„Aminek kezdete van, véget is ér egyszer. Békélj meg ezzel, s minden jóra fordul.” (Buddha)

200 000 ember. Körülbelül ennyien haltak meg a második világháború két legpusztítóbb bombázásában 1945-ben Hirosimában és Nagaszakiban, Japánban. Itt és ekkor ismerte meg a világ, mire lehet képes a nukleáris energia, ha fegyverként használjuk.

2200 ember. Körülbelül ennyi emberéletbe került 2011. március 11-én a Japánt sújtó földrengést és szökőárat követő atomerőmű-katasztrófa Fukusimában. Itt és ekkor ismerte meg végleg a világ, hogy mire lehet képes a nukleáris energia, ha energiaforrásként használjuk.

Korábban, a leegyszerűsítések leegyszerűsítésével már megírtam, hogy az atomenergiával nem az a legnagyobb baj, ha jól működik, hanem úgy általában az, ha működik. A fukusimai atomerőmű-baleset erre a legjobb példa.

Elsőre morbidnak, de mindenesetre furcsának tűnhet, hogy bár Japán szenvedte el korunk legpusztítóbb fegyverének, az atombombának a pusztító hatásait és következményeit, mégis igen hamar, már az 1960-as években az atomenergia békés felhasználása mellett döntött.

A háború után gyorsan újraéledő japán iparnak szüksége volt energiára, ami az 1970-es évek közepéig főként fosszilis tüzelőanyagokat jelentett, az olajválság hatására azonban éles fordulat következett be az ország energiapolitikájában, ami az atomenergiában látta a jövőt.

2010 júniusában a japán Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium úgy határozott, hogy 2030-ra az akkori 30%-ról 70%-ra növeli az energia önellátást, mind az energiabiztonság, mind a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében. Ebben az atomenergia szerepe kiemelkedő lett volna: új reaktorok építését, valamint az összes erőmű 90%-os kapacitási tényezőjének elérését tervezték. A japán kormányzat 14 új reaktor megépítését tűzte ki célul ebben az évben. Az élet azonban keresztülhúzta a minisztérium számításait. Ma Japán primerenergia-szükségleteinek több mint 90%-át importból fedezi.

2011. március 11-én 9,0 erősségű földrengés rázta meg Japán észak-keleti részét. Ennek következményeként a fukusimai Daiicsi atomerőmű három atomreaktorában zónaolvadás történt, négy reaktor pedig szerkezetileg sérült. A baleset és következményei sokak szerint pusztítóbbak voltak, mint a Csernobil atomerőmű-katasztrófa.

A balesetet követően a japán közvélemény egyre szkeptikusabbá vált azt illetően, hogy továbbra is bízhat-e az atomenergiában. A kormány 2012 májusáig leállította az összes reaktort, és újonnan megkövetelte a reaktoroktól, hogy a működés újrakezdése előtt vegyék át a szabályozók által a világ egyik legszigorúbb biztonsági normájának minősített szabályzatot. Jelenleg a 38 kereskedelmi reaktor közül csak kilenc üzemel.

Tíz év telt el a fukusimai katasztrófa óta és a helyszíni helyzet még mindig nem stabilizálódott. A közép- és hosszú távú ütemtervet ismét felülvizsgálták, a kiégett nukleáris üzemanyag és az olvadt, sérült üzemanyag kezelésének tervei tovább késnek. A Tokyo Electric Power Company és a japán kormány beismerte, hogy a radioaktív-szennyezett víz tárolási kapacitása 2022-ben eléri a csúcsot a fukusimai atomerőműben, míg a kormány által kijelölt testület a víz környezetbe (óceánba, egészen pontosan) engedésére tett javaslatot.

Az evakuált lakosok visszatérési aránya nagyon alacsony, több tízezer kitelepítettet közel tíz évre megfosztották a normális élettől, és sokan haza sem térhetnek már soha. A Fukusimában zajló nukleáris katasztrófa következményei továbbra is összetettek és súlyosak.

Ahogy a World Nuclear Industry Status Report 2020-as jelentése összefoglalta, a Fukusima Daiicsiban végzett munka a leszerelés előkészítő szakaszában maradt, mivel a kiégett fűtőelemeket továbbra is három reaktor medencében tárolják. Pedig ez kritikus fontosságú lenne, mielőtt a „tényleges” leszerelés megindulhatna (a tényleges „leszerelési munka” általában a kiégett fűtőelemek eltávolítását követően kezdődik).

A fukusimai katasztrófát követően Németország, Dél-Korea, Svájc és Tajvan is úgy döntött, hogy megszünteti az atomenergiától való függőséget. Ezekhez az országokhoz később Belgium, Spanyolország vagy Svájc is csatlakozott, 2030-ra tervezik kivezetni a nukleáris energiát az országaikból.

Ma már ismert, hogy számos olyan fenntartható, emberre- és környezetre nem káros energiaforrás van, amivel a folyamatosan növekvő energiaigényt el lehet látni hosszú távon. Az viszont még nem ismert, amire a fukusimai baleset a legjobb példa, hogy mit kezdjünk azzal a rengeteg radioaktív hulladékkal, ami az előző évszázadból ránk maradt.

Ismeretlen még az is, hogy pontosan meddig, hogyan és mit szennyez egy kiégett fűtőelem, és az, hogy hogyan lehet megoldani a tárolását. Nem ismerjük, pontosan milyen hatással jár az emberre hosszú távon, ha radioaktív szennyezés éri. És ismeretlenek a konkrét részletei, az anyagi vonzata és megtérülése, illetve politikai célja is az atomenergiának.

Fukusima valaminek a kezdete, hiszen elindult a nukleáris energia visszahúzódása. Hogy vajon valaminek – pontosabban az atomenergiának – a végét jelenti-e majd, az pedig a közeljövőben ismert lesz számunkra.