Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Párbeszéd: újabb természetvédelmi területek magántulajdonba juttatását és beépítését készíti elő a Fidesz Szentendrén

A Covid-helyzetet kihasználva újabb természetvédelmi területek magántulajdonba juttatását és beépítését készíti elő a Fidesz-kormány Szentendrén – írja közleményében a Párbeszéd Magyarországért párt. A párt Szentendrét is magába foglaló, Pest megye 03-as választókerületének elnöke, Béres András szerint a kormány tegnap éjszaka benyújtott törvényjavaslata súlyosan sértené a helyiek egészséges élethez való jogát.

Semjén Zsolt nyújtott be március 31-én éjjel fél 12-kor egy törvényjavaslatot Kövér László házelnökhöz, amiben a Hauszmann Alajos életművét őrző, az építész nevét viselő alapítvány létrehozását kezdeményezi. A tervezet emellett egy Hauszmann emlékház létrehozásáról és ehhez több, Szentendre külterületén található, állami tulajdonban lévő birtok az alapítványi vagyonba juttatásáról is rendelkezik.

A Párbeszéd helyi politikusa, Béres András szerint a javaslat az annavölgyi üdülő és a Lajos-forrás környékének rejtett privatizációját készíti elő.

Béres szerint a vagyonátadás után a zöld terület magánkézbe kerülhet, sértve a térségben élők egészséges környezethez való jogát. Ráadásul a tervezet szövege nemcsak azt mondja ki, hogy az alapítvány értékesítheti ezeket a területeket, de azt is kifejezetten megtiltja, hogy az államnak elővásárlási joga legyen.

Mi a Fidesz célja ezzel a privatizációval? Kinek szánják ezeket a páratlan természeti értékkel bíró ingatlanokat? -írja Béres.

A politikus beszámol arról is, az elmúlt 10 évben gyakran röppentek fel e terület privatizációjával kapcsolatos hírek arról, hogy a „NER több száz lakásból álló luxus-lakóparkot szeretne felhúzni az Annavölgybe”. A terület egyébként a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik, ezen belül is a fokozottan védett területek közé.

Béres András szerint ez Szentendre egyik utolsó zölddel körülvett, gyönyörű, természetközeli helye. Úgy véli, amíg valaki milliárdokat kereshet az üdülőterület átjátszásán, addig Szentendre amúgy is túlépült, és az infrastruktúra már most sem tudja kiszolgálni a dinamikus lakosságszám-növekedést.

„A Fidesz kétségbeesett vagyonkimentési szándékának nem eshetnek áldozatául Szentendre környékének legnépszerűbb kirándulóhelyei. A Fidesz fél a 2022-es vereségtől, és sietve törvényeket szab át, mi azonban nem fogjuk hagyni, hogy még előtte gyorsan elvegyék tőlünk kirándulóhelyeinket!”

Írja Béres, és felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a törvényjavaslatot. Ha ezt nem teszi meg pártjával az Alkotmánybírósághoz fordul a terület ügyében.

Veszélyben az Annavölgy és a Lajos-forrás!

❗A Covid-helyzetet kihasználva újabb természetvédelmi területek…

Közzétette: Béres András – 2021. április 1., csütörtök

Címlapkép: Pixabay