Lesújtó eredményeket produkált a budapesti V. és VII. kerületek ingatlangazdálkodási gyakorlatait vizsgáló, fővárosi bizottság, melyet Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere vezetett. A bizottság munkájában fideszes tagok nem vettek részt, az érintett, jelenleg is fideszes vezetésű V. kerület pedig nem működött velük együtt – derül ki a Népszavából.

A korábbi fideszes városvezetés idején az V., VI., VII., VIII. és IX. kerületekben a privatizált önkormányzati lakások jelentős részét vásárolták fel befektetők spekulációs céllal, ami a lakásárak jelentős emelkedésében is szerepet játszott.

A Niedermüller-bizottság zárójelentése szerint csak 2014 és 2018 között több, mint 1200 lakást értékesítettek áron alul az önkormányzatok, ami több milliárdos vagyonvesztést jelent, csak Erzsébetvárosban 2,3 milliárd forint veszteséget jelentett 2018-ban és 19-ben a lakások áron aluli értékesítése.

Nem utolsó sorban pedig drasztikusan csökkentette a gyakorlat a lakhatási programokba bevonható ingatlanok számát, a lakások pedig a NER kegyeltjeihez és strómanokhoz kerültek a lap cikke szerint. Holott a lakásprivatizáció célja az önkormányzat bevételeinek növelése mellett a lakással nem rendelkező bérlők saját lakáshoz juttatása is kellene hogy legyen (amennyiben egy önkormányzat ezt látja megfelelő lépésnek), a feltárt esetekben azonban mindkét cél súlyos csorbát szenvedett.

A bérlők mögött álló strómanok ugyanakkor jelentős hasznot realizálhattak az ügyleteken. A bizottság kimutatása szerint Erzsébetvárosban

• 2014-ben 2,5;
• 2015-ben 46,2;
• 2016-ban 33,8;
• a 2017-es csúcsévben 62,5
• 2018-ban 57,3;
• 2019-ben pedig 33

százalék volt a továbbértékesített lakások aránya. 2020-ban az arány nullára csökkent.

2015 és 2019 között az lakások csaknem felét a megvásárlástól számított 30 napon belül továbbértékesítették, ami a bizottság szerint „megkérdőjelezi az alkalmazott értékesítési modell társadalmi hasznosságát és igazságosságát.” A strómanok ilyen rendszerben a bérlők nevében veszik meg kedvezményesen az önkormányzati lakásokat, majd a korábbi bérlőt nyomott áron kifizetve a piacon értékesítik az ingatlant, jelentős haszonra szert téve.

A bizottság szerint az V. és VII. kerületekben is sérült a lakások nyílt, átlátható és törvényes keretek közötti értékesítésére vonatkozó alapelv, hovatovább „nyoma se volt átfogó ingatlangazdálkodási koncepciónak”. A bizottság szerint az eljárások nem a kerületek, hanem a NER-hez kötődő üzleti csoportok érdekeit szolgálták. A testületek elégtelen információk alapján döntöttek az értékesítésről, a Belvárosban zárt eljárásban értékesítették az ingatlanokat, aminek végén legfeljebb a vételár és a vevő neve került nyilvánosságra, az ügyletek lebonyolítását pedig külső ügyvédi irodára bízták.

A pályázatok útján értékesített lakások esetében a pályázók bennfentes módon értesülhettek a lehetőségről, így noha papíron minden jogszerűen zajlott, az önkormányzat a bizottság szerint szűrte a pályázókat.

Az önkormányzati lapban és kormánypárti médiafelületeken néhány napig voltak megtalálhatók a pályázati kiírások, és kevés adatot tartalmaztak. Ezért az ingatlanok az eleve alacsony kikiáltási áron vagy kicsivel drágábban keltek el.

A bizottság külön esettanulmányként vizsgálta a korrupcióval vádolt Schadl György lakásvásárlásait.

A végrehajtói kamara egykori vezetője egy alkalommal nyolc lakást vásárolt a VII. kerületben, úgy, hogy eredetileg huszonnyolcat hirdettek eladásra, majd a bizottsági ülés előtt tízre csökkentették a számukat. A nyolc lakás közül mindössze egyre adott be más is ajánlatot. Az eset a bizottság szerint felveti a lehetőségét, hogy Schadl előzetesen válogathatott.

A bizottság megállapítása szerint

„Az eljárás ettől eltekintve is teljesen átláthatatlan volt, így felmerült a kérdés, miszerint Schadl esetleg előzetesen válogathatott. A lakásokra egy kivételével csak Schadl adott be ajánlatot. Összesen 225 milliót fizetett. Tekintettel arra, hogy a nyilvánosságra jutott adatok szerint a kamarai elnök 800-900 millióhoz jutott jogtalanul, abból kell kiindulnunk, hogy ez korrupciós pénz volt”.

A lakások közül kettőt rögtön eladott, a többit jelenleg felújítják, ráadásul Schadl előbb fizetett, minthogy az eladásokról megszületett volna az önkormányzati döntés, vagyis a lap szerint előre tudta, ki lesz a nyertes.

A bizottság javaslata szerint a fővárosnak fel kellene kérnie az Állami Számvevőszéket a fővárosi önkormányzatok lakáseladásainak vizsgálatára, és egy fővárosi bizottságnak is vizsgálnia kellene valamennyi budapesti kerület korábbi lakáseladásait és ingatlanprivatizációs gyakorlatát.

Az önkormányzati és állami tulajdonban lévő lakások elkótyavetyélése radikálisan csökkenti a közszféra lehetőségeit, hogy befolyásolja a lakhatási költségeket. A magántulajdon túlsúlyából szükségszerűen következő, permanens lakhatási válság idején pedig különösen fontos lenne, hogy a nem profitorientált szereplők – mint amilyenek elvileg az önkormányzatok is – elsősorban a lakosság érdekeit szemelőtt tartva gazdálkodjanak ingatlanvagyonukkal.

Ezzel teljes mértékben szembemegy a gyakorlat, minek eredményeképp – akár kormányközeli, akár független – befektetői érdekcsoportok kezére kerülnek a lakások, hogy aztán profitorientált módon hasznosítsák őket ahelyett, hogy megfizethető lakhatást biztosítanának.