Habár az elmúlt két évben az országos nyilvánosság inkább az Avalon-hotel megépítése ellen folytatott küzdelmekre összpontosított a tatai civilek környezetvédő küzdelmei közül, a Komárom-Esztergom megyei kisváros lakói most egy olyan problémára igyekeznek felhívni a figyelmet, amely – bár lényegében „egyidős” a szállodamonstrum ügyével – eddig kevésbé volt reflektorfényben.

A térségi ipari célú karsztvíz-felhasználás minden jel szerint hamarosan szintet lép, méghozzá elsősorban a komáromi SK Battery akkumulátorgyár extra vízigénye miatt, ennek pedig főként azok a 20 kilométerrel arrébb fekvő tatai karsztforrások ihatják meg a levét, amelyek vízszintje az elmúlt években a klímaváltozás hatásait is kezdte megsínyleni. A tatai és a térségi vízhelyzetet a tatai Miénk a Grund Városvédő Egyesület (MAG) két civil szakértője, Ballabás Gábor geográfus és Dankó Zsolt magyarázta el nekünk.

Még engedélyt sem kapott, de már kikarózták a vezeték nyomvonalát

Ahhoz, hogy lássuk, miért indított a múlt héten petíciót a tatai Stop Avalon! civil csoport annak kiderítéséért, hogy mennyi vizet lehet kipumpálni a tatai Öreg-tavat a Dunával összekötő Által-ér vízgyűjtő területéről anélkül, hogy az itt található források elapadnának, első lépésben 2019-ig érdemes visszamenni, amikor is elkezdődött a Tata-Komárom vízvezeték engedélyezési folyamata. Ennek záróakkordjaként tavaly novemberben vízjogi létesítési engedélyt kapott a beruházás, amellyel immáron az összes, építéshez szükséges hatósági engedéllyel rendelkezik a projekt, 2022 elején pedig a kivitelezés is elkezdődött. A két várost összekötő távvezeték részben tatabányai vízaknákból, részben pedig egy tatai tartalékkútból szállíthat majd karsztvizet „a Komáromi Ipari Park megnövekedett vízigényének kielégítése érdekében”.

A naponta maximum 10 ezer köbméter víz szállítására tervezett fővezeték korábban kétszer is fennakadt a különböző engedélyező hatóságok szűrőjén – egyszer 2020-ban, egyszer pedig 2021 elején, mert a nyomvonal nem volt megfelelő –, a további tervek szerint ráadásul készülne hozzá egy bekötővezeték is, amely viszont önálló engedélyezési folyamaton megy keresztül, és hivatalosan továbbra sem kapott zöld utat. Ez utóbbi vezeték létesítése együtt járna a város egyik, Fényes I. jelölést viselő kútjának termelésbe állításával. Az 1270 méter mély Fényes I-es kút egykor ivóvízkút volt, a környező települések ellátását szolgálta, és részben a Fényes strand medencéit is töltötték innen a későbbiekben. A kút 1999 óta tartalékkút státuszú, amelyből az üzemeltető vízmű, ha szükséges, a városi vezetékrendszerbe vizet tud táplálni.

A bekötővezetéket a tataiak számára emblematikus, a forrásairól, lápjairól és tanösvényéről ismert természetvédelmi területen és strandon, a Fényesen építenék meg, ám ezt megelőzően egy részletes környezeti vizsgálaton is meg kellene még felelnie.

Noha hivatalosan engedély egyelőre nincs a bekötő munkálatainak megkezdésére – sőt a kivitelező személye se dőlt még el –, a Miénk a Grund Városvédő Egyesület civiljei arra figyelmeztetnek, hogy a geodéták már kijelölték karókkal annak pontos nyomvonalát a felszínen.

A helyiek azt is megjegyzik, nem valószínű, hogy félreértették volna a helyzetet, és esetleg valami más célból lennének ott a jelzőkarók, hiszen azok nyomvonala teljesen megegyezik a tervezett bekötő vezeték nyomvonalával.

Honnan lesz víz a fővezetékben?

Bár jogilag külön pályán halad a már engedélyezett fővezeték és az egyelőre még engedélyezés előtt álló bekötő építésének jóváhagyása, a helyiek a nyilvánosság számára is ismert adatok alapján attól tartanak, hogy a rendszer két ága egyenként is negatív hatással lehet a tatai karsztforrásokra. A napi maximum 10 ezer köbméteres kapacitású Tata-Komárom vezeték ugyanis hiába „csak” a tatabányai vízaknákat és Komáromot köti össze közvetlenül, a rendszer egybefüggősége miatt bárhonnan termelnek és szállítanak el nagy mennyiségű karsztvizet a térségből, az Tatán gondot okozhat a jelenlegi, csökkenő karsztvízszintű helyzetben, mint a térség természetes karsztforrás-csoportjainak legnagyobbjánál, különösen a magasabban fekvő forrásoknál.

