A hálapénzről szóló sorozatunk első részében áttekintettük az egészségügy egészét emésztő jelenséget, most a szülészeti ellátás felé fordulunk: hogyan zajlik ma egy átlagos kórházi szülés Magyarországon? Milyen szerepet játszik ebben az orvosoknak csúsztatott boríték?

A XX. században a szülészeti ellátás gyökeres változásokon ment át Magyarországon. Az évszázad elején a szülések 95%-át még bábák kísérték, otthon zajlottak. A szülőotthonok kialakításával és az intézményesítést támogató rendeletekkel elérték, hogy folyamatosan emelkedjen a kórházakban vagy szülőotthonokban világra hozott gyerekek száma, de még az ‘50-es évek elején is arányaiban több szülés történt intézményen kívül.

A javuló életszínvonal, a higiéniás viszonyok és az orvosi technológia fejlődése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a XX. században egyre csökkenjen az anyai és a perinatális (a terhesség 28. hetétől az újszülöttkor 6. napjáig tartó) halálozás. Az anyai halálozási arányszám kiszámítása és országok közötti összehasonlítása nem egyszerű feladat, mivel minden olyan haláleset ide tartozik, ami a terhesség vagy a szülés alatt és a szülést követő 42 napos időszakban történik.

Beavatkozásokhoz (vagy ezek elmulasztásához) direkt és indirekt módon is kötődhetnek, az okok sokszor nem egyértelműek, a bejelentési protokollok pedig országról országra változnak. Az egyes világszervezetek mint például a WHO, az UNICEF vagy a Világbank más és más adatokkal dolgoznak, azonban az általunk átnézett felmérések mind hasonló képet adtak arról, hogy Magyarországon ez az arányszám az EU átlagához képest magas.

A Világbank adatai alapján 2017-ben a szomszédos országok közül kizárólag Romániában és Ukrajnában fordult elő több anyai halálozás – a magyarországi arányszám az Európai Unió átlagának kétszerese: 12 volt 100 000 szülésre vetítve. 2013-ban a WHO adatai szerint az uniós anyai halálozási arányszám 8, míg a magyarországi 14.

A megfelelő terhesgondozás és szülészeti ellátás hozzáférhetőségét vizsgáló tanulmányok (1,2) felhívják a figyelmet egy anomáliára: az anyai halálozás gyakori a közép-kelet európai országokban, így Magyarországon is, miközben a meghatározó makromutatókat tekintve jól szervezettnek tűnnek a szülészeti ellátórendszerek. Ilyen mutató például a képzett szakember jelenléte a szüléseknél (ez szinte mindig megvalósul), a terhesgondozásban részesülő nők aránya (a nők körülbelül 95%-a legalább egyszer találkozik várandósgondozást végző szakemberrel terhessége alatt) illetve a sürgősségi szülészeti ellátást biztosító intézményekkel való lefedettség (átlagban 4 intézmény jut 500 000 lakosra).

Az európai uniós átlagnál jóval magasabb anyai halálozás okai után kutató elemzések szerint az ellátás minősége és a hozzáférés akadályozottsága jelenthet problémát. Az utóbbiak összefüggenek az előző bejegyzésben tárgyalt korrupciós gyakorlatok közül a kettős praxisok működésével és a hálapénzfizetéssel is.

A szülészeti ellátás minősége jelentős eltéréseket mutat kórházanként és szakemberenként, a nemzetközi ajánlásokat és a rendelkezésre álló magyarországi szülészeti adatokat összevetve kijelenthető, hogy nagy szükség lenne a rendszerszintű változásokra e téren:

• míg a WHO 10-15%-ban határozza meg a császármetszések ideális arányát (amely felett nem csökken sem az anyai, sem a perinatális halálozások gyakorisága), Magyarországon 2018-ban a szülések 41%-a történt császármetszéssel.
• a szülészeti beavatkozásokra vonatkozó mutatók kórházról kórházra jelentős eltéréseket mutatnak: míg például Egerben 22% a császárarány, addig a Honvédkórházban ez a szám 56% feletti.
• ugyan a Bababarát Kórház – címet jónéhány intézménynek sikerült megszereznie az elmúlt években, de egy sincs, amely megfelelne a Nemzetközi Szülészeti Kezdeményezés anyákra is kiterjedő, biztonságos és tiszteletteljes szülészeti ellátásról szóló kritériumainak. (Már csak azért sem, mert a cím elnyerésének feltétele az átlátható, hálapénzmentes ellátás is, ez pedig egyelőre egyetlen szülészeten sem biztosított Magyarországon.)

Ehhez kapcsolódóan kerül képbe az orvosválasztás (és következményeként a hálapénzfizetés): a K-Monitor Hálaadás projektjének egyik külső szakértője, Nicholas Rubashkin amerikai szülész-nőgyógyász és társai 2016-ban publikáltak egy kutatást a hálapénz és a szülészeti ellátás összefüggéseiről.

Az adatgyűjtésük alapján a nők 79%-a szül fogadott orvossal. Hasonló eredményre jutott egy 2018-as, a teljes lakosságra reprezentatív felmérés is, eszerint a várandós nők kevesebb mint egyharmada tervez fogadott orvos vagy orvos és szülésznő nélkül szülni. A fogadott orvos jelenléte szinte minden esetben hálapénzfizetéssel is jár: a szülész-nőgyógyászok természetesen nincsenek arra kötelezve, hogy az előre meghatározott munkaidejükön kívül is megjelenjenek egy szülésnél, ezért a hálapénz kvázi készenléti díjként is értelmezhető. (Viszont csak elvétve akad olyan szakember, aki ezt a díjtételt kiszámlázza azoknak a várandósoknak, akik őt választották.)

Továbbá a fent már említett kórházak és az egyes szakemberek közötti, protokolláris és szemléletbeli különbségek járulnak hozzá a választott orvos – és hálapénzrendszer fennmaradásához, mivel ezek a tényezők alapjaiban határozzák meg az ellátás minőségét.

A közérdekű adatigénylésen alapuló Szülészetválasztó alapján van olyan kórház, ahol nem lehet enni és inni a vajúdás alatt, míg máshol ez nem jelent problémát; van, ahol kizárólag ágyon fekve lehet szülni, máshol vízben vagy állva is. Ugyanígy, ha egy nőnek volt már egy vagy több császármetszése, esetleg ikreket vagy farfekvésű magzatot vár és hüvelyi úton szeretné világra hozni a gyerekét, az egész terv sikeressége múlhat azon, hogy melyik kórházba megy, és ki az orvosa.

Ezt pedig az érintett nők lakóhelye és anyagi helyzete is erősen befolyásolhatja. A vidéki régiókban élőknek, ahol sokszor csak egy kórház van elérhető közelségben, korlátozottak a választási lehetőségei, ha nem engedhetik meg maguknak a terhesgondozás és szülés előnyben részesített helyszínére való utazás és a választott orvosnak járó terhesgondozási díj és hálapénz költségeit.

Új irányelv: nem tértek ki a hálapénzre

A szülészeti gyakorlat kórházak közötti eltérései többek között annak köszönhetők, hogy Magyarországon sokáig nem volt az egész országban érvényes általános szülészeti irányelv: mindenhol a helyi szokások szerint zajlik az ellátás.

Ennek orvoslására lehetősége lenne a mindenkori kormányzatnak, azonban az Emberi Erőforrások Minisztériumának jelenlegi vezetői úgy nyúlnak ehhez a problémakörhöz, mint a mesebeli okos lány – foglalkoznak is vele meg nem is, változtatnak is meg nem is.

2018 novemberében Dr. Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter hajlandó volt találkozni a nőközpontú, bizonyítékokon alapuló szülészeti ellátásért dolgozó Másállapotot a szülészetben! mozgalom néhány tagjával. Aztán a találkozó során kijelentette, hogy a szülészetben nincsenek rendszerszintű problémák, a szülészeti ellátás minőségének kiszámíthatatlansága ellen pedig a jó orvos fogadását javasolta megoldásként.

Ezt követően hirdették meg a Családbarát Szülészet Pályázati Programot, amely a kórházi infrastruktúra fejlesztésére és a dolgozók képzésére teremt lehetőséget. 2019 áprilisában kiderült az is, hogy új szülészeti irányelvet terveznek a minisztériumban. Sőt, a pályázaton való részvételhez a kórházaknak vállalniuk kellett a 2019 decemberében véglegesített új irányelv alkalmazását.

„Az új, szakmával és az érintettekkel való széles körű egyeztetésen alapuló szülészeti irányelv, amelyben különösen nagy hangsúlyt kapott a bababarát, családbarát ellátás szempontjainak érvényesülése, figyelembe véve a WHO legfrissebb ajánlásait is”, december 17-én az Egészségügyi Közlönyben jelent meg, online a Másállapotot mozgalom tette elérhetővé.

A szöveg nem tér ki külön a hálapénz problémájára, pedig az alkalmazásra ajánlott Nemzetközi Szülészeti Kezdeményezés pontjai között szerepel a hálapénzmentes ellátás is. Az irányelv nem hozott változást az ellátórendszer tagjainak feladatköreit, alá-fölérendeltségi viszonyait illetően sem, amelyek a hálapénz kapcsán is fontosak: a szülészeti ellátás orvosközpontúsága is szerepet játszik a borítékokon alapuló kapcsolatok fennmaradásában. A kórházi szüléseknél az orvos a felelős személy, akitől az anyák az igényeik elfogadását, döntéseik tiszteletben tartását remélik, és tőle várják az ellátás folytonossága (egyazon szakember kíséri végig az anyát a terhességen) miatti biztonságérzetet is.

