Március 31-én Törökországban helyhatósági választásokat tartanak, sok tétje nem lesz az eredményeknek, hiszen Recep Tayyip Erdoğan tavaly nyár óta teljhatalommal rendelkezik.

Éppen ezért idei  kampánya már nem nagy volumenű ígéretekről, hanem demagóg szlogenekről és az ellenzék ellehetetlenítéséről szól.

Mindenki jól ismeri a Luther Márton által kárhoztatott búcsúcédulák történetét, amelyekkel a katolikus hívek pénzért megvásárolhatták maguknak és szeretteiknek a mennyországba való bejutást. Az ember azt gondolná, hogy a harmadik évezredben ilyesmivel már senki sem próbálkozna, az igazság viszont az, hogy a múlt hónapban a kormányzó  AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) Sivas tartományi képviselője, İsmet Yılmaz egy kampánygyűlésen azt ígérte, hogy minden, a kormánypártra leadott szavazat egy-egy bűnbocsánatot igazoló dokumentumnak felel majd meg a végítélet napján.

A kormány részéről persze már megszokottak az ilyesfajta kijelentések, ugyanis miután az országot súlyos gazdasági válságba sodorták, kézzel fogható dolgokat már nem mernek ígérni. A mostani 20%-os inflációval és 24%-os jegybanki alapkamattal (ami a világon a második legmagasabb) elég súlyos krízissel néz szembe a török nép.

Az AKP azonban semmilyen mértékben sem hajlandó felelősséget vállalni, az áremelkedések miatt először a kereskedőket bélyegezték hazaáruló terroristaként, majd pedig Erdoğan egy kampánygyűlésen arról beszélt, hogy hálátlan dolog a gazdaság miatt panaszkodni, elvégre a tavalyi szíriai beavatkozás nem kevés pénzébe került az országnak, a választópolgárok pedig inkább annak kéne, hogy örüljenek, hogy ő nem sajnálta fegyverekre költeni az adófizetők pénzét.

A tizenhét éve hatalmon lévő AKP ennyire még sohasem volt népszerűtlen, mint most.

Az ország egyik legkonzervatívabb tartományaként számon tartott Konyában a legutóbbi, 2014-es helyhatósági választásokon 64%-ot kapott az kormánypárt jelöltje, idén a közvélemény-kutatások legfeljebb 45% érhetnek el ugyanitt.
A teljhatalomtól megcsömörlött Erdoğannak mostani  jelöltjeit is érdemes megvizsgálni, Isztambul főpolgármesteri címéért ugyanis Binali Yıldırımet indítják.

Yıldırım eredetileg buszsofőr volt, innen küzdötte fel magát a  közlekedésügyi miniszteri pozícióig, majd pedig 2016-ban, amikor Erdoğan már köztársasági elnökként vezette az országot, olyan miniszterelnököt keresett, aki gondolkodás nélkül véghez viszi kéréseit

Ez a személy lett Yıldırım, akiről miniszterelnöksége alatt mindösszesen annyi derült ki, hogy egyetlen mondatot sem tud helyesírási hibák nélkül leírni, a protokollt egyáltalán nem ismeri, de legalább jó a humorérzéke.  Arról, hogy főpolgármesterként mit is szeretne majd csinálni, eddig nem nagyon beszélt, viszont egy interjúban elmondta, hogy némelyik városrésznek viccesnek találja a nevét. Yıldırım jelölése arra mutat rá, hogy Erdoğan olyasvalakit akar a polgármesteri székben látni, akinek helyi politikában semmi tapasztalata, viszont pártügyekben megbízható.

A kampánynak azonban van egy másik oldala is, ami arra enged következtetni, hogy a hatalomnak azért van félnivalója, elsősorban az egyre jobban erősödő ellenzéktől.

