Az állami kórházak sürgősségi osztályainak csaknem harmada sztrájkol Franciaországban: augusztus 19-én már 218 osztály kapcsolódott be az öt hónapja kezdődött mozgalomba az ápoló személyzet tagjait tömörítő Inter-Urgences kollektíva szerint.
A Franciaországban teljesen rendhagyónak mondható sztrájk március közepén indult. Közvetlen kiváltó okai között találunk tragikus helyzeteket, pl. a dolgozók szerint elvben elkerülhető haláleseteket, de több helyen a biztonsági problémákból lett az utolsó csepp. Így pl. az első sztrájkba lépő párizsi Saint-Antoine kórházban az ápolók elleni agressziók sorozata. Azóta ugyan elérték, hogy egy biztonsági őr folyamatosan jelen legyen a helyszínen, ami sokat javított a helyzeten, de időközben újabb követelések merültek fel, amelyekre egyelőre nem reagált érdemben a vezetőség, illetve a kormány.
A sztrájk annyiban szimbolikus, hogy a minimális szolgáltatásra kötelezett ápolók – többségükben nők – nem hagyhatnak fel a munkával, hanem a hivatalos bejelentésen túl karszalagok, transzparensek és különféle kollektív akciók jelzik a külvilág és a páciensek számára is, hogy a sztrájk folyamatban van – ahogy az alábbi videón is látható.
A mozgalom egyik jelmondatává az „Ápolj, és fogd be!”, jelképévé pedig a robot vált (itt vagy itt lehet képeket nézegetni a különféle akciókról), de a nyilatkozatok is azt üzenik, hogy az ápoló személyzet végső kétségbeesésében, a burn out határán egyensúlyozva harcol a dolgozók és a betegek jogaiért, ahogy ezen a fotón összefoglalják a transzparensek: Nem vagyunk robotok, a páciensek nem árucikkek. Kimerült ápolók, veszélyeztetett betegek.
Bár március-május folyamán a fővárosban és szerte az országban már több tucat sürgősségi osztály csatlakozott hozzá, a médiában alig kapott felületet a probléma, és a kormány se tulajdonított neki nagy jelentőséget, sőt, inkább megvetéssel reagált a követelésekre. Ez a helyzet június elején azonban megváltozott, miután egy párizsi kórház sürgősségi osztályának csaknem teljes éjszakai ápolószemélyzete – összesen 13 dolgozó – beteget jelentett a műszak kezdetén.
Az akció az egészségügyi miniszter asszony, Agnès Buzyn rosszallását is kiváltotta, de érdemi politikai válaszok csak ezután fogalmazódtak meg a hatalom részéről. Ezek azonban éppenséggel nem csillapították a mozgalmat, amelynek új refrénje a „Buzyn kivéreztet” lett, és a nyár folyamán csak tovább növekedett: június óta duplájára duzzadt, és ahogy az alábbi térképen is látszik, már az egész országra kiterjed.
A sztrájkoló osztályok helyben fogalmazzák meg elvárásaikat a kórházak vezetősége felé, ezen túl pedig az Inter-Urgences kollektíva képviseli az országos szintű követeléseket, amelyek három főbb pont körül kristályosodnak. Havi nettó 300 eurós béremelés, a sürgősségi osztályok sajátos jellegének elismerése; a dolgozói létszám növelése, 10 ezer új munkahely; ezen felül a dolgozók véget akarnak vetni annak, hogy kórházi ágyak hiányában hordágyakon kapjanak fekvőbeteg ellátást a betegek.
A tiltakozás kezdete után 3 hónappal, június közepén Agnès Buzyn bejelentett egy 70 millió eurós csomagot, amelyből 15 millió elvileg a nyári „erősítést” szolgálta, hogy ne kerüljön sor bezárásokra. A sztrájkolók azonban egyelőre nem értesültek arról, hogy ezek a források megjelentek volna valahol, miközben egyes kórházakban éjszaka már nem működik a sürgősségi ellátás.
A maradék 55 millió euró pedig egy 100 eurós prémiumot finanszíroz a paramedikális személyzetnek, de csak azoknak, akik 100 százalékban a sürgősségi osztályokon vannak – többek között ebből az okból sem érzik úgy az érintettek, hogy igazságos döntés született.
Miközben helyben több kórházban is sikerült bizonyos konkrét ígéreteket kiharcolni, általában a létszám bővítésére vonatkozóan, az Inter-Urgences összesítése szerint alig tucatnyi helyen hagytak fel a sztrájkkal, és inkább az a jellemző, hogy szolidárisak a kollégákkal és az országos célkitűzésekkel, ezért folytatják az akciókat.
A háttérben a több éve tartó degradáció okozta frusztrációt találunk, a Mediapart portál augusztusi riportjában többen úgy fogalmaztak, hogy a leromlott körülmények, a létszámhiány és a megnövekedett frekventáció miatt egyes betegeket gyakorlatilag bántalmazni kényszerülnek. Máskor, ha nem is minősül bántalmazásnak az elbánás, nincs idő elmagyarázni a pácienseknek, mi miért történik velük, érthető nyelvre fordítani az orvosi zsargont.
