Az elindítása utáni húsz évben valójában csak két nemzetgazdaság az, amelyek igazán profitálni tudtak az euróból, mint valutából, ez pedig Németország, és a vele szoros gazdasági, kereskedelmi kapcsolatban létező Hollandia. Ezekben a gazdaságokban a közös európai fizetőeszköz igen jelentős mértékben járult hozzá a gazdasági növekedéshez.
Egy német kutatócég, a Centre for European Politics elemzése fő megállapítása mellett azonban nem fest túl hízelgő képet az eurózónáról, mint az európai integráció eszközéről. A 2009-10-ben a gazdasági világválság nyomán kialakuló európai pénzügyi válságokról például leszögezi,
éppen azok az országok, akik a leginkább ellenezték a perifériás Írország, Spanyolország, Olaszország és legfőképpen Görögország kisegítését, voltak a legnagyobb nettó nyertesei az eurózóna fenntartásának.
1999-es bevezetése óta ugyanis a valuta példátlan hitelezési és befektetési hullámot indított el, amelyből főleg a minderre felkészül, addig is erős nemzeti valuta által fedezett német ipar profitált, miközben például a francia, belga, brit és kelet-európai versenytársak ekkora előnnyel egyre kevésbé tudták felvenni a versenyt.
1999 és 2019 között egy német állampolgár átlagosan 23,000 euróval lett gazdagabb, mint ha nem vezette volna be az új valutát, egy holland pedig 21,000 euróval. Eközben egy olasz átlagosan 74,000 euróval lett szegényebb kifejezetten az euró miatt, a franciáknál ez az arány pedig mínusz 56,000 euró.
Az adatok megdöbbentőek is lehetnek, azonban jól mutatják, hogy még Nyugat-Európában sem számít egységesen pozitív hatásúnak az eurózóna 20 éve, és például az olasz gazdaság története a csupán a kétezres években csatlakozó kelet-európai tagállamokkal mára több hasonlóságot mutat, még akkor is, ha jelentős előnyből indultak el.
A 2008-as gazdasági válság például megmutatta, mennyire sérülékeny is a hitelezési rendszer, és hogy a neoliberális, kapitalista gazdaságra jellemző, óriásira növekedő befektetési buborékok előbb, vagy utóbb de hirtelen kipukkadnak növekvő szegénységet, sőt komoly nélkülözést okozva ezzel még az iparilag fejlettebb gazdaságú országokban is.
Az igazi fordulópont azonban a fiskális megszorításpoltika legkeményebb éve, 2011 volt az euró számára. A felmérés, amely azt is modellezte, hogyan teljesítettek volna az egyes tagállamok, ha nem vezetik be az eurót (ezt az EU-n kívüli, hasonló gazdaságszerkezetű országokkal való összehasonlítással, különböző modelleket tartalmazó „kosarakkal” végezték).
Az összesítő eredmények Görögország esetében a legrosszabbak, itt bármiféle előnyt, amit az ország számára az euró jelentett, szinte hónapok alatt eltörölt a 2011 után „mentőcsomagok” fejében bevezetett,az Európai Központi Bank és a német szövetségi kormány által is erőltetett megszorítópolitika hatása. Mára ezért az ország immár nettó negatív mérleggel rendelkezik az euróval kapcsolatos növekedés terén.
Ez akkor is így van, ha a gyors zuhanás után az újabb gazdasági buborék 2014-től kezdődően ismét némi növekedést hozott a görög gazdaságban, hiszen ez nem jelenti hogy a nyugdíjak, közszolgálati fizetések vásárlóértéke akárcsak meg is közelítené a 2011 előtti szintet.
Az eurózóna egyenetlenségei azért is aggasztóak, mert egy újabb pénzügyi válság esetén elég, ha akár az Európai Központi Bank és így az euró fennhatósága alá tartozó, akár egyetlen gyengébb gazdaság is összeomlik, máris a legsúlyosabb veszély fenyegetheti az egész EU gazdaságát.
Egy december végi, az Oxfordi Egyetem diákszövetségében tartott előadásán Jánisz Varufakisz – egykor a 2015-ös EU-s megszorítópolitika ellen harcoló görög pénzügyminiszter, aki ma Németországban a DiEm25 nevű EU-s reformmozgalom EP-listavezetője – arról beszélt, hogy
a probléma nem az, ha mondjuk az olaszok, vagy a görögök lépnek ki az eurózónából, hanem az hogy komolyabb válság esetén ezt maga Németország fogja először meglépni.
Varufakisz szerint ez esetben pedig elképzelhető hogy a gazdasági erejét mentő Berlin (és Frankfurt) visszavezeti a német márkát, és egyszerűen sorsára hagyja az EU többi gazdaságát is, azzal, hogy csupán a német területen létező eurószámlákat váltja át kedvezményesen márkára.
A politikus figyelmeztetett, hogy az euró soha nem volt még annyira törékeny és kiszolgáltatott, mint éppen a 2016-os brit Brexit-népszavazás, és Donald Trump amerikai elnök protekcionista gazdaságpolitikai próbálkozásai óta.
Éppen ezért javasolja ő, és a DiEM 25 mozgalom is az EU radikális és széleskörű gazdasági reformját, és az euró, mint monetáris eszköz komoly újragondolását is.
