Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A jelentősebb adományozók elpártoltak a kereszténydemokratáktól a Zöldek javára

A németországi Zöldek (Die Grünen) eddig több nagyobb felajánlást kaptak az idei szeptemberi szövetségi választások előtt, mint Angela Merkel leköszönő kancellár Kereszténydemokrata Uniója (CDU) – írja a Guardian.

Steven Schuurman, az Elastic szoftvercég társalapítója, akinek a vagyonát a Forbes magazin 2 milliárd dollárra taksálja, kedden 1,25 millió eurós (436 millió forint) adományt utalt át a német Zöldeknek.

A Zöldek szóvivője megerősítette a pénz megérkeztét, és elmondta, hogy ez a párt történetének legnagyobb egyszeri adománya, egyben pedig a valaha jegyzett legnagyobb támogatás, amelyet a német parlamenti választások kampányában jegyeztek.

Nem ez az első eset, hogy a Zöldek kirívóan magas adományt kapjanak.

Áprilisban a párt megerősítette, hogy 1 millió eurót (360 millió forint) kapott egy greifswaldi szoftverfejlesztőtől, aki azt mondta a pártnak, hogy nem érzi úgy, hogy megérdemelné a bitcoinnal való spekulációból szerzett gazdagságát.

A párt, amely Annalena Baerbock társelnököt jelölte kancellárjelöltjének, várhatóan megduplázza parlamenti részvételét a legutóbbi, 2017-es országos szavazáshoz képest, és – jó eséllyel – a felálló kormányban is helyet fog kapni.

Steven Schuurman elmondta, hogy az adományt nem kötötte feltételekhez, és cégei nem tudnak kereskedelmi hasznot húzni a zöld párt németországi politikájából.

„Rájöttem arra, hogy a pénzemet és az időmet arra akarom fordítani, hogy a világot egy kicsit jobbá tegyem” – mondta el Schuurman. „Az éghajlati válság olyan hatalmas és nemzetközi kihívás, hogy csak a kormányokon keresztül lehet kezelni.”

A Zöldek főtitkára, Michael Kellner szerint az adományozás annak a jele, hogy a „klímavédelem támogatása fontos ügy”.

Schuurman adománya azt jelenti, hogy a párt idén 3,14 millió eurót kapott legalább 50 000 eurós adományokból, ami több, mint a konzervatív CDU által összegyűjtött 2,95 millió euró. Ez az első alkalom, hogy a Zöldek nagyobb támogatást kapjanak, mint a CDU, amelyet az elmúlt két választáson a legtöbb magánadományozó támogatta.

Az üzletbarát, az alacsony adókat pártoló, a szélsőjobbra húzó Szabaddemokrata Párt (FDP) részesült a legtöbb nagyobb összegű adományból, idén eddig 3,6 millió eurót kapott.

A német politikai pártoknak megengedett, hogy magánadományokat fogadjanak el Németországon kívülről, amennyiben az adományozók uniós állampolgárok.

(Guardian, Mérce)