A magyarországi baloldali közeg vélhetően keveset tud arról, hogy Kolozsváron is találna elvtársakat. Tamás Gáspár Miklós halála kapcsán előtérbe került, hogy szülővárosához meglehetősen közel állt, szívesen járt haza, ennek pedig többek között a tranzit.ro/cluj adott intézményi keretet. Ezért is merült fel, hogy a több mint egy évtizede működő tranzit.ro vezetőjét, Tordai S. Attila kurátort kérdezzük az intézmény elmúlt évi tevékenységéről, annak kihívásairól, a futó projektekről, és arról is, hogy a romániai baloldal a CriticAtac felület, az IDEA és Tact Kiadók, és további szervezetek hálózatában hogyan fest, ennek pedig miként volt a része TGM.

Kustán Magyari Attila: Az utóbbi néhány év bőven szolgált akadályokkal. Néhány éve el kellett hagynotok a korábbi helyszíneteket, aztán a pandémia, most pedig újabb, egymásra torlódó válságok érintik a munkátok. Mit jelentett mindez számotokra?

Tordai S. Attila: Novemberben voltunk tíz évesek, s valóban annyira megszoktuk a krízisekkel való együttélést, hogy elmaradt az ünneplés. Pedig lett volna mire emlékezni, lett volna amit számba venni. Lassan már 5 éve, hogy különféle nehéz helyzetekkel kell megküzdeni, és nem könnyű megítélni, hogy ezek közül melyek voltak a legmeghatározóbbak. Az elmúlt évek akadályai a járványhoz, a hozzá kapcsolódó megszorításokhoz köthetőek, egy éve pedig az orosz-ukrán háború és az energiaválság nyomta rá bélyegét a mindennapokra, de a tranzit.ro életéből az általad említett kényszerű költözést sem hagyhatom ki.

Amikor 2018-ban el kellett hagynunk a korábbi helyszínt, sokkal jobban megfogott minket, mintsem gondoltuk volna, de akkor már egyfajta útkeresésben voltunk. A Brassai utca 5. szám alatti épület egy multifunkcionális térként működött, ideális volt úgy kiállítások és projektek bemutatására, mint szemináriumok, műhelymunkák vagy kisebb konferenciák rendezésére. Itt mutattuk be a fiatal baloldali szerzők legújabb köteteit, ide szerveztük az akadémiai baloldal eseményeit, a Szociális Fórumot, a konferenciákat, az olvasószemináriumokat.

Azt hiszem, el lehet mondani, hogy egy szellemileg aktív időszakban a tranzit.ro/Cluj egyik jelentős helyszíne volt a romániai nem-parlamentáris újbaloldali diskurzusnak.

2018-ban azonban a válság jelei mutatkoztak. A baloldal fragmentálódott, és egyfajta fáradság nehezedett a szcénára. Erre jött a hír, hogy az általunk bérelt épületet lebontják és költözni kell. A Minerva Kulturális Egyesület ideiglenesen befogadott, ugyanakkor világos volt, hogy a számunkra felajánlott Cs. Gyimesi Éva terem más típusú projektekre lett kialakítva. Nekünk, mivel ahogy említettem a kiégéssel és eltájolódással is számolni kellett, sem erőnk, sem pénzünk nem volt újrateremteni az előző helyszín körülményeit.

Valójában már 2017 végétől fontolgattam egy új típusú intézmény lehetőségét. Ez egyfelől reakció volt arra is, hogy ne lehessen „csakúgy” elveszíteni és lebontani egy már-már ikonikusnak mondható szellemi műhelyt, másfelől arra is készülnöm kellett, amit a baloldalon válságtünetként érzékeltem.

