Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Cserdiné, te tetted ezt!” – sokkolót is bevetett a rendőrség kilakoltatást akadályozó aktivisták ellen a DK-s vezetésű XV. kerületben

Ez a cikk több mint 1 éves.

Frissítés: Sokkolót használtak a rendőrök az egyik aktivista ellen, aki láthatóan a földön ül/fekszik.

Az aktivisták a „Cserdiné, te tetted ezt!”, illetve a „Ne legyetek kegyetlenek!” mondatokat skandálták. Háromnegyed 2 körülre az összes aktivistát elrángatták erőszakkal a helyszínről.

A család lakhatása (a polgármesteri közléssel ellentétben) nem megoldott, egyetlen éjszakára tudják meghúzni magukat az asszony egyik ismerősénél, utána a nő és 12 éves fia az utcára kerülnek. Miután arról beszélt, hogy ingóságait nem tudja hova vinni, a végrehajtók közölték a nővel, hogy azokat 60 napig megőrzik. A kilakoltatott asszony végül önként beengedte a hatósági személyeket a lakásába, de közölte, hogy azt kívánja, bárcsak Cserdiné polgármester is ilyen helyzetbe kerülne egyszer, amilyenben most ő van.

A rendőrök legalább egy aktivistát a nyakánál rángattak tudósítónk szerint:

Nyakánál fogva rángatják a Város Mindenkié egyik ülő aktivistáját

A rendőrség sokkolót használt egy földön ülő aktivista ellen. Kép: Mérce

A Mérce szerette volna megtudni, hogy a Demokratikus Koalíció vezetésében esetleg felmerült-e Cserdiné polgármester asszonnyal mint DK elnökségi taggal szembeni vizsgálat (esetlegesen etikai eljárás) lefolytatása, ám érdeklődésünkre a párt sajtósa nem kívánt érdemben válaszolni. Így sajnos nem derült ki számunkra, hogy a DK összeegyeztethetőnek tartja-e ezt a fajta eljárást gyermekes családok bajba jutása esetén.

Még a tegnapi, Margit hídi sokkolózással kapcsolatban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

„Az eddigi tiltakozó akciók alatt számos résztvevőt igazoltatott a rendőrség a kresz szabályainak a megsértése miatt vagy azért, mert az aszfaltra festettek. Amíg ezek a cselekmények a tiltakozás kifejezését szolgálják, addig nincs alkotmányos indok a jogsértés megállapítására. A szabálysértési eljárások miatt hozzánk fordulóknak jogsegélyt nyújtunk, és mintabeadványokkal is segítjük őket.

A hétfői tüntetéseken a sajtóhírek szerint a rendőrök sokkolót is használtak. A sokkolót a rendőr akkor használhatja, ha az intézkedésének, jelen esetben a tüntetőknek a helyszínről való eltávolításában, testi kényszer alkalmazásával sem tud érvényt szerezni. Egy erőszakmentesen tiltakozó személlyel szemben azonban nemigen arányos egy olyan kényszereszköz használata, ami könnyen tud súlyos sérüléseket okozni, és aminek a kockázatait az intézkedő rendőr felmérni sem tudja.”

Korábban írtuk:

Élőláncos akcióba kezdett a Város Mindenkié lakhatási aktivista csoport a XV. kerületben, miután meghiúsult minden, a kerület vezetésével folytatott tárgyalásuk egy család kilakoltatásának megakadályozása érdekében.

Élőlánc a rendőrség akciója előtt. Kép: Mérce

Az aktivisták dél körül vonultak fel a család lakásának bejáratánál molinókkal, és azzal a feltett szándékkal, hogy a testükkel fogják megvédelmezni a család lakhatását.

Mint az az AVM Mérce-felületén is megjelent, egy egyedülálló édesanya és gyermeke lakhatása került veszélybe Cserdiné Németh Angéla polgármester döntése miatt, aki annak ellenére is ragaszkodik a kilakoltatáshoz, hogy a család alapítványi támogatásokból egy összegben törleszteni tudná a tartozását. A XV. Kerület Önkormányzata annak ellenére tenné hajléktalanná a gyermekes családot, hogy a kerületi önkormányzat törvénybe foglalt kötelező feladata a hajléktalanná válás megelőzésének a biztosítása.

