Magyarország kormánya a koronavírus-járvány okozta válságra többféle gazdasági eszközzel is reagált, melyek a gazdasági szereplők és a társadalom különböző részeit célozták. Ezek egyik csoportját alkotják a lakhatási jellegű támogatások, melyek jellemzően egyszersmind az építőipar pörgetését is szolgálják.
A lakhatási támogatások egyik formáját, a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK) a kormány évekkel ezelőtt vezette be, és eseti kiadásokhoz nyújt segítséget az igénylő családoknak többféle formában. Van városi, falusi, felújításra és építésre felhasználható formája. A közös ezekben, hogy a CSOK az építőipar teljesítményét is növeli hosszabb távon, míg egyes formáinak bevezetése után rövid távon árfelhajtó hatással számolhatunk.
További, családtámogatásként is kommunikált intézkedése a kormánynak, hogy az új lakások ÁFA-terhelését újból 5%-ra csökkentették, ami jelentős keresletélénkítő hatással járhat, ráadásul januártól a CSOK igénybevételével épített új lakások után ez az öt százalék ÁFA is visszaigényelhető.
Mindazonáltal az intézkedések kritikusai ki szokták emelni, hogy alapvetően a tehetősebb rétegek tudják őket igénybe venni, így a társadalom jelentős része nem.
A lakhatással foglalkozó Periféria Központ alapító munkatársával, a társadalomföldrajzzal foglalkozó Czirfusz Mártonnal beszélgettünk arról, hogy a most bevezetett támogatási formák miben különböznek az eddigiektől, és az ÁFA-csökkentés, valamint a kormány lakhatási célú támogatásai hogyan csapódnak le a társadalomban.
A parlament honlapján megjelent törvényjavaslat szerint egyrészt a lakásépítések ÁFA-ját lecsökkentik egységesen öt százalékra. Ilyen volt korábban is, egészen 2019. december 31-ig, és ez a kedvezmény egységesen mindenkire igaz lesz, aki újépítésű lakást vásárol, a CSOK-tól és minden más családpolitikai eszköztől függetlenül. Ezen túl azt jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, hogy az öt százalék ÁFA is visszaigényelhető lesz azoknak, akik a CSOK körébe esnek. Czirfusz szerint
„tehát igazából ugyanazt a kört célozza meg ez az eszköz is, amelyet már korábban is támogatott az állam, ugyanazokkal a hibákkal, amiket már sokszor leírtak. Hogy csak a középosztálynak, a felsőközéposztálynak érhetők el, mivel például társadalombiztosítási jogviszonyhoz kötöttek, ezért csak azok tudják igénybe venni, akiknek bejelentett munkahelyük volt vagy van. Ugye, azt mondja Novák, hogy ők olyan eszközöket keresnek, amelyek a legszélesebb körben elérhetők, de pont a CSOK-ra ez nem igaz. Még a családosok esetében sem.”
Czirfusz úgy látja, a családosok számára legszélesebb körben elérhető eszköz például a családi pótlék volna, és nyilván az otthonteremtés terén is lehetne hasonló eszközöket találni.
Az áfacsökkentés pedig gyakorlatilag a rozsdaövezeti program kiterjesztése valamennyi újépítésű lakásra, ami a kutató szerint jól mutatja a kormány lakáspolitikájának átgondolatlanságát:
„Tavasszal Fürjes Balázs bejelentette a rozsdaövezeti programot, aminek az előkészítéséhez az elmúlt hónapokban egyeztettek az önkormányzatokkal. Aztán úgy volt, hogy szeptemberben ki fogja jelölni a kormány azokat a területeket, ahol öt százalék áfával lehet majd újépítésű lakásokat értékesíteni. De a rozsdaövezeti lehatárolások nem jelentek meg, erről nem született kormánydöntés, és most hirtelen tulajdonképpen kivágták az ablakon Fürjes Balázs több hónapos munkáját azzal, hogy ugyanaz az öt százalékos ÁFA lesz érvényes az ország egész területén. A rozsdaövezeti program most így megy a kukába, mert ha nem raknak hozzá más eszközöket, más állami támogatásokat, akkor nincs semmi extra abban, ha valaki ilyen területeken akar új lakásokat építeni.”