Ebben az újratervezési-építkezési stádiumban ért utol minket a COVID. Először, bő fél évre leálltak a projektjeink. Valahogy nem akaródzott átköltözni az online térbe, hiszen épp azon voltunk, miként lehet embereket közös gondolkodásra serkenteni, és akkor azt hittük, az ilyesmi online térben nem működik.  Végül 2020 őszén mégiscsak elkezdtünk Zoom-eseményeket szervezni, és jó másfél évig elég dinamikus online konferenciák követték egymást Orbiting Modernity: from the steam engine to galactic debris (Keringés a modernitás körül: a gőzgéptől a galaktikus törmelékig – szerk.) cím alatt^[1]. A tervezett szemináriumok ugyan elmaradtak, de az előadásokat megtartottuk, s igazából meg is lepődtünk azon, hogy az online együttlétek a korábbiakhoz hasonló dinamikát eredményeztek, visszaköszöntek az arcok, elevenen vibrált a diskurzív tér. Valószínűleg ki voltunk éhezve egymásra. Persze, mindez nem tartott sokáig, fél év után már érződött a levegőben az online fáradság.

De szerencsére ekkorra már elég előrehaladott állapotban volt az új intézményi projekt, és, ahogy a járvány miatti megszorítások megengedték, meg is tartottuk első offline programunkat.

Kustán Magyari Attila: Mit jelent az új típusú intézményépítés és milyen programokkal jár ez együtt?

Tordai S. Attila: Elsősorban a függőségünk megváltoztatására és új kapcsolódások kiépítésére irányul. A cél és az elkötelezettség maradt a régi, de megpróbálunk bizonyos mértékben önfenntartókká lenni. Ehhez új intézményi keret szükséges. A lebontásra ítélt Brassai utcai házból való kiköltöztetés éreztette velünk a kiszolgáltatottságot, a kelet-európai politikai és gazdasági kontextus pedig azt, hogy hosszú távú stratégiára lesz szükség. 2017-2018 olyan időszak volt, amelyben virágzott a populizmus és protekcionizmus, a környezeti válság gyors lépéseket igényelt, a technológiai fejlődés pedig inkább mélyítette, mintsem enyhítette az elidegenedést. Persze, mi csak egy kis művészeti intézmény vagyunk, mozgásterünk tele van korlátokkal, de valamit lépni kellett, ha azt akartuk, hogy sorsunkat ne más, hanem mi irányítsuk.

Ha a posztszocialista Romániában tágabb időkeretben szemléljük a független művészeti intézmények történetét, akkor azt látjuk, hogy különböző intézményi kezdeményezések tűnnek fel és tűnnek el – alig van kontinuitás. 2000-től 2022-ig három ilyen korszakot is meg lehet különböztetni.

Romániában rögtön a rendszer összeomlása után elkezdtek teret nyerni a független platformok (1998–2007 között). Mivel a művészeti projektekre szánt állami források megközelíthetetlenek voltak, a politikai és adminisztratív vezetők pedig nem voltak felkészülve új kulturális intézmények létrehozására, a művészeti szcéna reakciója az volt, hogy alacsony költségvetésű platformokat hoztak létre. Nem tartott sokáig ez az önerőből animált korszak, Románia EU-s csatlakozásával a legtöbb független platform eltűnik, s aki marad, az nagyrészt a művészeti piac vagy a közpolitika szereplőjeként tagolódik be.

A második korszakot a kereskedelmi galériák térnyerése fémjelzi (2007–2015) és a művészeti piac logikája uralja. Ez nem feltétlenül az anyagi kihatás miatt válik meghatározóvá (a közpolitikák tőkebeáramlása a későbbiekben nagyobb lesz), hanem azért, mert fontos helyet kaparint meg a művészek képzeletében. Az időszak nem véletlenül fogható fel a kritikai művészeti projektek és az elméleti diskurzus hanyatlásaként is. Ezek a galériák továbbra is léteznek, de kijelenthetjük, hogy a mai napig nem tudtak tartós támogatást nyújtani a kiterjedt kortárs művészközeg számára. A társadalomkritikai projekteknek még annyit se.

Végül a harmadik időszakot (2012–2022) a közfinanszírozás megjelenése és az AFCN (Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága) művészeti termelésre gyakorolt hatása jellemzi. Ez egy új és fontos elmozdulás az önálló művészeti termelés ICR (Román Kulturális Intézet) általi tőkésítésétől a kulturális programok közpénzből történő támogatása felé.

Bár ezutóbbi fordulat bizonyos kiszámíthatóságot és „normalizálódást” jelent a kulturális termelésben, a legtöbb projekt magán viseli a számvitel, a bürokrácia, az elbíráló bizottságok és a merev közhasznúság, azaz az instrumentalizálás jegyét. Az eredmény az, hogy a spontaneitás, a radikális és atipikus megközelítések támogatottsága továbbra is alacsony marad.

További probléma, hogy ezek a közpénzek nagy mértékben függenek a közigazgatástól és az állami döntéshozóktól, és ahogy a magyar esetből tudjuk, ez a centralizáltság nagyon kínosan is alakulhat.

Azóta egy negyedik korszak (2022 óta) is körvonalazódni látszik, ez az európai felzárkóztatási alapból (PNNR – Planul de Redresare și Reziliență al României) származó források beáramlása Romániába.

Szem előtt tartva a leginkább önkéntes munkán alapuló szektor gyors lefáradását, a kereskedelmi galériák kizárólagosságát, és a politikailag ellenőrzött közpénzek bizonytalanságát, az eddigiekhez képest egy olyan intézetet képzeltünk el, amely képes fenntartani önmagát, társadalomkritikai szemléletet gyakorol és a szélesebb nyilvánosság felé képes kiterjedni.

Több ötlet felmerült, végül egy táborhely^[2] megépítése lett a befutó. Ezt úgy képzeltük el, hogy, bár továbbra is élünk a pályázati kiírások adta lehetőségekkel, a projektek lebonyolításának és kezdeményezéseinek alapfinanszírozását a táborhely bérbeadásából fedezzük.

Jogi értelemben ez már nem tranzit.ro-projekt, de szellemiségében tovább viszi mindazt, ami fontos volt számunkra. Ahogy persze, a kolozsvári tranzit.ro is tovább vitte mindazon értékeket, amelyek előző projektjeinkben (Protokoll Stúdió, IDEA művészet+társadalom, Kortárs Művészeti Népiskola) artikulálódtak.

A kolozsvári helyszínt továbbra is működtetjük, a vármezői tábor egy kihelyezett helyszínként funkcionál, ahol évente két-három saját programot is szervezünk^[3].

Kustán Magyari Attila: A régióban, így Romániában is több tranzit.ro létezik. Milyen kapcsolatot ápoltok velük?

Tordai S. Attila: A romániai tranzitokat a jászvásári, bukaresti és a kolozsvári fiókokat egyazon civil szervezet működteti.  Együtt pályázunk költségvetést az ERSTE Alapítványhoz, amelyet aztán egyenlően osztunk el. Projektek szintjén alapvetően mindenki a helyi kontextusra figyel, felállítja a prioritásait, aminek következtében lényegi különbözőségek, akár törésvonalak is kialakulhatnak, de mivel a kapcsolódás laza, ez nem befolyásolja érdemben az tranzit.ro egyesület működését. Ha már erről beszélünk, megemlítem, hogy a tranzit.ro egy nagyobb nemzetközi intézményhálózatnak a része (www.tranzit.org): Prágában, Pozsonyban, Budapesten és Bécsben is van tranzit.  Velük még lazább a kapcsolódás, messzebb is vagyunk egymástól. Évente van egy közös projektünk (legutóbb Prágában a Matter of Art bienálé keretén belül We Are All Emotional címmel performansz-fesztivált szrveztük) – de valójában mindenki egymástól függetlenül dolgozik.

