Nekem ugyan nem hiányzott Áder János tavasszal.

Áder Jánosra, illetve hivatalának integritására utoljára akkor vártam, amikor 2013-ban volt egy ideig lehetősége, hogy ne írja alá a hajléktalan emberek, a tanszabadság, a családjukat szerető, de a család fogalmából kizárt honfitársaink, a demokratikus választási verseny és a hatékony alkotmányos kontroll ellen hozott negyedik alaptörvény-módosítást.

Bajuszrebbenés nélkül aláírta, részemről pedig – sok honfitársammal, elvtársammal együtt – a bizalmam utolsó, önmagamnak is behazudott szikrája is kialudt vele kapcsolatban.

Így hát nem is különösebben lepődtem vagy haragudtam meg akkor sem, amikor a koronavírus megérkezett Magyarországra, és a köztársasági elnök, aki papíron a nemzet egységének és a köztársaság intézményeinek legfőbb őre

a jó obsitos lószar se tudja, hogy hol volt hetekig.

Sőt, úgy éreztem, hogy igazából még jobb is így. Igazán őszinte tőle, hogy a katasztrófahelyzetből az utolsó fillér politikai hasznot is kihúzó Orbán-kormány pántlikáját nem díszítgeti: ha már nem engedték meg neki, hogy bármit is mondjon az országot fenyegető katasztrófáról, legalább pecázzon egy jót.

De annyit azért hadd kérdezzünk most, hogy egy tényleg fontos ügy, a járvány során szüleiket elvesztő gyerekek megsegítése kapcsán Áder János újfent előkerült egy látványos gesztussal, az árvaságra jutottakat segítő alapítvány megszervezésével:

– Mit tett Áder János az ellenzékkel kapcsolatos cinikus megjegyzésein kívül a nemzet egységéért az utóbbi bő egy évben?

– Mit tett Áder János, hogy a kormány elképesztő, antidemokratikus kommunikációs zárlatát feloldja a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb kérdésekben?

– Mit tett Áder János, amikor a Fidesz a járvány kellős közepén rúgott bele a már amúgy is roskadozó egészségügybe egy ostoba, átgondolatlan törvénymódosítással az egészségügyi dolgozók foglalkoztatásáról?

– Mit tett Áder János, hogy eloszlassa a teljesen jogos kételyeket az önellentmondásoktól sem mentes, amatőr kormányzati „járványkezelés” hatásosságával kapcsolatban?

Félreértés ne essék: nagyon fontos az árvaságra jutott gyermekek megsegítése. Csakhogy ez önmagában és a fentiek tükrében még elég kevés egy elnöktől, pláne egy olyan pillanatban, amikor épp a teljes hazai orvosszakma egybehangzó könyörgése ellenére készül a kormány megnyitni oktatási intézmények ezreit.

Maga egy köztársasági elnök, próbáljon már meg úgy is tenni a teljesen esetleges gesztusok mellett.