1,2 milliárd forint – összesen ennyi az idei párttámogatások fele, amit a Gulyás Gergely által szombaton ismertetett kormányrendelet értelmében be kell fizetni a 663 milliárd forintos járvány elleni védekezési alapba. Ez a pénz nyilván nem jelent érdemi hozzájárulást a védekezéshez – főleg, hogy a kormánnyal szoros kapcsolatot ápoló Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2-4 ezer milliárd forintos válságkezelő csomagot tartana indokoltnak –, miközben a társadalom óriásit veszít a pártok támogatásának megfelezésével.

A pártok közreműködnek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában, ez áll az Alaptörvényben. Ha olyan fontos társadalmi kérdéseket, mint a járványhelyzet kezelése – vagy a gazdaság, a szociálpolitika, a szegénység és bármilyen közpolitika – nem tudnak megvitatni, akkor sok fontos dologra nem vetül fény, és nem születhet megoldás sem a problémákra. Ezt a jogot demokráciában még azoktól a pártoktól sem szokás elvitatni, amelyeket nem szeretünk.

Ha a pártok finanszírozására nem jut elég pénz, ellehetetlenül a működésük. A 2020-ra vonatkozó költségvetési törvény szerint a Fidesznek jut a legtöbb támogatás, 967,8 millió forint, míg a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak a legkevesebb, 24,6 millió.

Mennyibe kerül egy átfogó jelentést elkészíttetni a magyarországi szegénységről vagy a sajtó működéséről? Mennyibe kerül egy pártpolitikusnak vidéki beszélgetést szerveznie? Mennyibe kerül kifizetni egy ügyvédet, aki kiperli az állami szervektől az eltitkolt adatokat? A pártok csak akkor tudják ellátni alkotmányos feladataikat, ha minderre jut pénzük. Nem magukért, hanem értünk, választókért.

De nem csak ez a baj. Egy pártszínekben megválasztott önkormányzati, megyei közgyűlési vagy országgyűlési képviselő csak akkor tud hatékonyan dolgozni a választóiért, ha stabil és kiszámítható háttércsapat áll mögötte. Ezt a hátteret biztosítja számára a párt, amíg van ehhez forrása. A legutóbbi választáson leadott szavazatunk is kevesebbet ér, ha az általunk választott pártok és képviselők béna kacsává válnak. A források elvonása ahhoz hasonlít, mintha beiratnánk a gyerekünket egy iskolába, és csak az első hét végén szólnának, hogy itt bizony tandíjat kell fizetni.

A pártok finanszírozása eddig sem volt bőséges, de legalább kiszámítható. Talán több nyilvános vitát kezdeményeztek volna, több társadalmi problémát tártak volna fel és oldottak volna meg, ha több erőforrásuk van. Kevesebb erőforrással biztosan kevesebbet tudnak majd tenni.

Mondhatnánk erre, hogy minden pártot, a kormányon lévőket is egyformán érinti a fűnyíró. Papíron így is van. Ám számos esetben láthattuk, hogy a kormány az államkasszából finanszírozza a Fidesz kampányait. Számos lehetőség van arra is, hogy állami intézmények a kormányzópártokhoz közel álló személyek munkájáért, tanácsaiért fizessenek, hogy a korrupciós lehetőségeket ne is említsük.

És még egy szempont: a pártok gazdálkodását az Állami Számvevőszék rendszeresen vizsgálja. A párttámogatásokat ezért csak jól átlátható módon lehet felhasználni. Azt viszont sokszor alig, vagy egyáltalán nem lehet kideríteni, hogy az állam mire költi a közös pénzünket, hiába kellene a jogszabályok szerint neki is átláthatóan gazdálkodnia.

Leginkább bennünket, választókat sért, ha az általunk megválasztott pártok nem tudnak hatékonyan dolgozni a forrásszűke miatt. Sérti ez azokat is, akik az állami támogatásban részesülő pártok színeiben nyertek választást, hiszen nem tudják úgy végezni tevékenységüket, ahogyan azt tervezték.

Mindezért cserébe a válság kezeléséhez szükséges összegnek mindössze 0,2-0,5 százaléka vándorol az átláthatóan működő pártkasszákból a sokszor átláthatatlanul működő államkasszába.

A kormányzó pártokat mindez nem fogja komolyan érinteni, biztosra vehetjük, hogy nekik lesz máshonnan forrásuk.

Válságkezelésre természetesen szükség van. Az ellenzéki pártoknak biztosan lesznek javaslataik arra, hogy miből lehet ehhez forrást biztosítani. Ha nem adunk nekik eleget a közösből, akkor ezt sem tudják már majd elmondani.