Csütörtökön délelőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a Fenntartható egyensúly és felzárkózás 144 pontja nevű programot. A két évre szóló 144 pontos javaslat célja, hogy „2030-ra a magyar gazdaság elérje az átlagos uniós fejlettségi szintet”.
Az MNB vezetése szerint a gyors felzárkózás kulcsa a pénzügyi stabilitás helyreállítása. Ennek érdekében szükséges „csökkenteni az államháztartás hiányát”, vagyis a pénzpiacoktól való függőséget, vissza kell építeni a folyó fizetési mérleg többletét, így szabva gátat a gazdaság eladósodásának. Az MNB szerint mindez lehetetlen az európai uniós források megszerzése nélkül.
A 2020-as évtized felzárkózási ugrását egy két évre szóló reformprogrammal kell megalapozni, ami segít a drámaian megbomlott egyensúlyok helyreállításában – mondta Matolcsy György a programot bemutató konferencián. A jegybankelnök szerint olyan korszakba léptünk, amikor az 1970-es évtized csapdái fenyegetnek. Árrobbanás, stagfláció, ikerdeficit, a pénzügyi rendszer átalakulása jellemezte ezt az időszakot, emellett geopolitikai párhuzamok is fellelhetők. „Most egy új »fordulat és reform« végigvitelére van szükség” – áll ezzel összhangban a 144 pontot ismertető dokumentum bevezetőjében.
A csapdákkal teli helyzet következménye, hogy „megbomlott a növekedés és az egyensúly képlete”, és ezzel az évtized felzárkózása került veszélybe. Az MNB-elnök szerint három feladat áll Magyarország előtt: az egyensúlyok helyreállítása; a versenyképességi fordulat végrehajtása; valamint az, hogy „intenzív növekedési pályára” álljon az ország.
A jegybankelnök szerint a magyar kormány az elmúlt két évben eladósodásból finanszírozta a válságkezelést, a „hitelalapú válságkezelés” árát viszont
most meg kell fizetni.
Emiatt van szükség az államháztartási hiány erőteljes – idén a GDP 4, jövőre pedig 3 százalékára – csökkentésére. Ez a kormány által tervezett intézkedéseknél is jelentősebb kiigazítás. „Az államadósság szintje fenntarthatatlan”, összegezte a meglátásait Matolcsy.
A javaslat
A 144 pontos javaslat 200 oldal terjedelmű, ám számos meglátás kidolgozása elnagyoltnak tűnik. Többek közt olyan javaslatok szerepelnek a dokumentumban, hogy „a külföldön élő magyarokat vonzzák haza letelepedési kölcsönökkel”, vagy az, hogy alkosson a kormány új lakossági állampapír-stratégiát, amelyben a „mennyiségi mellett a minőségi célok” is legyenek, vagy fejlesszék a magyarországi vállalati és startup ökoszisztémát.
Már konkrétabbnak hat az a javaslat, hogy a költségvetés kiadási oldalának „racionalizálása mellett egy új adóreform alapjait is le kell tenni” (11). „Az új adórendszer zöld, digitális és forgalmi fókuszú”, olvashatjuk ugyanitt, amelyből a megszorításos politikát („racionalizálás”) és a fogyasztásra (s pl. nem a tőkejavakra) kivetett adózásra való további buzdításra következtethetünk.
Az MNB elsőrendű célnak tekinti a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellensúlyozását és a munkapiaci tartalékok teljes kiaknázását is. Ennek érdekében javasolja, hogy „érdemes lenne a nyugdíjkorhatárt a várható élettartam emelkedéséhez kapcsolni” (96), amit nehéz lenne másként értelmezni, mint hogy
az MNB a kormánynak a nyugdíjkorhatár emelésére tesz javaslatot.
Ehhez kapcsolódik, hogy a megtakarításokat is szerencsésnek találja a
„magánegészségügyi és nyugdíj megtakarítások felé irányítani” (12), mellyel az öngondoskodást tünteti fel kívánatosnak az állami segítségnyújtás helyett.
Részlet a Fenntartható egyensúly és felzárkózás 144 pontja nevű programból.
Az MNB megállapítja, hogy Magyarországon „alacsony a korhatár betöltése után, a nyugdíj igénylése nélkül tovább dolgozó nyugdíjasok száma, aminek egyik oka a nem megfelelő ösztönzőrendszer” (97).
Ehhez érdemes figyelembe venni, hogy a magyarországi nyugdíjak az emúlt esztendőkben látványosan elmaradtak az átlagbér növekedésétől, s ezen csak alig enyhített a választások előtti nyugdíjemelés. Míg a nettó átlagbér a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 2020-ban 268 400 forintra emelkedett, addig az átlagos magyar nyugdíj összege 2020 folyamán mindössze 134 ezer forintot tett ki.
Így lehet, hogy egyre több nyugdíjaskorú ember kénytelen munkát vállalni a szerény járandóságát kiegészítendő. Becslések szerint a nyugdíjasok mintegy 10%-a dolgozik, és egyre több munkaerő-kölcsönző cég szakosodik nyugdíjas munkavállalók közvetítésére.
A jegybank a rugalmasság és a produktivitás jegyében elősegítené a távmunka ösztönzését is. „A távmunka nagyobb rugalmasságot jelent, emellett kevesebb ingázással töltött időt, kiesett munkaórát és táppénzt eredményezhet” (107) – olvashatjuk a dokumentumban. Szintén a produktivitásra vonatkozik a robotizációra vonatkozó javaslat is. Az MNB „kedvezményes hitelekkel, adókedvezményekkel és vissza nem térítendő támogatásokkal” ösztönözné a vállalatokat az automatizálás, a robotizáció és a mesterséges intelligencia
„szélesebb körű alkalmazása érdekében”.
Sajnos az automatizációval és robotizációval járó munkanélküliségről kevés szó esik a dokumentumban. A problémákat „a dolgozók folyamatos képzésével vagy új munkahelyek létrehozásával” (107) kezelné az MNB.
A jegybanki javaslatcsomag egyik legérdekesebb pontja „a célzott bevándorlás ösztönzése” programpont (103). Az indoklás szerint az elmúlt években nőtt a külföldi munkavállalók száma Magyarországon, ez főleg azzal magyarázható, hogy az EGT állampolgárok mellett 2017-től a hiányszakmákban elhelyezkedő ukrajnaiak és szerbiaiak dolgozhatnak engedélymentesen, 2021 júliusától pedig további 9 nem szomszédos 3. ország állampolgárai, ha munkaerő-kölcsönző cégen keresztül érkeznek.
Az MNB még tovább menne, az adminisztráció egyszerűsítésével, a hiányszakmák és az engedélymentes országok listájának bővítésével, valamint a magyar vállalatok külföldi toborzásának támogatásával még több munkást vonzana a munkajogokra fittyet hányó országba.
Részlet a Fenntartható egyensúly és felzárkózás 144 pontja nevű programból.
Sajátos szerep vár a jegybank szerint a kiszervezett egyetemekre is. A jövőben létezne „egyetemi vállalkozói státusz”, amely biztosítja az adó- és járulékmentességet, startup innovációs központokká válnának az „ikonikus” épületek (erre nem kapunk példát), az egyetemi inkubátorházak pedig kockázatitőke-befektetőként jelennének meg a neoliberalizmus dicséretére.
