Nagyjából a címben szereplő megállapítással foglalható össze annak a beszélgetésnek az alaphangulata, amely a klímaváltozás és a magyarországi romák helyzetének összefüggéseit próbálta meg felfejteni kedd délután, az Aurórában. Ezt a mondatot Rostás Aranka fogalmazta meg a Csongrád megyei Baksról, ahol pár évvel ezelőtt egy helyi szociális munkás és a Romaversitas közös kivitelezésében napelemes világításra cserélték le tucatnyi roma család gyertyáit. Épp ez az azóta is bővülőben lévő projekt, a Fényhozók mutatja ugyanakkor, hogy

az általános pesszimizmus közepette rengeteg pozitív változási potenciál is van, csak tudatosabban és ambiciózusabban kellene ezekkel a magyar társadalomnak élnie.

A klímaváltozásról és annak rémisztő következményeiről mára – szerencsére – egyre többet tudunk, egyre többet beszélünk, köszönhetően például olyan fiatalokból álló mozgalmaknak, mint a beszélgetést a Roma Sajtóközponttal szervező Extinction Rebellion (XR). Ahogy a mozgalom képviseletében jelenlévő Nyírő Fanni, illetve a szintén felszólaló Jávor Benedek is hangsúlyozták, az elkövetkező 10 év intézkedésein múlik, hogy az emberiség milyen mértékben tudja megfékezni a bolygó átlaghőmérsékletének emelkedését, illetve hogyan tud alkalmazkodni a megváltozó természeti és a nyomában szintén átalakuló politikai, gazdasági és társadalmi adottságokhoz.

Ezeket nagyvonalakban eddig is tudtuk. Persze jogos a kérdés, amit Rácz Richárd Róbert környezetvédelmi szakértő vetett fel, hogy korábban miért nem cselekedtünk, hiszen a tudományos közösség legalább a nyolcvanas évek második fele óta kongatja a vészharangot az ügyben. De ha valamicskét is optimisták tudunk maradni, akkor beláthatjuk: a kérdés már az európai politika és nyilvánosság középpontjába került, sok helyen felfutóban vannak a zöldpártok, az XR és a Fridays for Future mozgalmak pedig alulról próbálnak meg nyomást gyakorolni a politikai döntéshozókra. Ahogy Jávor Benedek fogalmazott, a társadalmi elvárás egy környezettudatos, a klímaváltozást fékezni akaró újfajta politika iránt tömegessé válik épp a szemünk előtt.

A fentiek mellett azonban sokkal kevesebb figyelem jut azokra az óriási egyenlőtlenségekre, amelyek a klímaváltozás problematikájában rejlenek. Miközben – nagyon helyesen – egyre többen ismerik el az emberi tényező szerepét a klímaváltozás előidézésében, azzal a ló túloldalára is átesünk, amikor a felelősség firtatásakor az emberiséget homogén egészként kezeljük, mintha a klímaválság előidézésért minden egyes ember egyformán felelős lenne, és a jelenség hatásai is viszonylag egyenlő módon oszlanának el a bolygó felszínén.

Csakhogy ez nincs így.

Történelmi távlatokban ez a dimenzió talán úgy ragadható meg, ha feltesszük a kérdést: vajon a legnagyobb károkat okozó fosszilis technológiák elterjedéséért egyformán felelősek-e a gőzgép kifejlesztését finanszírozó brit kapitalisták és azok az afrikai rabszolgák, akiket akaratuk ellenére adtak-vettek, hogy az így befolyó tőkét (többek közt) a gőzgép kifejlesztésébe és az új technológia széleskörű elterjesztésébe fordítsák vissza?

Ahogy az a beszélgetés során is felmerült,

manapság 200 nagyvállalat felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának nagy többségéért, miközben a klímaváltozás hatásai épp azokban a régiókban a legdurvábbak (pl. Afrikában), ahol az emberek ökológiai lábnyoma a legkisebb.

Ahogy Jávor Benedek is felhívta a figyelmet, a gazdagabb társadalmaknak több erőforrás áll rendelkezésükre, hogy kivédjék a klímaváltozás hatásait, vagy alkalmazkodjanak azokhoz, és ugyanez igaz a társadalmakon belül is a tehetősebb rétegekre.

Innen nézve tehát a magyarországi szegények és romák az egyik legveszélyeztetettebb társadalmi csoportnak számítanak, a hatásokat pedig már ma is érezni. Rostás Aranka szerint a Dél-Alföldön az emberek jelentős része a mezőgazdaságban dolgozik, a növekvő hőmérsékletek miatt pedig egyre gyakoribbak az egészségügyi problémák. Ilyenkor általában a családfő esik ki, ami megnehezíti a családok legalapvetőbb szükségleteinek kielégítését is.

Amikor az időjárásjelentésben 38 fokot mondanak, akkor egy dél-alföldi roma 48 fokban fog dolgozni a mezőn vagy az üvegházban – mondta el Rostás.

Éppen ezek miatt az egyenlőtlenségek miatt hangsúlyozta Nyírő Fanni és Jávor Benedek is, hogy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eleme a szolidaritás kell, hogy legyen. A felszólalók közül senki számára nem volt kétséges, hogy ennek az alkalmazkodásnak, az ún. „mélyadaptációnak” gyökeres gazdasági, társadalmi és politikai átalakulásokat kell hoznia.

