Míg a magyarországi kormányközeli média hónapok óta komolyan aggódik a nyugati országokban élők villanyszámlái miatt, ha valahol valóban komoly problémát okoz az állampolgároknak a rezsi kifizetése, az éppen a baráti Törökország, ahol a lakosság az utcára vonulva tüntet az elszállt energiaárak miatt.
Törökország az energiahordozók esetében szinte teljes mértékben importra szorul, a földgáz 99%-a érkezik külföldről, az országban termelt áramnak pedig egyharmada földgáztüzelésű erőművekből származik, 18%-a vízerőművekből, 16%-a pedig szénerőművekből – amelyek szintén kiszolgáltatottak az import energiahordozóknak. Az elmúlt egy évben pedig ezek az erőművek mind komoly problémákkal szembesültek.
Kiszolgáltatottság, korrupció
Az ország földgázimportjának egyharmada származik Oroszországból, emellett pedig jelentékeny mennyiségű földgáz érkezik Iránból és Azerbajdzsánból. Ez a három állam szolgáltatja a Törökországban felhasznált földgáz háromnegyedét. Ankara ugyan van olyan jóban Moszkvával, hogy hosszú távú megállapodást kössenek földgázimportról, azonban Törökország tavaly arra spekulálva, hogy az energiahordozó ára csökkeni fog, úgy döntött, hogy inkább tőzsdei áron vásárolja az orosz földgázt, ami viszont napról napra drágább. Irán ugyan kedvező áron szállítja a földgázt, ám az infrastruktúra elmaradott. A korábbi években is megtörtént, hogy a szállítás megakadt az elavult földgázvezetékek miatt, idén azonban olyan komoly technikai probléma lépett fel, hogy Irán három teljes napra leállított Törökország felé a földgázszállítást. A két oldal egymást hibáztatatta a kialakult helyzet miatt. Azerbajdzsán bár jó kapcsolatokat ápol Törökországgal, a gázimportot komoly korrupciós ügyek övezik.
Az esetre Aykut Erdoğdu, a legnagyobb ellenzéki párt, a CHP (Köztársasági Néppárt) képviselője hívta fel a figyelmet. Történt ugyanis, hogy még a jelenleg is kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) hatalomra jutása előtt, 2001-ben Ankara és Baku kötött egy 15 évre szóló földgázvásárlási megállapodást, amely mind a két államnak kedvező feltételeket szabott meg. Törökország a hosszú távú együttműködésért cserébe minimum 70, de legfeljebb 120 dolláros egységáron kapta a gázt, emellett szabadon tovább exportálhatta más országoknak is. 2008-ban azonban – amikor már Erdogan volt hatalmon – Baku teljesen váratlanul azzal a kéréssel fordult Ankarához, hogy a megállapodásról mondjon le. A különös ajánlat nemcsak a megszabott árra és továbbértékesítés jogára vonatkozott, de Azerbajdzsán azt is követelte, hogy Törökország a korábbi években vásárolt gáz után fizesse ki az újonnan meghatározott árhoz képesti különbözetet is. Erdogan minden ellenvetés nélkül elfogadta az ajánlatot.
Törökország ugyan kifejezetten rosszul járt a megállapodással (1400 millió dollárt vesztett), az Erdogan család azonban megtollasodott rajta.
Nem sokkal azután, hogy megszületett az új szerződés, Mümbariz Mansimov azerbajdzsáni olajmilliárdos máltai offshore cége egy több alkalommal is pénzmosáson kapott lettországi bank, a Perex Banka közvetítésével 25 millió dolláros olajszállító hajót „ajándékozott” Erdoğan Burak nevű fiának a Man-szigeten bejegyzett offshore cégének.
Miután Erdoğdu képviselő nemrég nyilvánosságra hozta a korrupciós vádakat, egyből komoly támadást indítottak ellene mind Azerbajdzsánból, mind Törökországból. Nem csak azzal vádolták meg, hogy az állítólagos örmény lobbinak dolgozik, de több tucat halálos fenyegetést is kapott. A probléma elég érzékenyen érintette Ankarát, mivel kifejezetten kiszolgáltatott az iráni földgáznak, hiszen az országot az utóbbi két nyáron elképesztő szárazság sújtotta, aminek következtében a vízerőművek nem tudtak teljes kapacitással működni. Az ország déli részén található Karkamis vízerőmű 2020 első négy hónapjában még 214,7 GWh-ot termelt, 2021-ben ugyanezen időszakban olyan minimális volt a térségben a csapadék mennyisége, hogy csak 101,5 GWh-ot sikerült termelni. A szénerőművek pedig nemcsak azért termelnek drágábban, mert az importált energiahordozók ára globálisan drágult, hanem mivel mindeközben a török líra értéke is folyamatosan romlik.
