Van egy általános, szinte közmegegyezéses muzeológiai alapelv: ne mozgasd a tárgyat, csak ha feltétlenül muszáj!

A hírek szerint a kormány úgy döntött, hogy hazavágja a Magyar Természettudományi Múzeumot.

Van egy ideillő restaurátori mondás is: ha segíteni nem tudsz, legalább ne árts! Amíg nem vagy biztos a következményekben és a hatásban, ne nyúlj semmihez!

Titkosan

Sajtóértesülések szerint a kormány végleges döntést hozott a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetéséről. Úgynevezett 2-es típusú – vagyis 2000-es sorszámú – határozat született, az ilyet nem kell megjelentetni a Magyar Közlönyben, így nem kap nagyobb nyilvánosságot – írta az Index.

A régen terjedő hírekből, rémhírekből valóság lett. Titokban megszületett egy valószínűleg felemás döntés, amelyet írásban senki sem látott, még a főigazgatóval is csak szóban közölték.

Hogy miért kellett erről titkos döntést hozni, csak találgathatjuk. Titkos döntéseket egy kormányzat általában stratégiai, nemzetpolitikai, titkosszolgálati és hasonló ügyekben szokott hozni. Egy demokráciában egyéb ügyekben elvárható a normális ügymenet, a nyilvánosság és az átláthatóság.

Itt most nem hiszem, hogy a titkosság mögött indokolható, védhető okok lennének. Hacsak az nem, hogy a határozatból világosan kiderülne, hogy tulajdonképpen fogalmuk sincs arról, hogy mit csinálnak.

Mert valójában ez a gond. Tökéletes dilettantizmus, elefánt a porcelánboltban.

Egyszerűen nincs meg az a szemlélet és az a tudás, ami alapján egy ilyen döntést meg lehet hozni.

Költözni a Ludovikáról

A Magyar Természettudományi Múzeum nem csak kiállítótér, hanem a Kárpát-medencéből, de számos távoli tájról összegyűjtött állat-, növénymaradvány és kőzet tárháza is, földtani, őslénytani, embertani gyűjtemények, ezen felül ökológiai, paleontológiai kutatócsoport, molekuláris taxonómiai laboratórium és könyvtár.

Ez a gyűjtemény nemzeti kincs, sőt, nemzetközi jelentősége is nagy.

Amit a muzeológusok, természettudósok, preparátorok, restaurátorok tudni szoktak, azt a kormányok nem feltétlen. Ez önmagában nem baj, hiszen nem is ez a dolguk.

Az viszont igenis a dolguk lenne, hogy egy ilyen döntés előtt megkérdezzék a szakembereket, és figyelembe vegyék a véleményüket. Az Orbán kabinet ezt nem tette meg, ehelyett erőből döntött, minden reális és valós megfontolást nélkülözve. Ahogy muzeológiai, közgyűjteményi ügyekben (is) szokott.

A Magyar Természettudományi Múzeum pillanatnyilag 3 különböző helyen működik.

Az persze legitim vita is lehetne, hogy egy múzeum gyűjteményei és kiállításai a város melyik részén, milyen épületekben legyenek, hol helyezzék el, és hol mutassák be őket. De ez nem lehet egy mindig megújuló, állandó vita. Nem mindegy, hogy létezik-e olyan valós koncepció, amely egy ilyen helyzet feloldására szolgál. Ma nincs ilyen koncepció, ad hoc hatalmi döntések vannak, mindig a pillanatnyi elképzelésnek és erőviszonyoknak megfelelően. Ha ezek változnak, változnak a döntések, eltörölve az előzőeket.

Márpedig a Természettudományi Múzeum elhelyezésére megvolt az évtizedes koncepció. Ha lassan és befejezetlenül is, de a Ludovikánál az elmúlt évtizedekben kialakult egy olyan gyűjteményi és kiállítási centrum, ahol a múzeum fontos részei megfelelően működhetnek.

Több lépcsőben, mintegy 10,5 milliárd forintért elkészült egy muzeológiai központ, amely bár nem érte el tervezett formáját, de mégis, a szokásos magyar körülményekhez képest reményteljesen meginduló folyamat volt. (A gyűjtemények helyzetéről lásd Darvas Béla kiváló írását.)

