Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sztrájkolhatnak a tiszaújvárosi MOL vegyi kombinát munkásai

Ez a cikk több mint 2 éves.

Eredménytelenül zárult a MOL Petrolkémia Zrt. munkavállalóit érintő bértárgyalás. Noha a szakszervezetek tovább tárgyaltak volna, a munkáltató úgy döntött, hogy lezárja az egyeztetést, és egyoldalúan végrehajtja az általa jónak tartott elképzeléseket – áll a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Székely Tamás, a VDSZ elnöke a Mércének elmondta, hogy a MOL tulajdonában álló tiszaújvárosi MOL Petrolkémia két szakszervezete 10 százalékos béremelést követelt, valamint azt az igényüket is kifejezték, hogy a legalacsonyabb béreket kapó (200-260 ezer forint közt kereső) munkások számára rögzített bérminimumot is megállapítsanak. Ám erre a munkáltató nem volt hajlandó.

Az előzetes igényfelmérés alapján benyújtott béremelésnek mindössze töredékét teljesítette volna a menedzsment és azt sem egységesen. A MOL Petrolkémia Zrt. a szakszervezetek által kért 10 százalék helyett csupán 7 százalékos ún. differenciált emelést fogadott volna el, azaz egyes munkások csak 3 százalékos béremelést kaptak volna, mások pedig 5-öt vagy hatot.

Székely Tamás elmondta, hogy most nem tűnik úgy, mintha a tárgyalófelek újra asztalhoz kívánnának ülni. A szakszervezetek így a héten felmérik a több műszakban dolgozó munkások sztrájkigényét. Arról, hogy lesz-e sztrájk, Székely szerint a hétvégéig fogunk biztosabb információkkal bírni.

A mintegy 1000 munkást foglalkoztató tiszaújvárosi vállalatban éppen hatalmas beruházás zajlik. A MOL 2019-ben kezdett neki annak a poliol komplexumnak a megépítéséhez, amelynek a tervein 350 mérnök dolgozott Indiában, Thaiföldön, Németországban és Magyarországon. Az 1,3 milliárd euróból épülő vegyipari üzem kulcsberendezéseit a világ több részén gyártották, így Olaszországból és Thaiföldről is érkeztek hozzá berendezések. A vegyipari beruházásnak elvileg még az idén el kell készülnie.

(VDSZ, Mérce, Vg.hu)
Címlapkép: MTI/Mohai Balázs