Tavaly augusztus 20-án, a Matteo Salvini vezette Liga és a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom közti számtalan összecsapást és a kormányválság elmélyülését követően, Giuseppe Conte olasz miniszterelnök beszédet mondott a Szenátusban, amelyben bejelentette lemondását és ezzel a Liga – 5 Csillag közös kormányzásának végét. Sergio Mattarella köztársasági elnök ezt követően tárgyalásokba kezdett a különböző politikai erőkkel, hogy a következő, elvben 2023-as választásokig stabil kormány vezethesse az országot.
A magyar olvasók számára nem ismeretlen történet, ami ezt követően történt: Salvini, a leköszönő kormány bevándorlás-ellenes belügyminisztere (akinek menekült-ellenes akcióiról a Mércén számos alkalommal beszámoltunk – a szerk.) botrányt kiáltott. Ahogy a megelőző hónapokban, ezúttal is új választásokat követelt, amely szerinte az egyetlen demokratikus kimenet lett volna a kormányválságból.
Salvini ragaszkodása az új választásokhoz érthetővé válik, ha tekintetbe vesszük, hogy a 2018 kora tavaszi választásokon 17%-ot szerző Ligát az IPSOS közvélemény-kutató augusztus 8-án publikált kutatása 36%-kal a legerősebb pártnak mérte, míg riválisai, a balközép Demokrata Párt (PD) és az elitellenes 5 Csillag alig érte el a 20,5, illetve 17,8 %-ot. Úgy nézett ki, előrehozott választások esetén minden bizonnyal Matteo Salvini alakíthatott volna jobboldali koalíciós kormányt: a Liga, az utóbbi hónapokban sokkal népszerűbbé vált szélsőjobboldali Fratelli d’Italia (Olaszország Fivérei) és a Berlusconi-féle Forza Italia együtt a szavazatok 50,6 %-ára számíthattak volna.
Salvini minden lépése ellenére a két rivális párt, a Nicola Zingaretti vezette Demokrata Párt és az 5 Csillag közti koalíciós tárgyalások sikeresen folytak, még akkor is, ha mindkét politikai közösségben akadt számos hang, amelyek elvetették a közös kormányzás lehetőségét.
A kérdés mélyen megosztotta a politikájukat nem kis részben a hagyományos politikai elit (így a PD) elleni ellenérzésekre építő 5 csillagosokat. A párt részvételi mechanizmusait bonyolító Rousseau platformon szeptember 3-án kiírt szavazáson végül a 80 000 résztvevő 79,3%-a a PD-vel kötött koalíciós megállapodás mellett szavazott. Szeptember 5-én megalakult Conte második kormánya, mely elsősorban a bevándorlás kezelésének politikai kérdésével szembesült.
Radikális megszorítások
Az előző, a Liga és az 5 Csillag által támogatott kormány két törvényerejű rendeleten keresztül mélységében alakították át a bevándorlás-politika rendszerét. 2018 októberében az azóta törvénnyé átminősített biztonságról és bevándorlásról szóló rendelettel eltörölték azt a lehetőséget, hogy a menedékkérők humanitárius védelemben részesülhessenek.
A humanitárius védelmezetti státuszt, mely meghosszabbítható és munkahelyhez kötött tartózkodási engedéllyé alakítható, két évre kaphatták meg olyan bevándorlók, akik sem menekültstátuszra, sem alacsonyabb rendű védelemre nem voltak jogosultak, de bizonyítani tudták, hogy humanitárius okokból védelemre szorulnak.
Az illetékes területi bizottságok az összes státusz közül a humanitárius védelmet ítélték meg a legnagyobb számban, a belügyminisztérium által közölt adatok szerint a 2018-ban megvizsgált 95 576 menedékkérő 7%-a menekültstátuszt, 5%-a alacsonyabb rendű nemzetközi védelmet kapott, a kérelmezők 21%-a részesült humanitárius védelemben, ami jól mutatja ennek az intézménynek a jelentőségét.
Noha a biztonsági és bevándorlási törvény a korábbi helyében létrehozott új tartózkodási engedélyeket, így az orvosi ellátásra jogosító engedélyt (ezt bizonyított módon orvosi ellátásra szoruló menedékkérők számára egy évre állítják ki, és meghosszabbítható, ha a menedékkérő állapota alapján ezt indokoltnak ítélik); kiemelkedő polgári erény okán járó engedélyt (a prefektus javaslatára állíthatja ki a belügyminiszter olyan menedékkérők számára, akik veszélyben lévő emberek megmentése, társadalmi vagy személyes katasztrófahelyzetek megelőzése vagy a közrend visszaállítása érdekében saját életüket kockáztatták, vagy ha a tudományos fejlődéshez vagy az emberiség javához kiemelkedő mértékben hozzájárultak); természeti katasztrófa indokolta engedélyt (egy évre állítják ki olyan bevándorlóknak, akik természeti katasztrófa miatt nem tudnak visszatérni az otthonukba); „különleges esetekben” kiállított engedélyt (olyan bevándorlóknak állítják ki, akik embercsempészet, munkahelyi vagy szexuális kizsákmányolás, vagy családon belüli erőszak áldozatai), és a „különleges védelm” címén kiállított engedélyt (olyan bevándorlók számára állíthatják ki, akik nem tudják prezentálni a menekültstátuszhoz vagy alacsonyabb védelemhez szükséges feltételeket, de saját hazájukban mégis üldöztetéssel vagy kínzással néznének szembe).