Ez akkor is igaz, ha csak Tatabányáról történik a vízkivétel, hisz az ottani két nagy vízakna mint a térség legnagyobb karsztvíztermelőinek együttes napi átlagos termelése most is 40-42 ezer köbméter naponta. Ezek most is hatást gyakorolnak a térség karsztvíz-háztartására, hát még növekvő kitermeléssel. Ráadásul a karsztvíz kikerül a természetes/társadalmi körforgásból, hisz Komáromba egy másik vízgyűjtőre viszik, a Duna partjára.

Fontos kiemelni persze, hogy a csövek szállítókapacitásának maximumértékeit jelölik ezek a számok, hiszen működés közben ennél általában kevesebb vizet szállítanak majd. A bekötővezeték kapcsán további aggodalmakra ad okot, hogy a már említett, helyi védettség alatt álló természetvédelmi területen haladna át, de a Miénk a Grund Városvédő Egyesület civil szakemberei szerint ez a karsztvízszint várható süllyedéséhez képest jóval kisebb problémát jelent.

A készülő vízvezetékrendszerrel kapcsolatosan ugyanis az a helyiek legnagyobb félelme, hogy durván megnöveli a térségi karsztvízkiemelését, ezzel kiszáradással fenyegetve a város forrásait (különösen a magasabban fekvőket), közvetve pedig az általuk táplált felszíni vizeket és vizes élőhelyeket. Emellett probléma lehet az is, hogy ellehetetlenítheti a helyi kisléptékű, fenntartható vízhasználatot és az erre alapozó fejlesztéseket.

Ráadásul a térségben látható ipari fejlesztési folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy a tatai víz elcsatornázása csak az első lépcső a karsztvizek ipari célú felhasználásának eggyel nagyobb fokozatra tekerésében.

Ahhoz, hogy megértsük, miért tartanak ennyire a lokálpatrióták a karsztvíz nagyobb léptékű megcsapolásától, érdemes felidézni, hogyan alakult a tatai vizek állapota az elmúlt fél évszázadban. A nagy helyi értéket jelentő források ugyanis az ‘50-es, ‘60-as évek intenzív szénbányászata idején elapadtak. A bányaipar időszakának lecsengésével, és a bányászati célú vízkiemelések megszűnésével ezek a vizek szépen lassan visszatértek, ma pedig újra összetett vizes élőhelyláncolatokat, felszíni tavakat táplálnak, amelyek az elmúlt húsz évben kezdtek regenerálódni. Hozzá kell tenni, hogy az egykor bányászati célú tatabányai vízaknák jelenleg a térség lakosságának és bizonyos gazdasági szereplőinek vízellátását szolgálják, és ma is negatív irányba befolyásolják a térség karsztvíz-háztartását és karsztvízszintjét.

Az elmúlt években, 2018-2019-től kezdve – feltehetően a klímaváltozás, és/vagy az egyéb térségi, nem vízaknás vízkivételek hatására – már látható mértékű vízszintcsökkenés következett be, ami a legmagasabban fakadó forrásokat érintette a legdrasztikusabban. A város életre kelt forrásai közül a legmagasabban fekvő Tükör-forrás már elapadt, az Angyal-forrás újrafakadásának pedig egyre kisebb az esélye, és a többi forrásnál is kisebb-nagyobb hozamcsökkenés következett be.

Hogy ezt a helyzetet milyen mértékben súlyosbítják a most kezdődő ipari fejlesztések, azt Ballabás Gábor és Dankó Zsolt szerint lehetetlen egy mondatban, pontosan megválaszolni. A karsztvíztárolókat tápláló beszivárgás ugyanis a mindenkori csapadékmennyiségtől és -intenzitástól, -párolgástól, valamint a hőmérséklettől függően történik. Éppen ezért, mivel a karsztvizek rendszere rendkívül komplex, amire sokrétű társadalmi hasznosítás épült, a kutatók szerint biztosan nem lehet megmondani, hogy mennyivel fog süllyedni a vízszint, hogyha tízezer köbméternyit kiveszünk ebből a rendszerből.

Azt viszont biztosan állítják, hogy napi maximum 10 ezer köbméter víz kiemelése céljából vezetéket építeni, miközben a vízhozamok már eleve csökkennek, olyan vízszintsüllyedéssel fenyeget, ami komolyan veszélyezteti a helyi vizes élőhelyeket, forrásokat, még akkor is, ha a süllyedés mértéke az egykori bányászati vízkiemelések mértékét nem is feltétlenül érné el.

