A szombathelyi börtönben elkövetett rabgyilkosság ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy komoly baj van a büntetés-végrehajtási intézetekben. Az utóbbi évek vezetői és szemléleti változásai nem azt szolgálják, hogy csökkenjen a fogvatartottak közti agresszió. A szakképzett munkaerő hiánya érezteti hatását mind a börtönök, mind az elítéltek állapotán, ahogy a civil kontroll hiánya is erőszakosabbá teszi a börtönviszonyokat.

B. Zs. és két társa ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. Mindhárman fogvatartottak voltak, és a vád szerint heteken át kínozták, majd megölték zárkatársukat. Egyik vádlott sem ismerte be a bűnösségét, ezért a Szombathelyi Törvényszék 2019. február 11-én és 12-én tárgyalta a bűnügyet, a börtön dolgozóit és az igazságügyi orvosszakértőt hallgatták meg.

A vádirat szerint a három vádlott 2017 tavaszától kezdte el „csicskáztatni” (megalázni, munkára kényszeríteni) a velük egy zárkában elhelyezett 37 éves, lopásért elítélt Zala megyei férfit. 2017. május 2-tól pedig napi rendszerességgel bántalmazták, alázták meg, és válogatott módokon kínozták őt.

Napok teltek így el, majd végül 2017. május 14-én reggel a vádlottak észlelték, hogy a sértett saját hányásában fekszik a mosdó előtt, és hörög. A másodrendű vádlott szólt ki a börtönőrnek, hogy valami baj van. Azt persze nem árulták el, hogy ők hárman bántalmazták rabtársukat. A nappalos szolgálatot ellátó ápoló érkezett a zárkába, aki megpróbálta újraéleszteni az áldozatot, ám nem járt sikerrel.

A tárgyaláson elhangzottak szerint a férfi már 2017. május 9-én kérelmezte, hogy helyezzék át egy másik zárkába. Más fogvatartottak segítségét kérte a kérelem megírásához, ő maga írni és olvasni sem tudott jól. Nem helyezték át, továbbra is egy zárkában kellett maradnia kínzóival.

A rendelkezésre álló információk szerint az áldozat a bántalmazását nem jelentette, sérüléseit titkolta, valószínűleg félt, ha fény derülne kínzására, akkor még nagyobb „büntetést” kaphat zárkatársaitól.

Az igazságügyi orvosszakértő közel egy óráig sorolta és elemezte a sértett testén található sérüléseket, amelyek nagy részét a halálát megelőző 12–24 órán belül szenvedhette el.

Nem volt sorsszerű a halála

Mindannyian megrökönyödve olvastuk ezeket a híreket. Ez ugyan kirívóan brutális eset, csakhogy nem számít egyedinek, kivételesnek. A börtönökben zárkatársaik rendszeresen aláznak meg vagy bántalmaznak gyengébb fogvatartottakat. A helyzetet az is rontja, hogy a társadalomnak egyre kisebb rálátása van a börtönélet mindennapjaira, történéseire, így még inkább előfordulnak hasonló esetek.

Ez a bestiális bűncselekmény jelzés is a külvilág számára, hogy gond van odabent.

Ezt régóta lehet tudni, mégis ritkán érkezik segítség. Hogyan lehetséges az, hogy mindebből a börtönszemélyzet semmit nem vett észre hosszú heteken keresztül? Vajon a munkaerőhiány az oka, esetleg a leterhelt személyzet figyelmetlensége? Az agresszió kirobbanása lehet annak az eredménye is, hogy nincs elegendő szabadidős foglalkozás vagy értelmes munka a fogvatartottak számára?

Meg lehetett volna mindezt vajon előzni? Természetesen igen. A 37 éves zalai férfi halála nem volt elkerülhetetlen, nem volt sorsszerű.

Magyarországon jelenleg 32 büntetés-végrehajtási intézet működik, ebből a tiszalöki és a szombathelyi börtön az, ami viszonylag a legjobb körülményeket biztosítja. A tiszalöki és a szombathelyi börtön PPP konstrukció (köz- és magánegyüttműködés) alapján épült és jelenleg is így működtetett intézet. Az állam és a privát befektetők között létrejött egyezség alapján ezekbe a börtönökbe nem helyeznek el „létszám feletti”elítélteket. Vagyis éppen ezek az intézetek azok, ahol nincsen zsúfoltság

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) adatszolgáltatása alapján, 2018. június 30-án a Szombathelyi Országos Bv. Intézetben elhelyezhető fogvatartottak száma 1476, míg a ténylegesen elhelyezett fogvatartottak száma 1409 volt, tehát az intézet abban az időpontban 95%-os telítettséggel működött.

Ugyanakkor a hazai börtönök túlzsúfoltsága továbbra is súlyos probléma. 2016-ban az átlagos telítettség 131% volt, 2017-ben pedig 129%, ez pedig azt eredményezi, hogy több ezer fogvatartott még a mai napig is kevesebb mozgástérrel rendelkezik a zárkákban, mint amennyi elő van írva.

Agressziótöbblet és munkaerőhiány

Ez is az egyik oka lehet annak, hogy zárkatársak egy kis helyiségbe összezárva egymásnak esnek, mind pszichésen, mind fizikailag bántalmazzák egymást. Mindez elfogadhatatlan.

