2020 kétségkívül különleges év volt, amit világszerte többnyire egy téma dominált. De melyek azok a pillanatok, amik az év végén velünk maradtak? Mit árul el az évből egy fénykép?
Az alábbi képek fotós barátaink, valamint a Mérce szerkesztőinek kedvenc, vagy emlékezetes pillanatait örökítik meg 2020-ból.
Dián Ákos: Elmesélte, hogy élete legrosszabb időszakán van túl
A kérdés
Sokfélét hallottam, hogy mi is lenne egy fotós feladata. Sokak szerint csak és kizárólag kétféle fotós létezhet: a dokumentarista és a művészi. Azt leszámítva, hogy ezzel abszolút nem értek egyet, tételezzük fel, hogy igaz. Mégis melyik kategóriában lennék én és ez a kép?
Ugyanis számomra a fotózás sosem lehet csak dokumentarista vagy csak művészi. Akár egy tüntetést fotóztam, akár csak Budapest, Tata, Tatabánya, Komárom vagy bármelyik másik város utcáit, mindig egy dolog foglalkoztat:
Megmutatni, a láthatatlant.
A Képről
Ez a kép is egy afféle elkapott pillanat. Bár nem 2020-ban készült, köszönhetően az egészségtelenül sok tekercs előhívatlan negatívnak a fiokómban (ugyanis főleg filmre fotózok, amikor csak lehet) csak idén, az első karantén időszakban tudtam ezt a képet előhívatni.
Valami viszont rögtön bekattant. Emlékszem a jelenetre, amikor fotóztam ezt, Budapesten voltam, valahol a belvárosban, eredetileg csak pihenési és -kvázi- „terápiás” fotózási szándékkal jöttem. Csak sétáltam, amikor körbe néztem és megláttam ezt a jelenetet.
Fényt mértem. Fókuszáltam. Katt… A zár lecsapódott.
Mindezek után odamentem az alanyhoz, elmagyaráztam neki, hogy „bocsika, de most lefotóztam, ugye nem baj?”, mire azt válaszolta, hogy „nem”. Ezután elmesélte, hogy miért volt úgy, ahogy. Elmesélte, hogy élete eddigi legrosszabb időszakán van túl, és még nem is tudja, hogy hol a vége, hogy azért jött ki sétálni, hogy kitisztítsa az agyát, de nem ment neki, és hogy most össze van törve, így mindenhogyan.
Majdnem egy fél évvel később jobban bekattant, miről is beszélt…
Csoszó Gabriella: Egy erős női tekintet
Nagyon nehéz egy vagy két képet kiemelni egy ilyen, soha hasonló helyzeteket nem hozó évből.
Csodálatos sorozatokon dolgozhattam a pandémia idején, most épp a példaképeimről vallhatok fotókkal egy sorozatban. De követhettem a pandémia idején fontos segítők munkáját képekkel, vagy épp nagy köztéri kiállításban mutathattam meg fontos portrékat. Termékeny év volt 2020, a lezárásokkal együtt is.
Mégis, ha két fotót kiemelhetek, legyen az egyik egy erős női tekintet. A fiatal nő az SZFE tüntetések második napján néz rám, illetve a kamerába. Reményt és példát adtak küzdelemből mindannyiunknak. Miközben akkor még nem tudhattuk a jövőt. Egyszerre van itt az aggódás és az erő ebben a pillanatban.
Nincs még vége a küzdelmüknek, hiába a bezártság, folytatják a kiállásukat. Nagyon szeretnék egy olyan jövőt élni, ahol ez lesz a példa mindannyiunk számára, ahol végül az ő igazuk nyeri el a jutalmát és folytathatják megkezdett tanulmányaikat abban a szellemben, amire jelentkeztek.
Markoszov Szergej: Kommentár nélkül I.
2020.03.17. Helyszín: Budapest. Az első járványügyi intézkedések egyike a BKK járatain: a vezető és az utas közti távolság.
Bogatin Bence: A tőkések szebbik oldala
Igen, lebuktunk: hírlapi kacsa a Mércén, rögtön kettő is.
A járvány első hullámának ambivalenciáját az adta, hogy miközben az emberiség régen látott kihívással és válsággal kellett, hogy szembesüljön, gazdasági, szociális és pszichés értelemben is, ragyogó tavaszunk volt, legalábbis itthon, Magyarországon biztosan. A kép készítőjének – aki ezidőtájt kelenföldi otthonából vett részt a Mérce szerkesztésében – kijárási korlátozások alatt fontos igazodási és relaxációs ponttá vált a Lágymányosi-öböl és a Kopaszi-gát, valamint annak teknősökkel, mindenféle madarakkal (köztük a képen látható zseniális vadkacsákkal), sőt hódokkal tarkított élővilága, ami a bezárt üzletekkel, éttermekkel és közösségi terekkel, az ürességtől kongó utcákkal szemben felfrissülést, reményt és megnyugvást jelentett.
Na meg, ha már annyi kapitalizmuskritika van a Mércén, úgy fair, ha néha megmutatjuk a tőkések, vagyis a tőkés récék szebbik oldalát.
Fazekas Lázár Benjámin: A vírus előtt
Alig három nappal a koronavírus magyarországi megjelenése előtt tartott a Mi Hazánk egy fáklyás horthysta felvonulást a kormányzó megválasztásának 100. évfordulója alkalmából. Akkor még fogalma sem volt senkinek, hogy mivel fog telni az idei év nagyrésze, és ez az abszurd esemény is úgy tűnik, mintha egy élettel ezelőtt történt volna.