Ezek azonban a humanitárius védelemhez képest sokkal törékenyebb és kezdetlegesebb védelmet jelentenek.
Sokan attól tartanak, hogy számos, jelenleg humanitárius védelemben részesülő bevándorló nem tudja majd megújítani a státuszát, ők ezáltal elveszíthetik a lehetőséget, hogy folytatólagosan olasz területen maradjanak.
A rendezetlen helyzetben lévő bevándorlók száma még növekedhet is, ha tekintetbe vesszük az elutasított kérelmek számának növekedését: a belügyminisztérium által közölt adatok szerint az elutasított menedékügyi kérelmek aránya a 2017-es 58%-ról 2018-ra 67%-ra nőtt.
Az IDOS kutatóközpont 2019-es elemzése szerint valószínű, hogy a törvényi változás miatt a rendezetlen helyzetű bevándorlók száma növekedni fog: a kutatók számítása szerint a 2018-as januári 530 000-ről jövőre 670 000-re.
A törvény ráadásul a befogadó rendszert is szétverte, elsősorban a korábban SPRAR, ma SIPROIMI (Nemzetközi Védelemben Részesülők és Kísérő Nélküli Külföldiek Védelmének Rendszere) néven ismert intézményt. A törvény megszüntette a menedékkérők jogát a másodlagos befogadó hálózathoz, amelynek olyan, integrációt segítő szolgáltatások nyújtása volt a célja, mint nyelvi és kulturális mediáció, olasz nyelvkurzus, szakképzés és jogi segítségnyújtás.
A törvénykezés nem állt meg itt. A kormány 2019 januárjában életbe léptetett egy másik, a tengeri mentést és a civil mentőhajókat érintő törvényerejű rendeletet. A rendelet szerint a belügyminiszter (ekkor Salvini) a közrendre vagy a biztonságra hivatkozva korlátozhatja vagy megtilthatja bármely, olasz felségvízen közlekedő hajó kikötését vagy áthaladását, és 1 millió euróig terjedően büntetheti a Földközi-tengerből kimentett bevándorlók „engedély nélküli” partra szállítását.
Mit hozhat az új kormánykoalíció?
A balközép PD már hetekkel a kormányalakítási egyeztetések előtt számos alkalommal kifejezte, hogy kormányon is fellépne a korlátozó politikák ellen, a fent kifejtett törvények revíziójától pedig nem hajlandó eltekinteni. De milyen lépéseket tett az új kormány, és mik a jövőbeni kilátások?
Szeptember 11-én EU-s vezetőkkel való találkozóján Giuseppe Conte miniszterelnök három pontban összegezte az új kormány bevándorlással kapcsolatos szándékait. Először is szükség van egy koordinált, tagállamok közti elosztási mechanizmusra, másodszor szükség van a Dublin III rendszer megreformálására, mely azt az államot kötelezi a menekültügyi eljárás lefolytatására, ahol a menedékkérő először az EU területére lépett. Harmadszor pedig a rendezetlen helyzetű bevándorlók nagyobb számban való hazatérésére, illetve visszatoloncolására.
Az első és a második szándék megvalósítása érdekében Luciana Lamorgese új belügyminiszter (és bevándorlásügyi szakértő) szeptember 23-án tárgyalt Máltán a máltai, francia és német belügyminiszterekkel. A találkozón a soros elnökséget vivő finn kormány és az Európai Bizottság is képviseltette magát. A felek a bevándorlás közös kezelése felé tett lépésként egy „átmeneti szolidaritási mechanizmusban” állapodtak meg. E szerint a tagállamok az Európai Bizottságot tájékoztatva önkéntes alapon ajánlhatnak fel alternatív tartózkodási helyet menedékkérők számára, és amennyiben egy tagállamban „aránytalan migrációs nyomás” jelentkezik, az önkéntes felajánlást tevő ország átvehet menedékkérőket a fogadó államtól.
Az újraelosztás kapcsán a megegyezés egy további lépést, a partra szállást megelőzően bejelentett tagállami vállalások alapján működő „gyorsítósáv” felállítását határozta el. A résztvevő tagállamoknak az Európai Bizottság által koordinált áthelyezést kevesebb mint négy hét alatt kellene lebonyolítaniuk. Egyelőre ugyanakkor a bevándorláspolitika európaizálása és a Közös Európai Menekültügyi Rendszer, benne a Dublini Egyezmény reformja kevés állam támogatását bírja (Írország, Portugália és Luxemburg). Az EU Igazságügyi és Belügyi Bizottságának október 8-i luxemburgi ülése nyomán nem bővült a csatlakozó országok köre, ami újfent rámutatott, milyen nehézségekbe ütközik a közös felelősségen és szolidaritáson alapuló közös politika kialakítása.
