Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Demeter Szilárd visszavonja a Petőfi Irodalmi Múzeum dolgozói által is elítélt cikkét

Ez a cikk több mint 4 éves.

Hatalmas felháborodást váltott ki 24 óra leforgása alatt Demeter Szilárd  tegnap megjelent publicisztikája, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója ugyanis többek közt arról írt, hogy „Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai”, illetve, hogy „Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni.”

Bár Demeter egy ideig Facebook-oldalán igyekezett cikke mellett kiállni, miután a Mazsihisz, több ellenzéki párt, közéleti személyiség és a PIM több dolgozója is elítélte mondatait, végül úgy döntött, visszavonja publicisztikáját, Facebook-oldalát pedig törli – szúrta ki a 444.

Köves Slomó, a Mazsihisz vezetője a cikkel kapcsolatban azt mondta a Telexnek:

„Demeter Szilárd »eszmefuttatása« ízléstelen és méltatlan. Lehet Soros György politikai aktivitásával és üzleti tevékenységével egyet nem érteni és vitatkozni, de személyét Hitlerhez és tevékenységét a gázkamrákhoz hasonlítani nehezen tekinthető többnek otromba provokációnál.”

Több ellenzéki párt is Demeter lemondását követelte a mai napon: a Párbeszéd szerint „Demeter félreérthetetlenül antiszemita”, minden jóérzésű ember felháborodását kiváltó, megmagyarázhatatlan kijelentései miatt azonnal távoznia kell igazgatói posztjáról és a közéletből. A DK szerint „azt állítani Európáról, hogy az valaki „gázkamrája”, relativizálva milliók halálát, olcsó politikai sárdobálásra használva az emberi történelem legnagyobb népirtását és a XX. század legnagyobb tragédiáját – ez túlmegy minden határon”, ezért ha ma estig nem rúgják ki Demetert a PIM-ből, „az azt jelenti, hogy ezek a szavak Orbán Viktor száját is elhagyhatták volna, és a miniszterelnök közösséget vállal a vállalhatatlannal”. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is megszólalt, szerinte ha demokráciában élnénk, valamennyi tisztségéről azonnal le kellene mondania Demeternek.

Időközben elindult a Facebookon a Petőfi Irodalmi Múzeumért kiálló, Demetertől elhatárolódó #eznemapim hashtag, és az ügyben megszólalt a PIM több dolgozója is: Jakab Éva múzeumpedagógus azt írja Facebook-posztjában:

„Mélységesen megdöbbent és elszomorít, amit szeretett munkahelyem, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az origo.hu-n közölt publicisztikájában. Higgyétek el, EZ NEM A PIM! A Holocaust tragédiáját ilyen aljas kontextusban elővenni és mint metaforát mocskos politikai sikerhajhászásra felhasználni, elfogadhatatlan. Pont azért, mert tanultunk a XX. századból, és az ilyes fajta bűnbakteremtő gyűlöletszövegek iránt zéró toleranciával viseltetünk. Ezt úgy nevezik, Holocaust-relativizálás és semmilyen formájában nem elfogadható!”

Szilágyi Judit főmuzeológus pedig arról ír,

„Teljesen független a PIM-től, sőt sok esetben ellene megy az intézmény érdekének Demeter Szilárd politikusi, publicisztikai tevékenysége. A semmilyen szempontból nem tolerálható megnyilvánulásait a PIM főigazgatójaként (is) tesz, melynek következményeit mi (is) viseljük. Több más mellett a legrosszabb, hogy fontos írói hagyatékok nem kerülnek ide, abba a közgyűjteménybe, amely éppen ezek őrzésére, foldolgozására lenne hivatott.”

Demeter mindezek után a Magyar Nemzethez vasárnap délután eljuttatott közleményében bejelentette: függetlenül attól, hogy mit gondol az igazáról, publicisztikáját visszavonja, és – mivel a Facebook egy Kertész Imre-idézet miatt letiltotta három napra -, nem tudja törölni a posztot, ezért a Facebook-oldalát törli.

„Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét. A közeljövőben ehhez tartom magam”

– írja.

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor