A K&H bank ifjúsági indexe szerint a 19-29 év közötti fiataloknak átlagosan 418 ezer forint megtakarításuk van, ami elsőre jól mutathat, azonban ha a számok mögé nézünk, máris nem olyan rózsás a helyzet, mint ahogy az MTI-n szemlézett anyag is írja.
Ugyanis valójában az átlag nem sokat árul el a fiatalok általános vagyoni helyzetéről, annál többet a megtakarítással rendelkezők és nem rendelkezők aránya.
Ez a K&H közlése szerint férfiak esetében 65, nők esetében 42 százalék, tehát a 19-29 éves korosztályban ennyien rendelkeznek nemek szerinti bontásban megtakarítással, ami azt jelenti, hogy a férfiak 35, a nők 58 százaléka nem rendelkezik félretett pénzzel.
Itt elég látványos maga a 23 százalékpontnyi különbség is, ami azt jelenti, hogy egy férfi a korosztályban több, mint másfélszer akkora valószínűséggel rendelkezik megtakarítással, mint egy nő, az viszont nem derül ki, hogy mekkora a férfiak és a nők megtakarításainak összege közötti különbség.
Azonban még szembetűnőbb, hogy a 418 ezres átlag úgy jött ki, hogy az átlag számításánál az elemek csaknem fele 0 volt – vagyis ha úgy vesszük, hogy a minta fele férfi, fele nő, ami jó közelítés, akkor azt láthatjuk, hogy 41,5 százaléknak nincs megtakarítása.
Ebből az következik, hogy akinek van megtakarítása, annak nagyjából 715 ezer forint a félretett pénze átlagosan. De még róluk se tudjuk, hogy mennyi a medián, ami igazán érdekes lenne mind azok esetében, akiknek van félretett pénzük, mind a teljes korosztályra vetítve, mind a megtakarítással rendelkezőkre.
Ugyanis az átlagot súlyosan torzíthatják a valamelyik irányba messze kiugró értékek – esetünkben felfelé – vagyis jelen kimutatásnál maradva azok, akiknek adott esetben sokmilliós megtakarításai vannak, ellenben a medián az az érték, ami középen van, ha a legkisebbtől a legnagyobb megtakarításig sorba állítjuk az embereket.
Ez pedig az ismert adatok alapján – többek között amiatt, hogy a fiatalok széles tömege egyáltalán nem rendelkezik megtakarítással – minden bizonnyal alacsonyabb kell, hogy legyen a bank által ismertetett átlagnál.
A közlemény taglalja a fiatalok pénzügyi tudatosságát is. Mint írja,
„A tudatos megtakarítás 27 százalékukra jellemző, ők már hónap elején félreteszik a kívánt összeget. A hónap végén megmaradt pénzt 23 százalék teszi el, 32 százalék csak alkalmanként takarít meg, 18 százalékra tehető azoknak az aránya, akik egyáltalán nem tesznek félre.”
Itt érdemes megjegyezni, hogy a pénzügyi tudatosságként aposztrofált megtakarítási mintázat az egyes személyek elhatározása mellett – noha nyilván annak is van szerepe – nagymértékben függ az adott fiatal materiális körülményeitől, az pedig társadalmi közegétől, származásától.
Lefordítva: aki olyan társadalmi környezetből származik, ami lehetővé tette számára a továbbtanulást, vagy magasabb társadalmi pozíciójából fakadóan hatékonyabban érvényesíti érdekeit, jobb munkához tud jutni, ami magasabb fizetéssel jár, ergo többet tud megtakarítani, és jobban tud vele tervezni.
Hovatovább családja eleve támogathatja akár tanulmányai alatt, akár később, akár saját lakással, akár azzal, hogy hozzájárul létfenntartási költségeihez, így nem okoz gondot az albérlet vagy kollégium és egyéb költségek, mint például az evés finanszírozása. Ezzel szemben akinek a családja nem rendelkezik ezekkel az anyagi lehetőségekkel, az még ha tovább is tud tanulni, amennyiben nem tud a családjánál lakni tanulmányai során, kénytelen munkát vállalni hogy fenn tudja tartani magát, mivel az ösztöndíj nagyon kevésre elég, és még szerencsés, ha kollégiumi férőhelyhez jut és nem kell piaci alapon szobát bérelnie.
Ha pedig dolgoznia kell, akkor kevésbé tud tanulmányaira koncentrálni, ami valószínűsíti, hogy rosszabbul fog teljesíteni a felsőoktatásban, mint azon társai, akik eleve jobb pozícióból indultak – ez pedig előre vetíti azt, hogy nem fog olyan jó munkát kapni, vagyis kevesebbet fog keresni, amiből félretenni is kevesebbet fog tudni.
Magyarán – miközben bizonyosan lehet találni kivételeket, akik rögvest elszórják milliós fizetésüket, és olyanokat, akik minden hónap elején félre tesznek a nettó 150 ezres fizetésükből – a pénzügyi tudatosságként hivatkozott takarékoskodási mintázatok alapvetően függnek attól, hogy kinek milyen anyagi lehetőségei vannak.
Ami miatt veszélyes ez a terminológia, hogy olyan oksági viszonyt feltételez, miszerint a takarékoskodás az egyes ember tudatosságától függ. Persze, hogy van egy ilyen aspektus is, azonban a meghatározó hatóerő itt a kereset és az adott személy kiadásai, ahogy azt feljebb láthattuk, aki saját lakás mellett egyetemet végzett és így jól fizető munkához juthatott – esetleg a családi cégnél – nagyobb valószínűséggel fog tudni takarékoskodni, mint akit tizenhat évesen kihajtottak napszámba, és az idénymunkákon kívül közmunkában dolgozik.
Előbbi bátran tehet félre hó elején, míg utóbbi esetében nem valószínű, hogy bármikor is lehetősége lenne rá – esetleg alkalmanként, és azok, akik hó végén vagy esetenként raknak csak félre, szintén valószínűsíthető, hogy nem jókedvükben tesznek így, hanem azért, mert bizonytalanok, hogy félre tudnak-e tenni.
A két példa szélsőséges, azonban az előbbi egy viszonylag ritka példa, mégis szélsőségesen tudja torzítani, ha átlagot próbálunk vonni a fiatalok megtakarításait illetően.
Ez pedig magyarázza, hogy miért találta azt a K&H tanulmánya, hogy a fiatalok egyre inkább szoronganak egy esetleges betegség vagy más miatti bevételkiesés miatt: még ha van is valakinek 418 ezer forint megtakarítása, budapesti megélhetési költségek mellett már nagyon jó eredmény, ha három hónapig kihúzza.
Azonban tudjuk, hogy néhányaknak ennek akár többszöröse a megtakarított pénze – míg a többieknek jóval kevesebb.
