A lobbierő és a gazdasági érdekek Berlinben is felülírni látszanak az alulról szerveződő demokratikus folyamatokat. A legutóbbi tartományi választás óta eltelt időszak egy népszavazáson kinyilvánított egyértelmű népakarat elszabotálásának szándékát mutatja.

A népakarat

A Mérce is beszámolt a „Deutsche Wohnen & Co. Enteignen” lakhatási mozgalomról, amely a német szövetségi alkotmány/alaptörvény 15. cikkelyére hivatkozva indított népszavazást azért, hogy megtörjék a súlyos lakhatási válságot okozó, piaci farkastörvények szerint működő gigakonszernek erejét. A kezdeményzést sikerült elvinni a népszavazásig, amelyet a szövetségi és berlini tartományi választásokkal egy napon tartottak 2021. szeptember 26-án. A népszavazáson a választók 59,1%-a (ez az érvényes szavazatok aránya) döntött a 3 000 lakásnál nagyobb portfólióval rendelkező ingatlanpiaci óriások alkotmány szerinti rendezett társadalmasítása mellett, ez több mint egymillió ember (1.034.709), ami pártokon átívelő választói akaratot mutat. A részvételi arány 75%-os volt. A két nagy bérlői szervezet mellett (Berliner Mieterverein, Berliner MieterGemeinschaft) a kezdeményezést támogatta több szakszervezet, így az IG Metall és a Ver.di, illetve a Nevelésügyi és Tudományos Szakszervezet (Gewerkschaft Erziehung und Wissensschaft – GEW) és a Német Szakszervezeti Szövetség (Deutscher Gewerkschaftsbund – DGB) ifjúsági tagozata, a DGB-Jugend, valamint a tartományi Zöldek és a Linke is.

Michael Müller akkori SPD-s főpolgármester azonban nem állt ki mellette, amivel szembekerült az SPD ifjúsági tagozatával (Jusos). Müller nem jelöltette magát újra, az SPD pedig az országos politikából plágiumügye miatt csúfosan távozott Franziska Giffeyt indította helyette, aki nyerni tudott a hagyományosan baloldali Berlinben, amely azonban értékelhető/jobb alternatívát az utóbbi években egyre inkább megalkulvó/korrumpálódó Die Linkétől és Zöldektől sem kapott.

Profithajsza és kizsákmányolás

Berlin tartományi alkotmánya világosan állást foglal a 28. cikkely 1. mondatában: „Mindenkinek joga van a megfelelő lakhatáshoz. A (tag)állam [das Bundesland] támogatja a megfelelő lakhatás megteremtését és fenntartását, különösen az alacsony jövedelműek számára, valamint a lakástulajdon kialakítását.”

A náci embertelenség és a világégés után volt még annyira élő a döbbenet, hogy az 1949-es, ma is érvényben lévő szövetségi alaptörvény/alkotmány megalkotói szerves összefüggésben látták a profit- és hatalomhajsza, a bűnös hatalmi politika és a pénzéhség/kizsákmányolás viszonyát.

A lakhatási mozgalom alkotmányos hátterét a német alaptörvény/alkotmány 15. cikkelye biztosítja, amely kimondja, hogy

„A föld, a természeti erőforrások és a termelőeszközök társadalmasítás céljából a módot és a kártalanítás mértékét szabályozó törvény alapján köztulajdonba, vagy a közösségi gazdaság más formáiba átvezethetőek. A kártalanítás kapcsán a 14. cikkely 3. bekezdés 3. és 4. mondatai az irányadóak.”

A 14. cikkely 3. bekezdése a következőket tartalmazza: „A kisajátítás csak a közjó érdekében történhet. Végrehajtani csak törvény vagy a kártalanítás típusát és mértékét szabályozó jogszabály alapján lehet. Az ellentételezést a közérdek és az érintett felek érdekeinek méltányos mérlegelésével kell meghatározni. A kártérítés összegével kapcsolatos vita esetén a rendes bíróságok hatáskörében áll a jogértelmezés.”

Nem lehet szó rendezetlen társadalmasításról, meg kell egyezni a kártalanításról, s ez mozgásteret biztosít a kinyílvánított népakaratot elszabotálni igyekvő lobbistáknak, illetve a lobbiérdekeket a népakarat elé helyező politikusoknak.

Mivel a Német Szövetségi Köztársaságban soha nem volt szocializálás, soha nem alkalmazták még a 15. cikkelyt, az alkotmányszövegnek az esetjog és a gyakorlat révén történő konkretizálása sem történt meg (még).

