Volodimir Zelenszkij augusztus 17-én aláírta az 5371-es számú törvényt, amelynek értelmében a kis- és középvállalkozások munkásaira (valamint a minimálbér nyolcszorosát megkeresőkre) a továbbiakban nem vonatkozik a munkatörvény, és kollektív szerződés helyett valamennyi dolgozónak egyéni megállapodást kell kötnie a munkáltatóval.
A törvény ezzel megfosztja az ukrán dolgozók több mint 70 százalékát a szakszervezeti, munkajogi védelem lehetőségétől, és nagy mértékben kiszolgáltatja a dolgozókat annak, hogy a munkáltatók hogy kívánják kompenzálni a bevételkiesést.
A törvényjavaslatot még 2021 áprilisában nyújtották be, majd idén július 19-én fogadta el az ukrán parlament.
Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, Danilo Hetmancev, az ukrán parlament költségvetési bizottságának elnöke ekkor sokatmondóan magyarázta a módosítás szükségszerűségét:
„ezekre a törvényjavaslatokra vár az üzleti világ, törvényjavaslatokra, melyek megvédik a vállalkozók érdekeit. És a munkásokét is, mellesleg. (…) Egy munkásnak képesnek kell lennie arra, hogy maga szabályozza a viszonyát a munkáltatóval. Az állam nélkül. (…) Így működik, mikor egy állam szabad, európai és piacpárti. Máskülönben az ország egyik lábával egy EU-ba tartó expresszvonaton fog utazni, a másikkal pedig egy szovjetkorin a másik irányba.”
A törvény megszavazása után közös közleményben kérte Ukrajna összes szakszervezeti szövetsége Zelenszkijtől, hogy éljen vétójogával, és ne írja alá a munkajogot zárójelbe tévő törvényt. A módosítást élesen kritizálta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, és nemzetközi szakszervezeti kampány is indult a vétóért.
A több mint 200 millió tagot számláló Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkára a parlamenti szavazás után groteszknek nevezte, hogy Ukrajna saját munkavállalóit támadja, miközben azok erejükön felül küzdenek azért, hogy ne omoljon össze az ukrán gazdaság az orosz invázió közepette.
Vitalij Dudin munkajogász az ukrajnai Commonson megjelent cikkében rámutat, a háború kitörése óta számos olyan intézkedést hozott az ukrán törvényhozás, amely a munkáltatók javára gyengíti a munkavállalói jogokat. Ezek egyike a nulla órás szerződéseket legalizáló 5161-es törvény, amit augusztus 6-án írt alá az ukrán elnök.
Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, az ilyen szerződések értelmében a munkáltató heti minimum nulla órában foglalkoztatja a munkást, és havi 32 órát minimum dolgoztatnia kell – vagyis jószerével csak akkor hívja be, mikor éppen igény mutatkozik a munkára. Ezáltal a dolgozók jóval bizonytalanabb helyzetbe kerülnek, mint a hagyományos munkaviszony esetén: gyakorlatilag folyamatosan rendelkezésre kell állniuk, ellenben nincs biztosítva számukra a megélhetésük.
Egy cégnél a rendelkezés értelmében a dolgozók tíz százalékát lehet így foglalkoztatni. Dudin szerint a nullaórás szerződésekkel a cégek büntethetik is a „renitens”, vagyis szervezkedő, szakszervezeti tag vagy egyéb módon „kellemetlen” munkásokat.
Dudin azt is megjegyzi, egyáltalán nem egyedülálló, hogy egy háborúban álló országvezetés a munkajogok feláldozásában (is) látja a győzelem felé vezető utat. Hasonló korlátozásokat vezettek be 1992-ben a véres konfliktus sújtotta Bosznia-Hercegovinában, a munkáltatóbarát szabályozás azonban csak a válság, a társadalmi feszültségek további elmélyítéséhez járult hozzá.
Hozzátette, a „jogi garanciák maradványainak leépítése nem [gazdasági] fellendülést, hanem csakis visszaesést eredményezhet. [Ezek a vészmegoldások] talán enyhíthetik a gondok egy részét, de gondolnunk kell a háború utáni jövőre. […] Minél hamarabb hagyják abba az ukrán politikusok a gazdasági növekedés ürügyén a munkajogok támadását, annál hamarabb lesz béke és társadalmi igazságosság.”
A szakszervezetek tiltakozása és várakozása ellenére az ukrán elnök végül augusztus 17-én aláírta az 5371-es törvényt.
A döntésre reagálva kedden kiadott közleményében az Ukrán Szakszervezeti Szövetség azt írta:
„…[a törvény] radikálisan liberalizálja a munkaügyi viszonyokat, és megfosztja [az érintett munkavállalókat] dolgozói jogaik védelmétől és a kollektív alkuhoz való jogtól. Az Ukrán Szakszervezeti Szövetség több mint 15 hónapon keresztül, közösen más szakszervezetekkel, a nemzetközi közösség támogatásával, háborús körülmények között aktívan ellenezte az 5371. számú munkaellenes törvénytervezet elfogadását. […]
[A szakszervezeti szövetség] figyelmezteti a hatóságokat, hogy a törvény súlyosan sérti nemcsak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet alapvető egyezményeit, hanem Ukrajna és az EU közötti társulási megállapodást, az Ukrajna és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodást, az Ukrajna és Nagy-Britannia közötti politikai együttműködésről, szabadkereskedelemről és stratégiai partnerségről szóló megállapodást, és az Európai Szociális Chartát […].
Az Ukrán Szakszervezeti Szövetség és az ukrán szakszervezetek […] folytatni fogják a harcot a munkavállalók jogaiért. Tekintettel azonban az Orosz Föderáció Ukrajna elleni agressziójával összefüggésben bevezetett hadiállapotra, nem tudunk utcai tiltakozásokhoz és sztrájkokhoz folyamodni. Ezért megtámadjuk a törvényt Ukrajna Alkotmánybíróságán, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnél és más nemzetközi és európai fórumokon.
Határozottan szembeszállunk továbbá több tucat más munka- és szakszervezet-ellenes jogszabállyal is, amelyeket a kormány lobbistái próbálnak keresztülvinni a parlamenten.
A szakszervezetek felhívást intéznek a munkaadókhoz, a szociális felelősséget érző vállalkozásokhoz – tartózkodjanak e törvény rendelkezéseinek alkalmazásától, hogy ne veszítsék el az Ukrajna újjáépítéséhez szükséges munkaerő-potenciált.”
Bár a törvény egyelőre csak a hadiállapot idejére érvényes, többen szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy ideiglenes lesz a módosítás. Az, hogy már bőven a háború előtt benyújtották a javaslatot, nem sok jót ígér ebben a tekintetben.
A törvényjavaslat elfogadása elleni nemzetközi kampányt összefogó European Network for Solidarity with Ukraine közleményében találóan mutatott rá a dolgozók elleni támadások abszurditására: mégis miféle győzelem az, amikor az ukrán dolgozók megvédik szülőföldjüket, cserébe pedig elveszítik munkajogaikat?