A kormány harmadik szándéka, a rendezetlen helyzetű külföldiek hazaküldése érdekében október 4-én tett lépést, amikor Luigi di Maio, az 5 Csillag vezetőjének sürgetésére a külügyi és nemzetközi kapcsolatokért felelős miniszter – a belügyminisztériummal és az igazságügyi minisztériummal való egyeztetést követően – rendeletet bocsátott ki, mely listázza azokat a „biztonságosnak” minősített országokat, ahová a kormány szerint kívánatos a menedékkérők visszaszállítása (Albánia, Algéria Bosznia-Hercegovina, Zöld-foki Köztársaság, Ghána, Koszovó, Észak-Macedónia, Marokkó, Montenegró, Szenegál, Szerbia, Tunézia és Ukrajna).
A ”biztonságos országok” meghatározásának számos következménye lesz a menekültügyi eljárásokra: a listán szereplő országokból érkező menedékkérők kérelme sürgősebben lesz elbírálva. A lista nyomán az elbírálási eljárások rendszerének felgyorsítása rajzolódik ki, amely a védelemre nem jogosultak korai kiválogatásával kívánja felgyorsítani a kitoloncolásokat. Ez ugyanakkor nehézségekbe ütközik, hiszen Olaszország csak azokat a bevándorlókat tudja visszaküldeni, akiknek származási országával az ország megállapodott, ezek pedig jelenleg csak Tunézia, Egyiptom, Nigéria és Marokkó.
A kormány politikája tehát általában véve kiemelt figyelmet fordít a bevándorlás jelenségére, különös tekintettel az újonnan érkezők és a rendezetlen státuszú külföldiek helyzetének EU szintjén való kezelésére. Fontos volna ugyanakkor, hogy tekintetbe vegye az országban tartózkodó külföldiek helyzetét, hogy ne csak a sürgősségi megközelítésre koncentráljon, hanem egy olyan hosszú távú víziót tegyen magáévá, amely a migrációra úgy tekint, mint társadalmaink strukturális jellemzőjére.
Az előbbivel kapcsolatban két kérdés különösen sürgős. Ahogyan számos, a menedékkérők és menekültek fogadásával és a támogatásával foglalkozó szervezet kiemelte, megkerülhetetlen a SPRAR életben tartása. A modellértékű, sokféle szolgáltatást nyújtó intézmény az egész ország területén jelen van, partneri kapcsolatot ápol a bevándorlásban és menekültellátásban érintett szervezetekkel, kormányzati szervekkel, önkormányzati hatóságokkal.
A másik fontos kérdés, hogy állampolgársághoz juthatnak-e a nem-EU állampolgárok Olaszországban született, gyermekei. Az 1992 óta érvényben lévő állampolgársági törvény a leszármazás elvét követi, ez alapján az Olaszországban bevándorlók gyermekeként született személy csak 18 éves korával kaphatja meg az állampolgárságot, amennyiben megszakítatlanul rendelkezik olaszországi tartózkodási engedéllyel, és „törvénytisztelő módon” élt az ország területén.
A szabályozás teljesen életszerűtlen az olasz demográfiai kontextusban: a fentebb is hivatkozott 2019-es IDOS-jelentés szerint 1,3 millió fiatalkorú bevándorló él Olaszországban, akiknek 75%-a Olaszországban született. Az elmúlt hetek megnyilvánulásai alapján úgy tűnik, a születési és kulturális alapon járó állampolgárságról szóló vitát a Demokrata Párt hajlamos újranyitni, de a törvényhozási oldalon egyelőre nem látunk előrelépést.
A hosszabb távú fellépéssel kapcsolatban pedig elkerülhetetlen, hogy a kormány jobban kezelje a nem-EU-s állampolgárok beutazását: sürgősen javítani kellene ennek legális lehetőségein, elsősorban az olyan bevándorlók számára, akik gazdasági okokból érkeznek.
És elengedhetetlen a humanitárius folyosók létrehozása a sérülékeny helyzetben lévő emberek számára, hogy legálisan és biztonságban tudjanak Olaszországba utazni, ahol a számukra kidolgozott fogadóprogram várja őket.
Bár az új kormány bevándorláspolitikájának átfogó értékelésére csak hónapok múlva nyílhat majd mód, az új kormánykoalíció első tesztje két törvényjavaslat lesz, amelyeket október 24-én terjeszetett be a képviselőház elé két PD-s képviselő. A javaslatok célja a biztonságról és bevándorlásról szóló törvény néhány elemének felülvizsgálata, amivel a koalíció jelezné: az ígéreteknek megfelelően valóban szakítani kívánnak a Liga bevándorláspolitikájával.
