Az utóbbi hónapokban a munkaerőpiac tekintetében leginkább arról hallhattunk, hány ezer ember veszítette el a munkáját a koronavírus-járványnak köszönhetően. A KSH legutóbbi adatai szerint ez a szám egyáltalán nem elhanyagolható,
a március-májusi időszakban a munkanélküliségi ráta 4,1%-ra nőtt, a munkanélküliek átlagos létszáma pedig 190 ezer fő volt.
Ez különösen ahhoz képest súlyos adat, hogy tavaly a rendszerváltás óta nem látott szintre, 3,5%-ra esett a munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottak száma pedig meghaladta a 4,5 millió főt – igaz, ha a közmunkások és a külföldön dolgozók számát is belevesszük, akkor közelebb volt a 4,25 millióhoz. Ezekkel az adatokkal Magyarország az EU élmezőnyébe tartozott: 2019. IV. negyedévben csak négy országban (Csehországban, Lengyelországban, Németországban és Máltán) volt alacsonyabb a munkanélküliségi ráta a magyarországinál.
A foglalkoztatottság és a munkanélküliség országos szinten nézve kedvező alakulása azonban megyékre lebontva már kevésbé látványos:
a legrosszabb és a legjobb helyzetű régiók közötti különbség 8,7 százalékpont volt a foglalkoztatottsági rátában
a 2019-es munkaerőpiaci folyamatokat bemutató KSH kiadvány szerint. A legjobb adatokat Budapest és a Nyugat-Dunántúl produkálta, előbbinek 74%-os, utóbbinak 73,8%-os volt a foglalkoztatottsági rátája, a legrosszabbakat pedig a Dél-Dunántúl (65,4%), Észak-Magyarország (66,1%) és a Észak-Alföld (66,4%). A megyék tekintetében Somogy megyében volt a legalacsonyabb a foglalkoztatottság (62,9%-os).
Ezeket az adatokat érdemes az üres álláshelyek számával és területi megoszlásával is összevetni. Ahogy a KSH írja, annak ellenére, hogy „az üres álláshely és a munkaerő-tartalék területi bontása nem azonos, az egyértelműen megállapítható, hogy
térben jelentősen eltér a munkaerő-kereslet a kínálattól. A munkaerő-tartalék jelentős része az ország észak-északkeleti területein koncentrálódik, ezzel szemben a többletmunkaerőt döntő részben az ország gazdaságilag fejlettebb régiói igénylik.”
Azaz azokban a megyékben is magas volt a betöltetlen állások száma, ahol amúgy relatív magas a munkanélküliség. A Portfolio összefoglalása szerint ez „abból adódik, hogy képzettségi és strukturális problémák jellemzik a munkaerőpiacot.”
A munkanélküliségi adatokból látszik, hogy a diplomával rendelkezők körében ez nem jellemző (a potenciális munkaerő-tartaléknak, azaz a munkanélküli, alulfoglalkoztatott, dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem kereső, vagy a rendelkezésre állás kritériumát nem teljesítő inaktívaknak csupán a 11%-a diplomás), míg a szakmunkásokéban annál inkább: utóbbiak teszik ki a potenciális munkaerő-tartalék 27%-át.
A járvány érdekesen hatott a régiós különbségekre: Nyugat-Dunántúlon kerültek ki a legtöbben, Dél-Dunántúlon a legkevesebben a foglalkoztatásból, azaz részben pont azokat a területeket érintette a leépítési hullám súlyosabban, ahol tavaly a legjobb volt a foglalkoztatottság aránya. Emellett azonban a Nyugat-Dunántúl után Észak-Alföld volt a leépítés szempontjából a második leginkább érintett régió, ahol eleve nagyon rossz volt a foglalkoztatottsági ráta. Az Észak-Alföldet Pest és Budapest követte a sorban.
A Portfolio szerint azonban a leépítések száma „nem mond sokat arról, hogy mennyit romlott a helyzet, hiszen a foglalkoztatottak összes számához képest a budapesti leépítés például nagyon csekélynek mondható.” Tehát hosszú távon valószínűleg a koronavírus sem egyenlíti ki a régiók közti szakadékot – és egy ilyen típusú kiegyenlítődés amúgy se jelentene semmi jót se az ország egésze, se például az alföldi munkakeresők szempontjából.
A foglalkoztatottság elmúlt években tapasztalható folyamatos növekedése és a munkanélküliség csökkenése kicsit olyan, mint a bruttó átlagkereset növekedése, ami februárban 400 ezer forint fölött volt. Az átlagbér ugyanis nem igazán tükrözi a valós viszonyokat, hiszen a társadalom felső néhány százalékának bére felhúzza az egész ország átlagát.
