Amikor orvoshoz megyünk, joggal várjuk el, hogy a betegségünknek legmegfelelőbb gyógymódot ajánlják nekünk, ideértve a legalkalmasabb és legmegfizethetőbb gyógyszereket is. De mi alapján döntenek az orvosok, amikor gyógyszert írnak fel nekünk? Nem árulunk el titkot, ha azt mondjuk: nemcsak a beteg igénye befolyásolja a döntést. Egy friss nemzetközi jelentés rávilágít a gyógyszeripar és az egészségügyi ellátás közötti viszony ellentmondásaira.

Amikor orvoshoz fordulunk bajainkkal, azt, hogy milyen minőségű és jellegű kezelést kapunk, sok dolog befolyásolja, például törvények, a kórházak, rendelők felszereltsége, és persze az is, hogy mennyire előrehaladott az orvostudomány egy-egy betegség hatékony gyógyításában. Arról azonban, hogy a diagnózison és az elérhető kezelésen kívül mi más befolyásolja az orvosok és egészségügyi szolgáltatók döntéseit (így a mi gyógyulásunkat is), kevesebbet beszélünk, pedig kellene. Egy friss EU-s szintű kutatás arra hívja fel a figyelmet, ami sokszor homályban marad: az egészségügyi ipart uraló nagyvállalatok hatására a gyógyító gyakorlatra.

A Mental Health Europe nevű, brüsszeli székhelyű érdekvédelmi szervezet néhány hete (egyelőre csak angolul) megjelent jelentése aggasztó tényekre világít rá. Kutatásuk elsősorban a pszichiátriai területről származó adatokat tartalmaz, ám következtetései a gyógyítás más területeire is érvényesek. Mivel az orvoslás tekintetében rengeteg a konspirációs elmélet, most nem arról lesz szó, amit sejtünk, vagy amit különböző hiedelmek mondanak nekünk, hanem inkább arról, amit tudunk, és arról, amit tudnunk kellene.

Amit tudunk

Tudjuk például, hogy az egészségügyi ipar nagyvállalatai (pl. gyógyszergyárak) komoly összegeket fizetnek ki orvosoknak és egészségügyi szolgáltatóknak különböző jogcímeken. Ilyen kifizetések lehetnek például, amikor orvosok azért kapnak pénzt gyógyszergyáraktól vagy általuk alapított ügynökségektől, hogy „tanácsot adjanak”, hogy előadjanak bizonyos témákban, de komoly összegek mennek arra is, hogy orvosokat gyógyszergyári pénzen utaztassanak konferenciákra és találkozókra. Kórházak és szolgáltatók azért is komoly összegeket kaphatnak, hogy bizonyos új gyógyszereket kipróbáljanak.

Tudjuk azt is, hogy a fenti pénzáramlás bizony elég komoly összegeket jelent: 2016-os adatok szerint az Egyesült Királyságban 520 millió, Spanyolországban 181 millió, a hazánkkal azonos lakosságszámú Belgiumban pedig 148 millió euró vándorolt nagyvállalatok felől a gyógyító tevékenységeket végzők felé. A hazai adat bizonyosan több milliárd forintra rúghat.

Azt is tudjuk, hogy a fenti kifizetések befolyásolják, hogy orvosok milyen gyógyszert írnak fel – erről a jelentés által idézett kutatásokban maguk orvosok nyilatkoznak. Nem meglepően, a befolyásolás eredményeképpen az orvosok nagyobb eséllyel írják fel receptre azokat a gyógyszereket, amelyek gyártóitól anyagi támogatást kaptak.

A Mental Health Europe igazgatója, Claudia Marinetti szerint rendkívül „aggályos a gyakorlat”, amelyben a betegek gyógyítását nagyvállalatok és orvosok közötti pénzmozgások befolyásolják, mert az orvosok esetében „felveti az összeférhetetlenség gyanúját”.

Azt is tudjuk, hogy a betegek érdekeit megvédeni hivatott betegszervezetek közül sokat szintén finanszíroznak a gyógyszeripari vállalatok. Részben azért, mert sok ilyen betegszervezet aztán javasolhatja, hogy adott gyógyszereket finanszíroznia kell az állami társadalombiztosításnak is.

Egy lengyel kutató például azt találta, hogy betegszervezetek akkor is lobbiznak egy adott gyógyszergyár drágább termékének állami támogatásáért, ha ugyanaz a hatóanyag egy olcsóbb, más gyártó által gyártott termékben is elérhető lenne. Tehát lényegében azt is befolyásolhatják a nagyvállalati pénzek, hogy melyik gyógyszer kaphat állami támogatást (ami biztos bevételt jelent a terméket gyártó nagyvállalatnak), azaz melyiket veheti meg egy magyar beteg „TB-re”.

Tudjuk tehát, hogy a gyógyítási gyakorlatot komolyan befolyásolják azok a pénzek, amiket gyógyszergyárak és egyéb gyógyászati nagyvállalatok kifizetnek a gyógyítást végző orvosoknak, szolgáltatóknak, sőt betegszervezeteknek.

