A kormány 2012 januárjában megszüntette a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét, így a korkedvezményes nyugdíjat is, emiatt azonban éppen azok nem mehetnek korábban nyugdíjba, akiknek egészségi, fizikai, illetve pszichés állapota munkájukból adódóan romlott le, mint például a tűzoltók, rendőrök, búvárok, bányászok stb. Már ezzel az intézkedéssel is rengeteg ember kényszerült nehéz helyzetbe, de mellettük megjelent egy másik, az új rendszert súlyosan elszenvedő csoport is.

Miközben a kormány évről évre igyekszik egyre vonzóbbá tenni a nyugdíjasok foglalkoztatását a munkáltatóknak biztosított különböző adminisztrációs könnyítésekkel és járulékcsökkentésekkel, addig a munkájukat a nyugdíj előtt elvesztők semmiféle segítségre nem számíthatnak. Hogy milyen lehetőségei vannak az életben maradásra ma Magyarországon azoknak, akik évekre a munkaerőpiac és a nyugdíj között rekednek, arról egy érintettel beszélgettünk.

2019 január óta már sem a munkáltatóknak, sem a nyugdíjasoknak nem kell semmilyen járulékot fizetniük (csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadót). Ennek köszönhetően bruttó 100 ezer forintból 2018-ban még 71 ezer forintot, 2019-ben viszont már 85 ezer forintot kaptak kézhez a munkavállaló nyugdíjasok. A munkáltatók pedig 21 százaléknyi adót spóroltak az alkalmazásukkal, mivel nem kell fizetniük többek közt az úgynevezett szociális hozzájárulási adót (röviden csak szochó) és még a NAV-nál se kell őket bejelenteni, idén júliustól pedig még olcsóbb munkaerőnek számítanak majd a nyugdíjasok.

Ezzel párhuzamosan viszont eltörölte a kormány az 55 év feletti munkavállalók után járó szochó kedvezményét, így elveszett az utolsó ösztönző is, ami miatt megérte a munkáltatóknak az idősebb korosztály foglalkoztatása.

Az intézkedést azzal indokolta Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatása még ennél is kedvezőbb lesz. Csak az a probléma, hogy a kormány nem gondolt arra a kb. 70 ezer 55 és 64 év közötti álláskeresőre, aki túl fiatal a nyugdíjhoz, de túl idős ahhoz (vagy legalábbis annak tartják őket), hogy felvegyék valahova dolgozni.

Bár a kormány új intézkedéseinek köszönhetően elméletileg jóval nehezebb lesz kirúgni a nyugdíj előtt állókat, ez is tovább ronthat a nyugdíj előtt álló munkanélküliek esélyein, hiszen a szigorítás miatt hátránnyal indulnak a többiekkel szemben.

Ennek a korosztálynak tehát több okból is nehezebb lett a helyzete a munkaerőpiacon: ha a koronavírus okozta válság előtti időszakot vesszük alapul, azt láthattuk, hogy még a jelentős munkaerőhiány ellenére sem töltötték fel szívesen a munkáltatók 45 évnél idősebbekkel az üres munkahelyeket.

A statisztikák szerint az 55-64 éves korosztály alig több mint fele dolgozik, és még a felsőfokú végzettséggel, nyelvtudással rendelkező álláskeresőknek is nehéz dolguk van, folyamatos elutasításba ütköznek.

Erről a lehetetlen helyzetről mesélt a Mércének Horváth Éva, aki 24 éven át dolgozott tárlatvezetőként Egerben, mígnem 2013-ban, 55 évesen elvesztette munkáját, az azóta eltelt 7 évben pedig hiába jelentkezett számtalan állásra, kora miatt sehová nem veszik fel.

Éva egy Heves megyei kis faluban, Balatonban él egyedül. Kora mellett lakhelye miatt is jelentős hátrányból indul a munkaerőpiacon, innen ugyanis – autó híján – tömegközlekedéssel legfeljebb Egerbe lehet eljutni, a környező települések csak nagyon nehezen közelíthetők meg, hiába vannak közel.