Volt ott minden, horthys mörcs, magyar, árpádsávos, nagy-magyarországos, Kossuth-címeres zászlók minden méretben, gyűlölködés, cigányozás minden hangnemben. Akkor még fogalmam sem lehetett, hogy jó időre ez lesz az utolsó tömegesemény, amin részt veszek.
Markoszov Szergej: Kommentár nélkül II.
2020.03.28. Helyszín: Budapest, Váci utca. Hajléktalan férfi a koronavírus-járvány alatt.
Kiss Soma Ábrahám: Az újrakezdés egyik legszebb jelszava
2020 legnagyobb szabású tüntetéssorozata volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem melletti, meglepően széles körű társadalmi kiállás.
Persze az, hogy ilyen széles körű és népszerű volt a megmozdulások zöme, az egyetem polgárai által szervezett újszerű, a megszokott formáktól eltérő események mellett azért is volt, mert az emberek a kormánnyal szembeni általános elégedetlenségüket is kifejezték részvételükkel. Ezt láthattuk az október 23-i megemlékezésen is: a kormánnyal szembeni elégedetlenségüket kifejező tömeget, ami ugyanakkor az SZFE-sektől megszokott módon színvonalas rendezvényen gyűlt össze – és a megemlékezésen, valamint a kormányellenes felvonuláson túl azért mégiscsak az oktatás szabadsága mellett állt ki.
Nekem személy szerint nagyon tetszik, ahogy a lemenőben lévő nap megvilágítja a várakozásoknál sokkal nagyobb tömeget, amint ráfordul a Szabadság hídra, ami – amellett, hogy gyönyörű ipari műremek – Budapest elsőként újjáépített hídja volt, ráadásul azóta az újrakezdés egyik legszebb jelszavát viseli névként.
Markoszov Szergej: Kommentár nélkül III.
2020.07.23. Helyszín: Budapest. Az átalakuló Index végnapjai.
Fazekas Lázár Benjámin: Nem beletörődni az igazságtalanságba
Egy kifejezetten hűvös szeptemberi reggelen kellett a Tátra utcába mennem, hogy ott a 70 éves Máriának és unokájának kilakoltatásáról, és az az ellen szerveződött, A Város Mindenkié aktivistái által alkotott élőláncról közvetítsek. Az ilyen események általában rendkívül szomorúak, felháborítóak, most is talán csak az volt kicsit pozitív, hogy a járvány második hullámának kezdetén is milyen sokan eljöttek a szabadidejükben, kifejezetten korán, hogy ne engedjenek utcára tenni valakit. Aztán amikor egy ideje nem jöttek meg a várt rendőrök és végrehajtók, néztem rá az üzeneteimre, és láttam, hogy az előző napon elküldött sajtókérdésekre válaszolva üzente meg a XIII. kerületi önkormányzat, hogy a kilakoltatás elmarad.
Hirtelen mindenkinek kiderült az arca, és mind úgy éreztük, van értelme hajnalban kelni, soha nem válaszoló bürokratákat levelekkel bombázni és nem beletörődni az igazságtalanságba.
Markoszov Szergej: Kommentár nélkül IV.
2020.09.29. Helyszín: Budapest, Groupama Aréna. Fradi Bajnokok Ligája play-off körének visszavágóján a szurkolók a Covid-19 miatt a stadion mellett szurkolnak.
Pósfai Orsolya: Egy nyugodt pillanat
Egy áprilisi napon, a tavaszi lezárások idején elsétáltam a Budai Várba, amit korábban soha nem láttam így: sehol egy turista, ürességtől kongó utcák. Néhány óra erejéig azt kívántam, bárcsak visszakaphatnánk így a saját tereinket, a túlturizmus árnyától mentesen.
No persze rögtön ott tolongott a gondolat, hogy rengetegen a turizmusból, a vendéglátásból élnek meg, ahogy az se elhanyagolható, mekkora kárt okozott az ország gazdaságának az ágazat idei kiesése. És persze magam se szívesen mondanék le az utazásról, más városok meglátogatásáról. De ebben az évben ritkán jöttek az örömteli pillanatok, úgyhogy egy szép tavaszi nap a Várban az ahhoz kapcsolható nyomasztó gondolatok ellenére is olyasmi, amire értékes, nyugodt pillanatként emlékszem vissza 2020-ból.
Csoszó Gabriella: Az eklektika, amiben élünk
A második képem az SZFE élőláncon készült.
Egy pillanatra megszakadt a lánc, mert az ott lakó, szatyraival hazatérő férfinak segítően nyitja a kaput az ott demonstráló fiatal nő. Ebben a képben ott sűrűsödik az az eklektika, amiben élünk. A különös ruházat, a rózsaszín haj, a fehér fodrok, a fekete tornacipő, a superman póló, a szimattáska, a műanyag cekkerek, az élére vasalt szürke nadrág, az ing, az omló, ódon, szürke, belvárosi falak és igen, a piros-fehér szalag és a pillanat. Mindezt maszkban.
Ez az, amikor egy rendhagyó tüntetés találkozik a hétköznapjainkkal, generáció a generációval, kultúra a kultúrával és a maszkos valóságunk pedig egyetlen koktél lesz, és egyszázhuszonötöd másodpercnyi időre összeér.
