A Periféria Központ (PK) gondozásában, a Szolidáris Gazdaság Központ (SZGK), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közreműködésével jelent meg a Szakszervezetek és lakhatás: nemzetközi példák, hazai lehetőségek című kiadvány, amelyet pénteken mutattak be, a helyzetnek megfelelően on-line rendezvény formájában.

A beszélgetésen a PK részéről Pósfai Zsuzsanna röviden bemutatta kutatásukat és a kiadványt, majd Jelinek Csaba, szintén a kutatóközpont munkatársa moderálta a kerekasztal-beszélgetést, melyen Szabó Natasa (SZGK), Gosztonyi Gábor (PSZ alelnök), Dvorácskó Balázs (SZEF szervezési titkár), és Neubauer Tamás (PSZ, Győr-Moson-Sopron megyei elnök) vettek részt. A  bemutatóról készült videó az alább nézhető vissza:

A kiadvány – címének megfelelően – több oldalról járja körül a munkás érdekképviselet és a lakhatási mozgalmak viszonyát, együttműködési lehetőségeiket, rávilágítva arra, hogy a kapitalista rendszerben a lakhatás kommodifikálódása, vagyis áruvá válása miatt ezen mozgalmak egymás szükségszerű szövetségesei.

Pósfai Zsuzsanna a kötet rövid ismertetőjében elmondta, a SZEF-fel és a PSZ-szel folytatott együttműködés során először a tagok, majd a vezetők szintjén végeztek felmérést azzal kapcsolatban, milyen a tagok lakhatási és szociális helyzete, milyen beavatkozások lennének reálisak, milyen lehetőségek állnak a szervezetek rendelkezésére. Az anyag összeállítása során kiterjedt nemzetközi felmérést végeztek annak kapcsán, hol, milyen módon foglalkoznak a szakszervezetek a lakhatási kérdésekkel.

Mint mondta, történetileg is sok példa van arra, hogy különösen válságos időszakokban a szakszervezetek elkezdenek több téren is jelen lenni a munkavállalók életében, így a lakhatás terén is.

Jelenleg pedig Magyarországon is azt látjuk, hogy a lakhatási költségek egyre aránytalanabbul viszonyulnak a munkabérekhez, ami komoly társadalmi feszültséggel jár.

Noha a lakhatás soha nem lesz a szakszervezet fő profilja, a tagok érdekében mégis lehetségesek beavatkozások.

A kiadvány szerint a szakszervezetek többféleképpen támogathatják a dolgozók lakhatását, amiket különböző példákkal illusztrálnak a szerzők, figyelmeztetve, hogy ezek nem kész receptek vagy egy az egyben átültethető példák a magyarországi helyzetre, mindig figyelembe kell venni ugyanis a sajátos helyi viszonyokat, amik az egyes társadalmak eltérő gazdasági helyzetétől, történelmétől, a jogi szabályozásoktól és kismillió egyéb dologtól is függnek.

A tanulmány kijelenti,

„Az ideális lakhatás megfizethető, jó minőségű, biztonságos, nem jár nagymértékű és kockázatos egyéni eladósodással. Emellett az ideális lakhatás kiszámítható, önállóságot és jó komfortérzetet nyújt.”

Ezzel szemben ma Magyarországon, kiváltképp az alulfizetett, a társadalom fenntartását szolgáló, jellemzően állami fenntartású szektorokban, sokak számára elérhetetlen álom a hasonló lakhatási körülmények megteremtése. Pósfai a bemutatón elmondta, ez különösen a nagyvárosokban jelentkezik, és jelentős a különbség a tulajdonnal rendelkezők és nem rendelkezők között. Nagy különbséget jelent az is, milyen szektorban dolgozik valaki: a közalkalmazottak körében, bizonyos kulcságazatokban különösen alacsony a bérszínvonal. Ezeken a területeken a munkaerőhiány is jelentős, ami összefügg a bérek és a megélhetési költségek között tátongó szakadékkal is.

Ezt támasztja alá a kötetben hivatkozott, a Pedagógusok Szakszervezete tagságának körében végzett kérdőíves kutatás is, amiből kiderül, hogy a tanári fizetések mellett sem a minőségi lakásbérlet, sem a lakásvásárlás nem opció, amivel az érintettek változatos módokon küzdenek meg. Ezek között említik, hogy

• „van, aki hitelből oldja meg a lakhatását;
• van, aki a szüleivel lakik;
• van, aki a magas bérleti díjakat nyögi;
• van, aki messze költözik a munkahelyétől és ingázik;
• van, aki csak az ideálisnál kisebb vagy rosszabb állapotú lakást talál.