Az ÁFA-csökkentéssel a kormánynak az a kommunikált célja, hogy fellendítse az új lakások építését, amiből a lakásárak csökkenése is következhetne. Czirfusz szerint azonban csalóka, hogy a kormánytagok általában úgy fogalmaznak, mintha az új lakások forgalmi adójának 27 százalékról 5 százalékra csökkentésével a 22 százalékpontnyi ÁFA az embereknél maradna.
Ez ugyanis nem feltétlenül igaz: lehet, hogy a beruházó ugyanazon a bruttó áron fogja a lakásokat árulni, és ő teszi zsebre azt a bizonyos 22 százalékot, vagy annak egy részét többletprofitként, az árképzésre pedig nem tud hatni így a kormány. További probléma a kutató szerint, hogy tulajdonképpen nem is láthatunk tisztán, mert a csökkentett ÁFA a költségvetésben kieső bevétel, de mértékét nem lehet egészen pontosan mérni. Tehát nem tudjuk, mennyibe fog ez kerülni az államnak, amit persze el lehetett volna költeni társadalmi szempontból hasznosabb célokra.
A napokban nyilatkozó Varga Mihály gazdasági miniszter szerint 110-120 milliárd forint, vagyis egy elég komoly összeg esik ki a költségvetésből az öt százalékos lakás-ÁFA miatt, aminek túlnyomó része fog a lakásokat vásároló gazdagoknál, valamint a beruházóknál landolni. Ráadásul a kutató szerint a kedvezményekből egy kormányon belüli rivalizálás is látszik:
„Most lett tárca nélküli miniszter Novák Katalin, aki portfólió építésbe kezdett: próbál minél több féle tématerületetet maga alá besöpörni, illetve hétről hétre új eszközöket jelent be mindenféle hatástanulmány, legalábbis nyilvános hatástanulmány nélkül. Lehet egy olyan olvasata is a dolognak, hogy most tulajdonképpen a miniszterek licitálnak egymásra.
Tehát Fürjes Balázs előjött májusban a rozsdaövezeti programmal, erre rálicitált a Varga Mihály az öt százalékos ÁFA-bevezetésével, de hát Novák Katalin sem ülhet tétlenül, és azt mondja, hogy jó, hát akkor az öt százalék ÁFA-t is elengedjük azoknak, akik CSOK-ra jogosultak. Van egy ilyen kormányzaton belüli harc is, és az is látszik, hogy tulajdonképp adócsökkentésekkel próbálnak mindent elérni, ami szintén a gazdagabbaknak kedvez.”
A kormány a különböző támogatások kapcsán rendszeresen hangoztatja, hogy a magyar családok akkor érzik jól magukat, ha saját tulajdonú ingatlanban laknak. Azonban az ÁFA-csökkentés és az adócsökkentés nem teszi ezt elérhetővé a társadalom széles rétegei számára.
De például a Fecskeház programmal a kormány elkezdett kacsintgatni más megoldások felé is: Czirfusz szerint a kormányzati kommunikációban is érzékelhető, hogy nagyobb az érdeklődés a bérlakások iránt.
„Persze még mindig sokszor megjelenik, hogy az emberek saját lakásban szeretnének élni, de ebben elérünk lassan egy telítődöttséget. Aki új lakást szeretett volna vásárolni, meg lakástulajdonba kerülni, és mondjuk a gazdagabbak közé tartozik, az azért az elmúlt években már ezeket meglépte. Mert egyszerűen annyi pénzt adtak a családosoknak, többek között a CSOK-on , vagy a kedvezményes, támogatott hiteleken, vagy a babaváró kölcsönön keresztül. Szóval akinek esélye volt tulajdonba kerülni, és családos, az most már lassan nagy valószínűséggel bekerült.”
