Mielőtt csatlakoztam 2021 nyarán a Jámbor András kampányhoz, egyre jobban rányomta a bélyegét a mindennapjaimra a magyar közélet. A passzív szemlélődés, a hírolvasás egyfelől szorongást idézett elő bennem, másfelől valamiféle keserűséget; igazságtalannak éreztem, hogy a Fidesz kormányzása alatt kell élnem a fiatal éveimet. Az aktivizmus nemcsak az azzal kapcsolatos reményeimet váltotta be, hogy sikerült kicsatornázni ezt a szorongást, hanem közben az történt, hogy már nem vagyok egyedül, egy olyan közösség része vagyok, aminek a tagjai abban hisznek, amiben én, és vagyunk annyian, hogy bármi is lesz, pozitív változásokat érjünk el.
A választást megelőző napokban a Szikra mozgalom aktivistái vezetnek naplót a Mércén. A Jámbor András (2019 őszéig lapunk főszerkesztője) józsefváros-ferencvárosi kampányát segítő mozgalom aktivistái arról írnak, miért döntöttek úgy, hogy részt vesznek a választási kampányban, és milyen véleményekkel és élethelyzetekkel találkoznak a választókerületben kampányolva?
December óta Jámbi kampányában szervezem a kopogtatást, ami sokrétű tevékenység. Az, hogy személyesen keressük fel a választókat, egy nagyon fontos gesztus, mind a saját szavazóink, mind a kormánypárti lakók felé. Kérdéseket tehetnek fel az aktivistáknak, mesélhetnek a körzet problémáiról, üzenhetnek a jelöltnek, így közvetlen kapcsolat alakul ki közöttük. Feltehetőleg a bizonytalanok meggyőzésének is ez az egyik leghatékonyabb módja.
A legnagyobb missziónk mégis az, hogy olyan emberekhez juttassunk el információt a közelgő választásról, a jelöltekről és az elképzeléseikről, akik máshonnan nem értesülnének erről.
Megtapasztalhatják azt, hogy a politika nem egy absztrakt, elérhetetlen valami, ami látszólag az akaratunkon kívül szól bele az életünkbe, hanem hús-vér emberek szeretnének változást elérni, nekik pedig megvan a lehetőségük ahhoz, hogy a legszimpatikusabb elképzeléshez csatlakozzanak.
Hatalmas élmény az előválasztási kampány óta tartó időszak, mert egyébként csak a nagyon közeli ismerőseinkkel szoktunk pártpolitikáról beszélgetni, ehhez képest tavaly nyár óta több ezer emberrel megtettem ezt, olyanokkal is, akikkel egyébként soha nem beszéltem volna egy szót se. Mindezt Budapest egyik legváltozatosabb választókerületében, amelynek különböző részein a társadalom teljesen más szeletével lehet találkozni.
Nap mint nap szembesülünk például azzal, hogy az emberek a legkülönbözőbb motivációk alapján választanak pártot és képviselőt. Általános tendencia, hogy minél inkább rossz helyzetben van valaki, annál inkább rövid távú megfontolások vezérlik, ők gyakran azt keresik, hogy nekik mi teszi jobbá az életüket, lehetőleg most azonnal. Ezzel szemben azok, akik jobb anyagi körülmények között élnek, megtehetik, hogy absztraktabb módon gondoljanak egyéni érdekeikre.
Meglepő módon a legjobb érzés nem is az szokott lenni, amikor valaki a maximális támogatásáról biztosít, hanem az, amikor kormánypárti lakókkal alakulnak ki barátságos hangvételű párbeszédek.
Éppen akkor, amikor egymással szemben állva, a lakásuk ajtajában arról folytatunk diskurzust, ami mindeközben egyre nagyobb éket ver a magyar társadalom két csoportja közé.
Ez néha egy hosszabb beszélgetés, ami után úgy köszönünk el egymástól, hogy csak egy-egy apró részletben megértettük a másik álláspontját, néha pedig csak egy másfél perces párbeszéd, melynek során a lakó egyértelműen kinyílvánítja a kormánypárt felé való elkötelezettségét, de kedvesen megköszöni, hogy felkerestük, én elmondom, hogy tiszteletben tartom a véleményét, majd teljesen őszintén további szép napot kívánunk egymásnak. Ezek a valódi találkozások lennének képesek a kettészakított társadalmunkat közelíteni egymáshoz.
Van olyan is persze, amikor a kormánypropagandának teljesen abszurd elemeit visszhangozzák szilárd meggyőződéssel a csak a hagyományos médiából tájékozódó szavazók. Néhány ilyen után rájön az ember, hogy ezt sajnos sokszor el kell engedni, nem tudunk nekik itt és most semmi olyat mondani, ami elgondolkoztatná őket, mivel egy tizenkét év alatt felépített kép él a fejükben a világról. Az ilyen szituációk egyfelől erős tehetetlenség-érzéssel járnak, de mindeközben türelemre és megértésre is tanítanak.
Reményeim szerint április 3-án meg fog változni a hazai politikai kultúra, a propaganda és a manipuláció helyett egyre inkább a közösségiség felé tolva a társadalmi párbeszédet. Mi többek között ezen dolgozunk Jámbor András kampányában, ezért járjuk be a kerületet nap mint nap, az utolsó hét hajrájában is.