Ezek a kompromisszumos megoldások azzal járnak, hogy az egyén részben feladja az önállóságát, komfortérzetét, vállalja a napi ingázást vagy azt, hogy a hiteltörlesztők vagy a bérleti díj tovább csökkentik az egyébként is alacsony jövedelmét.”

A 2020 során végzett felmérés mellett a PSZ tisztviselőivel is áttekintették a kutatók a különböző, lakhatási nehézségek enyhítésére alkalmazható megoldásokat. A szakszervezetekkel folytatott együttműködést az is indokolja, hogy ezek a szervezetek tagságuk révén nyomásgyakorló potenciállal rendelkeznek, így tagjaik megélhetésének segítése mellett a döntéshozókra is hatást gyakorolhatnak, hogy olyan lakhatási modelleket dolgozzanak ki és ültessenek a gyakorlatba, melyek a szakszervezetek által képviselteken  túl a társadalom széles rétegeit megóvhatják a piac szeszélyeitől.

Külföldi példák előnyökkel és hátulütőkkel a világ minden tájáról

A kötet hét országból tíz esettanulmányt mutat be, melyek jobbára a huszadik században indultak el, és levonja a tanulságokat úgy pozitívumok, mint negatívumok terén.

A kiadvány az alábbi példákat tekinti át:

• Svédország tulajdonosi lakásszövetkezete és önkormányzati bérlakásrendszere;
• Svájcban a szakszervezetekkel közösen létrehozott, majd azóta különvált lakásszövetkezeti rendszer;
• USA: New York-i lakásszövetkezeti rendszer a második világháború után, és
• a jelenlegi BCG mozgalom, a Bargaining for the Common Good, vagyis a közjó érdekében folytatott alkudozás révén a lakhatási ügyekben kiálló szakszervezetek;
• Németországban az egyik nagy, leginkább a szolgáltató szektor terén működő szakszervezet és a lakásbérlőket tömörítő szervezet együttműködése;
• Horvátországban a közszféra szakszervezeteinek ingatlanfejlesztései;
• Uruguay lakásszövetkezeti modellje, melyben az állam által is támogatott lakásszövetkezeti rendszer a szakszervezetek szövetségese;
• Olaszországból pedig a bérlői szakszervezetek és a szakszervezetek együttműködését, valamint
• a milánói önkormányzati lakásügynökség és szakszervezetek együttműködését.

A kötetben bemutatott nemzetközi példák a szakszervezetek lehetőségeinek széles tárházát mutatják be a fentieken túl a nyomásgyakorlástól és lobbizástól a lakhatással foglalkozó szervezetekkel folytatott együttműködésen keresztül a konkrét ingatlanfejlesztésig, a szervezetek anyagi lehetőségeitől, a tagság igényeitől és helyzetétől, az állami szervek hozzáállásától és egyéb körülményektől függően.

Buktatókra is rávilágítanak a példák: ilyen lehet például, ha a szakszervezeti lakhatási program megvalósítása során más, kiszolgáltatottabb csoportok járnak rosszul, ha a rászorulók számára nem, illetve csak kevés valódi segítséget tud nyújtani egy projekt a magas beszállási költségek miatt, vagy ha a rendszerbe kódolt anomáliák miatt végül a közösség jólétét szolgáló beruházások végső soron a közösség helyett egyes emberek vagyonát gyarapítják.

Az esettanulmányokban a számos eltérés mellett közös, hogy

a projektek állami vagy más közösségi forrásokra is támaszkodtak, és részben a szakszervezetek maguk hoztak létre ingatlanfejlesztéssel és lakhatással foglalkozó részleget, míg más esetekben szövetségre, együttműködésre léptek lakhatási szervezetekkel.

A kötet szerkesztői – amennyiben van rá lehetőség – az utóbbi modell mellett teszik le a garast, és a közösségi érdekek jegyében a lakástulajdonos szövetkezetekkel szemben a bérlőszövetkezetek modelljét tartják követendő példának. Utóbbiak tudják biztosítani az alacsony keresetű dolgozók számára a megugorható bekerülési küszöböt, és míg hosszú távon biztosítani tudják a bérlők lakhatását, nem áll fenn annak a veszélye, hogy a közösségi erőforrások egyénileg hasznosulnak (például a közösségi erőforrásból épített lakás egyéni értékesítése miatt).

