• A központi bankok által a válság elhárítása érdekében hozott intézkedések, így a pénzügyi rendszerbe öntött milliárdok, csak egy újabb válságnak ágyaznak meg;
• A pénzügyi rendszerért elvileg felelős hatóságoknak fogalmuk sincs az általuk létrehozott pénzügyi kolosszus működéséről, s meglehetősen eszköztelenek vele szemben.

Ezeket a fő következtetéseket vonta le a World Socialist Web Site (WSWS) a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisban megjelent globális pénzügyi stabilitási jelentéséből. A híroldal szerint a jelentésből kiviláglik, hogy a 2008-as világválság és a rá következő pénzügyi pánikok – a legutóbbi ilyet a Credit Suisse megroggyanása és a Silicon Valley Bank (SVB) csődje idézte elő – csak még inkább rámutattak a pénzügyi világ emez jellemzőire.

A WSWS a jelentést áttanulmányozva arról ír, hogy immár egyértelmű, hogy az amerikai központi bank (FED) által 2008 után gyakorolt politika, miszerint a gazdasági tevékenység ösztönzése érdekében meghatározott mennyiségű államkötvényt vagy egyéb pénzügyi eszközöket vásárol, csak kikövezte az utat az újabb pénzügyi megtorpanások előtt. Jelesül az ún. „mennyiségi lazítás” olyan feltételeket teremtett, amelyek mellett egy sor pénzügyi intézmény, köztük bankok is, sebezhetővé váltak a kamatlábak rohamos emelkedésével szemben.

Ugyanakkor ez pusztán egy sokkal szélesebb körű folyamat egyik megnyilvánulása. A híroldal szerint

a legutóbbi világválság óta bevezetett szigorítások (pl. a bankok stressztesztje) csak ahhoz vezetett, hogy a problémák más területekre vándoroltak.

Jellemző példa erre az ún. nem-banki pénzügyi közvetítők (NBFI, azaz biztosítók, befektetési alapok, valutaváltók, kockázati tőkebefektetők, zálogházak stb.) felemelkedése. Ezek a vállalkozásoknak az aránya az elmúlt tíz évben a teljes pénzügyi eszközökön belül mintegy 40 százalékról közel 50 százalékra nőtt.

Ez a gyors növekedés részben a 2008 után bevezetett szabályozásoknak tudható be, amelyek a bankok néhány spekulatívabb tevékenységét próbálták megfékezni. A jelentés szerint ezek a szabályozások ugyan „ellenállóbbá” tették a bankrendszert, de csak azáltal, hogy a „pénzügyi rendszer más szektoraiba űzték a gondokat”. A jelentés megjegyzi, hogy a közvetítők kulcsszerepet játszanak az alapvető pénzügyi piacokon, például az államkötvények és a vállalati kötvények piacán, és a feltörekvő piacokra és a fejlődő gazdaságokba irányuló tőkeáramlás egyik legfontosabb hajtóerejét jelentik.

Ám ez a terület, az NBFI-k világa a pénzügyi rendszer legátláthatatlanabb területei közé tartozik, olyannyira, hogy a pénzügyi hatóságok teljesen sötétben tapogatóznak a nem-banki szférában, holott elviekben ellenőrizniük kellene.

A közvetítő vállalkozások rövid idő alatt, jelentős részben adóssághalmozással, hatalmas vagyonokat gyűjtenek, amelyeket aztán kockázatos eszközökbe fektettek be, amelyeket a pénzügyi válságok időszakában az első pillanatban elvesztik a likviditásukat. A pénzügyi hatóságoknak azonban nincs valós elképzelésük arról, hogy az NBFI-k mennyire vannak összekapcsolódva a tágabb pénzügyi rendszerrel, ahogyan arról sem, milyen módon lehetne több adatot gyűjteni róluk.

Az adathiány a legkifejezettebb a nem szabályozott vagy akár be nem jegyzett NBFI-típusok, például az olyan családi irodák esetében, mint az Archegos Capital. A probléma súlyát jelzi, hogy éppen ennek a 2021-es megszűnése játszott döntő szerepet a Credit Suisse csődbe kerülésében.