Ami pedig még inkább felháborítja a karsztforrásokért aggódó civileket: a bekötővezeték környezeti hatásairól eddig olyan tanulmányok születtek, amelyekben a hivatkozott adatok szerintük nem a vizek aktuális állapotát mutatják, és egyáltalán nem reflektálnak a megváltozott klimatikus körülményekre. A korábbi előrejelzések ugyanis a tatai karsztvíz szintjének határozott emelkedését, aztán kisimulását mutatták, míg az elmúlt 2-3 évben ennek ellentmondó folyamatok indultak be, amit semmilyen nyilvános tanulmány nem prognosztizált.

„Lakossági cél”

Az ellentmondások sora abban is tetten érhető a Tata-Komárom vezeték történetében, hogy lépten-nyomon ivóvízvezetéknek nevezik a hivatalos dokumentumokban is, mondván, Komárom lakossági igényeit szolgálja majd ki, hogy aztán az ottani, közben háromszorosára bővített kapacitású Duna-menti kutak csak az SK Battery gyárát láthassák el vízzel. Ugyanakkor a kezdeti tervek napvilágra kerülésekor még az írásos említések is egyértelműen ipari célú fejlesztésként hivatkoztak rá.

A MAG szakértői mindazonáltal azt mondják: szemmel látható, hogy Komárom (és a vele egy rendszert képező Ács) városának nincs ekkora léptékű ivóvízigénye, ezért szerintünk kizárt, hogy csak lakossági célra vinnék a vizet Tatáról, Tatabányáról Komáromba. Komárom város fogyasztása ugyanis nagyjából 3000 köbméter víz naponta, a maximálisan tízezres termelés és szállítás pedig ezt többszörösen meghaladja.

Ballabás Gábor szerint a „lakossági célú” narratíva 2021-ben jelent meg a történetben, amikor már világos volt, hogy lakossági és önkormányzati összefogás és tilakozás kezdett formálódni a beruházás ellen. Dankó Zsolt arra is rámutatott, hogy a térségben minden típusú gazdasági tevékenység a karsztvíz használatára épült rá a bányászattól elkezdve a kisvolumenű magánfelhasználásig, pedig szerinte „egy normális ország nem a legjobb minőségű vizét használja el ipari célra”.

Az okok viszonylag egyszerűek: a beruházók nem érdekeltek abban, hogy jelentős összeget víztisztításba és -visszaforgatásokba ölve alacsonyabb rendű vizet használjanak, hanem továbbra is az olcsón felhasználható és kitermelhető, tiszta karsztvizet termelik ki.

A karsztvíz ipari célú felhasználásának tendenciája folytatódhat a MAG civiljei szerint a tatabányai vízi közművek, köztük a két nagy vízakna rendszereinek korszerűsítésével. Az erre kiírt közbeszerzést egyébként a komáromi vízvezeték építéséhez hasonlóan Mészáros Lőrinc nyerte el – ahol a vízművállalat a honlapján lévő közbeszerzési tervek szerint az eddigi maximális 60 ezer köbméter/napos víztermelési plafont 105 ezerre akarják emelni. Ballabás Gábor és Dankó Zsolt szerint nem látszik a városban és a térségben ekkora lakossági fogyasztásbővülés, ezért vélelmezik, hogy a korszerűsítésként felcímkézett projekt mögött is ipari célú fejlesztés szándéka állhat, ami ugyancsak az egész térség karsztvízszintjére befolyással lehet.

Ki mit tehet a vizek védelméért?

A civilek szerint a helyiektől az országos hatóságokig számos szinten tehetnének a döntéshozók a tatai karsztvízkészlet megóvásáért. Igaz, miután a felszín alatti vízkincs állami tulajdon, kezelésének és felhasználásának engedélyeztetése állami hatáskör; a helyi önkormányzatoknak elvileg sok mozgásterük nincsen abban, hogy megvédjék a karsztvizet.

Ballabás Gábor ugyanakkor hozzáteszi: a MAG és más tatai civil csoportok is próbálták elérni, hogy a város településfejlesztési koncepciójába – amelyre épülve készül majd például a helyi építési szabályzat – is kerüljön be az a kockázat, hogy a vízszint csökkenni fog a beruházások miatt, a források pedig részben vagy egészben eltűnhetnek. Erről több szakértői véleményt is megfogalmaztak a tatai civilek, az elmúlt hónapokban pedig lakossági tájékoztatókon is felszólaltak az ügy érdekében. A város új településfejlesztési koncepciójába részben be is kerültek a javaslataik a vízszintek csökkenésének lehetőségeiről, okairól és veszélyeiről. A forrásokkal kapcsolatos helyzetfeltárásról és a további teendőkről szóló beadványukat azonban már múlt szerdai ülésén nem fogadta be a képviselő-testület, legalábbis egyelőre.

