Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megbüntették a Gozsdu udvart, amiért tavaly nem engedtek be egy roma társaságot

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) félmillió forintra büntette azt a biztonsági szolgálatot ellátó céget, amely tavaly októberben nem engedett be a Gozsdu udvar területére egy 12 főből álló nemzetközi roma delegációt, adta hírül az aHang civil szervezet.

2018. október 26-án este  történt az eset, amikor egy nyíregyházi közösségszervező konferencia után egy roma fiatalokból álló társaság akart leülni a Gozsdu udvarban, de ezt a hely biztonsági szolgálatot teljesítő embere nem hagyta. A biztonsági őr azt mondta, az udvar a köz számára megnyitott magánterület, és jogában áll feltartóztatni őket.

Mivel a társaság tagjai józanok és jól öltözöttek voltak, valamint az esetről készült hangfelvétel tanúsága szerint végig udvarias hangnemben társalogtak az őrrel,

csak arra tudtak következtetni, hogy a származásuk miatt nem engedik be őket a szórakozóhely területére. Ezt most az EBH döntése is alátámasztotta.

A helyszínen jelen lévő Kiss Márió az esetet követően levélküldő kampányt indított az aHang oldalán, melyben arra kérte az udvar üzemeltetőit és tulajdonosait, hogy a Gozsdu udvar hivatalos közleményben határolódjon el a romákat ért diszkriminációtól és adjon garanciákat arra, hogy a jövőben semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem fogja érni az udvarra betérő roma honfitársait.

Kiss indította a hivatalos eljárásokat is az udvarral szemben. Az EBH a Gozsdu udvar ellen indított első eljárást megszüntette, mivel az egyetlen fellelhető cég jogilag nem volt felelősségre vonható – írja az aHang közleménye. Az, hogy ki a felelős az udvar üzemeltetéséért a mai napig tisztázatlan, azonban egy újabb panaszt követően az EBH a társasházakat üzemeltető céget és egy biztonsági céget is eljárás alá vont. A meghallgatások során pedig kiderült, hogy mely cég (Iman Security Kft.) végzi a bejáratok őrzését, így

a Hivatal december 7-én jogerősen megállapította, hogy a cég őrei megsértették az egyenlő bánásmód követelményét. Az EBH félmillió forint pénzbírság befizetésére ítélte a biztonsági céget és megtiltotta, hogy a jövőben megkülönböztessék a látogatókat származásuk miatt.

Az aHang közleménye megállapítja, hogy

„ez a határozat nemcsak Kiss Máriónak szolgáltat igazat, hanem reményeink szerint véd valamennyi roma és nem roma embert a hátrányos megkülönböztetéstől. Bebizonyítottuk, hogy a panasztétel nem hiábavaló. Fontos, hogy minél többen értesüljenek, hogy van jogorvoslati lehetőség, ha valaki nem tartja tiszteletben alapvető emberi jogainkat és megsérti méltóságunkat.”