Ha tudni szeretnénk, hogy a foglalkoztatottak és munkanélküliek létszámváltozására  milyen hatást gyakorolt a koronavírus-járvány nyomában megjelenő válság, akkor érdemes megnézni, hogy ki, mit és hogyan mér, illetve ebben a pillanatban mit tudhatunk a válság mélységéről? Az alábbiakban e kérdésekre keressük a választ.

A koronavírus okozta járványügyi intézkedések egyik pillanatról a másikra megállították a gazdaságokat. Ennek következtében hirtelen tömegek vesztették el kereseti lehetőségüket. Annak mértéke még most is nehezen becsülhető, hogy mennyien maradtak munka nélkül, ami teret enged annak, hogy a kormány és az ellenzék számháborút folytasson ennek kapcsán. Ebben az írásban bemutatom a különböző mérési módszereket, és azt is, hogy ezekből milyen eredményeket lehet kiolvasni.

A foglalkoztatotti számot kvázi valós időben kétféle módon mérik Magyarországon. Az egyik, amikor mi állítjuk magunkról, hogy dolgozunk, a másik, amikor a munkáltatónk mondja rólunk ugyanezt. A kettő között elvileg nem lehetne különbség, mégis van, hiszen mást és máshogyan kérdeznek.

Ezenkívül idővel van adatunk arról is, hogy mennyien kaptak a munkájukért jövedelmet egy adott hónapban. Ez a NAV járulékbevallásaiból lehet ismert. A jövedelmi adatokkal azonban az a probléma, hogy nem nyilvánosak (pénzért lehet megvenni az adatbázist), és duplikálódásokat tartalmazhatnak.

A különböző közvélemény-kutatások is lehetnek adatforrások, de ezek gyakran eltérő eszközökkel mérik a foglalkoztatásban bekövetkezett változásokat.

Mi tudunk meg a KSH-tól?

A leggyakrabban alkalmazott, nemzetközi sztenderdek szerint végzett munkaerőpiaci helyzetképet általában a hónap utolsó napjaiban közli a Központi Statisztikai Hivatal. Ebből megismerjük az előző hónap foglalkoztatotti és munkanélküli létszámát. Ez egy önbevalláson alapuló mérés, amikor azt az egyszerű kérdést teszik fel az állampolgárnak, hogy az adott héten legalább egy órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett-e, illetve rendelkezett-e olyan munkahellyel, ahonnan átmenetileg (betegség, szabadság stb. miatt) volt távol. Fontos, hogy ez a módszer nem azt vizsgálja, volt-e munkaszerződés a foglalkoztatotti léte mögött, vagy tartós, biztos munkahelyről van-e szó. Itt rábízzuk az érintettre, hogy ő minek tekinti magát.

Fontos rögzíteni, hogy ez azért jó módszertan, mert ezzel a fajta kérdéssel a világ bármely pontján ugyanúgy mérhető a foglalkoztatotti létszám. Azaz összehasonlíthatók az adatok. Ugyanakkor ez a fajta lekérdezés kevéssé alkalmas arra, hogy egy ország folyamatait megértsük belőle.

Ezek az adatok jelentősen árnyalandók, mivel ha valaki rövidebb ideig tud csak dolgozni, mint korábban, akkor is foglalkoztatottnak számít. Valamint, ha több munkája van, és egyiket elveszíti, akkor is bent marad azok között, akik dolgoznak. Statisztikai szempontból megnyugtató a helyzete, a valóságban azonban nagyon nem, hiszen keresetének egyik része kiesett.

És még két dolgot bele kell kalkulálnunk az adatokba. Az egyik a mintafelvétel ideje, a másik pedig a hibahatár. Egy gyorsan változó gazdasági helyzetben nagy jelentősége van a heteknek is. Az adatfelvétel időpontja jelentősen befolyásolhatja az adatok tisztaságát. Ha éppen kifelé jön a válságból egy ország, és kezd újraindulni a gazdaság, akkor a későbbi időpontban felvett adatokkal kedvezőbbé tehető a kép.