Mindezek után Törökországban mára olyan mértékben elszabadultak az energiaárak, hogy a lakosság jelentős részének hatalmas gondot jelent kifizetni a számláit.
A „rezsiharc” maga alá gyűri a kisebbségeket
A kormány éppen ezért februártól úgynevezett sávos áremelést vezetett be, ami azt jelenti, hogy havi 150 kwh-os fogyasztásig nem emelte az árakat, viszont az ezen felül fogyasztott áram ára 127%-kal nőtt. Ezzel állítólag az alacsony jövedelműeknek akartak segíteni. A gond csak az, hogy a legszegényebbek általában olyan háztartásokban élnek, amelyekben 2-3 generáció zsúfolódott össze, ők pedig aligha maradnak a kedvezményes energiasávban.
Csak a 2020-as évben közel 4 millió fogyasztónál kapcsolták ki az áramot, mert képtelenek voltak törleszteni a felgyülemlett adósságukat. A válság mostanra minden területen megjelent. Például január 24-én a TEİAŞ török elektromos művek háromnapos áramszünetet rendelt el az ország ipari parkjaiban, aminek következtében a legtöbb gyárban szüneteltetni kellett a termelést. A szolgáltatószektor szintén egyre nehezebben viseli az áremeléseket, sok kisvállalkozónak már magasabb a villanyszámlája, mint a bérleti díja. Bizonyos kávézókban pedig arra kényszerültek, hogy az elektromos kályhák használatát is fizetőssé tegyék.
#ElektrikZammı sonrası bazı kafeler ısıtıcılara saatlik ücret koymaya başladı: Açılış 2.99 TL, saati 3.99 TL pic.twitter.com/N8p9eV79Lk
— Yol TV (@YolTV) February 7, 2022
Fizetős kályhák sorakoznak egy törökörszági kávézóban.
Az energiaárak ilyen mértékű elszabadulása a vallási kisebbségek helyzetére is döntő befolyással bír. A számos módon elnyomott alevik, akiknek a száma meghaladja az ötmilliót, keményen megfizetik a drága energiahordozók árát. Mivel nem számítják őket a vallási közösségek közé, csak alapítványokba tömörülhetnek, így azonban nem vonatkoznak rájuk azok a kedvezmények, amelyek minden mecsetnek, templomnak és zsinagógának kijárnak. Míg emezeknek nem kell fizetniük közműdíjakat, addig az alevikre, ha az imahelyükön, a dzsemevikben összegyűlnek, az infláció és a magas energiaárak minden ódiuma ráhárul. Az alevi közösség régóta próbálja elérni, hogy változtassanak az előírásokon, és annak ellenére, hogy eddig minden egyes választás előtt mindenki megígérte már, hogy amennyiben hatalomra kerül, a dzsemevik megkapják a hivatalos imahely státuszt, eddig ez azonban még nem történt meg. Éppen ezért 2014-ben az ügyet az Emberi Jogok Európai Bíróságáig vitték, amely az alevik javára döntött, és kötelezte Törökországot, hogy ismerje el a dzsemeviket imahelynek, Ankara azonban ezt mind a mai napig nem tette meg.
Most pedig, miután az egyik isztambuli dzsemevi 30000 lírás (közel 700 ezer forint) villanyszámlát kapott a közösség úgy döntött addig nem fizetik számláikat, amíg Ankara nem hajtja végre a Bíróság ítéletét. A szunnita radikálosok már most arról beszélnek, hogy ez provokáció, és ellenzik azt, hogy a dzsemevik bármilyen kedvezményt kapjanak. A dolog odáig fajult, hogy a jelentős részben alevik lakta Tunceli tartomány Nazımiye városának kormányzója, Uğur Tutkan fegyveresekkel tört be a helyi dzsemevibe és megfenyegette a vezetőséget, hogy
amennyiben nem fizetik ki a számláikat, megtanulják milyen erős is valójában az állam.
CHP’li Antmen, Şırnak’ta elektrik faturaları protestosu sırasında yurttaşa kalkanla vuran polisi sordu: Bu polis kim Süleyman Soylu?https://t.co/GbpXSMXV2T pic.twitter.com/Yw0OObLbVz
— Yol TV (@YolTV) February 10, 2022
A rendőrséget tömeget „oszlat” egy februári tüntetésen. A tiltakozók a magas áramszámlák miatt vonultak utcára.
A helyzet egyre elviselhetetlenebb Törökországban. Országszerte folyamatosak a tüntetések, volt olyan város ahol már a rendőrséget is be kellett vetni a kormány energiapolitikája ellen tüntető feldühödött tömeg ellen. Sokan attól tartanak, hogy az energiaválság több vállalkozót fog csődbe vinni, mint a koronavírus miatti lezárások.
