Idén Budapesten tartja kongresszusát az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF), amelynek alkalmából május 24-én a közlekedésben dolgozó nőkről és nehézségeikről  beszélgettek Európa minden tájáról érkező női szakszervezeti tisztségviselők.

A kongresszusra mintegy ötszáz szakszervezeti delegált érkezett, köztük számos nő, dacolva azzal a sztereotípiával, hogy a közlekedési szakmákat hagyományosan maszkulin foglalkozásoknak tartják. Pedig a nemi munkamegosztás a közlekedésben idehaza is átalakulóban van: lásd, pár nappal ezelőtti hír, hogy munkába állt Magyarország első női mozdonyvezetője. 

Az eseményen sok szó esett arról, mi tartja vissza a nőket attól, hogy a közlekedésben dolgozzanak. Természetesen az egyik leginkább elrettentő körülmény a munkahelyi szexuális zaklatás, amely különösen riasztó méreteket ölt a közlekedésben, ahol elkövető egyaránt lehet ügyfél, felettes vagy kolléga.

Az ETF konferenciáján felmerült például egy brit női jegykezelő ügye, akit nemi erőszakkal fenyegetett egy utas, akinek nem volt érvényes jegye. De a munkáltatók felelőssége nemcsak a munkahelyig terjed ki, hanem felelőssége lehet például abban is, hogyan jut el a dolgozó munkahelyére – ennek kapcsán említették egy kolumbiai dolgozó nő esetét, akinek hajnalban olyan helyeken kellett átbicikliznie, ahol „egy mobiltelefonért is megölnek”, hogy beérjen kora reggeli műszakába. 

A legfőbb kérdés természetesen, hogy mit tehet a szexuális erőszak ellen a szakszervezet?

A rendezvényen kitértek egy isztambuli egyezményhez hasonló szexuális erőszak ellen fellépő nemzetközi egyezményre, amely annyiban mégis különleges,hogy munkahelyi problémaként és munkavállalói jogokat is sértő jelenségként tartja számon a nőket aránytalanul sújtó szexuális erőszakot.

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének 190. egyezményéről van szó, amelynek preambuluma lefekteti, hogy a nemi alapú erőszaktól mentes munkahely munkavállalói jog. Európában még csak Görögország, Albánia, Olaszország és az Egyesült Királyság ratifikálta az egyezményt, miközben Szomáliában, Namíbiában és Argentínában már hatályba is helyezték. A mexikói szenátus idén egyöntetűen döntött az egyezmény ratifikálása mellett, ami mérföldkőnek számít egy olyan országban, ahol a nők elleni bűncselekmények kirívóan gyakoriak. 

Az egyezmény a törvényhozóknak tesz javaslatokat, fektet le irányelveket, de az egyezményben megfogalmazott jogokat  kollektív szerződésekbe is át lehetne ültetni. Az egyezmény panasztételi és vizsgálati eljárásokat, valamint megfelelő eljárási metódusokat javasol az áldozatok megsegítésére.

Jodi Evans, a Nemzetközi Közlekedési Dolgozók Föderációjának (ITF) nemi egyenlőségért felelős titkára beszédében hangsúlyozta, a szexuális zaklatás éppannyira a szakszervezetek ügye, mint a nőké. Később kérdésünkre azt is elmondta, hogy a nők elleni erőszak az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy a nők tartósan a közlekedési ágazatban dolgozzanak. „Ha a szakszervezetek komolyan gondolják egyenlőség melletti elkötelezettségüket, annak magában kell foglalnia, hogy teret nyitnak a nők számára a még jelenleg is férfimunkának tekintett közlekedésben” – fogalmazott. 

„Ez az egyezmény olyan felelősségeket ró a munkáltatókra, amelyeket jelenleg nem vállalnak. Biztos vagyok benne, hogy egyes munkaadók számára ez a felelősség nem kívánatos, de a mi szempontunkból az a tény, hogy a munkáltatók hárítják ezeket a felelősségeket, az első számú oka annak, hogy a nemi alapú erőszak ilyen endemikus problémája a közlekedési ágazatnak. Szükség van az egyezmény által a kormányokra és a munkáltatókra rótt kötelezettségekre ahhoz, hogy a változás a munkahelyeken érezhető legyen” – foglalta össze a helyzetet Jodi Evans.