Ballabás Gábor szerint a Fényes Tanösvény közvetlen lokális megóvásában komoly lépései voltak a városnak, az önkormányzat fontos véleményeket írt az engedélyezéshez, még azzal együtt is, hogy a MAG–osok úgy érzik, az önkormányzat sokkal inkább „zrikának”, gáncsoskodásnak tekinti a civilek tevékenységét.

A MAG civiljei ugyanakkor úgy látják: amikor a helyi hatáskör átvált Tata-Komárom léptékre, a város lobbiereje teljesen eltűnik.

Noha még a térség országgyűlési képviselője, járműipari fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa, Bencsik János is egy kellően át nem gondolt vízügyi koncepciónak nevezte a Fényes I-es kút beüzemelését Komárom irányába 2021 augusztusában, és azt írja, hogy erre nem kerül sor, a civilek tudomása szerint nem zárult le az engedélyezési folyamat, és nincsenek információik a részletes környezeti vizsgálat előrehaladásáról sem. A bekötővezeték nyomvonalának terepi kitűzése is ezt a félelmet erősíti.

Térségi szinten a legfontos hatóság a vezeték ügyében a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, hiszen a környezetvédelmi ügyek és az előzetes engedélyezési eljárások náluk vannak. Ballabás Gábor egymaga három beadványt írt eddig a kormányhivatalnak, és úgy látja, nincs ezzel egyedül: más civilek, önkormányzatok és önkormányzati szövetségek is számos véleményt írtak a hatóságnak a beruházást kritizálva. Esetenként nem is teljesen hiába: a geográfus benyomása szerint a hatóság véleményében is visszaköszönnek a MAG-os civilek érvei, például ezért is küldhették a Fényes I. kút beüzemelését részletes környezeti vizsgálatra.

Dankó Zsolt ezen a ponton megjegyezte azt is, hogy az engedélyeztetési szűrökön egyszerre mindig csak a komplex rendszer egy-egy kisebb elemét próbálják átvinni: egyszer egy csővezetéket, később egy tatai tartalékkút termelésbe vonását bekötőt, aztán a tatabányai vízaknák kapacitásbővítését.

Miközben – és ezt hangsúlyozzák a civilek is – az egész folyamatot globálisan kellene kezelni a hatósági adminisztráció szintjén is, hiszen minden kiadott engedély befolyással lesz az attól külön kezelt másik fejlesztési szakasz várható hatásaira.

Vélt vagy valós vízbőség

A városvédők szerint az olyan volumenű fejlesztések előtt, mint amilyen a Tata-Komárom vezeték is, minden nagyobb lényeges vízkivételt és a friss beszivárgási adatokat rögzítő, illetve előrejelző hatásvizsgálatoknak, mérlegeknek kellene készülniük, mert csak az alapján lehetne állítani azt, amiből a gerincvezetéket engedélyező hatóság is kiindult: hogy tényleges vízbőség van. A civilek szerint csak ezek együttes figyelembe vételével lehetne amellett érvelni, hogy a karsztvizek elbírják az új fejlesztéseket.

Dankó Zsolt szerint kijelenthető az elmúlt évek tendenciája alapján, hogy nincs vízbőség, mert a legfontosabb „jelzőrendszer”, a karsztvízszint és annak csökkenése pontosan jelezte, hogy valami drasztikusan megváltozott.

Ballabás Gábor szerint ebben a helyzetben a legfontosabb az lenne, hogy próbáljuk megelőzni a múlt századi, bányászat hatására fellépő drasztikus vízszintcsökkenést, a tatai és térségi források elapadását. Főleg, ha már birtokában vagyunk annak a tudásnak, hogy az akkori folyamat hogyan és miért ment végbe. Ráadásul a mostani ipari fejlesztéseknek vannak legalábbis részben azzal azonos elemei, például a tatabányai vízaknák jelentős vízkivétel-növelése és tatai hatásai a múltban.

A civilek szerint az elővigyázatosság már csak azért is indokolt a továbbiakban, mert a korlátos karsztvízkészletek esetében az emberi eredetű klímaváltozás várhatóan komoly változásokat hoz például a hőmérsékleti, csapadék- és beszivárgási viszonyokban, de ehhez részletes vizsgálatokra, előrejelzésekre is szükség lenne. Az ipari vízfogyasztóknál, különösen az ilyen, nagyvárosok fogyasztásához mérhető óriásoknál pedig a víztakarékosság és hatékony vízfelhasználás megkövetelése és betartatása kellene, hogy legyen a cél.