Kustán Magyari Attila: Milyen a kapcsolat a helyi intézményekkel? Említetted már a helyi aktivistákat, társadalomtudósokat, és természetesen Tamás Gáspár Miklós is visszatérő vendégnek számított a megalakulásotok óta.

Tordai S. Attila: Kapcsolatainkra jellemző, hogy inkább emberekkel, mint intézményekkel működünk együtt, de természetesen sok esetben végül intézményközi projektek alakulnak ki. A helyi aktivistacsoportok meghatározó szereplői voltak az elmúlt 10 évnek, mert még a tranzit.ro előtti közös múltból táplálkoznak, ami idővel elmélyült és különböző kollaborációkban teljesedett ki. Az aktivistacsoportok eseményeket szerveztek nálunk, a hajléktalanokat segítő programjuk, a PAC (Piaţa Autonomă Cluj – melynek során meleg ételt, használati tárgyakat, tisztálkodási eszközöket és ruhákat biztosítottak az eseményre látogatóknak) helyszíne is egy időben a kolozsvári tranzit.ro volt, ahogy a Rhizom is a tranzit.ro pincéjében működött. Az is megtörtént, hogy az Acasă (Otthon – szerk.) anarchista csoport több hónapra a padlásunkra hurcolkodott fel, hiszen egy költözéskor nem volt hova vinniük a dolgaikat. Most van egy saját közösségi házuk, de továbbra is kisegítjük egymást, ha erre szükség van.

A kolozsvári tranzit.ro megalakulása óta szoros kapcsolatot tart fenn a bukaresti CriticAtac platformmal, annak szerkesztőségével, melynek Alex Cistelecan is szerkesztőségi tagja. A CriticAtactól továbbá Costi Rogozanu és Florin Poenaru vett részt a projektjeinkben, de az alapító, Vasile Ernu is nálunk mutatta be köteteit.  Fontos partner a Tact könyvkiadó is, főleg Andrei Sate és Veronica Lazăr révén, a Babes-Bolyai Egyetem Szociológia Tanszéke, és Szigeti Attila révén a Magyar Filozófiai Intézet Meg kell említenem Dana Domsodi nevét is, aki két éve a Szociológia Tanszék tanára ugya, de azelőtt Alex Cistelecannal együtt szemináriumokat vezetetett nálunk, illetve a konferenciáinkat koordinálta és moderálta.

Ezekhez az emberekhez, intézményekhez régi kapcsolatok kötnek, mondhatni együtt voltunk a kezdeteknél, ugyanis a 2010-es évek elején megjelent egy elég eleven akadémiai/értelmiségi aktivizmus. Mi akkor, filozófusok és művészek egy népiskola-projekt^[4] (SPAC, 2009–2012) keretében dolgoztunk együtt. A társaságból hárman az IDEA könyvkiadónál szerkesztők voltunk, akik 2007-ben jöttünk el, hogy az IDEA-nál politikailag aktívabb baloldali csoportot hozzunk létre. Ugyanezekben az években jött létre a GAS (Grupul pentru Acţiune Socială), amit történészek és szociológusok kezdeményeztek, arra fókuszálva, hogy kimutassák az ideológia szerepét a neoliberális kapitalizmusban, a társadalom és állam viszonyát és társadalmilag mozgósítsanak. Szinte egyidőben ezzel, 2010-ben indult a CriticAtac is, amelynek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a kritikai baloldali szövegek széleskörű nyilvánosságot kaptak.

Nagyon fontos momentum, hogy 2011-ben a CriticAtac újrapublikálja TGM nagy polémiát kiváltó írását a Scrisoare catre prietenii mei romani címűt, amelyet eredetileg 2000-ben az ÉS közölt, aztán pedig a bukaresti Dilema jelentetett meg (online az Új Héten olvasható). Igazából ez a román publikáció váltotta ki azt a szövegcunamit, amelyet aztán 2002-ben könyv formában is kiadott a Curtea Veche konzervatív kiadó. Tény, hogy sokak szerint ez a szöveg, amely rámutat a posztfasizmusra, az államkapitalizmusra, valamint a román elit reakciós gyökereire, újrapozicionálta a román társadalomról való beszédet.

Nemcsak legitimizálta a baloldali narratívát egy erősen jobboldali intellektuális közegben, hanem tartalmilag is nagyot lendített a román kommunizmus, a két világháború közti román értelmiség, valamint az akkori román társadalmi és politikai realitások megítélésén.

Hosszasan lehetne ecsetelni a Gazsi szövegének a hatását és az akkori román értelmiségi elit reakcióját. Tény, hogy az újbaloldal bizonyos értelemben ettől a szövegtől eredezteti magát. Persze, el kellett telni tíz évnek, amíg felnőtt az a generáció, amely ezzel úgy tudott valamit kezdeni, hogy annak társadalmi következménye is legyen.

A levél első publikálása és az újrapublikálása közötti tíz évben a kétségtelenül hídszerepet töltött be az IDEA, hiszen a 2000-es évek elején az egyetlen kiadó volt, amely komolyan vette a baloldaliságot. Ugyanakkor az is igaz, hogy soha nem sikerült kilépnie a szűk értelmiségi és művészeti recepcióból: a helyi sürgető baloldali kérdéseket nem bírta a szélesebb nyilvánosság elé vinni, emiatt semmiféle reakciót nem váltott ki a jobboldali közegből. De tagadhatatlan, hogy a későbbi baloldal több meghatározó szereplője ott talált egymásra és ott artikulálta első gondolatait.

Ezzel szemben a CriticAtac megjelenése egészen felpörgette a független értelmiségi baloldali diskurzust. A platform munkatársai közszereplőkké váltak, folyamatos támadások érték őket, illetve az általuk képviselt radikalizmust, és közben mágnesként vonzotta a lap a fiatal szerzőket. Első szöveggyűjteményüket (Antologia CriticAtac) a SPAC-ban mutatták be, mondanom sem kell, hatalmas tömeg előtt. Ennek a szellemiségét  vitte tovább a kolozsvári tranzit.ro is. Nem véletlen, hogy első meghívottunk Tamás Gáspár Miklós lett, aki Boris Budennel a Válságkulúra és krízispolitika című konferenciasorozatunkat nyitották meg. Egyben a tranzit.ro/Cluj-t is.

2012-re a fiatal értelmiségi újbaloldal már ott tartott, hogy 2 kiadó (IDEA, Tact), 1 online platform (CriticAtac) és egy előadótérrel rendelkező intézmény (tranzit.ro/Cluj) segítette munkáját. TGM mindegyiket támogatta.

Kustán Magyari Attila: Kolozsvárról beszélünk, az etnikai kapcsolódások akaratlanul is felmerülnek. Milyen szerepe van a tranzit.ro-nak abban, hogy összekapcsolja a magyar baloldaliakat a románokkal?

Tordai S. Attila: Gazsi feltűnően értett a részletek és a különbségek meglátásához. Mivel átjárt a román és magyar közeg között, mindkettőt jól olvasta. Bosszantotta, hogy a magyar baloldal sehol nincs, amíg a román, szerb, bolgár olyan dinamikusan szerveződik. Ilyen mondatokat írt le:

„Az a csoda valóban fantasztikus, hogy Romániában vannak kommentátorok, rovatvezetők, publicisták, újságírók, szociológusok, közgazdászok, filozófusok, esztétikusok, baloldali kritikusok, főleg Budapestről, az európai reakció fővárosából nézve.”

Ahogy a fentiekből szerintem kiderült, ő, amikor Kolozsvárra „hazajött” a román baloldallal találkozgatott. Meg a régi magyar ismerőseivel, félreértés ne essék. De őt a román baloldal várta vissza. Ugyan az én első „Gazsi-élményem” egy 1999 végén vagy 2000 elején tartott magyar nyelvű kolozsvári előadásához fűződik^[5], de utána nagyrészt román vagy fél-román közegekben találkoztam vele. Amíg az IDEA művészet+társadalom (artă + societate) című folyóiratának voltam a szerkesztője, főleg ott futottunk össze.