Jó kérdés, hogy egy kiállítási és muzeológiai célra tervezett átépítést hogyan fognak majd oktatási célokra újólag átépíteni. Na meg mennyiért?

A határozat szerint a múzeumnak 2020 végéig ki kell költöznie a Ludovikáról, ami a szakemberek szerint teljességgel lehetetlen. Ráadásul a gyűjtemény mozgatása nemcsak költséges, de komoly károsodással is jár.

A speciális csomagolással és egyebekkel járó költségeket figyelmen kívül hagyva is, a nemzetközi tapasztalatok alapján 5-6%-os károsodással és veszteséggel szoktak számolni. Ezek azonban általában nem természettudományi anyagokra vonatkoznak.

Podani János biológus, akadémikus, ennél jelentősebb, 10-15%-os károsodást valószínűsít, ami a biológiai sokféleségről, genetikáról, vagy akár a klímaváltozásról is sokat eláruló 11 milliós tételű gyűjtemény, és így nemzeti vagyon pótolhatatlan károsodását okozza.

Amit a kormány nem tud

Aki komolyabb közgyűjteményben dolgozik, nem csereszabatos.

Ahogy szakorvosokat sem lehet csak úgy kedvünkre átcsoportosítani, mondjuk szívgyógyászt urológusnak, ugyanúgy nem lehet ezt megtenni a szakmuzeológusokkal, kurátorokkal sem. Igaz, van egy fontos különbség, az orvosok átcsoportosításának a veszélyei nyilvánvalóak. Az orvosok esetében emberekben és egészségben tennénk kárt. A muzeológusoknál a kár az értékekben esik, ezért kevésbé látható.

A múzeum az egyik legtradicionálisabb kulturális intézmény. A muzeológia alapját, ethoszát valójában nem a kiállítás adja, hanem ennél komplexebb, több. Egy múzeum értékei valójában a gyűjtemény egészéhez kapcsolódnak. Ez jelenti azt a kulturális kincset, amit mindenképp meg kell őrizni, lehetőség szerint gyarapítani és bemutatni.

Senki ne értse félre! Fontosak a kiállítások, hiszen így lehet az értékeket megmutatni. Ez a leglátványosabb feladat, egy intézményt így lehet elfogadtatni, bevételre, turizmusra és egyebekre konvertálni.

De van valami, ami talán még ennél is fontosabb, a gyűjtemény egésze. Hogy azokat a sokszor rejtett értékeket, amit egy múzeum birtokol és jelent, megőrizzük az utókornak. Lehetőleg úgy, hogy érteni és értelmezni is lehessen.

Nos ez az, amit a kormányhatározat láthatóan nem ért. Számukra a múzeum kizárólag a látható és politikailag felhasználható részt, a kiállítást jelenti.

Megfigyelhető ez egyébként a Liget-projekt esetében is, ahol valójában nem múzeumokról van szó, pusztán kiállításokról és látványos kiállítóhelyekről.

Valójában lovasszobrokat emelnek maguknak.

A határozat érzékelhetően ugyanígy csak kiállítóhelynek tekinti a Természettudományi Múzeumot, azaz a döntéshozók nincsenek tudatában annak, hogy egy múzeum valódi értékeit az ott őrzött tárgyak és leletek, valamint legalább annyira a róluk való tudás jelentik.

A döntésről szóló hírekben rendszeresen megemlítik azt a belső felmérést, amit még tavaly készítettek, hogy a munkatársak milyen hajlandósággal követnék a múzeumot a debreceni elköltözés esetében.

A mintegy 200 dolgozóból több mint 84% utasítja el a költözést, és azt állítja, hogy ő maga semmiképpen nem költözne el Debrecenbe. Ez persze nem meglepő.

Nem megsértve senkit, érzek némi bájos naivitást, amikor finoman azt üzenik a fenntartónak hogy neki sem érdeke az elköltöztetés, mert az jó eséllyel a múzeum menthetetlen pusztulásával fog járni.