Mert bár fontosak az egyéni életmódbeli változások, az egyén számára önmagában aránytalan terhet jelentenek ezek a változások, ha a struktúrák, amelyekben élünk, nem változnak. Ahogy a beszélgetés moderátora, Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont újságírója is elmesélte, a műanyagmentes júliusnak már az első napján megbukott, hiszen új ágyat kellett vásárolnia, amely hatalmas mennyiségű műanyagba volt becsomagolva. Ilyen körülmények között pedig az egyénnek nagyon nehéz bármilyen javulást előidéznie a környezet állapotában.

Kadét vetette fel azt is, hogy vajon ezek a gyökeres átalakulások, a mélyadaptáció összehozza majd vagy szétszakítja a társadalmakat? Egy olyan világ elé nézünk, ahol a jelenleg előnyösebb pozíciókban lévők kirekesztik az alkalmazkodás lehetőségeiből a már ma is kirekesztetteket, vagy épp ellenkezőleg, ahol erősödni fog a társadalmak integrációja.

Jávor szerint az alkalmazkodás például azt fogja jelenteni, hogy erősen vissza kell vágni a globális közlekedést, tehát fel fognak értékelődni a helyi viszonyok. Ehhez kapcsolódva Rácz Richárd hozzátette: ha nem tudjuk külföldről importálni a paradicsomot, akkor azt nem a nagyvárosi középosztály fogja megtermelni, hanem a vidék lakói, ez pedig óriási potenciált jelenthet mind a kistelepülések, mind a vidéken élő romák számára.

Rácz szerint a jelenlegi rendszerben a romák „a sor végén állnak” minden szempontból (végzettség, megtakarítások, életszínvonal), ha viszont az egész rendszer bedől, és a dolgok más irányt vesznek, akkor van rá lehetőség, hogy a sor elején találják magukat. Ugyanezt a gondolatot Kadét úgy fogalmazta meg, hogy

az évszázados perifériára szorítottság miatt a romák olyan adaptációs tapasztalatokkal, tudással rendelkeznek, amelyek még az egész társadalom hasznára válhatnak a klímaváltozás miatti átalakulásokban.

Ezeknél az enyhén romantikus elképzeléseknél konkrétabb példát mutat a baksi Fényhozók projekt, amely a helyi hátrányos helyzetű romák egyik problémájára talált környezetvédelmi szempontból is előremutató megoldást.  Ahogy Rostás Aranka és a projekt másik működtetője, Búza Károly elmondta,

a napelemek révén olyan családokat is sikerült világításhoz juttatni, akik 10 éve csak gyertyát használtak.

Első körben nem volt könnyű résztvevőket gyűjteni, hiszen sokan féltek is az új technológiától, de mára teljesen új perspektívákat nyitott meg a helyi cigány közösség számára. A materiális értelemben vett javuláson túl ugyanis megjelent a környezettudatos gondolkodás a gyerekek nevelésében, az épp most is bővülő (ám anyagi gondokkal küzdő) kezdeményezés pedig a résztvevők teljes bevonásával, teljesen demokratikus módon működik a kölcsönös segítségnyújtás és közös döntéshozatal szellemében.

Jávor szerint azért is előremutató a Fényhozók, mert a helyi közösségek autonómiáját erősítve próbál kiutat teremteni a mélyszegénység világából: ha már a nagy rendszerek tojnak a romák fejére, akkor szerinte ez, a helyi autonómia jelenthet óriási potenciált.

Ebben a kontextusban a beszélgetés nyíregyházi résztvevői – akik beszámoltak a Huszár-telepi vízelzárás elleni sikeres harcukról is – az önkormányzatok és EU-s források kérdését is felvetették. A környezettudatos átállás és a romák életszínvonalának növelése szerintük jól összekapcsolható, ugyanakkor a legtöbb önkormányzat nem megfelelően kezeli ezeket a forrásokat. Jávor Salgótarján esetét hozta követendő ellenpéldaként, ahol a romatelep házainak energetikai felújítására fordították az uniós pénzeket, ez egyszerre jobb minőségű és energiahatékonyabb lakásokat is eredményezett.

Egy ilyen hatalmas és komplex társadalmi kérdéshalmaz estében irreális elvárás, hogy egyetlen beszélgetés mindenre választ adjon, vagy legalább rendszerezze a különböző tendenciákat. Az mindenesetre fontos hozadéka a beszélgetésnek, hogy

mind a roma civilek, mind a zöld szakértők és aktivisták a közös gondolkodás és közös munka fontosságára hívták fel a figyelmet.

Munka van bőven, a dilemmák sora pedig végtelen.

Ahogy a közönség soraiból valaki rámutatott, a roma aktivisták számára fontos dilemma, hogy az azonnali segítség és a hosszabb távú zöld átállás hogyan egyeztethető össze – praktikusan: tűzifát vagy szélerőművet kell vinni a romatelepre? Ugyanilyen fontos kérdés a klímaváltozás elleni aktivizmus számára, hogy hogyan tudja mozgósítani a társadalmaink legszegényebb – a klímaváltozás hatásainak leginkább kitett, ám az alkalmazkodáshoz a legkevesebb erőforrásokkal rendelkező – társadalmi rétegeket, hogy a küszöbön álló és jelenleg elkerülhetetlennek látszó gyökeres rendszerszintű átalakulások egy összetartóbb, szolidárisabb és integráltabb társadalmat, ne pedig egy még szegregáltabbat hozzanak.

Ahogy Jávor Benedek még a beszélgetés elején megfogalmazta: 10 évünk van mélyreható változásokat elérni, ehhez pedig „az összes kártyát ki kell játszani, ami a kezünkben van.”