Gizella és kiskorú gyermeke 2015. novembere óta lakik abban a XV. kerületi, önkormányzati tulajdonú, egy szobás bérlakásban, amelyből az önkormányzat A Város Mindenkié csoport (AVM) helyzet rendezésére irányuló javaslatai ellenére is ki akarja őket lakoltatni 2022. július 19-én.

A Város Mindenkié csoport közreműködése nyomán – a Hálózat Alapítvány és a Menhely Alapítvány támogatásainak a bevonásával – a család lényegében azonnal, egy összegben ki tudná fizetni a tartozását. Az ezzel kapcsolatos támogatási nyilatkozatokat az AVM önkéntesei az Önkormányzat döntéshozói számára már korábban eljuttatták. A polgármester azonban ennek ellenére is ragaszkodik a család kilakoltatásához, noha a végrehajtást kérő Önkormányzat vezetőjeként bármikor lehetősége volna a lakáskiürítési eljárás azonnali leállításához.

A Mérce kérdéseire, amelyek a kilakoltatás okairól és annak megelőzéséről szóltak, ma délelőtt válaszolt a polgármester nevében egy titkársági ügyintéző. A kérdéseink a következők voltak:

  • Kapott-e az önkormányzat biztosítékot arról, hogy a család ki tudja fizetni egy összegben tartozását?
  •  Ha igen, miért döntöttek mégis a kilakoltatás mellett?
  • A jelen helyzetben hogyan biztosítja az önkormányzat azt, a törvénybe foglalt feladatát, hogy megelőzze a hajléktalanságot?
  • Hogyan egyeztethető össze egy gyermekes család kilakoltatása a Demokratikus Koalíció értékeivel és szociálpolitikai programjával?

Mindezekre a polgármester titkársága a következőket tudta válaszolni:

„A bérlő 2014-ben nyerte el pályázaton az önkormányzati lakás bérleti jogát, majd szó nélkül távozott külföldre, a lakásban hagyva édesanyját és féltestvérét. Az itt maradt család többszázezer forintos tartozást halmozott fel, és nem voltak hajlandóak sem újabb bérleti szerződést, sem semmiféle megállapodást kötni, holott az önkormányzat minden lehetséges segítséget felajánlott méltányosságból – ahogyan azt a jövőben is meg fogjuk tenni, ha azt látjuk, hogy a lakáshasználó együttműködik velünk. Természetesen felajánlottunk nekik segélyt is, de sem az önkormányzat, sem a Főváros segítségét nem fogadják el, a lakó nem hajlandó semmiben együttműködni. Mi továbbra is igyekszünk segíteni, és támogatni a családot, amennyiben ők ezt a segítséget elfogadják. Azt édesanya saját maga is megerősítette a kerületi családsegítőnek, van hova menniük.”

A levél nem tér ki arra, hogy mégis mi szükség van a kilakoltatásra, ha a család egy összegben ki tudná egyenlíteni a tartozását, illetve megismétel néhány olyan állítást is, amelyet az AVM korábban már cáfolt, így többek között azzal vádolva a bérlőket, hogy „nem hajlandók segítséget elfogadni”, miközben a tartozás-rendezéssel kapcsolatban maga az önkormányzat nem reagált a kapcsolatfelvételi kísérletekre a Város Mindenkié szerint.

Dél körül az épület előtt megjelent egy platós kocsi és több rendőr is helyszíni tudósítónk szerint, majd nem sokkal fél egy után megérkezett a végrehajtó rendőri kísérettel, aki felszólította az aktivistákat, hogy engedjék be. Az AVM részéről a családot képviselő jogász megkérdezte a végrehajtókat, hogy mi az eljárás jogalapja, mire azt a választ kapta, hogy jogcím nélküli lakáshasználat miatt járnak el, és nem a tartozás miatt.

Miután az aktivisták nem voltak hajlandók félreállni az útból, a rendőrök felszólítás után egyesével elkezdték elráncigálni őket.

Címlapkép: Fazekas Lázár Benjámin/Mérce