Abban az időszakban, amikor – finoman szólva is – a baloldal gyenge Európa országaiban, mit kezdhet a rendszerváltás után született szlovákiai fiatal mozgalmárok generációja egy olyan párttal, amely minden hibája ellenére figyelemre méltóan sikeresnek bizonyult a jóléti állam védelmében, amikor azt a piaci liberalizmus kikezdte volna? S egyáltalán, Robert Fico, a Smer (Irány) Szlovák Szociáldemokrácia párt elnöke, akit számos korrupciós botránnyal hoztak kapcsolatba az elmúlt évtizedben, az első kormányzati ideje alatt, 2006 és 2010 között pedig megannyi módon mutatkozott sovinisztának, s számos alkalommal mutatta meg, mennyire megveti a magyarságot és más kisebbségeket, nos, Robert Fico, aki még a Csehszlovák Kommunista Párt tagjaként kezdett el politizálni és úgy tűnt, 2018-as lemondása után (melyhez Ján Kuciak tényfeltáró újságíró meggyilkolása vezetett) végleg lehanyatlik a csillaga, miképpen kerülhet újra hatalomra? – ezeket a kérdéseket firtatta a Jacobin oldalán Jakub Bokes, a London School of Economics hallgatója a szeptember 30-i előrehozott szlovákiai parlamenti választások apropóján.
Bokes amellett érvel, hogy ahogyan a kétezres évek közepén, amikor az 1999-ben alapított Smer megnyerte a választásokat és a szélsőjobboldallal, a Vladimír Mečiar vezette Néppárttal alapított kormányt, úgy
most is a megszorításokkal élő politika vezethet a „jóléti állam” maradékát óvó Fico sikeréhez.
Akkor a Mikuláš Dzurinda kormánya által végrehajtott neoliberális reformokkal szembeni ellenállása növelte a Smer népszerűségét, most a 2020-ban alapult, előbb Igor Matovič, majd Eduard Heger vezette kormány gazdasági vaksága és teszetoszasága.
A különbség, hogy Dzurindát a Világbank akkoriban „a világ legjobb piaci reformereként” jellemezte, Szlovákiát pedig „befektetői paradicsomnak” kiáltotta ki, most még a Fico visszatértével riogató fősodratú média sem festi le világos színekkel a gazdasági gondokkal viaskodó országot.
Fura közeledés
Fico politikája is változott, legalábbis a magyarokról nem tesz már becsmérlő kijelentéseket; egyrészről, mert immár nem maradt meghatározó szlovákiai magyar párt, mely ellenezné a politikáját (bizonytalan, a három magyar kötődésű párt közül egy is bejut-e a parlamentbe, ami Magyarország határon túli politikájának kudarcát is bizonyítja); másrészt egyes nézetei rokonok a magyarországi Fideszével, a fura közeledésnek pedig látható jelei vannak.
A Jacobin szerzője
a Smer felemelkedését (a közvélemény-kutatások szerint a szavazatok egyötödét kapná) legalább két tényezőre vezeti vissza. Az első az, hogy a Smer képes megkülönböztetni magát politikai riválisaitól, a második pedig az, hogy a megélhetés kérdésével politizál.
A Smer ígérete, hogy felszámolja az élelmiszer-kiskereskedők nyerészkedését és véget vet a megszorításoknak, visszhangra talált a választók körében, abban az időszakban, amikor egyes becslések szerint a szlovákiai életszínvonal (mely a koronavírus-járványtól kezdve csökken) immár az egyik legalacsonyabb az Európai Unió országai közt.
Ugyancsak népszerű bejelentésnek bizonyult, hogy ha a Smer kormányra kerül – melyre azért a széttagozódottság miatt kevés esély mutatkozik – megoldja az emelkedő jelzáloghitel-kamatlábak problémáját.
Az ötmillió lakosú országban a következő két évben várhatóan négyszázezer háztartást érintenek a jelzáloghitelek kamatemelései, amit a Fico-kormány a bankok nyereségére kivetett váratlan adóval orvosolna, melyből az emberek kifizethetnék a jelzálogkamatukat.
Többek közt ezek a bejelentések, valamint a naponta tartott sajtótájékoztatók tettrekészségről mutatkoznak ott, ahol más pártok aligha tudnak kiemelkedni a riválisaik tömkelegéből. Így járt a Smerből kivált szociáldemokrata Hlas, amelynek a programja teljesen elbizonytalanodott és elvesztette a még oly tétova baloldaliságát is, vagy a technokrata-centrista Progresszív Szlovákia, amely jelenleg a Smer legnagyobb riválisa, s amely a 2020-ban még győzelmet érő, mára kevéssé jelentős témának bizonyuló korrupcióval házal.
Mindemellett az ukrajnai háború kapcsán is szembe megy a vetélytársaival a Smer, amely – bár sokan Oroszország-pártinak mutatják be, ahogyan a szlovákiai szélsőjobboldali kis pártokat is – legalábbis nem támogatná fegyverekkel Ukrajnát és keresné a béke lehetőségét a háborús felek között – ám konkrét tervek nélkül. Ez a hozzáállás (ami a másként gondolkodás látszatát adja a pártnak) szintúgy kelendőnek bizonyult a parlamenti demokrácia piacán, hiszen az összes kelet-európai ország közül Szlovákiában az egyik legalacsonyabb az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás támogatottsága, s a NATO népszerűsége is zuhan.
A kérdés jelentős, nem is véletlenül váltotta ki a nyugati lapok ellenszenvét, hiszen Fico előre jelezte, megvétózza Ukrajna NATO-csatlakozási kísérletét.
Olyan Szlovákiát vizionál, amely kelet és nyugat között közvetít (természetesen azért a NATO radarjainak és az EU vámszerződéseinek oltalmán belül), amolyan ütközőzóna az Egyesült Államok és Oroszország közt, melyeket a valódi háborús feleknek tart.
Jakub Bokes az írásában arra mutat rá, hogy nem a fiatal szlovákiai baloldaliak közül kerül ki a Smer választói bázisa. Ők inkább a centrista Progresszív Szlovákia mögé tömörültek – amely 2019-ben Zuzana Čaputová személyében Szlovákia első női elnökét adta –, bár ez a párt – a szerző ítélete szerint – csak szociálliberális mázzal kikent technokraták gyülekezete.
Ám a fiatalokat elidegeníti a Smer menekültellenessége, az NGO-k elleni kirohanása, Fico degradáló megjegyzései a melegek ellen.
Számukra, mondja Bokes, „egy valóban emancipációs baloldalnak nemcsak a posztkommunista liberális konszenzussal kell szakítania, hanem a »valóban létező« szociáldemokrácia korrupt örökségével is”.
Nem is rájuk számít igazán a Smer – hanem azokra az idősebb szlovákiai emberekre, akik az előző rendszer nyújtotta stabilitás után áhítoznak. Kérdés, hogy ők elegendően lesznek ahhoz, hogy Fico visszatérését biztosítsák.