Fontos kérdés minden felvételnél a hibahatár is. Amennyiben 4,5 millió foglalkoztatotti létszámról beszélünk, akkor érdemes észben tartanunk, hogy ez az adat +/–26 900 fővel igaz. Ez abból adódik, hogy a lekérdezés során természetesen nem mindenkinek az adatait veszik fel, hanem a társadalom egy szűk köréét. Ezekből próbálnak egy olyan adatot előállítani, amely egy bizonyos hibahatáron belül igaznak bizonyul.

Persze feltehetjük a kérdést, hogy nem mindegy-e, hogy 4 500 000 foglalkoztatott van, vagy 4 473 000 és 4 527 000 között valamennyi? Valójában de, ám ha a válság mértékét akarjuk felmérni, akkor már nem mindegy, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest 97 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, vagy 125 ezerrel, esetleg 70 ezerrel.

Mindezek figyelembevételével 2010-től a március–májusi aggregált adatokat nézve a következő képet kapjuk a foglalkoztatotti létszámról:

A foglalkoztatottak száma 2017-es szintre esett vissza, de ez a mérték továbbra is meghaladja a 2010-ben mért 3,7 millió foglalkoztatottat. Ugyanakkor a válság mértékét mutatja, hogy a 2009 március–májusi adatok alapján az egy évvel korábbi időszakkal összehasonlítva 79 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma. Ez azt jelenti, hogy mértékét tekintve a mostani gazdasági stop nagyobb pusztítást végzett a munkaerőpiacon, mint a 2008-as. De itt is fontos aláhúzni, hogy a két időszak közötti különbség hibahatár közelében van.

A foglalkoztatotti statisztikához társul a munkanélküli-statisztika is. Ez is önbevalláson alapul, és azok tartoznak ebbe a körbe, akik az adott héten nem dolgoztak, és nincs is olyan munkájuk, amelyikből csak átmenetileg hiányoztak. További feltétel, hogy a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát, illetve két héten belül munkába tudott volna állni, ha talált volna megfelelő állást, illetve már talált munkát, ahol 90 napon belül dolgozni kezd. Jól látszik, hogy a munkanélküli statisztika egyszerre több feltételt is magában foglal, amelyek mérik az érintett aktivitását is. Ez utóbbi azért fontos, mert a társadalom jelentős része nem dolgozik, és bár életkora alapján lehetséges lenne, valamiért nem is keres munkát. Azaz inaktívnak számít.

A fenti adatfelvétel alapján a munkanélküliek száma a március–május viszonylatot nézve a következőképpen alakult:

Ez alapján az látszik, hogy 2019-hez képest 30 ezer fővel emelkedett a munkanélküliek száma. Ez azért érdekes adat, mert ahogy láttuk, ugyanezen időszak alatt 100 ezer emberrel kevesebb dolgozott. A 15–74 év közötti népesség száma nem változott érdemben ebben az időszakban, mindössze 10 ezer fővel csökkent.

A foglalkoztatotti létszám helyett feltehetőleg az inaktív rétegbe kerültek át az emberek. Gazdaságilag inaktívak azok, akik „a vonatkozási héten nem dolgoztak, illetve nem volt rendszeres jövedelmet biztosító munkájuk, és nem is kerestek munkát, vagy kerestek, de nem tudtak volna munkába állni.”

Az adatok mélyebb megismerését akadályozza, hogy egyelőre a KSH nem hozta nyilvánosságra korcsoportok alapján készített metszeteket, ezért nehéz látni, hogy mely csoportok szorultak ki a munkaerőpiacról oly mértékben, hogy inaktívakká váltak. Egyetlen metszettel tudunk közelebb kerülni az okok feltárásához, ha nemcsak a 15–74 éves korosztály munkaerőpiaci helyzetét nézzük, hanem a 15–64 éveseket is.