Ez a fajta befolyásolás kutatások szerint – amelyeket a jelentés hosszasan elemez – azzal a veszéllyel járhat, hogy a betegek nem a számukra legmegfelelőbb kezelést kapják, túl sok gyógyszert írnak fel nekik, illetve hogy a terápiának a szükségesnél több mellékhatása lehet. Nem elhanyagolható az sem, hogy az így befolyásolt, olykor nagyvállalati érdekek szerint finanszírozott gyógyszerek miatt közpénzek szivárognak el rossz irányba.

Például pszichiátriai területen komolyabb összegek mehetnek a gyógyszeres terápiák finanszírozására, miközben egyéb terápiákra (elérhető egyéni vagy csoportok pszichoterápia, tanácsadás, egyéni kísérés, közösségi pszichiátriai támogatás stb.) nem jut pénz.

Sok mindent tudunk tehát e problémáról, a Mental Health Europe jelentése azonban arra figyelmeztet, hogy arról már jóval kevesebbet tudunk, hogy e kifizetések pontosan miként befolyásolják a gyógyítást.

Amit nem tudunk

Nem tudjuk például, hogy pontosan kinek és milyen jogcímeken fizetnek gyógyászati nagyvállalatok. Nemcsak a pontos kifizetések összegét nem ismerjük, de azt sem, melyik egészségügyi szolgáltató vagy orvos pontosan mennyit és kitől kapott, és főként, hogy minek az ellentételezéseként.

Nem tudjuk továbbá, hogy a gyógyszergyárak marketingnek álcázott („mi csak forgalmazzuk a termékeinket”) kifizetései és ajándékai valójában milyen mértékben befolyásolják azt, hogy mit írnak fel nekünk az orvosok. A jelentés által hivatkozott kutatások kimutatták, hogy sok orvos az őket látogató gyógyszeripari ügynököket hiteles és tudományosan elfogulatlan információforrásnak tartja, ami így helyettesítheti vagy módosíthatja a legújabb gyógyszerek hatásairól szóló tudásukat.

Azt sem tudjuk, hogy miként befolyásolná orvosok döntését, ha minden klinikai gyógyszerkísérlet eredményét nyilvánosságra hoznák a gyártók. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a jelenlegi gyakorlat az, hogy a gyógyszeripar által finanszírozott klinikai kísérletek eredményeit nem teljes körűen hozzák nyilvánosságra.

Az Oxfordi Egyetem által 2018-ban végzett felmérés szerint például az EU klinikai kísérletekről vezetett regiszterében 7274 kísérlet közül csak 49,5% esetében közölték teljes körűen a kísérletek eredményeit. A nem közölt eredmények a Mental Health Europe szerint általában azok, amelyek nem a várt, kívánatos mutatókat hozták.

Több fényt

A most publikált jelentés által javasolt megoldás egyáltalán nem új: az államnak kell szabályozni a teljes átláthatóságot, és arra kötelezni minden szereplőt. Az ún. „napfény törvények” (angolul ’sunshine acts’) a gyógyászattal foglalkozó iparági szereplők, nagyvállalatok és az egészségügyi szolgáltatók, orvosok, valamint betegszervezetek közötti kapcsolatok átláthatóságát írják elő.

Ilyen „napfény törvények” jelenleg csak 9 európai országban, többek között Belgiumban, Franciaországban, Lettországban, Portugáliában és Szlovákiában hatályosak.

Pedig bevezetésük sokat segíthetne abban, hogy jobban lássuk a jelenleg homályban maradó gyakorlatokat, már csak azért is, mert a tapasztalatok szerint a teljes átláthatóság nyomán – például pszichiátriai területen – csökkenhet a szükségtelenül felírt antidepresszánsok és antipszichotikumok száma.

A hazai, magyar gyakorlatról kevés adatunk van, azonban a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István szerint is szükséges lenne a nagyobb átláthatóság, mert – ahogy egy 2016-os nyilatkozatában fogalmazott – a gyógyszeripar és a hazai orvoslás között „hatalmas pénzek mozognak”.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a gyógyítás nem csupán egy szolgáltatás, hanem olyan sajátos kapcsolat, amely erősen épít a bizalomra, főleg a betegek és hozzátartozóik részéről. Mindannyian csak olyan orvoshoz szeretünk menni, akiben bízunk, és olyan gyógymódot szeretünk követni, amelynek sikerességében van bizalmunk.

Napfény törvényre – hasonlóan sok más államhoz – Magyarországon is szükség lenne. Ameddig nem tudjuk, hogy kihez mekkora összegek kerülnek gyógyszeripari szereplőktől, addig csak a homályban tapogatózunk.

A jelenlegi helyzet pedig – a nagyvállalatokon és a pénzt kapó orvosokon/intézményeken kívül – milliók számára rejt veszélyeket, hiszen a betegek kaphatnak a számukra szükségesnél rosszabb (drágább, kevésbé hatékony, több mellékhatással járó stb.) gyógyszert vagy kezelést. Teljes átláthatóság nélkül az egészségügybe vetett bizalmunk sem lehet teljes.