Magyarországon a kórházi szülésznők nem dolgoznak autonóm módon, felelős személyként, ehelyett az orvosok alárendeltjeiként működnek. Ez annak ellenére van így a mai napig, hogy az alacsony kockázati csoportba sorolt nők esetében a jogszabályok megengedik (a WHO pedig kifejezetten ajánlja) az önálló várandósgondozást és szüléskísérést is szülésznőknek, ezt azonban csak az otthonszüléseket kísérő szakemberek használják ki.

Kórházi szüléseknél szülésznő felfogadására legtöbbször csak akkor van lehetőség, ha orvost is fogad a nő. Ezért ha valaki azt szeretné, hogy ugyanaz a személy végezze a várandósgondozását, aki aztán jelen van a szülésnél is, kénytelen orvost is fogadni.

Ebben az esetben viszont gyakran nem érvényesülnek az ellátás folytonosságának előnyei, amelyeket a szülésznők vezette terhesgondozás és szüléskísérés során figyeltek meg. A bábai gondozási modellben, amikor egy szülésznő (vagy egy praxisközösség) kíséri végig az anyát a terhességen, megismerhetik egymást, kialakulhat közöttük a bizalmi viszony. Ez pedig bizonyítottan jó hatással van a szülés kimenetelére is: kevesebb beavatkozásra van szükség, egészségesebbek az újszülöttek, és összességében pozitívabb élményként élik meg a szülést a nők.

Rubashkin és társai tanulmánya alapján viszont a fogadott orvossal történő szülések gyakran épp ellenkező hatásmechanizmust jeleznek.

A beavatkozások aránya ugyanis jóval magasabb volt fogadott orvossal, mint anélkül: császármetszést 45%-nál, szülésindítást 32%-nál, gátmetszést a hüvelyi úton szülők 75%-nál végeztek, míg ugyanezeket a beavatkozásokat ügyeletben csak a szülések 33, 19 illetve 62%-nál végezték el. Egyedül a tiszteletlen bánásmód elkerülésére volt jó hatással az orvosválasztás: a szakembert fogadók 42%-a, míg az ügyeletben szülők 62%-a tapasztalt ilyet.

Miért fizetünk mégis?

A fenti tapasztalatok ellenére a nők nem állnak el a hálapénzfizetéstől: a vizsgálat szerint sem a tiszteletlenség, sem a beavatkozások nem csökkentették a fizetési hajlandóságot, egyedül a választott orvos távolmaradása esetén szorult vissza a hálapénzfizetés valószínűsége.

Arra vonatkozóan, hogy a nők miért fizetnek az orvosszakmailag feleslegesnek tűnő beavatkozásokkal terhelt ellátásért, több magyarázat is született:

• a nők nem ismerik a nemzetközi ajánlásokat a jó gyakorlatokról, ezért 
• a beavatkozásokat azonosítják minőségi ellátásként;
• a fogadott orvossal kialakított bizalmi viszony miatt feltétel nélkül megbíznak a javaslataikban;
• az ellátás folytonossága annyira fontos számukra, hogy ezért cserébe elviselik a beavatkozások magas arányát.

Emellett a hálapénzfizetéssel összefonódó fogadott orvosrendszer magukat a szakembereket is hajlamossá teheti bizonyos beavatkozások elvégzésére. Egy időzített császármetszés vagy szülésindítás kiszámíthatóvá teszi a munkavégzésük idejét, valószínűbbé teszi, hogy jelen lesznek a szülésnél, így biztosítva lesz a jövedelmük is.

A hetvenes évek óta eljutottunk oda, hogy átlagosan 36,3 %-kal több gyerek születik munkanapokon, mint hétvégén vagy ünnepek alatt, mutat rá a G7 cikke.

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az egészségügyi korrupció megszüntetése nem lehetetlen, ennek mára a közép-kelet európai régióban Szlovénia és Csehország is sikeres példái (ezekre egy későbbi bejegyzésben fogunk kitérni).

Ehhez azonban nem elég az egészségügyi dolgozók fizetésemelése, szükség van a mélyebben rejlő rossz gyakorlatok, problémák feltárására, orvoslására és a korrupció szankcionálására. A Cochrane nemzetközi szakmai szervezet ajánlásai szerint az egészségügyben dolgozók megfelelő bérezésén túl egy olyan irányelv megalkotása is szükséges, amely szabályozza a gyógyszercégek és az orvosok kapcsolatát, és biztosítani kell, hogy minden állampolgárt érthetően tájékoztassanak az egészségügyi szolgáltatások áráról.

Javaslataik között szerepel egy független korrupcióellenes ügynökség felállítása is. Rubashkin és társai a szülészeti ellátást érintő korrupció megszüntetéséhez elengedhetetlennek tartják az anyák megfelelő tájékoztatását és szemléletformálását, annak érdekében, hogy tisztában legyenek a szülészeti eljárással kapcsolatos tudományosan megalapozott tényekkel és a szülő nőket és gyerekeiket illető jogokkal.