Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy éven belül a második leszbikus pártól tagadták volna meg a családi pótlékot

2019 júliusában és decemberében is előfordult, hogy leszbikus pártól tagadták volna meg a párjuk gyermeke után járó családi pótlékot – írja a Háttér Társaság, akik szerint a kormánynak segítenie kellene a hivatali dolgozókat, hogy ilyen esetekben is tudják, hogyan kell helyesen alkalmazni a jogszabályokat.

Az LMBTQI-szervezet beszámolója szerint Ivett és Edit 2019 decemberében kötött bejegyzett élettársi kapcsolatot, és mindkettőjüknek volt már egy-egy vér szerinti gyermeke. Pár nappal a ceremónia után a Kormányhivatalnak bejelentették egyedülállóságuk megszűnését, és Edit lemondott a lánya után járó családi pótlékról Ivett javára, aki így a két gyermek után együttesen igényelte meg a családi pótlékot. A jogszabályok szerint ugyanis nemcsak a vér szerinti szülő, hanem annak házastársa, így bejegyzett élettársa is jogosult arra.

Januárban viszont azt a határozatot kapták Kormányhivataltól, hogy Edit családi pótlékról való lemondását elfogadták, de Ivett igénylését elutasították azzal az indoklással, hogy nem jogosult rá.

Ivett a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálata segítségével megfellebbezte a  VIII. kerületi Kormányhivatal által hozott döntést, a Kormányhivatal pedig végül másodfokon megítélte neki a két gyermek után járó családi pótlékot.

A Háttér Társaság azonban felhívja a figyelmet arra, hogy nem ez volt az egyetlen alkalom 2019-ben, amikor azonos nemű szülőktől tagadták meg a párjuk gyermeke után járó családi pótlékot. Tavaly júliusban is volt egy hasonló eset, akkor egy szegedi leszbikus pár és gyermekei esetében utasította el a helyi kormányhivatal a családi pótlék biztosítását. Az ő fellebbezésüket Budapest Főváros Kormányhivatala először elutasította, a közigazgatási pertől azonban már megijedtek, így a Kormányhivatal korábbi álláspontját megváltoztatva végül hajlandó volt biztosítani számukra a családi pótlékot.

Dombos Tamás, a Háttér Társaság munkatársa elmondta, akár örülhetnének is, hogy a Kormányhivatal másodszorra már tanult a hibából, ugyanakkor ebben az esetben is megmutatkozik, hogy ha egy pár nem elég jogtudatos, és nem kér segítséget egy civil szervezettől, elesik az őket megillető juttatásoktól.

„A legnagyobb megrökönyödést az váltotta ki belőlünk, amikor kiderült számunkra, hogy hiába nevelünk két gyereket, a bejegyzett élettársi kapcsolat megkötése után mégis csak egy gyerek után kapunk családi pótlékot. Korábban soha ilyen akadályba még nem ütköztünk. A munkahelyünkön megkaptuk a gyerekek után járó pótszabadságot, a családi adókedvezményt, az iskolakezdési támogatást, és senki nem akadt fenn azon, hogy bejegyzett élettársak vagyunk” – nyilatkozta Ivett és Edit.

A Háttér Társaság szerint rendszerszintű problémáról van szó, így közérdekű bejelentésben fordult a kormányhivatalok felügyeletét ellátó Miniszterelnökséghez, hogy belső tájékoztató anyagokkal, képzésekkel segítsék a kormányhivatali dolgozókat a jogszabályok helyes alkalmazásában. Az egyesület azt is felajánlotta, hogy segít a képzési anyagok kidolgozásában és az érzékenyítő és egyéb képzések megtartásában.

Dombos Tamás szerint sokkoló, hogy bár a bejegyzett élettársi kapcsolat már tíz éve része a magyar jogrendszernek, a hatóságok a mai napig nem tudják vagy nem akarják megfelelően alkalmazni a vonatkozó jogszabályokat.

Orbán Viktor miniszterelnök éppen vasárnap szólalt meg a szexuális kisebbségek kérdésében. Akkor nagyon káros retorikai fordulatokkal tulajdonképpen különbséget tett a „magyarok” és a „homoszexuálisok” között, mondván: van egy „vörös vonal”, amit nem lehet átlépni, de szerinte a magyar társadalom „türelmesen, toleránsan kezeli a jelenséget”.

Címlapkép: Facebook / Budapest Pride