Itt látszik, hogy az országos foglalkoztatotti létszám 100 ezer fős csökkenésének 90 százalékát a 64 évnél fiatalabbak teszik ki. Ebben a korosztályban már jelentősebb volt egy év alatt a létszámcsökkenés, mivel 45 ezerrel emberrel kevesebb tartozik a 15–64 évesek közé, mint egy évvel ezelőtt. Közben a munkanélküliség 100 százaléka jelent meg itt, azaz 30 ezer ember. Ugyanakkor 35 ezer fővel nőtt azok száma, akik nem is keresnek munkát ebben a korosztályban.

A március-május közötti időszakot nézve 2010-ig visszamenőleg idén volt az első év, hogy növekedett az inaktívak száma:

Ezen adatsorokból jelen tudásunk szerint az olvasható ki, hogy 100 ezer emberrel kevesebb foglalkoztatott van. Egy jelentős részük inaktívvá vált, feltehetőleg életkoruk miatt is, és kevesen tervezik (30 százalékuk), hogy visszatérnek a munkaerőpiacra.

Érdemes a KSH egy másik adatsorát is átnézni. Ez pedig az alkalmazottak száma. Alkalmazásban állónak tekintendő az a munkavállaló, aki a munkáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, s munkaszerződése, munkavégzésre irányuló megállapodása alapján havi átlagban, munkadíj ellenében legalább 60 munkaóra teljesítésére kötelezett/kötelezhető.

Az adatfelvétel módszertana itt is lényeges, hiszen nem az emberek önbevallásán alapszik, hanem ennél egzaktabb mérőszámon. A KSH honlapján található módszertani leírás alapján: „Az adatok vonatkozási köre és forrása 2005-ig valamennyi 20 és több főt foglalkoztató, illetve a reprezentatív módon kijelölt 5–19 fős vállalkozás, költségvetési szervezetek teljes körűen, valamint kijelölt (foglalkoztatás szempontjából jelentős) non-profit szervezetek. A Központosított Illetmény-számfejtési Rendszert alkalmazó költségvetési szervezetek adatai a Magyar Államkincstártól kerültek átvételre. A többi érintett szervezet esetén közvetlen adatgyűjtés biztosította a statisztika alapinformációit. Az 5 fő alatti működő vállalkozások esetében 2016-tól a Nemzeti Adó-és Vámhivataltól átvett adóbevallások adatai kerültek felhasználásra. 2006-tól az éves munkaügyi statisztikai létszámadatok a teljes nemzetgazdaságra (mikro vállalkozásokkal együtt) vonatkoznak, a statisztikai adatszolgáltatásra nem kötelezett vállalkozások adatainak pótlása a rendelkezésre álló adóadatokból különböző becslési módszerek alkalmazásával történik.”

Ebben az esetben már 216 ezer fős létszámcsökkenés látszik az adatokban, ha az idei év utolsó adatát (április) hasonlítjuk össze az egy évvel ezelőtti időszakkal. Jól látszik, hogy míg az önbevalláson alapuló statisztika szerint 100 ezer emberrel dolgozott kevesebb (igaz, az időszak némileg más, mint az alkalmazotti statisztikánál), addig az alkalmazottak száma ennek több mint a duplája a csökkenést tekintve. A kettő között látszik jelentős különbség, ami nehezen magyarázható.

Mit mond az állami foglalkoztatási szolgálat?