De merre tovább Magyarországon?

Noha a XX. század során a két világháború között, valamint az államszocialista időszakban a szakszervezetek komoly szerepet vállaltak a lakhatási kérdések megoldásában és igazgatásában, a rendszerváltás, és különösen 2010 után a szakszervezetek súlyukat vesztették, a szakszervezeti szféra széttöredezett. A kötet szerint jelenleg nincs olyan lakhatási program Magyarországon, amiben szakszervezet tevékenyen részt venne.

Mindazonáltal a rendelkezésre álló erőforrások függvényében Magyarországon is különböző lehetőségek közül válogathatnak a szakszervezetek, melyeknek a nemzetközi példák alapján három fő csapásirányát különbözteti meg a kiadvány:

• politikai nyomásgyakorlás, lakhatási mozgalmak politikai támogatása,
• bérlői szövetségekkel, lakásszövetkezetekkel való együttműködés,
• lakásprogram megvalósítása vagy anyagi támogatása.

Több intézkedést egy spektrumon is elhelyeztek a kutatók, a viszonylag kevés erőforrással megvalósíthatóktól az erőforrás-igényesebb programokig felvázolva különböző lehetőségeket.

Szabó Natasa az SZGK részéről a bemutatón a tíz külföldi példából kettőt emelt ki, melyek sok szempontból különböznek, ugyanakkor a magyarországi helyzetben kijelölhetnek irányokat, melyeken érdemes elindulni. Ezek közül az egyik a németországi ver.di szakszervezet, ami leginkább a szolgáltató szektorból tömörít dolgozókat. A szervezet politikailag aktív lakhatás terén, szövetségi szinten lobbizik más szervezetekkel szövetségben a dolgozók és alacsony jövedelműek lakhatásának biztosításáért.

A ver.di a DBG, a legnagyobb német szakszervezeti szövetség tagja, ami 2019-ben lakhatási kampányhetet rendezett, ennek keretében aktivistáik sok helyszínen beszélgettek lakhatási problémákról, hogy lakhatási követeléseiket ne egy légüres térben fogalmazzák meg, hanem a társadalom tagjainak mindennapi igényeire reflektáljanak. A német bérlők érdekvédelmi szövetségével is együttműködnek, akik az érintettek érdekeit képviselik politikailag, a ver.di szakszervezet tagjai pedig az ő jogsegélyüket és tanácsadó szolgáltatásukat vehetik igénybe.

Szabó szerint a német példa az együttműködések szempontjából lehet érdekes, miután lakhatási szervezetekkel együtt dolgozik a szakszervezet. Ez a tapasztalatok alapján mindkét félnek előnyös lehet egymás tudását és erőforrásait kölcsönösen használva.

Az előzőtől egészen különböző Uruguay példája. Ez egy nagyon hosszú távú vízió, több évtizedes szervezői munka áll mögötte: a hatvanas évektől nagyon erős lakásszövetkezeti mozgalom jött létre az országban, ami egyrészt a szakszervezetek szövetségese, amik politikailag támogatják őket, másrészt a lakásszövetkezetek bázisát is adják: a lakásszövetkezetek jelentős része a munkások szerveződésével jön létre.

A magyarországi hosszú távú vízió szempontjából Szabó szerint azért jó példa, mert az önálló szervezetek szövetkezve érik el céljaikat, a szakszervezeti tagok pedig egymást segítve, önszerveződő alapon hozzák létre a bérlői szövetkezeteket. Fontos szereplő a modellben a közszféra, az állam és az önkormányzatok, amik olyan erőforrásokkal járulhatnak hozzá a lakhatási mozgalom sikeréhez, amelyek nélkül aligha lehet komolyabb sikereket elérni.

A jelenlegi magyarországi helyzettel kapcsolatban a PSZ-es Neubauer Tamás kifejtette, a személyes tapasztalataikból is világos, hogy kevés a pedagógiai pályára belépő fiatal, és sokan azért hagyják el idejekorán, mert nem látják biztosnak a megélhetésüket, sokan pedig el sem kezdik képzésük befejezése után.

