Kedves Tóth Csaba Tibor,

érdeklődéssel olvastam Moldova-írását, s benne megfontolásait az én régi – a szamizdat-Beszélőben megjelent – Moldova-cikkemről. Az meglepett, hogy azt írja, cikkemnek „volt tétje, nem is kevés, Moldova számára”; én eddig azt hittem, hogy tétje számomra volt. De ez jelentéktelen apróság. Jelentékenyebb, hogy ugyan elismeri azt, amiről írásom szólt – Moldova durva rasszista, cigányellenes megjegyzéseiről, illetve az egyetértéssel idézett hasonló rendőri beszólásokról – de különös, azt mondanám, elképesztő magyarázatot fűz hozzá. Eszerint „a mára már szinte elfeledett, kilencvenes évekbeli cigányellenes zavargások előtt pár évvel beszél úgy a témáról, ahogy akkor a kocsmában erről beszélni kezdtek. Hátha akkor nem nyúlnak a vasvillához az emberek.”

Ez hajánál fogva előrángatott abszurd gondolat, amelyet tetéz, hogy Moldova és Ön ezek szerint a kocsma gyűlöletbeszélő népével való kritikátlan azonosulást tekintette „a néppel való teljes azonosulás hosszú, életen át tartó kísérletének”, vagy legalábbis egyik fejezetének.

S itt következik írásának poénja, amely félreolvasáson alapul, ahogy ezt a facebookon röviden megírtam. Ugyanis nem én, hanem Moldova mondta a következőket, történetesen egy becsületes, jómódú, ám a rendőrrel csendőrpertuban álló cigányról: „A lakásba mindent beépítettek, ami egy törekvő, de műveletlen átlagembernek eszébe juthatott: úszómedencét zöld csempeborítással, kandallót, a sarokban kandelábert utánzó lámpák állnak.” Erre reflektáltam én egy gúnyos retorikai fordulattal: „Erre a cikkre készülve végigolvastam Moldova György eddigi életművét. Az tűnt ki számomra, hogy az író törekvő, de műveletlen átlagember, aki – különösen régebbi, ambiciózusabb regényeiben – mindenfélét beépített írásaiba a műveletlen művelődés jellegzetes tárgyaiból, az összefüggéseikből kiszakított idézetekből, gondolatfoszlányokból.” Ha ezt így most összeolvassa, láthatja, hogy teljesen alaptalan az az állítása, hogy ezzel a minősítéssel valójában nem az íróra gondoltam, hanem a „népre”.

Nehéz volna tanácsot adnom, nem is arrogálom magamnak ezt a jogot. Csak elgondolkodtam, mit tennék én, akivel szintén előfordulhatna egy ilyen – az alapgondolatot érintő – félreolvasás. Talán nem vonnám vissza, de illesztenék hozzá egy utóiratot. Ebben akár azt is megírhatná, hogy ugyan a választott idézet éppen nem támasztja alá, de meggyőződése szerint a demokratikus ellenzék mélyen megvetette a népet.

Szívélyes üdvözlettel,