Ha megnézzük az ún. regisztrált munkanélküliek nyilvántartását, akkor itt is emelkedést látunk az adatbázisban szereplők számában. Fontos az elején rögzíteni, hogy ez a nyilvántartás már nem statisztikai célokra készül, hanem a kormányhivatalokhoz tartozó munkaügyi központokban jelentkező, és magukat regisztrálókat tartalmazza. Ennek pontos definíciója a következő:

Álláskereső az a személy, aki:

• munkaviszonyban/vállalkozói jogviszonyban nem áll, vagy vállalkozói jogviszonyát a jogszabályban meghatározott módon szünetelteti és egyéb keresőtevékenységet sem folytat – ide nem értve az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszonyt és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt –,
• oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat,
• öregségi nyugdíjra nem jogosult, valamint megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban nem részesül,
• munkát akar és tud vállalni, a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik,
• a mielőbbi elhelyezkedés érdekében a járási hivatal foglalkoztatási osztályán nyilvántartásba veteti magát,
• és a járási hivatal foglalkoztatási feladatokat ellátó osztályával együttműködik.

Ez egy önkéntes aktus, ami két esetben következik be. Az egyik, ha az álláskeresőként való regisztrációt követően az érintett valamilyen pénzbeli szolgáltatásra válik jogosulttá. Ez az jelenti, hogy például álláskeresési járadékot kaphat. A másik eset, ha szolgáltatást kíván igénybe venni. Ez lehet közfoglalkoztatás, vagy nyílt munkaerőpiacra való kiközvetítés. Ez utóbbi a problémás, hiszen azon kell alapulnia, hogy hisz a munkaügyi központ segítségében. Másképpen mondva elhiszi, hogy van esélye arra, hogy ezen a módon kap munkát.

Miután 2010 óta folyamatosan leépítésre került az állami foglalkoztatási szolgálat, és integrálták a sok más ügykört ellátó kormányhivatalokba, egyre kevesebb képessége van a rendszernek, hogy aktív munkaerőpiaci eszközökkel segítse a munkához jutást. Sokkal inkább a közfoglalkoztatási rendszer kiszolgálására állították át a munkaügyi központokat.

Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy 2017-ben 4760 ember vett részt valamilyen munkaügyi programban. 2010-ben ez a szám még 92 ezer ember volt. Természetesen a két időszak más és más munkaerőpiaci helyzetet ölelt fel. Ugyanakkor az aktív munkaerőpiaci eszközök a legnagyobb hatékonysággal segítik elő az elhelyezkedést. A 2017-es adatokat megnézve megyénként az elhelyezkedési ráta mindenhol elérte az 50 százalékot, míg a közfoglalkoztatás esetében 10 százalék körüli mértékét mutat ez a mutató.

A regisztrált munkanélkülieket tartalmazó adatbázissal a másik probléma, hogy nem naprakész. Egy tömeges munkanélküliségi időszak esetében az intézményrendszer szűkös kapacitásai nem teszik lehetővé, hogy képes legyen azonnal kezelni a megnövekedett ügyforgalmat. Hírek szerint 1 hónapos lemaradásban van a rendszer, azaz ennyi időt kell várni arra, hogy a bejelentéstől számítva valaki bekerüljön a regiszterbe.

Természetesen a létszám növekedése ennek ellenére érződik, és 2020 májusában 363 ezer nyilvántartott álláskereső volt. Az előző év azonos időszakéhoz képest ez 43 százalékos növekedést jelent. A legnagyobb növekedés Nyugat-Dunántúlon volt, ahol egy év 125 százalékkal nőtt meg a létszám.

A regisztrált munkanélküliek adatbázisát sok szempontból fenntartásokkal kell kezelni. Egyrészt az adatbázisból való kikerülés vagy az érintett jelentkezése alapján történik, amire kevés az esély, vagy ha valaki elmulasztja tartósan az együttműködést a hivatallal. Nem ismert, hogy mennyien kerülnek ki a valóságban emiatt a rendszerből.

Azt egyértelműen lehet látni, hogy a munkanélküliek létszáma és a regisztrált munkanélküliek létszáma közötti jelentős mennyiségi különbség azt is mutatja, hogy a regiszter ebből a szempontból megkérdőjelezhető. Az lehet számunkra irányadó, hogy mennyivel növekedett meg az elmúlt hónapokban a belépők száma, hiszen ezáltal lehet érzékelni a probléma nagyságát. Ahogy azonban korábban bemutattam a szervezeti kapacitáshiány miatt ebből a szempontból lemaradásban van a regiszter a valósághoz képest.