Munkája elvesztése után beteg édesapját ápolta egy éven át, az ő halálát követően teljesen egyedül maradt. Édesanyja már korábban elhunyt, gyermeke, testvére nincs. Mivel hosszas próbálkozás után a legtöbb munkáltató válaszra sem méltatta, 2017-ben közmunkát vállalt. 4 hónapig dolgozott napi 8 órában, 54 ezer forintért, aztán már csak a 22 800 forintos aktív korúak ellátását kapta meg. „Mire kifizettem a számláimat, nem hazudok, ha azt mondom, hogy 2-3 ezer forint jutott megélhetésre” – mondja Éva.

2018-ban újra közmunkásként takarított, ezután azonban nem kapott újabb lehetőséget.

„Nem telt el fél óra, alig értem haza, jött a telefon, hogy elutasított engem a munkaügyi központ, nem mehetek közmunkára, mert túlképzett vagyok, csak egy nyolc általánost végzett embert tudnak már közmunkával foglalkoztatni” – meséli legutóbbi, tavaly májusi próbálkozását. Így ismét a segély maradt az egyetlen esélye, alig 23 ezer forintból azonban képtelenség megélni. Éva eladta ingóságait, hogy fizetni tudja a számláit, de ez is csak átmenetileg tartotta a felszínen, hiszen munkát továbbra sem kapott.

2019-re minden tartalékát felélte, az aktív korúak ellátását utoljára tavaly decemberben kapta meg, nyugdíj előtti munkanélküli segélyre pedig nem jogosult, mivel az utolsó 5 éven belül 480 napot kellene elismert szolgálati időként teljesítenie, de ebből – önhibáján kívül – csak 270 napja van meg.

Vagyis január óta mintha nem is létezne, teljesen a szociális ellátórendszeren kívül rekedt, semmilyen bevétele nem maradt.

Leghamarabb októberben igényelhet újra segélyt, de csak ha van 30 ledolgozott munkanapja, emellett az önkormányzattól csak eseti jelleggel, évi kétszer tízezer forintot igényelhet.

Februárban aztán felcsillant a remény, amikor végre otthonról végezhető állást kapott volna egy webáruháznál, márciusi munkakezdését azonban magával sodorta a Magyarországra is betörő koronavírus-járvány. Most csak reménykedhet, hogy később újra megkeresik majd.

„Most még annyi esélyem sincs, mint korábban, mert a legtöbb munkahelyről a 60 éven felülieket elküldték” – mondja Éva. Valóban: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint csak márciusban 5 ezerrel több lett az 55 év feletti munkanélküliek száma, amibe beletartoznak azok az idősebbek is, akiket veszélyeztetett koruk miatt küldhettek el. És ők csak azok, akik hivatalosan is álláskeresők, tehát valószínűleg csak alulról súroljuk a valós adatokat.

Január óta ismerősök segítenek Évának kisebb összegekkel talpon maradni, de számláit így sem tudta már kifizetni májusban, miközben a gázszolgáltatónál van 70 ezer forint hátraléka is. Egy ideig helyi időseknek segített a ház körül, de a koronavírus terjedésével ettől a kis bevételtől is elesett.

Éva arról is mesélt, milyen tapasztalatokat szerzett sok évnyi munkakeresés során. Elmondása szerint sokszor nagyon megalázóan bántak vele, miközben rengeteg időt és energiát ölt a munkakeresésbe. Volt olyan eset például, hogy a megbeszélt időpontban elérhetetlen volt a munkáltató, majd két hetébe telt, mire sikerült felvenni a kapcsolatot vele, addigra azonban már betöltötték az állást.

„Amikor az igazgató meglátott, az volt az első kérdése, hogy ki küldte magát ide? Neki már nem egy 60 éves munkaerőre van szüksége” – meséli egy másik,  recepciós állással kapcsolatban.

Ezekre az állásokra ráadásul a munkaügyi központ közvetítette ki, így már csak azért is kénytelen volt elviselni a megaláztatást, hogy megkapja a szükséges igazolást arról, hogy ott járt az „interjúkon”.

