Szíria Idlib tartományából az utóbbi hetekben rég nem látott menekülthullám indult Törökország felé, az Asszad rezsim és az oroszok brutális bombázásai miatt, Erdoğan török elnök pedig már ki is jelentette, hogy ő nem akar ezzel foglalkozni, és rövid időn belül Európa is meg fogja ezt érezni.
A különös csak az az egészben, hogy ennek a menekülthullámnak az elsődleges oka pont Nyugat-Kurdisztán török megszállása, az, amit Szijjártó Péter szerint azért támogatott a magyar kormány, mert megállítja a menekültválságot.
Ankara jelenleg súlyos gazdasági válsággal néz szembe, ami miatt az utóbbi években egyre többen ábrándulnak ki az Erdoğan-rendszerből, ezért is tudott a legtöbb nagyvárosban idén tavasszal ellenzéki jelölt nyerni az önkormányzati választásokon. Erdoğan pedig azóta mindent megtesz, hogy visszaszerezze egykori híveit.
Többek között a „Béke forrása” hadműveletre is ezért volt szüksége: ha már a gazdaságot nem tudja rendbe tenni, legalább demagóg beszédeket mondhat el Nyugat-Kurdisztán „dicső” megszállásáról, és sajnos a török társadalom jelentős részét ezzel meg is tudja nyerni magának. Sőt, tavaly mikor már hiány volt az alapvető zöldségekből, és ezért korlátozni kellett, hogy naponta legfeljebb mennyi hagymát vagy krumplit vehetnek az állampolgárok, Erdoğan szigorú beszédet intézett ezer szobás palotájából.
Mondván, hálátlanok azok, akik a zöldségek árával vannak elfoglalva, és ha tudnák milyen sokba kerülnek a legmodernebb fegyverek, amikkel a kurdok ellen harcolnak, akkor nem szólnának egy szót sem.
Erdoğan azonban nem elégedik meg Szíriával, most éppen azt tervezi, hogy Líbiába is török katonákat küldjön, Haftar tábornok csapatai ellen. Állandó háborúit azonban nem csak finanszírozni kell, de a térség többi nagyhatalmát is le kell kenyerezni, hogy hagyják a török elnököt katonásdit játszani. Nyugat-Kurdisztán sem volt ingyen Ankarának: ugyan az utóbbi években Moszkvával normalizálódott a kapcsolat, az Aszad-rezsim viszont többször jelezte, hogy semmi esetre sem akarják, hogy a török hadsereg és a velük szövetséges Szíriai Nemzeti Hadsereg (korábbi nevén Szabad Szíriai Hadsereg) és vagy egy tucat dzsihadista milícia szíriai területeket szerezzen meg.
Főleg úgy, hogy Damaszkusznak nem kevés erejébe és idejébe tellett, hogy az ország nagyobb részéből kiszorítsa őket. Ezen felül a kurdok hajlandók Aszaddal tárgyalni, az ellenzék és a dzsihadisták azonban semmi esetre sem. A megoldás végül az lett, hogy Moszkva rávette a kurdokat, vonuljanak ki arról a területről, amit a törökök kiszemeltek maguknak, cserében Ankara szépen, óvatosan magára hagyja a szíriai ellenzék utolsó végvárát, Idlib tartományt.
Amit úgy hajtottak végre, hogy az ottani ellenzéki milíciák jelentős részét Törökország egyszerűen átirányította a kurd területekre. Most pedig Aszad és az oroszok a végső csatára készülnek, és Idlibet olyan intenzitással bombázzák, mint még soha. A gond csak az, hogy az utóbbi években idemenekült, a szíriai ellenzékhez köthető civilek jelentős része, azaz a térségben jelenleg három millió olyan menekült van, aki semmi esetre sem lesz hajlandó megvárni, míg odaérnek a szír kormányerők. És mivel a korábban ott állomásozó fegyveresek jelentős része most épp a kurd területeken van, ez nem fog hosszú időt igénybe venni.
Sőt, ők menekülni is csak Törökország irányába tudnak, az első hullám már el is indult, török jelentések szerint közel százezer civil már úton van a török határ felé, és ez még csak a kezdet! Erdoğan pedig már be is jelentette, hogy ő márpedig nem fog ezzel foglalkozni, és biztos, hogy hamarosan Európa is meg fogja érezni ezt a hullámot. Ez pedig felvet egy nagyon fontos kérdést: mégis minek kellett akkor megszállniuk Nyugat-Kurdisztánt?
Mivel október elején a török kormány azzal akarta legitimálni a katonai beavatkozást, hogy az érintett területeken majd az ENSZ pénzéből – Adnan Polat cégei – menekülteknek fognak városokat építeni, ahova majd két millió – jelenleg Törökországban élő – szíriai menekültet fognak letelepíteni. Éppen ezért támogatta a magyar kormány is a kurd területek megszállását. Sőt, a Fidesz is azzal indokolja az Erdoğannal való jó kapcsolatot, hogy egyedül ő tartóztathatja fel a menekülteket.
A török elnök hétfő esti beszédében külön megemlítette, hogy a legjobban Görögországnak fog fájni az új menekülthullám.
Nem véletlenül tette ezt, hiszen Athén és Ankara között most ismét nagyon feszült a viszony, mivel a török kormány az ENSZ által is elismert líbiai kormánnyal november 27-én egy olyan megállapodást írt alá, melynek értelmében a két ország kiterjeszti tengeri határait, így a két ország kizárólagos gazdasági övezeti összeérnek.
A gond csak az, hogy a törökök által kiszemelt terület határai mindössze pár kilométerre húzódnának Ródosz és Kréta szigeteitől. A görög kormány egyből ki is utasította a líbiai nagykövetet, és ki is jelentették, hogy nincs joga Törökországnak és Líbiának a görög szigetektől pár kilométerre lévő földgázmezők kitermeléséhez.
Ankara azonban nem akar engedni, Líbia gazdasága mindig a szénhidrogének bányászatától függött, a hosszú évek óta tartó polgárháború okozta káoszban azonban sokan szemet vetettek az ország ásványkincs készletére.
A múlt hónapban aláírt egyezményben Törökország a közös olaj- és földgáz kitermelés mellett fegyverek szállítását és katonák küldését is megígérte az arab országnak, előreláthatólag pedig januárban már indulnak is az első különítmények.
Abból, hogy Líbia hirtelen ilyen fontos lett Ankarának, arra lehet következtetni, hogy a szíriai ellenzéket végképp magára hagyják, azaz rövidesen hatalmas menekülthullám indulhat el Európa irányába, amit ha hihetünk a török elnöknek, Erdoğan már nem fog feltartóztatni.