Mit mutatnak az egyéb mérések?

A munkanélküliség növekedésének méréséhez nyúlhatunk olyan közvélemény-kutatásokhoz, amelyek azt mérik, hogy a válság alatt hogyan változott az emberek munkaerőpiaci pozíciója. Természetesen nem mindegy itt sem, hogy mit kérdezünk, és mekkora körtől. Könnyű belátni, hogy egy 1000 fő országos reprezentatív mintában a valóságban 560 ember kerülhet be, aki foglalkoztatottnak számít. Ekkora sokaságból más a hibahatára a mérésnek, mint amennyiben kizárólag foglalkoztatottakat kérdezünk meg.

Több kutatóintézet is készített ennek kapcsán mérést. A Tárki által megkérdezettek 7 százaléka számolt be arról, hogy elvesztette munkahelyét áprilisban, míg az Ipsos és a Publicus felmérése pedig azt mutatta, hogy az emberek 9-10 százaléka veszítette el a munkáját vagy szűnt meg a vállalata a veszélyhelyzet kihirdetése óta. Ennek a három intézetnek a mérését nem ismerem pontosan (kérdések és adatfelvétel szempontjából). Ugyanakkor a Policy Agenda júniusi adatfelvételét hoznám ide.

Azokat kérdezték meg, akiknek március elején volt munkájuk, pontosabban foglalkoztatottnak tekintették magukat. Ezen a reprezentatív mintán (1000 foglalkoztatott, kor, nem, iskolai végzettség alapján reprezentatív adatok) kapott adatok alapján:

• A járvány a dolgozók 41 százalékát érintette munkavégzésükben, 6 százalékot elbocsátották azok közül, akik a járvány előtt dolgoztak.
• A szükségszerű kijárási szigorítások miatt szinte általánossá váló ún. „home office” munkavégzés a dolgozók 16 százalékát érintette.
• A vállalatok, szervezetek, intézmények rákényszerültek a rövidített munkaidő, fizetés nélküli szabadság bevezetésére, sőt az elbocsátásokra is. A dolgozók mintegy 8 százalékát szabadságra küldték, közülük minden negyediket fizetés nélküli szabadságra. A dolgozók 12százalékának rövidítették a munkaidejét, és ez nyilván jelentős bércsökkenéssel jár.
• Ez utóbbi miatt a dolgozók egyötödének (20 százaléknak) megszűnt vagy csökkent a jövedelme már a válság első hónapja alatt. (Meg kell jegyezni, hogy ennél többen is lehetnek, ha a pótlékok kapcsán volt változás, vagy a dolgozó nem kapta meg a korábban megígért nem „adózott jövedelmet”.)

Láthatóan a négy mérés 6–10 százalékos határban mozog, amely azt jelenti, hogy 270-450 ezer ember tekint úgy magára, hogy elvesztette munkáját. Ha megnézzük az adatok alsó határát, akkor az közelebb van az alkalmazotti statisztikában látszó 216 ezer főhöz, mintsem az egyéb KSH-méréshez.

Ez az írás nem arra tett kísérletet, hogy egzakt módon megmondja, mekkora a munkanélküliség növekedése, illetve a foglalkoztatotti létszám csökkenése a válság alatt. A cél az volt, hogy a különböző statisztikák, mérések és adatbázisok között próbáljon meg irányt mutatni. Egyértelmű, hogy átmenetileg jelentős, 250-300 ezer főt érintő foglalkoztatotti létszámcsökkenés történt az elmúlt időszakban. Az a kérdés, hogy ez mennyi idő alatt kezd visszapattanni, azaz a gazdaság újranyitása milyen változást hoz.