A májusi rozsdaövezeti programnál fontos kommunikációs elem volt az is, hogy itt bérlakásokat is fognak fejleszteni. Az azonban nem volt látható, hogy ezzel foglalkoztak volna részleteiben, vagyis mivel ösztönzi majd a kormány, hogy valóban új bérlakások épüljenek.
A kutató szerint piaci bérlakásokról van szó, ugyanolyan megfizethetőségi problémákkal, mint a lakástulajdon esetében. A beruházók úgy számolnak, ahhoz, hogy megérje újépítésű, piaci alapú bérlakásokat fejleszteni, nagyjából négyezer forint/négyzetméterre jönne ki egy hónapban a lakbér.
Ez egy harminc négyzetméteres lakással számolva havi 120 ezer forint, ami még csak a lakbér, a Budapestre vonatkozó becslések pedig azt mondják, hogy így nagyjából a lakosság 15 százalékának lenne elérhető. Tehát a piaci alapú bérlakásépítés is ugyanazoknak segíthet, akik nagy valószínűséggel tulajdonba kerültek volna. Szociális alapú, a rászorulók számára hozzáférhető támogatások pedig tulajdonképpen nincsenek, vagy nagyon minimálisan elérhetők.
Eközben a költségvetési zárszámadásokból látszik, hogy a CSOK-ra fordított kiadások évről évre csökkennek. A tavalyi évre például 106 milliárd forintot terveztek erre a költségvetésbe, ebből végül 74 milliárd forintot költöttek, tehát felülterveztek, miközben már elkezdett csökkenni a CSOK igénybevételek száma. Erre reflektálnak a kormány által végrehajtott változtatások is: Czirfusz szerint
„úgymond »bővítik« a programot, de ez nem valódi bővítést jelent, hiszen társadalmilag nem bővítik, hogy ki férhet hozzá. Csak ezekkel az eszközökkel próbálnak még egy újabb löketet adni neki.”
Viszont van egy olyan elmélet is, hogy a piacra kerülő új lakásokkal érvényesül egyfajta leszivárgás. Vagyis mikor a tehetősebbek új lakásokba költöznek, akkor a lakásállomány más részei elérhetőbbé válnak a szegényebb rétegek számára is – ez azonban a valóságban nincs így, de legalábbis nincs komoly jelentősége.
Más ugyanis a probléma gyökere: jelenleg is nagyon sok üres lakás van Magyarországon, tehát nem az a probléma, hogy kevés a lakás, és a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják hogy a kínálat növelésével nem lesznek olcsóbbak a lakások. Mint a kutató mondta,
„nem hiszem, hogy az így felszabaduló lakások majd érdemben olcsósítanák azokat, ahonnan a most új lakásba költözők kiköltöznek. Annál is inkább, mert nagyon sok lakást befektetési céllal vásárolnak, Budapesten például 2019-ben a lakások 40-50%-át befektetési céllal vásárolták. Tulajdonképpen az állam jelentős részben, de legalábbis Budapesten mindenképp jelentős részben a kedvezményes áfával azokat támogatja meg, akik befektetési céllal vásárolnak lakást. Az szerintem nem helyes társadalompolitikai lépés, hogy a költségvetésből 110-120 milliárd forintot vagy legalábbis ennek egy részét odaadjuk azoknak, akik vesznek még egy lakást befektetési céllal.”
A befektetési céllal vásárolt lakások sorsára vonatkozóan leginkább becslések vannak. Ezekkel alapvetően két dolgot csinálhatnak, vagy üresen tartják őket, és arra spekulálnak, hogy növekszik az ára az ingatlannak, minek következtében évekkel később ki lehet szállni profittal. A másik megoldás a kiadás hosszú vagy rövid távra, utóbbi tekintetében az AirBnB az elmúlt években a koronavírus-válság előtt még jövedelmező forma volt, de a hosszú távú bérletbe adás is jövedelmező, különösen az elmúlt években rohamosan növekvő lakbérek mellett. Az olcsóbb lakásvásárlással pedig valójában lerövidül a megtérülési ideje ezeknek a befektetéseknek a vásárlók szempontjából.