Aztán, amikor a tranzit.ro létrejött, akkor persze sokszor, hiszen gyakran hívtuk.  Irdatlan nagy igény volt a szaktudására. Abban, hogy az erdélyi magyar és a román baloldal valamennyire egymásra talált, rajta kívül Szigeti Attilának volt vitathatatlan érdeme. S hogy kérdésedre válaszoljak, a tranzit.ro szerepe szerintem csak annyi, hogy felmutatott egy olyan intézményi modellt, programot, amelyben a baloldali gondolkodás minőségi, akár követendő példaként jelent meg. Ez aztán bevonzott magyarokat is. S bár gesztusok már vannak román és magyar baloldal között, szerintem még mindig korai igazi összekapcsolódásról beszélni. Főleg a nyelvi korlátok miatt. De kétségtelenül a kulturális különbségek miatt is.

Kustán Magyari Attila: Hogyan fest a román baloldal a te tapasztalataid szerint, milyen változásokon esett át az elmúlt években?

Tordai S. Attila: Szerintem jelenleg krízisben van. Ennek szimptómája többek közt, hogy a CriticAtac platform, amelyik korábban nagyon olvasott fórum volt, ma már alig létezik, de az aktivizmus is, a korábbi erős jelenlét után, mintha atomizálódott volna.

Magyarázatot persze nem fogok találni erre, az egyetlen verzióm, hogy a román baloldal aktivizmus-gyökerű volt, önerőből működött, ez pedig kimerítette az embereket. Mind többen találtak egyetemi munkahelyeket, azóta pedig visszafogottabbak. Azokról beszélek, akiket ismertem. A fiatal román baloldalnak volt egy politikai szcénán való szerepvállalási próbálkozása is, a Demos. Bár minket, magyarokat is megszólítottak, igazából még a román újbaloldalt sem sikerült összefogniuk.

Úgy látom, jelenleg mindenki végzi a kutatásait, pályázatokat ír, pénzeket próbál szerezni, integrálódik a „projektariátusba”.

Ugyanakkor egyre aktívabb a BBTE Szociológia karához köthető csoportosulás. Sorin Gog és társai létrehozták az ISS-t (Institutul de Solidaritate Socială), gyakran szerveznek online konferenciákat, nemzetközi eseményeket. Az egyetem mindehhez hátteret biztosít. A Demos körül is ez a frakció volt a legaktívabb, s azt látom, szintén ők azok, akik a magyarországi baloldallal is felvették a kapcsolatot. Lássuk, hogy mit hoz a jövő. Egyelőre ez még mindig egy akadémiai, értelmiségi újbaloldal.

Kustán Magyari Attila: Az tudható, hogy jó történeteid vannak, amelyek a magyar vagy román baloldali közegnek is hasznára válik. Egy bécsi élményedre szeretném, ha kitérnél…

Tordai S. Attila: Élménynek nagy volt, de nem annyira jelentős, hogy itt részletezni kelljen. Az tűnt fel, hogy ébredőben van egy olyan aktivizmus, amely tisztában van a törvények adta lehetőségekkel, s ez alatt nem azt értem, hogy bejelent adott tüntetéseket az önkormányzatnál, hanem úgy bénítja meg pár órára a forgalmat egy nagyváros központjában, hogy arra felhasználja a tagok építészmérnöki vagy az emberi jogok területéről vett tudását. Szóval az üzenetet átadják, de közben nehéz őket bántani, hiszen a törvényt és rendőri szabályokat alaposan ismerik. Sztorinak jó, ha tehetem, részt veszek benne én is, de természetesen gyökeres változáshoz ez  még nem elég.