A német jog ismeri a „törvényhozó népszavazás – Gesetzesvolksentscheid” és az „ügydöntő népszavazás – Beschlussvolksentscheid” kategóriáit, ez esetben az utóbbiról volt szó. Ez a szenátust csupán fölkéri arra, hogy kezdeményezzen minden olyan intézkedést, amely az ingatlanok és az azokhoz tartozó földterületek közös tulajdonba adásához szükséges az alkotmány/alaptörvény 15. cikkelye szerinti szocializáció céljából. Így nagyobb mozgástere van a végrehajtásnak, mint egy „törvényhozó népszavazáson”, ahol már határozottan megfogalmazott törvénytervezetet bocsátanak véleményezésre. A szenátusnak lehetősége van arra is, hogy tartózkodjon a megfelelő törvény kidolgozásától.

A népakarat azonban egyértelmű. A 12 nagy berlini kerület közül 10-ben voltak többségben a kezdeményezést támogató szavazatok.

Franziska Giffey kabinettje

A szociáldemokrata Giffey sok dicséretet kapott személyi választásaiért a tőkés oldaltól, amely több szenátort küldött Berlin szenátusába. Stephan Schwarz az egyik, aki épülettisztító cégével már korábban is sokat dolgozott a közszférának, ő a gazdasági szenátor. A Berlin-Brandenburgi Lakásépítési Vállalkozók Szövetsége (Verband Berlin-Brandenburgischer Wohnungsunternehmen) elismerően nyilatkozott arról a döntésről, hogy Andreas Geiselt, a korábbi belügyi szenátort nevezték ki a városfejlesztési, építésügyi és lakhatási tárca élére.

Geisel hónapokon keresztül próbálta jogi eszközökkel blokkolni és szabotálni a népszavazási kezdeményezést, illetve brutális rendőri erőket mozgósított Berlin kultikus, világhírű, alternatív lakhatási projektjeinek, azaz a foglaltházainak kiürítésére.

A Liebigstraße 34-ben a helikopterekkel, más tartományokból hozott szövetségi rendőrökkel együtt a kiürítés költsége meghaladta az épület értékét, pedig a lakók ajánlatot tettek az ingatlan megvásárlására is. Fölmerült a német haderő elitegységének, a Spezialeinsatzkommandónak a bevetése is. Mindez adófizetői pénzből, hogy aztán az épületre rátegye a kezét Gijora Padovitz ingatlanspekuláns. Súlyosan eszkalálódott a kilakoltatás körüli feszültség a Rigaer Straße 94-ben is, ahol a londoni Lafone Investments Limited cég képviselte az anonimitásba burkolózó új tulajdonost.

A Die Linke és a Zöldek készségesen átadták a lakhatási mozgalom szempontjából „kulcsfontosságú tárcákat„ az SPD-nek. Geisel bűnbaknak is kiváló nekik, ha rá kell fogni valakire saját politikai felsülésüket. A koalíciós szerződés rögzíti: „Az új tartományi kormány tiszteletben tartja a nagy ingatlankonszernek lakásállományának társadalmasítását célzó szenátusi törvényjavaslat kidolgozásáról szóló népszavazás eredményét, s felelősségteljesen foglalkozik vele.” Rögzíti továbbá, hogy a szenátus szakértői bizottságot nevez ki a népakarat végrehajtásának megvalósítására. A szakértői bizottságot a népszavazás kezdeményezőjének részvételével kell összeállítani.

A mozgalom és a közös munka

A mozgalon honlapján Kalle Kunkel szóvivő 2022. május 24-én arról beszélt, hogy „az SPD gáncsoskodása aláássa a demokratikus folyamatot”, s egyben üdvözölte a Die Linke tartományi vezetésének hasonló hangvételű állásfoglalását.

Majd a Die Linkével kapcsolatban megjegyezte: „A Die Linke állásfoglalása következetes – most várjuk a megfelelő gyakorlati lépéseket. A [tartományi] kormánypártoknak be kell avatkozniuk, és ki kell kényszeríteniük a kisajátítási bizottságban saját határozatuk betartását. A bérválságban magára hagyott emberek megélhetése a szocializáción múlik, s ez a szenátus kezében van. Az SPD gáncsoskodása aláássa a demokratikus folyamatot, és elárul több mint egymillió berlinit, akik a népakarat végrehajtására várnak.”

Kunkel véleménye szerint a szakértői bizottságot vezető Herta Däubler-Gmelin (SPD) nem tartja magát a koalíciós szerződésben rögzítettekhez, ami a végrehajtás tolódását/szabotálását mutatja. A szóvivő tájékoztatása szerint Däubler-Gmelin teljesen ki akarja zárni a nyilvánosságot a bizottsági ülésekről. A mozgalom tájékoztatáshoz való jogát, ahogyan azt az állásfoglalás rögzíti, figyelmen kívül hagyja.