Rossz hírem van, nem értik az üzenetet. Az intoleráns hozzá nemértést jól mutatja Papp Lászlónak, Debrecen polgármesterének a reakciója, aki saját politikai szempontjából egyébként érthetően, meg akarja szerezni a múzeumot. Azzal érvel, hogy Debrecenben a helyi egyetem is képes kiképezni a kellő szakemberállományt.

Nem vitatva az egyébként biológiában és számos más természettudományban valóban erős debreceni egyetem színvonalát, az a helyzet, hogy a polgármester téved. Egy egyetem valóban képes azt az alaptudást megadni, amivel egy szakmuzeológus elindulhat a pályán, de komoly kurátorrá mindig a múzeum nevel, egyszerűen a speciális tudás miatt. Az kevés, hogy valaki a tudományt ismeri: a konkrét tárgyakat, preparátumokat és leleteket kell ismernie.

Ahhoz, hogy valaki egy gyűjteményt, annak darabjait megfelelő szinten megismerje, évek kellenek, csak akkor lesz képes érdemben használni, a legjobb döntéseket hozni, a vendég kutatóknak a valódi kompetens segítséget megadni.

Ennek társadalmi hasznossága nehezen vitatható, de ez praktikusan azt is jelenti, hogy az igazán jó szakemberek, bár kétségtelen, hogy nem mindenki tartozik ide, szűkebb területükhöz kötött, nehezen konvertálható, sokszor csak korlátozottan piacképes tudással rendelkeznek.

Ahogy az egyetemeken egy felkészült professzori kar kinevelése is évtizedeket jelent, egy komoly szakmúzeum szakembereinek a kinevelése is ugyanennyi.

Ahogy egy komoly tanszéket is szét tudok verni tíz perc alatt, egy szakmúzeumhoz sem kell sok idő. Utána viszont évtizedek kellenek, mire újraépítik.

Debrecen

Teljesen érthető szuverén döntés, ha egy város, ráadásul nagyváros önálló kiállítóhelyet, netán szakmúzeumot akar. Akkor is, ha pillanatnyilag talán még telkük sincs hozzá.

Ugyan kisebb városokban, de Magyarországon is vannak vidéki példák az alapvetően természettudományi profilú múzeumokra. Jóllehet, ezek hegységekhez, kisebb tájegységekhez igazodnak.

Két hasonló intézmény is van, Gyöngyösön a Mátra Múzeum és Zircen a Bakony Múzeum. Amelyek ugyan regionális gyűjtőkörrel, de országos jelentőségű, nívódíjas kiállításokat is produkáltak. Gondoljunk például arra, hogy hosszú ideje egyedül Gyöngyösön látható egy kiegészített, teljes mammutcsontváz.

Ha a problémát nem szorítjuk sem politikai, sem presztízsszempontokba, és nem válik mindebből  a városok, vagy régiók közötti rossz verseny, akkor könnyen belátható, hogy Debrecenben is létrehozható egy minőségi kiállítóhely, mely később akár múzeummá is fejleszthető.

Részben kölcsönanyagokból, részben pedig az egyetemen meglévő, eddig csak oktatási célra használt kisebb kollekciókból. Igaz, önmagában mondjuk egy ásványgyűjtemény nem nyújt presztízst, és nem vonz tömegeket.

Debrecen egyébként több olyan tudományos és kulturális intézménnyel is rendelkezik, amelyek hatása messze túlmutat a régión. Kézenfekvő példa a MODEM vagy az Atommagkutató.

Középtávon felépíthetik a saját intézményüket, addig pedig kiállítási anyagot a Természettudományi Múzeum gyűjteményéből is kaphatnak.

Valamennyire menekülőútként, de a vándorkiállítások lehetősége is megfogalmazódott, ahol ugyan problémát okozhat, hogy mi az, ami biztonságosan szállítható és kellő látogatottságot is vonz, de ez azért megoldható.

Összességében tehát még meg lehet védeni a Természettudományi Múzeumot, és közben fel kell készülnünk az eljövendő menetekre. A célpletykák és a kormánypárti sajtó előkészítése mintha arra mutatna, hogy most a  Széchenyi Könyvtár következik.