Ma publikálta a Menhely Alapítványhoz tartozó Február Harmadika Munkacsoport huszonnegyedik alkalommal éves felmérését, amelyben összesen 6944 hajléktalan ember vett részt országszerte. A felmérés célja, hogy – az ellátás fejlesztése érdekében – átfogó képet kapjunk a hajléktalan helyzetben lévők életkörülményeiről és annak aktuális változásairól.

A kutatás egyik fő megállapítása, hogy az elmúlt két évben kevesebb ember vette igénybe a fizetős vagy ingyenes hajléktalanszállásokat és a közterületeken is kevesebben éjszakáztak, ezért az idei adatfelvétel során elsősorban arra keresték a választ, hogy mik lehetnek ennek a csökkenésnek az okai, és hol lehetnek az „ex-hajléktalanok”.

A munkacsoport szerint az adatfelvételből arra lehet következtetni, hogy a koronavírus-járványt megelőző munkaerőhiányos időszakban „minden munkás kézre szükség volt”, így a munkaképes hajléktalan emberek nagyobb számban jutottak munkához (és jó eséllyel képesek is voltak megtartani például a járvány alatt megnövekedő online rendelések csomagolásához szükséges betanított munkákat), valamint – új jelenségként – valamiféle legális vagy illegális szálláshoz is, az idő közben beköszöntő járvány következtében ugyanis a korábban itt elszállásolt vendégmunkások egy része hazament, így felszabadult a helyük. A felmérés azt mutatja, hogy különösen az olykor közterületen éjszakázó hajléktalan emberek jelentős része lakott az év során ilyen piaci, vagy informális szálláshelyeken, tömegszállásnak használt lakásokban, „matracszállásokon”. Ezt a jelenséget magyarázhatja továbbá az Airbnb szálláshelyek kiürülése, a 2020 elejétől időlegesen csökkenő magánpiaci albérletárak, valamint a kilakoltatási moratórium is.

Bár erre külön nem tér ki a felmérés, amellett, hogy kifejezetten pozitív fejlemény a hajléktalan emberek nagyobb arányú munkához és lakhatáshoz jutása,

érdemes megjegyezni, hogy ezek a szálláshelyek feltehetőleg nem jó minőségűek, valamint az is kérdéses, mennyire vannak kiszolgáltatva az alacsony érdekérvényesítő képességgel rendelkező hajléktalan emberek a munkáltatóknak, és hogy egyáltalán miért a munkaerőpiac viszontagságaitól függ, hogy lakhatáshoz jutnak-e vagy sem, és miért nem az állami szociális ellátórendszer segítségétől?

Ez utóbbi azért is fontos kérdés, mert mindezzel párhuzamosan az is elmondható a felmérés alapján, hogy tovább csökkent a hajléktalan emberek körében a munkaképesek aránya, és ma már igen jelentős a betegek, idősek és szenvedélybetegek aránya. Ez a helyzet – elnézve a szociális- és egészségügyi ellátórendszer állapotát – valószínűleg nem is fog javulni, ugyanis a felmérés szerint egyre idősebb emberek kerülnek hajléktalan helyzetbe. Jelenleg már a hajléktalan emberek közel háromnegyede elmúl 50 éves, tízből négyen pedig 60 évesek is elmúltak már.

Ma már közel minden második hajléktalan ember idős, beteg, munkaképtelen, de a középkorúak közül is nagyon sokan megváltozott munkaképességűek, pszichiátriai betegségben szenvedők vagy függők.

Fontos visszajelzés, hogy ők a hajléktalanellátó rendszertől biztonságos, hosszú távú lakhatást, rendet, tisztaságot, kisebb zsúfoltságot várnak el, hogy nyugodt, kiszámítható körülmények közt élhessenek ott, ahol vannak. Ők ugyanis többnyire már nem reménykednek abban, hogy önálló lakhatáshoz jutnak.

A felmérés végül arra a kérdésre is kitér, hogy vajon az ukrajnai háború elől menekülők ellátása hozhat-e fordulatot a Magyarországon állandósult egzisztenciális krízishelyzetek kezelésében is.

Vajon kialakul-e és fennmarad-e az otthonukat elveszítő emberek, családok

• támogatott elhelyezése az olcsó, vagy alulhasznosított motelekben, szálláshelyeken;
• támogatott befogadása az üres lakásokba, lakrészekbe;
• mindennapi elemi szükségleteit szolgáló segítségnyújtási formák;
• az állami, önkormányzati, nonprofit és civil segítés koordinációja?

A kérdés nyitott, a válasz a jövő zenéje.