Arany útlevél, befektetési célzatú állampolgárság, letelepedési kötvények – különféle megnevezések nagyon hasonló állami üzelmekre. Egyre több állam hajlandó eladni az állampolgárságát és az azzal járó kiváltságokat, az „útlevél biznisz” pedig a világgazdaság egyik legsötétebb és leggyorsabban növekvő iparágává változott. Ez derül ki Kristin Surak Az arany útlevél (The Golden Passport) című könyvéből, mely a napokban jelent meg Harvard University Press kiadónál, s melyből a Jacobin magazin közölt egy hosszabb fejezetet.

A London School of Economics szociológusa, aki az utóbbi években már több tanulmányban foglalkozott a befektetési programokon alapuló állampolgárság rendszerével (a jelenség más megnevezésekkel is ismert, úgy mint: „befektetési célzatú” vagy „befektetésen alapuló” állampolgárság, azaz Citizenship by Investment, CBI) azt állítja, hogy bizonyos becslések szerint

2022-ben legalább huszonkét országnak futott olyan programja, amely jogalapot biztosított a külföldi befektetők számára, hogy bizonyos befektetés vagy adományozás fölött állampolgársághoz jussanak.

A CBI a legelterjedtebb a Karib-térségben: Antigua, Dominika, Grenada, Saint Kitts és Saint Lucia bevételeinek jelentős hányada (egyes országok GDP-jének majdnem a fele) érkezik a tehetős emberek befektetéseiből, melyért cserébe ezeknek a kis államoknak az állampolgáraivá válhatnak.

A Földközi-tenger térségében Málta, Egyiptom, Jordánia, Montenegró, Észak-Macedónia és Törökország működtet ilyen programokat. A sztár most éppen Törökország, Ankara még a koronavírus-járvány csúcspontján, 2020-ban is havonta körülbelül ezer kérelmet hagyott jóvá.

Sokáig Ciprus vitte a prímet, de a programot 2020 őszén leállították, miután az Al Jazeera leleplezte, hogy 2500 ember kapott ciprusi, azaz EU-s útlevelet, köztük körözöttek és elítéltek is.

A közelmúltig a CBI-rendszerek az egymillió főnél kisebb lakosságú kis szigetországok sajátja volt, ám az utóbbi években Oroszország és Egyiptom is rákapott a bizniszre. Bár évente hozzávetőlegesen 50 ezren szereznek ilyen módon állampolgárságot, Kristin Surak arra figyelmeztet bennünket, hogy a maga kontextusában vizsgáljuk a jelenséget.

A Máltáról, Antiguáról, Ciprusról, Saint Luciáról és Dominikáról rendelkezésre álló adatok szerint a vásárlók főként három régióból származnak: Kína és Délkelet-Ázsia, Oroszország és a posztszovjet térség, valamint a Közel-Kelet. Noha egyre jelentősebb számban jelentkeznek az állampolgárságra az Egyesült Államokból is, a kereskedés motorját a „gyenge” útlevéllel rendelkező országokból és tekintélyelvű rendszerekből érkező gazdag emberek kisebb csoportja alkotja. Ők különben az állampolgárságot nem, de letelepedést biztosító programoknak is gyakori résztvevőjük, amilyen például a magyarországi is volt, melyben 2013 és 2017 közt húszezer ember szerzett jogot a letelepedéshez és az Európai Unión belüli mozgáshoz.

Ám megfontolandó az is, hogy voltaképpen miféle áru az állampolgárság? Az államok határozzák meg a piacokat strukturáló és a piacokon belüli kereskedelmet elősegítő szabályokat. Az állam szerepvállalása és szabályozóereje befolyásolhatja a piaci szereplők kilétét, számát, a közöttük folyó verseny formáit, az állam tisztázza a kudarc lehetőségeit, legálisan és illegálisan beavatkozik a piac működésébe, piacokat nyit és zár, valamint meghatározhatja a rendelkezésre álló áruk fajtáit és cseréjük módját stb. Természetesen a piac is hatással lehet eközben az államra, erodálja és a saját képére szabja, csökkentheti az erejét, alááshatja s í. t.

Ám a fontos mindebben az, hogy az állampolgárság olyan áru, melyet az állam állít elő, birtokol, szabályoz – s lám: egyszerre ő is ad el. Az eredmény az, hogy az állam az állampolgárság egyetlen legitim eladója. Ab ovo monopóliummal bír felette.

Még ha bürokratikus akadályok hosszabbítják is meg a honosítási folyamatot, és még ha közvetítők láncolata köti is össze a vevőt és az eladót, az államnak minden állampolgársági tranzakciót alá kell írnia. Így nem létezhet legális másodlagos piac az állampolgárság adásvétele esetében, ahogyan valós ellenőrzése is lehetetlen. Két módon korlátozható: vagy azáltal, ha a vett állampolgárságot más ország nem ismeri el, vagy ha egy államok feletti testület eltiltja az ilyen transzakciókat. Utóbbival az Európai Bizottság próbálkozik. A MaSzol úgy értesült, hogy Bulgária tavaly tavasszal zárta le az állampolgársági programját, Írország és Portugália pedig erősen fontolgatja ugyanezt.

Ugyanakkor a szociológus úgy látja, az állampolgársággal való kereskedelmet semmi sem fogja vissza igazán. Hiszen ott kap helyet, melyet a kapitalizmus nem képes befoldozni: az egyenlőtlenségek, az államok közti egyenlőtlenségek terepén.