A régi szakszervezeti tagok esetében pedig azt látja, hogy sokan vannak, akik hiteleket nyögnek, és úgy dolgoznak az eleve alacsony bérükért. A felmérésből kiderült, hogy a fizetések nagyon nagy százaléka elmegy a lakhatásra, a fiataloknak nagyon nehéz saját lábukon állva pályát kezdeni. A nyugati országrészben emellett különösen problémás, hogy az Ausztriában dolgozó ingázók a magasabb fizetéseik révén is felverik a lakásárakat.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke országos szinten arról beszélt,

sokkal biztosabb talajt adhatna a pedagógusoknak, ha a lakhatásuk stabil lehetne. A kutatás egyik meglepő eredménye volt a tisztviselő számára, hogy napjainkban is sokan élnek komfort nélküli lakásban, amit méltatlan és megalázó élethelyzetnek talál.

Véleménye szerint szemléletváltásra van szükség, emellett a helyi alapszervezeteknek együtt kell működniük az önkormányzatokkal, melyeknek érdekük, hogy jó minőségű oktatási intézmény működjön területükön, és még ha az iskolákat el is vette az állam, a tanárok megélhetését stabil lakhatással biztosítani tudják.

A SZEF-es Dvorácskó Balázs szerint a konföderáció ötvenezres tagságának problémái közül kitűnik a lakhatás, és pont az alulfinanszírozott állami szektorokban a legkézzelfoghatóbb ez a helyzet. Kiemelte azt is, a nagyvárosokban iszonyatosan szétnyílt a kereset-lakbér olló, ez is indokolja, hogy a nagyvárosokban és a fővárosban van a legnagyobb munkaerőhiány. A PSZ adatai szerint több ezer pedagógus hiányzik a nagyvárosokból, mert inkább a kisebb településeken maradnak, ahol megfizethető a lakhatás, szemben a korábbi tendenciával, mikor éppen hogy a nagyvárosok és Budapest felé irányult a vándorlás.

Kifejtette, a SZEF és a PK elkezdtek egy diskurzust, és úgy látják, hogy a szakszervezeteknek a kiadványban is felsorolt okok miatt érdemes kooperálniuk a lakhatási szervezetekkel, hogy közösen találjanak megoldást a szakszervezetek tagságát, valamint a társadalom széles rétegeit sújtó válsághelyzetre.

Neubauer ugyanakkor elmondta, hogy van olyan helyi szervezetük, amelyik felvette a kapcsolatot egy helyi önkormányzattal, ahonnan jelezték számukra, hogy vannak olyan önkormányzati lakások, amiket be lehetne vonni pályakezdő tanárok lakhatási programjába,  ahogy a szakszervezetnek is van olyan ingatlanja, amit akár lakhatás céljára is lehetne használni.

Dvorácskó szerint szemléletformálásra van szükség: azt kell beláttatniuk a dolgozókkal, hogy mikor kilépnek a munkahelyükről, akkor a közösség részei, ennek a közösségnek pedig jelenleg a legnagyobb problémája a lakhatási szegénység, ami 2-3 millió embert érint. Véleménye szerint szolidaritást kell építeni dolgozói közegben, például a lakhatás terén.

Gosztonyi pedig elmondta: egyelőre parkolópályára került a vírus miatt, de a Klebelsberg Központnál lobbiznak, hogy a tanárképzésben résztvevők ösztöndíjprogramját terjesszék ki a képesítés megszerzése utáni időszakra is, akár lakhatási hozzájárulásként.

Mint a fentiekből is kiderült, a kiadvány nem titkolt célja, hogy megoldási javaslatokkal segítse a szakszervezeteket és a társadalom lakhatási válsággal küzdő egyre szélesebb rétegeit, hogy

a nehézkes és társadalmi szempontból kevésbé hasznos és sokak számára hozzáférhetetlen egyéni megküzdési stratégiák helyett kollektív megoldásokat találjanak az egyre mélyülő lakhatási válságra.

A Szakszervezetek és lakhatás: nemzetközi példák, hazai lehetőségek tanulmánykötet on-line formában ingyenesen hozzáférhető, közérthető nyelvezettel és ábrákkal mutatja be ennél az ajánlónál részletesebben, szemléletesen a kutatási eredményeket, a lakhatási válság és a megoldási lehetőségek aspektusait. A Periféria Központ korábbi munkássága pedig itt található.