Szórványosan Magyarországra is érkeznek hírek, melyek arra utalnak, hogy a német társadalomnak korántsem sikerült megszabadulnia a náci múlt kísérteteitől. Elsősorban nem is a szélsőjobb – főképp a keleti országrészben tapasztalható – erősödése árulkodó, hanem az, hogy milyen gyakorisággal kerülnek nyilvánosságra történetek arról, hogy az alkotmány által elvben nem tolerált erők mélyen be vannak ágyazódva a különböző állami szervekbe, a rendőrségbe, és a hadsereg speciális egységeibe egyaránt. A 11 éven keresztül bevándorlókra vadászó Földalatti Nemzetiszocialista Szervezet elleni büntetőeljárás alkalom lehetett volna arra, hogy a német társadalom szembenézzen a rasszizmus továbbélő szélsőséges formáival, de a folyamat és az ítélet sokakban csak további kétségeket keltett.

Júliusban hoztak ítéletet Münchenben a Földalatti Nemzetiszocialista Szervezet (Nationalsozialistischer Untergrund, NSU) nevű neonáci terrorszervezet elleni perben. A régóta várt bírói döntést ötévnyi huzavona előzte meg, és vég nélküli csatározás a per hatáskörét illetőleg – tárgyalóteremben és azon kívül egyaránt.

Az elsőrendű vádlott életfogytiglani börtönbüntetést kapott terrorszervezet tevékenységében való részvételért, tíz rendbeli gyilkosságért és gyújtogatásért (az elítélt 15 év után kérvényezheti szabadlábra helyezését). Egy másik vádlottat 10 évre ítéltek kilenc rendbeli gyilkosságban való közreműködésért, három további vádlott pedig 2, illetve 3 évet kapott az NSU terrorszervezet támogatásáért. A fő tettesek közül ketten öngyilkosok lettek 2011 novemberében, tehát még azt megelőzően, hogy a rendőrség a gyilkosságokkal, rablásokkal és robbantásokkal meggyanúsította volna őket.

A német progresszívek fel vannak háborodva. Sokan keveslik az ítéletet, amely szerintük annak ellenére szűkíti három főre az NSU szervezetét, hogy a tárgyalás során egyértelművé vált: valójában neonácik teljes hálózatáról van szó. Ráadásul, az ítélet mintha zöld jelzést adna további támadásoknak. Az egyik áldozat családját képviselő ügyvéd, Alexander Hoffmann mindezt így kommentálta: „Mit is az ítélet üzenete? Az, hogy neonácik szabadon mehetnek és meggyilkolhatnak embereket, aki pedig segíti őket, legfeljebb két évet kap. Ez inkább bátorítás!”

A tárgyalóteremben egy tucat neonáci tapsolva ünnepelte az ítéletet. Az enyhe ítélet eredményeképp az öt gyanúsított közül kettőt azonnal kiengedtek a börtönből – mindketten nyíltan neonácik.

Még az ítélethirdetés napján ötezer ember ment utcára Münchenben és több német városban. Aktivisták egy szimbolikus akció keretében kétszáz utcát az NSU áldozataira emlékezve neveztek át. De nem csak ezekről az akciókról van szó. Aktivisták az elmúlt 5 évben részt vettek a tárgyalás mind a 437 napján, folyamatosan dokumentálták a per lefolyását, és a szélesebb közönség számára is közvetítették, magyarázatokkal, illetve fordításokkal kiegészítve. Egyfajta népbíróság formájában bírósági eljárást is indítottak, amely az áldozatok családjainak kérvényeit helyezi középpontba. Ezeket a kezdeményezéseket ma egy egyszerű üzenet fogja össze: „Kein Schlussstrich”, azaz „Nincs lezárva”: folytatni fogják a gyilkosságok kivizsgálását, és a harcot azok a körülmények ellen, amelyek az NSU-t lehetővé tették.

A mozgósítások célja az volt, hogy vádiratokat fogalmazzanak meg az intézményi rasszizmus felelősei, köztük állami szereplők ellen. A pályát azonban nehezítették, ugyanis az NSU-val kapcsolatos dokumentumok nyilvánossá tételét is akadályozó Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal számára, úgy tűnik, fontosabb az informátoraik védelme, mint az ügy maradéktalan kivizsgálása.

Gyilkosságok, vizsgálatok és az NSU-komplexum

Az NSU 2000 és 2007 között tíz embert gyilkolt meg: közülük nyolc török, egy görög és egy német származású volt. Szögbombás támadásaik során 1999-ben, 2001-ben és 2004-ben bevándorló közösségek összesen több mint húsz tagja szenvedett esetenként súlyos sérüléseket. Kiraboltak tizenöt bankot, és 13 éven át működtek földalatti szervezetként. Míg tettestársai öngyilkosságát követően Beate Zschäpe 2011-ben fel nem adta magát, a rendőrség nem is tekintette őket gyanúsítottnak.

A tárgyalások előtt még élt a remény, hogy az eljárás érdemi változást hozhat. A német nyilvánosságot a jelek szerint sokkolta, hogy egy neonáci terrorszervezet 12 éven át észrevétlenül működhetett és bevándorlókat gyilkolhatott. A német kancellár Angela Merkel 2012 februárjában az ügy „teljes kivizsgálására” tett ígéretet.