Tehát a valóságban a leszivárgó hatás nem érvényesül, megcáfolva az elméletet, miszerint a gazdagok támogatásával a szegények is jól járnak. További nehézség, hogy ezeket a támogatási formákat „progresszívbe” befordítani nagyon nehéz lenne. A családi otthonteremtési és más lakhatási célú kormányzati támogatások családok vagy egyének számára hozzáférhetők, de a lakhatási mozgalmak, a társadalmi összefogásban, szolidáris gazdasági alapon saját lakhatási problémáikat megszervező csoportok támogatására nincs kormányzati szándék. És bármily kreatívak legyenek is ezek a csoportok, a jelenlegi eszközökhöz nem férnek hozzá, mert a támogatási rendszer egyszerűen nem erre van kitalálva.
Hasonlóan célzott, új kormányzati támogatás, hogy a lakásfelújításoknál vissza lehet majd igényelni maximum hárommillió forintot vagy legfeljebb a költségek felét. Ezt szintén csak családok vehetik majd igénybe, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy hatmilliós költségű lakásfelújítás után számlák ellenében, hárommillió forint visszaigényelhető lesz – amivel Czirfusz szerint több probléma is akad.
„Itt az lesz, hogy utólag visszakapod a költségeid felét. Ez az eszköz egyrészt csak a gyerekesek számára lesz hozzáférhető, másrészt megint a gazdagokat segíti. Eddig nem beszéltek arról, hogy le lenne határolva, milyen felújításokat csinálhatsz. Az lenne az ideális, ha a kormány indítana energiahatékonysági beruházásokat segítő programokat, amik szélesebb körben hozzáférhetők lennének, és nem csak azoknak, akiknek már van pénze. Vagy ha kifejezetten azt támogatnák, hogy a komfort nélküli lakásoknál beépítsenek vécét meg fürdőszobát. Ezek jó célok lennének, főleg, ha szociálisan hozzáférhetők volnának, de nem ez a szándék, hanem hogy azoknak adjanak pénzt, akiknek már amúgy is van. A jelenlegi, szűk körben hozzáférhető támogatásokkal az a probléma, hogy azoknak hozzáférhetők, akik meg tudták az egész beruházást csinálni, és utána visszakapták a költségeknek egy részét utólag.”
Energiahatékonysági támogatási programok a jövőben is igénybe vehetők lesznek különböző formákban, például napelemes rendszerek kiépítését fogja támogatni a kormány uniós forrásból fedezve a költségek 30-40 százalékát, aminek a kedvezményezettjei a vidéki nagycsaládosok lesznek. Emellett van egy elvileg mindenki számára hozzáférhető támogatási forma, aminek keretében napelemes és energetikai fejlesztések 90 százalékára lehet kamatmentes hitelt felvenni, amivel szintén az a probléma, hogy ilyen formán alapvetően a tehetősebbek tudják igénybe venni.
Itt azt láthatjuk, hogy a rezsicsökkentés miatt nagyon alacsonyak az áramköltségek, ami az ilyen típusú beruházások megtérülését időben nagyon kitolja, erre pedig az a kormányzati megoldás, hogy megtámogatja a kiépítésüket.
„Ez megint végig gondolatlan eszközök egymás után rakosgatása szerintem, és nincs berakva egy végig gondolt, átfogó rendszerbe, meg hosszú távú programba. Főleg amiatt nem, mert az épület-energetikai EU-s forrásoknak a legnagyobb része olyan középületekbe ment, mint polgármesteri hivatalok, iskolák, kórházak. Ez nagyon fontos is, de közben a háztartások fűtési költségein nem segít semmit.
