Megjelent az Európai Környezetvédelmi Ügynökség, az EEA Európa környezete — Helyzetkép és kilátások 2020-ban című kiadványa, melyet 1995 óta ötévente jelentet meg az uniós intézmény. A kötet minden korábbinál összetettebb és komorabb képet fest a jövőről, amennyiben a globális és benne az európai gazdaság nem megy át igen komoly változásokon az elkövetkezendő években.

Felemás azonban abban a tekintetben, hogy felismer problémákat, azonban – vélhetően az EU fundamentális piacpárti gazdasági alapjai miatt – nem kínál releváns megoldásokat, elkeni a tőkés berendezkedés felelősségét.

A kiadvány felismeri, hogy az Európai Unió jóléte többek között abból fakad, hogy kizsákmányolja a globális piacgazdaság perifériáin lévő országokat, ahogy az Unió gazdasági prosperitásának levét is az Európán kívül élő népek isszák meg. Ahogy a kiadvány írja,

„[Európa] máig több erőforrást használ fel, és jobban hozzájárul a környezet pusztulásához, mint a világ sok más régiója. A magas szintű energiaigény teljesítéséhez Európa függőségben van a világ egyéb részeiről származó, vagy ott használt erőforrásoktól, mint például víztől, termőföldtől, biomasszától és egyéb anyagoktól. Ennek eredményeképpen az európai termeléshez és fogyasztáshoz köthető környezeti hatások nagy része Európán kívül jelentkezik.”

A fentiekből azonban nem von le mélyrehatóbb következtetéseket a világrendszerre nézve, arról például egyáltalán nem esik szó, hogyan kellene korlátozni a klímaválság elleni küzdelem jegyében az uniós cégek globális periférián végzett tevékenységét. (Bár egy EU-s kiadványtól talán már az is merész, hogy beazonosítja a fejlett gazdaságok felelősségét.)

A kiadvány tárgyalja ezen kívül azt, hogy a fogyasztás és a termelés jelenlegi szintje nem fenntartható, hogy az EU-s gazdaságok tendenciózusan a rendelkezésre álló erőforrások sokszorosát használják fel, hogy társadalmi és gazdasági átalakulásra van szükség, stb. stb.

Azonban képtelen releváns válaszokat adni: be kellene tartani a vállalásokat, sőt, ambiciózusabb célokat kellene kitűzni, az átmenetnek társadalmilag igazságosan kell lezajlania, segíteniük kell a kormányzatoknak a leszakadó régióknak és a sérülékeny csoportoknak, miegymás – írja az EEA.

Mindezt pedig környezetbarát befektetések bátorításával érnék el.

Hát, van egy rossz hírem, az úgy nagyon nem fog menni.

Mert hadoválhat a kiadvány a polgárok és a vállalkozások kreatív potenciáljának, meg közösségi erejének a kihasználásáról a kormányzati beruházásokkal megtámogatva a jól megszemléletformált társadalom változtatási igényeire alapozva, ennél azonban jóval többre lenne szükség.

A Meteorológiai Világszervezet jelentése szerint az elmúlt évtized volt az emberiség egész történelme során – a mérések kezdete óta biztosan – a legmelegebb, ebben az évtizedben mérték a legmagasabb tengerszinteket, a globális klíma pedig az iparosodás előttihez képest immár 1,1 fokot melegedett. Ez pedig az emberi tevékenységhez köthető, közelebbről nézve pedig a kapitalista rendszer jellegzetességeiből fakadó emberi tevékenységhez.

A kiadvány homályosan felvázol irányelveket, azonban túlságosan óvatos, és látványos példája annak, hogy az Unió jelenlegi formájában nem tud megálljt parancsolni a gazdaságnak, mely jellegéből fakadóan a végsőkig kihasznál minden rendelkezésre álló erőforrást.

Miközben a kiadvány elismeri, hogy ég a ház, a készítők azt javasolják, hozzunk még néhány porral oltót, de itt már a tűzoltóságot kellene felvonultatni, ha üszkös romok helyett szeretnénk hogy maradjon bármi, amit még élhetővé lehetne tenni.

Ráadásul miközben kínosan kerüli a radikális, esetleg valóban hatékony javaslatok felmutatását, hangvételében úgy tesz, mintha eget rengető újdonságokat fogalmazna meg, és a Green New Deal-ben megfogalmazott javaslatokat is teljes mértékben kifordítja.

Ugyanis – szemben az eredetivel – az EU felvizezett verziójában nehéz lenne megtalálni, hol kívánják megregulázni a vállalatokat. Az Európa környezete… kiadványban is hiába keresnénk, hol írnak a multinacionális nagyvállalatok megregulázásáról, ne adj isten az érdeküket szolgáló gazdasági berendezkedés átalakításáról.

Pedig ez hatékonyabb eszköz lenne a klímaváltozás – és a társadalmi elnyomás – elleni küzdelemben, mint a zöld beruházások bátorítása és a többi bullshit, melyek nem másra jók, mint a felelősség maszatolására, azonban ez kényelmetlen megállapításokhoz vezethetne.

Például a fenti idézet szellemében, valamint a megállapított problémák ismeretében a valós megoldás olyan, gyökeres gazdasági és társadalmi átalakulással járna, mely radikálisan változtatná meg a termelési és fogyasztási viszonyokat, mégpedig oly módon, hogy a társadalom profitálna, a tőkések viszont hatalmasat buknának rajta.

Ez viszont, a kiadvány és a benne foglalt homályos javaslatok csak arra jók, hogy az EEA teljesítse kötelezettségét, miszerint ötévente publikálni kell egy ilyen füzetet, és hogy miközben az Unió kicsit zöldebbnek tűnjön, miközben érdemben jottányit sem változtat.