A börtön totális intézmény, így a belső szervezetben, a fogvatartottak között is jelen van a hierarchia, a legerősebb személyek állnak felül, és próbálják betörni sokszor az újoncokat, vagy olyanokat, akik gyengének mutatkoznak, netán nem szimpatikusak számukra.

Legtöbb esetben ez úgy valósul meg, hogy dolgoztatják a rabtársakat, elveszik az élelmüket, személyes tárgyaikat, az élet minél szélesebb területén próbálják kontroll alatt tartani őket, pénzt utaltatnak a saját számláikra, feltöltetik a telefonjaik egyenlegét a „csicskáztatott” személy kapcsolattartóival.

Egy friss adat alapján a szombathelyi börtönben 10 fajta szabadidős tevékenységen vehetnek részt fogvatartottak, 15-17 fő informatikán, 13-15 fő barkácsoláson, 14-16 fő asztali teniszezhet, 11-12 fő sakkozhat, 13-15 fő rajzolhat, 11-13 fő vehet részt életvezetési szakkörön, 12-14 fő férfi kézműves foglalkozáson, 13-15 fő zenélhet, 11-13 fő vehet részt női kézművességen, és 11-13 fő dráma/ színjátszáson, heti egy alkalommal.

Ami, ha egy fogvatartott csak egy szabadidős tevékenységen vehet részt, és mindegyik maximális létszámmal működik is azt jelenti, hogy 141 fő vehet részt foglalkozás. De mi történik mindaddig a maradék 1268 fővel?

A fenti ügyben iszonyú sokat kellett elviselnie az áldozatnak a halála előtt, minderről a vádirat 3 oldalon keresztül számol be. A vádlottak többször kikötözték, ráálltak, taposták, ütötték és rugdalták a bordáit, ájulásig fojtogatták. A halálát megelőző 1-2 napban az I. r. vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy megegye a felmosó cipőfűző vastagságú szálait.

Hogy hogyan tudták kikerülni az őrök figyelmét? Az ellenőrzések folyamán a sértettet beküldték a mosdóba, vagy az elé térdeltették, mert oda az őrök nem láthattak be. Mégis felmerül a kérdés, hogy a sértettet senki más nem látta a sérüléseivel együtt heteken át?

A gyilkosság napján szolgálatban lévő reintegrációs tiszt azt mondta a tárgyaláson, hogy nem tapasztalt bántalmazást az említett zárkában, és erről kérelmi lapot sem kapott. A férfit rendszeresen látta, hiszen ő végezte a körlet takarítását, sérüléseket mégsem fedezett fel rajta. Ez a reintegrációs tiszt (korábban „nevelőknek” hívták őket) már nem dolgozik a börtönben, hivatali visszaélés miatt folyt nyomozás ellene, de az eljárást megszüntették.

A Magyar Helsinki Bizottság közérdekű adatigénylésére adott BVOP-válaszban azt olvashattuk, hogy 2018. február elsején a büntetés-végrehajtás rendszerében 863 állás nincs betöltve, annak ellenére, hogy szakemberekre nagy szükség lenne.

2016-ban a BVOP újoncokat toborzott, és 2017 júliusára 411 börtönőrt képzett ki, 324 férfit és 87 nőt. 2017 júliusában pedig további 125 fő végezte tanulmányait. Azt feltételezve tehát, hogy 2017-ben letette a szakmai vizsgát, 525 fő lett így hivatásos állományú.

2017. január 1. és 2018. január 1. között viszont 1099 személyzeti dolgozó hagyta ott a büntetés-végrehajtás intézményét, ami nagyjából 12%-át jelenti az állománynak. Tehát eleve kevesebb főt képeznek ki egy évben, mint amennyi elmegy a börtönöktől. Ebből 358-an a próbaidejük alatt, azaz munkakezdésüktől számított első félévben mondtak fel. Ehhez képest 2015-ban „csak” 341 szerződéses dolgozó mondott fel.

Ahogyan azt a Magyar Helsinki Bizottság már többször megfogalmazta, a jelenlegi létszámhiány jelentős problémákat okozhat, ennek egyike, hogy a fogvatartottaknak kevesebb lehetőségük van elhagyni zárkájukat vagy részt venni foglalkozásokon, hiszen „egyszerűbb őrizni” a fogvatartottakat, ha ők a zárkájukban vannak egész nap. Ez számos alapjogi problémát is felvet.

A szegény börtönben még szegényebb

Persze, mint láthattuk, előfordulhat, hogy a sértett maga sem mer szólni a felügyeletnek vagy a reintegrációs tisztnek, félve a zárkatársai megtorlásától, retorzióitól. Ilyenkor segíthetne az orvos vagy a kapcsolattartó családtagok. A szombathelyi áldozatot a családja anyagi okok miatt nem tudta látogatni, és telefonon sem tudtak kapcsolatot tartani, mert a drága mobilperceket sem tudták megfizetni.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 2017. október 1-i hatállyal mondta fel a Magyar Helsinki Bizottsággal 18 éven keresztül fennálló együttműködési megállapodást, amely egyebek mellett lehetővé tette a börtönmegfigyelő látogatásokat.

Így még kevesebb információ jut el közvetlenül hozzánk, akik segíthetnénk, és közvetve a társadalomhoz, hogy értesüljön, mi folyik a közpénzen fenntartott zárt intézetekben. De mint látszik, a büntetés-végrehajtásnak is óriási szüksége van a külső, laikus tekintetekre, hogy ne maradjon rejtve a fogvatartottak egymás közti agressziója sem.