Tehát abban nem lépünk előre, hogy a magyarországi lakásállomány épületenergetikai szempontból nagyon rossz. Ezen kellene változtatni, amiatt is, hogy olcsóbb legyen a lakások fenntartása, tehát a rezsiköltségek, másrészt klímapolitikai szempontból is előremutató volna”, mondja Czirfusz.
A kormány a fentiek mellett tetőtérbeépítési támogatást is bejelentett, de az megint csak a CSOK-jogosultak számára lesz hozzáférhető, fennáll tehát a szokásos hozzáférhetőségi probléma. Ezt kifejezetten csak tetőtérbeépítésre lehet használni, de hogy pontosan hogy fog kinézni, az a részletszabályokból fog kiderülni. Viszont azt már most láthatjuk, hogy a rászorulók megintcsak kiszorulnak a kedvezményezettek közül.
Miközben a társadalom túlnyomó többsége Magyarországon egyelőre továbbra is saját tulajdonú lakásban lakik, van a lakástulajdon-viszonyoknak még egy jelentős aspektusa. Méghozzá az, hogy hány embernek, családnak kell anyagi helyzete, bedőlt devizahitel vagy bármi más miatt megválnia lakásától:
„Az fordulhat elő, hogy nagyon polarizálódnak a lakáshelyzetek, tehát lesznek a nagyon gazdagok, akik a nagyon nagy, nagyon jó lakásokban laknak, és lesznek azok az emberek, akik a nagyon rossz minőségű, drágán fenntartható, kicsi, zsúfolt lakásokban laknak. Tehát ez szét is húzza a lakástulajdonban lévő kilencven százalékot. Ez még egy sejthető hatása a jelenlegi intézkedéseknek.”
Erre pedig a kormánynak nincsenek releváns válaszai, sőt, bármennyire hangoztassa is családbarátságát, mindössze a társadalom eleve tőkeerősebb rétegének az érdekeit szolgálják e téren döntései. Hasonlóan más támogatási formákhoz, vagy tágabb értelemben véve az egész gazdasági rendszerhez egykulcsos jövedelemadóval, rekordmagas ÁFA-val, a perverz újraelosztási rendszerrel és számtalan más, a szegényeket sújtó, a gazdagokat támogató eszközzel egyetemben.
A CSOK konstrukciója vak a társadalmi egyenlőtlenségekre, tekintve, hogy egy tehetős család, amelynek alapvetően nem lenne szüksége az otthonteremtési támogatás igénybevételére ahhoz, hogy lakást építsen, fel tudja venni, így akár tízmillió forintot is spórolva, megspékelve a tízmilliós államilag támogatott, kedvezményes hitellel. Ezzel szemben egy szegényebb család, melynek jóval nagyobb anyagi terhet jelent a megfelelő lakhatási körülmények megteremtése, kívül esik ezen a lehetőségen, hisz a CSOK által nyújtott összegekből nem lehet felépíteni egy házat, az önerőt pedig nem tudja mellé rakni.
Ez a probléma egyébként feltűnik Matolcsy György jegybankelnök ötvenpontos javaslatcsomagjában is, melyben komoly kritikák érik a kormányzat lakhatási politikáját (ahogy a jegybankelnök Növekedés.hu-n rendszeresen közzétett írásaiban már megszokhattuk). Az MNB válságkezelési javaslatcsomagjában olyan pontok szerepelnek, melyek a jelenlegi, legfőképp a közép- és felsőosztály számára igénybe vehető támogatási formák mellett a társadalom szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező csoportjainak lakhatási körülményeit javítanák, az azonban erősen kérdéses, hogy ezek közül a kormány mennyit fog a gyakorlatba ültetni.
Czirfusz véleménye szerint
„akkor lesz ez a rendszer igazságos, hogy ha ezeket, a gazdagok számára hozzáférhető eszközöket megszüntetjük és kivezetjük, és helyette szociálisan érzékeny módon segítjük azokat, akiknek tényleg lakhatási problémáik vannak”.