Kunkel kiemeli, hogy az, hogy Däubler-Gmelin az Empirica Intézetet „semleges, tudományos csoportként” akarja meghívni a bizottságba, noha az köztudottan közel áll az ingatlanlobbihoz, így ez „különös provokáció és hadüzenet minden bérlőnek”. Az Empirica készítette azt a hírhedt tanulmányt Berlinről 2015-ben, amely „a háztartások számának hosszan tartó és gyorsuló csökkenésével, és ennek következtében a lakáskereslet csökkenésével számol”. Erre az előrejelzésre alapozva az akkori városvezetés értékesítette az önkormányzati lakásállomány nagy részét. Berlinben 2015-ben 3,47 millióan éltek, 2021 júniusában azonban már 3 millió 776 ezren.

A kialakult helyzetre reagálva a mozgalom konferenciát szervezett 2022. május 27-29. között a berlini Technische Universitäten. Egyetemi professzorok, a Német Bérlői Szövetség, illetve az Építői Kamara képviselői, szakszervezeti emberek és ENSZ-munkatársak mellett az előadók között volt Dr. Prof. Lena Kreck (Die Linke) berlini igazságügyi, sokszínűségi és antidiszkriminációs szenátorasszony is, aki viszont nem tett érdemi kijelentéseket.

Mint Jenny Stupka, a mozgalom szóvivője mondta a konferencia kapcsán: „Míg az SPD a szenátus szintjén blokkolja a végrehajtást, mi civil aktivistákként a társadalmi-ökológiai szocializáció megoldásain dolgozunk.”

2022. június 9-én tartotta második ülését a Däubler-Gmelin vezette bizottság. Rouzbeh Taheri a mozgalom meghívott szóvivőjeként hangsúlyozta az ülésen: „A nagy ingatlankonszernek igazi ügyfelei a piaci befektetők, nem a bérlők. Ezért van az, hogy sem a tartományi politikusok, sem a bérlők nem tudtak eddig jelentős sikereket elérni velük szemben. Kezdeményezésünk célja könnyen megmagyarázható: a lakások nagymértékű társadalmasítását szeretnénk megvalósítani, hogy garantálni tudjuk a szociális lakhatást Berlinben.”

Mint a honlapon olvasható: „Rouzbeh Taheri beszédét követően 13 női bérlő Berlin különböző kerületeiből egy különleges vitaanyagot mutatott be a szakértőknek. Mindannyian kaptak egy-egy előzetes példányt a »Wie Vergesellschaftung gelingen – zum Stand der Debatte« (Hogyan sikerül a társadalmasítás? – a vita állásáról) című könyvből, amely a nyáron jelenik meg a berlini Parthas-Verlag kiadónál. A kezdeményezés több mint 300 oldalon állította össze a kisajátítás kánonját, a népszavazás első határozati szövegétől a teljes társadalmasítás törvénytervezetéig.”

A könyv a szocializáció és a közös gazdaság koncepcióit, a finanszírozási modelleket, illetve a jogi alapokat is tárgyalja. A kezdeményezés tagjai mellett megszólalnak a témával kapcsolatban jogi szakértők és a népszavazást támogató szervezetek.

Ralf Hoffrogge, a mozgalom aktivistája és a könyv szerkesztője hangsúlyozza: „Amíg a bizottság az eljárási szabályzatáról vitázik, mi koncepciókat terjesztünk elő arról, hogyan lehet a lakhatást szocializálni. 2018 óta nemcsak a mi javaslataink jelennek meg, hanem olyan szakértői vélemények és tudományos cikkek is, amelyek nagy többséggel megerősítették a szocializáció megvalósíthatóságát. Kötetünk mindezt elérhetővé teszi a nyilvánosság számára.”

Rouzbeh Taheri egyértelművé tette: „Négy év szakértői vitája, amely korábban számtalan weboldalon volt szétszórva, most két könyvborító közé szorult. Ami világos, az az, hogy a szocializáció nem a nulláról indul. Már régóta vannak jó elképzelések, egészen a nyomtatásra kész szocializációs törvényig – ez az a helyzet, amin most dolgozni kell. Ha ez nem történik meg, és ehelyett a szocializáció alternatíváiról szóló vita eltér a bizottság egyértelmű megbízatásától, az a munka egyértelmű megtagadása.”

A demokratikus jogállam politikai intézményeken keresztül működik, amelyek vezetőit a népakarat helyezi hatalomba a népakarat nevében és képviseletére. Politikai változást csakis ilyen legitimitással rendelkező intézmények valósíthatnak meg, nem is lehet ez másképp.

A mozgalom megtette, amit megtehetett…