A hétvégén francia Baszkföldön, Biarritzban megrendezésre kerülő G7 csúcstalálkozó, ahol a világ hét vezető gazdaságának kormány- és államfői jönnek össze, a helyi kórházakban is furcsa helyzetet idézett elő. Miközben a személyzet hónapok óta azért küzd, hogy cseréljék ki a defektes hordágyakat, vagy hogy legyen több infúziós állvány, „ne kelljen az időt vesztegetni azzal, hogy keresgélik őket”, most ömlik hozzájuk minden.
Ahogy egy álnéven nyilatkozó ápolónő megjegyzi:
„Őrület, hogy most még porszívók is hullanak az égből, rengeteg eszköz és anyag. Groteszk az egész, látjuk, hogy pénz nyilván van minderre. De nekünk, dolgozóknak nehéz megtapasztalni, hogy a hatalmasoknak jár a pénz, a pácienseknek meg nem.”
A 70 milliós pénzinjekció bejelentése után két héttel az ápoló személyzet országos tüntetéseket szervezett – kérdés, hogy szeptemberre mit tartogat a kormány, és mi lesz a dolgozók válasza. Az egészségügyi miniszter asszony a sürgősségi ellátás átszabását ígéri, az első egyeztetésre szeptember elején kerül sor, de közben a helyzet szemlátomást azonnali beavatkozást is igényelne. Már a sürgősségiken dolgozó orvosok érdekvédelmi szervezete is sztrájkkal fenyegetőzik, és a speciális juttatások emelését szorgalmazza.
A tiltakozók egy része azt reméli, hogy a mozgalom átterjedhet az egész egészségügyre – és kétségtelen, hogy a sürgősségi ellátásban jelentkező problémák szorosan összefüggenek a rendszer hibáival és gyengeségeivel.
20 év alatt megduplázódott az itt ellátott betegek száma, 2016-ban már 21 millió betegfelvétel volt, és ez a szám azóta is évről évre emelkedik. Eközben az összesen félmillió kórházi ágy ötöde eltűnt a rendszerből.
Ahogy a Le Monde fenti videójában is látható, a házi orvosok számának lakossághoz viszonyított csökkenése (ami a jövőben még drasztikusabb lesz), vagy a kórházi ágyak számának esése egyaránt a sürgősségi ellátást szorítják satuba. De az elmúlt évek megszorításai és reformjai is felelősek azért, hogy még több évtizedes tapasztalattal rendelkező ápolók is pályájuk mélypontjának érzik a jelenlegi helyzetet.
Miközben az egészségügy anyagi szükségletei – a lakosság és ezen belül az idősebb korosztályok arányos növekedése, illetve a technológiai fejlődés okán – egyre emelkednek, az erre fordított büdzsé nem növekszik ennek megfelelően már jóideje. Sőt, ez éppen egy olyan tétel, amellyel könnyen tervezhető a megszorítások és uniós szinten is előírt deficitcélok függvényében szükséges megtakarítás. Ezen belül az állami kórházakban, még közelebbről pedig a „szegény rokonként” kezelt sürgősségi osztályokon csapódnak le a negatív következmények. Az ápolók azért érzik, hogy alulfizetik és túldolgoztatják őket, mert ez a valóság.
Emmanuel Macron köztársasági elnök is folytatni, illetve fokozni kívánja a spórolást: 2019-ben 3,8 milliárd eurós költségcsökkentés az elvárás a kórházak felé – miközben a tervezett reformok érintetlenül hagyják a városi, gazdagabb és sűrűn lakott területek házi orvosainak és a rendszer más haszonélvezőinek privilégiumait.
View this post on Instagram
Ha a követelések alapvetően nem is újak, a munkakörülmények romlása okozta frusztráció és szenvedés nagyon is az, és vélhetően ez fűti a példátlan mozgalmat: a sztrájk ezeknek a végső tartalékaikból élő dolgozóknak adott hangot és kollektív erőt, a szolidaritás lehetőségét.
A jóléti rendszer más területeihez hasonlóan, az egészségügy is folyamatosan adja a vészjelzéseket az utóbbi években. A hagyományos szakszervezeti érdekképviselet kudarcai és az úthengerként, lassan, de feltartóztathatatlanul terjedő átalakítások egyre több atipikusnak mondható szerveződést hoznak életre.
A sztrájkolók öt hónapja várnak arra, hogy konstruktív tárgyalásokat kezdeményezzen a minisztérium, de Agnès Buzyn csütörtök reggeli rádióinterjúja azt sejteti, hogy a kormány továbbra sem óhajtja komolyan venni követeléseiket, és csupán szervezési, hatékonysági problémaként értelmezi azt, amit a dolgozók kizsigereltségnek és a páciensek veszélyeztetésének.
