Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jóval az infláció feletti nyugdíjemelést várna el a nyugdíjasok érdekegyeztető szervezete

Ez a cikk több mint 5 éves.

Közleményt adott ki a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET), melyben a nyugdíjasok siralmas anyagi és szociális helyzetére, valamint a nyugdíjemelés számításának az igazságtalanságára hívják fel a figyelmet.

Mint fogalmaznak,

„Jóval 3 százalék feletti nyugdíjemelést, 2021-re pedig a jelenleginél lényegesen igazságosabb számítást, a vegyes indexálású rendszer bevezetését követeli a legnagyobb nyugdíjas szervezeteket tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. A NYUSZET nem először állítja, nyugdíjasok százezrei nyomorognak, miközben legalább tíz hónapig éppen a legszegényebbek, a létminimumon vagy alig a felette élők finanszírozzák az állami költségvetés egy részét.”

Ez abból következik, hogy a nyugdíjak emelése elmarad mind az inflációtól, mind a bérek és a gazdaság növekedésétől, így reálértéken csökken a vásárlóértékük, vagyis elmarad a kiskereskedelemben tapasztalható árnövekedéstől. A vegyes indexálású rendszer pedig éppen ezt az aránytalanságot küszöbölné ki.

A közlemény kitér arra, hogy hogy a jelenlegi rendszer nem alkalmas a megfelelő és biztos megélhetés biztosítására.

Juhász László, a NYUSZET elnöke elmondta,

„Igaz, a nyugdíjemelés novemberi kiegészítése és a nyugdíjprémium pillanatnyi megkönnyebbülést jelent csaknem másfél millió idős embernek, de tévedés azt gondolni, hogy ez a módszer lehet a végeleges megoldás az idősek súlyos megélhetési problémáira”.

Arra is emlékeztettek, hogy úgy látják, a szociális és egészségügyi rendszert szerint lerohasztja a kormány, miközben ezzel ellentétes kommunikációt folytat, ennek pedig az ezen rendszereket nagy arányban igénybe vevő nyugdíjasok látják leginkább kárát. A szervezet véleménye szerint ennek orvoslására a szociális- és idősellátási terület jelenlegi 0,3 százalékos GDP-arányos állami költségvetését legalább az Európai Unió 0,5 százalékos átlagára kellene növelni.

Ez azért is súlyos aránytalanság, mert míg az Unió centrumországainak mind nemzeti összterméke, mind egy főre eső nemzeti összterméke magasabb a perifériaországokénál, mint amilyen Magyarország is, ezen országok kormányai még arányaiban is többet költenek a területre.

Vagyis, miközben egy-egy idős emberre a magyarországi összeg akár többszöröse juthat az EU vezető gazdaságaiban, a megélhetési költségek nem annyival magasabbak, így az ottani nyugdíjasok jóval magasabb életszínvonalon élhetnek, mint magyarországi társaik.

A kormány azonban a nyugdíjak emelése és a terület állami költségvetésének emelésével szemben egyszerre látja a munkaerőhiányra és a nyugdíjasok alacsony életszínvonalára adott helyes válasznak, hogy az átdolgozott évtizedek után visszaterelné őket a munkaerőpiacra.

A NYUSZET közleményében kifejezte, hogy saját érdekeik védelmével összhangban és azok mellett szolidáris az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókkal, és csatlakozik az ágazat dolgozóinak demonstrációihoz.

Mi az a NYUSZET?

„A NYUSZET tagjai: Életet az éveknek Országos Egyesület; Értelmiségi Szakszervezetek Tömörülése; Liga Szakszervezetek; Magyar Szakszervezeti Szövetség; Magyar Szocialista Párt; Szakszervezetek Együttműködési Fóruma nyugdíjas tagozatai, illetve bizottságai, valamint a Nyugdíjasok Országos Képviselete.”

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs