Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

5 milliárdot von el a kormány a közmunkaprogramból

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Magyar Közlönyből kiderül, hogy jövőre a kormány újabb pénzeket (5 milliárd forintot) von el a közmunkaprogramból (Start-munkaprogram) és azt átcsoportosítja a rendőrséghez és a Terrorelhárítási Központhoz. 

2016-ban még 340 milliárd forintot szánt az állam a program működtetésére, majd ez 2017-ben már csak 320 milliárd, 2018-ra pedig 225 milliárdra csökkentették ezt az összeget. Idén pedig már csak 180 milliárd forintból tudott a program gazdálkodni. 

Most pedig megkezdte a kormány az újabb milliárdok elvonását a legszegényebbeket és legkiszolgáltatottabbakat foglalkoztató programból.

A Belügyminisztérium adataiból egyértelműen kirajzolódik, hogy míg 2016-ban 200 ezer ember foglalkoztatását tette lehetővé ez a program, addig mostanra ez a felére csökkent. 

Fontos észlelni, hogy a közmunkaprogram sokszor az egyetlen legális pénzszerzési mód a kisebb falvakban Magyarországon. A kormány pedig újra és újra a legszegényebbek és legkiszolgáltatottabbak kezét engedi el. Beláthatatlan következményekkel járnak az ilyesfajta forráselvonások, hiszen azok akik kiszorulnak a közmunkaprogramból már sehova sem tudnak fordulni.

Több település vezetője is hasonló tendenciákról számolt be a Népszava-nak. Elmondásuk szerint tisztán látszik, hogy ha az ország peremvidékein valaki kiesik a közmunkaprogramból, akkor ők nem képesek visszaintegrálódni a munkaerőpiacra, hanem mélyszegénységbe szorulnak. Ez a sors vár arra a 100 ezer emberre is, akik 2016 óta folyamatosan szorulnak ki a programból.

Elmondták, hogy mindez egyértelműen összefüggésben van a közmunkaprogramokra szánt források csökkentésével, hiszen a programból kiszorult emberek többsége rossz mentális és egészségügyi állapotban van, így állami segítség nélkül képtelenek boldogulni. Nem is beszélve arról, hogy a programban résztvevők többsége szakképzetlen, ami egyértelműen magyarázható a folyamatosan leépülő szakmunkásképzéssel. 

Tehát az állam újra ott hagyja az út szélén azokat az embereket, akik a legkiszolgáltatottabbak, hiszen leépítették az összes szociális védőhálót, ami bármiféle biztonságot és előrehaladást jelenthetne számukra. 

Kiszorultak az oktatásból, majd a munkaerőpiacról, most pedig a közmunakprogramból is kirakja őket a kormány ott hagyva őket meghalni a végeláthatatlan mélyszegénységben.

Fontos azonban arról is beszélni, hogy az ahogyan ma Magyarországon a közmunkaprogram működik, csupán tovább mélyíti az egyenlőtlenségeket. Ahogyan már korábban is írtunk róla, a közmunkaprogram olyan politikai eszköz, amely a képzetlen dolgozók permanensen létminimum alatti osztályát hozza létre, egyre inkább kiszolgáltatva őket a helyi politikai erők kényének-kedvének. Kétség sem férhet hozzá, hogy a közmunkaprogram olcsó munkaerőt biztosít a kormánynak és magáncégeknek. Az Európai Bizottság is kiemelte,hogy a közmunka teljesen eredménytelen abban, hogy a munkanélkülieket visszavezesse az aktív munkaerőpiacra. 

Tisztán kirajzolódik tehát mik a kormány prioritásai. A már eddig is katasztrofálisan működő közmunkaprogramból elvonják a pénzt, de nem állítanak helyette működőképes alternatívát, hanem csupán a forrásokat átcsoportosítják az erőszakszervekbe. A Terrorelhárítási Központ 764 millió forintot kap az elvont pénzekből, míg a rendőrség majdnem 4 milliárdot. A hivatalos indoklás szerint a 2020-ban megrendezésre kerülő különféle rendezvények rendészeti biztosításához kapcsolódó feladatok miatt szükséges a forrás áthelyezés, hogy mik ezek a váratlan események arról információt eddig nem adott a kormány.

Tehát azt a pénzt, amit a legszegényebbektől vesznek el azt a fennálló rendszert védő rendfenntartó szerveknek adják. Valóban ez lenne a megoldás?

Címlapkép: MTI