Legutóbb tavaly decemberben kapott visszajelzést egy munkáltatótól, aki azt kérte, azonnal jelenjen meg nála személyesen. „Hiába van 20 kilométerre az a település, ahova menni kellett volna, délután 3 óra körül már megközelíthetetlen” – mesél a tömegközlekedés okozta nehézségekről, ami időnként a munkaadók lehetetlen elvárásaival párosul. Végül abban maradtak, hogy január elején újra keresik majd, hogy megbeszéljenek egy időpontot az állásinterjúra, ez azonban a mai napig nem történt meg.

Kilátástalan helyzete miatt tavaly júliusban megpróbált kapcsolatba lépni az országgyűlési képviselőjével, a fideszes Horváth Lászlóval, aki akkor épp szabadságon volt, viszont ígéretet kapott, hogy keresni fogja napokon belül.

Ezután Éva hetekig várta a választ, hogy megtudja, mikor tart fogadóórát a képviselő, de végül már a telefonhívásaira és az emailjeire sem reagáltak. Beszélt a polgármesterrel is, aki szintén azt ígérte, hogy segít felvenni a kapcsolatot Horváthtal, de ez a próbálkozás sem zárult sikerrel. Végül októberben feladta, mert már úgy érezte, felesleges időpocsékolás az egész.

„Nincsenek rá szavaim” – mondja Éva, amikor arról kérdezem, mi a véleménye arról, hogy hónapokon át elérhetetlen egy politikus, aki elméletileg őt is képviseli. Az esetet követően több ellenzéki országgyűlési képviselőt is felkeresett, akik közül néhányan együttérzően válaszoltak ugyan, segítség viszont még nem érkezett tőlük. Éva úgy érzi, a politikusokat nem érdekli az emberek sorsa, csak a saját megélhetésük és a bársonyszékük. Úgy látja, a hangzatos ígéretek mögött nincs tartalom.

A korengedményes nyugdíj kérdése időről időre előkerül, hiszen – mint az látható – igencsak sok embernek okoz komoly gondot. Ezzel kapcsolatban legutóbb a Magyar Vegyipari, Energiaipari, és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) tett javaslatot a kormánynak, abból kiindulva, hogy a koronavírus még sokáig köztünk lehet, a munkájukat elvesztő veszélyeztetett korúak pedig aligha kapnak új munkát nyugdíjba vonulásuk előtt 2-3 évvel. A VDSZ ezért azt kérte, hogy a 60 év feletti munkavállalók azonnal nyugdíjba mehessenek, megelőzve a munkanélkülivé válásukat.

A javaslatot felkarolta az MSZP, és egy ötpontos védelmi csomag részeként terjesztette az Országgyűlés elé, a Fidesz azonban még csak tárgyalni sem volt hajlandó róla, ezért most petíció formájában a választópolgárok felé fordul segítségért a párt. Kétséges azonban, hogy milyen eredmény érhető el egy petícióval, amikor a kormánypártok ingerküszöbét a Parlament falain belül sem üti meg a probléma.

Ez ráadásul csak a koronavírus-válságra adott gyors, eseti megoldás lenne, ami ugyan kiemelt fontosságú a jelenlegi helyzetben, de fontos leszögezni, hogy ettől még sürgősen szükség lenne átfogó intézkedésre is a kormány részéről, hiszen járvány nélkül is tízezrek zuhannak a munkaerőpiac és a nyugdíj közötti szakadékba.

„Mielőbbi megoldás kell, mert az nem lehet, hogy több ezer ember ilyen helyzetbe kerüljön, hogy a megélhetésünk, a számláink fizetése megoldhatatlan legyen. Azonnali döntésre lenne szükség, mert az idő sürget” – mondja Éva.

A jelenlegi helyzete lelkileg is nagyon megterhelő számára, hiszen napról napra él, folyamatosan azon kell gondolkodnia, miből vegyen élelmet, hogyan ne kerüljön olyan adósságspirálba, ami végső soron akár a lakhatása elvesztéséhez is vezethet. Még négy évig kellene kihúznia valahogy a nyugdíjig, láthatatlanul, a rendszer kirekesztettjeként. Hogy hogyan, azt ő se tudja.