Erdoğan már rég megmutatta, hogy se a kritikát, se a vele egyet nem értő politikusokat nem kedveli. Jelenleg három olyan párt van a parlamentben, amelyek veszélyt jelentenek hatalmára: a balközép, Mustafa Kemal Atatürk által alapított CHP (Köztársasági Néppárt), a balliberális, elsősorban kurdok által támogatott HDP (Népek Demokrata Pártja) és a jobbközép IP (Jó Párt) amelyre leginkább a kormányból kiábrándult jobboldaliak szavaznak.

A HDP ellen már hosszú évek óta folytat a kormány lejárató kampányt, Erdoğan többször is kijelentette, hogy a pártot terrorszervezetnek tekinti. Az államfő azonban elég sajátosan értelmezi a „terrorista” kifejezést: nevezte már így az őt kritizáló újságírókat, a valutájukat török lírára be nem váltó törököket, az ellene tüntető egyetemistákat, és még ki tudja, ki mindenkit.

Ugyanakkor érdekes módon mindig megsértődik, amikor valaki a gázai övezetben tevékenykedő, palesztin, iszlamista Hamaszt terroristának nevezi, sőt, a dzsihadista terrorszervezet azon vezetői, akik a legtöbb muszlim országnak nem voltak szalonképesek, hosszú évekig élvezhették Erdoğan vendégszeretetét a biztonságos Törökországban.

Jelenleg a kormány ott tesz keresztbe a HDP-nek, ahol csak tud: aktivistáit és jelöltjeit tucatjával tartóztatják le, a párt székházaiban rendszeresen razziázik a rendőrség, de arra is volt példa, hogy egy épületben azért nem rendezhettek be kampányirodát, mert az túl közel volt a kormánypártéhoz. Megint máshol a párt plakátjait szedették le a hatalom emberei, persze anélkül, hogy erre bármi magyarázatot adtak volna.

A cikkhez szerettem volna összeszedni az elmúlt hetekben történt legkomolyabb jogsértéseket, de a legtöbb, a párthoz kötődő hírportál már napok óta nem elérhető.

A HDP-nek nem csak a fent említett események nehezítik meg a helyzetét, ugyanis a 2016-os sikertelen katonai puccs után elrendelt szükségállapotban Erdoğan megkapta azt a jogot, hogy a parlament támogatása nélkül, korábban demokratikusan megválasztott polgármestereket eltávolítson pozíciójukból, helyükre pedig saját embereit tegye, így több mint száz településre került a megválasztott polgármester helyére Erdoğan embere, aki a mostani kampányban is kijelentette, ha a választópolgárok olyan jelöltre adják le szavazatukat, akit ő terroristának vél, akkor ő most is ugyanúgy fog eljárni, mint legutóbb.

Fenyegetés persze nem csak a HDP-t éri. Itt van például az IP elnöke, Meral Akşener, aki a 2016-os, sikertelen puccskísérlet előtt pár hónappal azt mondta egy beszédében, hogy ” 15-e után minden megváltozik”, ő ezzel akkori pártjának, a MHP-nek május 15-én tartandó kongresszusára gondolt. A kormány viszont ezt úgy értelmezte, hogy a politikus ezzel a két hónappal később, július 15-én bekövetkezett puccsra utalt. Innentől Akşenert a puccs egyik kitervelőjének bélyegezték meg, különös módon azonban azóta se tartóztatták le.

Pár napja egy vidéki kampánygyűlésen azonban Erdoğan híveinek azt ígérte, a választások után a rácsok mögé juttatja majd Akşenert.

A harmadik ellenzéki pártnak, a CHP-nek sincs egyszerű dolga. Ők már a tavalyi választásokon is koalícióban indultak az IP-vel, de persze még ez is kevés volt ahhoz, hogy legyőzzék Erdoğant, így óvatosan ugyan, de a HDP-hez is közeledni próbálnak. A kormány ennek okán terrorizmus pártolásával vádolja őket, lejárató kampányukban pedig arról beszélnek, hogy minden egyes CHP-re leadott szavazat a terroristákat támogatja.

Míg az átlag török embernek a véget érni nem akaró áremelkedések miatt már nem is marad ideje a politikával foglalkozni, addig Erdoğan ezerszobás palotájában újabb győzelmét várja.