felügyelet útjába. Ne feledjük: a második világháború csúcspontján – amikor Amerika biztonsága félelmetes kihívások előtt állt – Harry Truman (szenátorként) bizottságot hozott létre a háborús nyerészkedés felszámolására.

Igen, az adófizetők dollárjait elszórják abban a rohanásban, amelyben igyekeznek minél több fegyvert legyártani és értékesíteni külföldön. Ráadásul minden olyan fegyverszállításra, amely jogos védelmi célokat szolgál, jut egy – vagy talán több is –, amelyik konfliktusokat és elnyomást szít. Emellett annak a kockázata is nő, hogy miközben az óriás fegyvergyártó vállalatok és vezetőik vagyonokra tesznek szert, az ország további költséges külföldi konfliktusokba keveredik.

Ennek az eladási hajszának a lelassítására az egyik lehetséges eszköz az lenne, ha „fordított forgatókönyvet” vezetnénk be a fegyverexportok kongresszusi felülvizsgálatára. A jelenlegi törvények szerint a Kongresszus mindkét házának vétóbiztos többsége szükséges egy megkérdőjelezhető értékesítés megakadályozásához. Ez a követelmény – talán nem meglepő – soha (igen, soha!) nem teljesült, hála annak ez évi több millió dollárnyi választási támogatásnak, amelyet a fegyvergyártó vállalatok nyújtanak kongresszusi képviselőinknek. A fordított forgatókönyv azt jelentené, hogy a kongresszus megerősítő jóváhagyása szükséges minden kulcsfontosságú országba irányuló nagyobb volumenű értékesítéshez – ami jelentősen növelné annak az esélyét, hogy a veszélyes üzleteket még időben leállítják.

Az amerikai fegyveriparnak „a demokrácia arzenáljaként” való dicsőítése elfedi azt a tényt, hogy a fegyveripar sokféle módon aláássa biztonságunkat, és elpazarolja adódollárjainkat. Ahelyett, hogy romantizáljuk a katonai-ipari komplexumot, ideje volna nagyobb demokratikus ellenőrzés alá vonnunk. Elvégre oly sok élet függ tőle.