Mire azonban 2013 májusában kezdetét vette a tárgyalás, apadozni látszott a remény. Mindössze öt gyanúsított ellen emeltek vádat, a Szövetségi Ügyészség következetesen három emberben és néhány támogatóban határozta meg az NSU szervezetét.

Az egyik áldozat nővérét, Yvonne Boulgaridest képviselő magánügyvéd, Angelika Lex szerint nem öt, hanem ötven, sőt ötszáz embert kéne bíróság elé állítani, a szervezet ugyanis ennyi támogatót tudhat maga mögött.

A tárgyalás első éve teljesen kaotikus volt.Mind az áldozatok hozzátartozói, mind az antirasszista aktivisták számára nyilvánvalóvá vált, hogy az igazság útjában álló egyik legnagyobb akadály, hogy a szövetségi ügyész nem fogadja el a bizonyítékokat. A 248 bizonyíték közül 152-t az áldozatok családjait képviselő ügyvédek nyújtottak be, ezek többségét visszautasították. Fontos tényező, hogy a bizonyítékok egy jelentős része az állami szervek, az NSU hálózata és a gyilkosságok helyszínei közötti összefüggéseket érintette.

Beszédes példa a 21 éves Halit Yozgat elleni merénylet. A német tikosszolgálat ügynöke, Andreas Temme a bíróságon azt vallotta, hogy nem volt tanúja annak, ahogy lelőtték Halitot – annak ellenére, hogy a gyilkosság helyszínéül szolgáló internetkávézóban tartózkodott a merénylet pillanatában. A bíróság a családok és a külső szervezetek felháborodása ellenére sem tárta fel az ügynek ezt a szálát. Sőt, visszautasította İsmail Yozgat, Halit édesapjának arra irányuló keresetét is, hogy a bírák a helyszínen győződjenek meg róla, elkerülhette-e Temme figyelmét a gyilkosság. E helyett a bíróság Temmét ártatlannak ítélte: rossz helyen volt rossz időben. Ezzel az ügy kivizsgálásába vetett remény szertefoszlott. „Nem fogjuk elfogadni az ítéletet” – nyilatkozta İsmail Yozgat.

Míg a bíróság a neonáci vádlottakra fókuszált, civilek a strukturális akadályokkal és ellentmondásokkal kezdtek foglalkozni, így a tárgyalást megelőző nyomozás és a tárgyalás eredendő hiányosságaival. Ezeket az ügyeket ma az NSU-komplexum címkével összegzik.

Például, annak ellenére, hogy a nem német származású áldozatokat minden esetben kivégzésszerűen és ugyanazzal a ritka fegyverrel gyilkolták meg, ami alapján egyértelmű, hogy összefüggő sorozatról van szó, a rendőrség által számba vett indítékok között sokáig nem szerepelt a jobboldali terrorizmus. A nyomozás évek óta zajlott, tehát a bűnügyi szerveknek volt alkalmuk több narratívát is megvizsgálni, a rasszizmus mégsem merült fel tényezőként. Olyannyira, hogy bár 2007-ben az FBI javasolta a bajor bűnügyi hivatalnak, hogy egy állandóan mozgásban lévő, jelentős támogatást maga mögött tudó jobboldali hálózat felkutatására koncentráljanak, a tanácsot nem fogadták meg.

A szűk látókörű nyomozások jellemző alkotóelemek az NSU-komplexumban. Két nappal azelőtt, hogy Yozgatot meggyilkolták Kasselben, Dortmundban ugyanazzal a fegyverrel öltek meg egy 39 éves családapát, a Törökországból származó német állampolgárt, Mehmet Kubaşıkot.

A rendőrség szervezett bűnözésként vizsgálta az esetet, ami a lehetséges indítékokat drogkereskedelemre vagy házastársi konfliktusra szűkítette. A család és a barátok mindkét magyarázatot kizárták, mire a rendőrség róluk állapította meg, hogy egy törökökből álló „párhuzamos társadalom” tagjai, akik nem hajlandók a német állami szervekkel együttműködni.

A többi áldozat családjai és barátai hasonló tapasztalatokról számoltak be.

A fősodratú sajtó munkatársai azonban a hivatalos narratívát termelik újra, amikor kizárólag a rendőrség álláspontjairól számolnak be. Egészen 2011 novemberéig ezek a gyilkosságok a médiában „Döner kebab gyilkosságokként” szerepeltek, nem is leplezve a sztori rasszista jellegét.

A tárgyalótermen kívül a nyilvános felháborodás esetenként olyan mértéket öltött, hogy az már társadalmi nyomást helyezett az ügyre. Az elmúlt években mégis sokan megfeledkeztek róla, hogy a tárgyalás még mindig zajlik; az ügyre csak az elsőrendű vádlottról szóló alkalmanként megjelenő riportok emlékeztettek. A mainstream reakciók szerint a pert ideje lezárni, a német hatóságok megtanulták a leckét, az áldozatok családjai és a túlélők is meg lettek hallgatva.

Cselekedni a tárgyalótermen kívül is

Az NSU felszínre kerülését követően a gyilkosságok és a nem kielégítő rendőrségi és állami vizsgálat sokakat cselekvésre késztetett a baloldalon. A tárgyalás körül addig példátlan együttműködés valósult meg, az eltérő szerepeket és stratégiákat sikerült úgy összehangolni, hogy erősítsék egymást.

Több párhuzamos stratégia valósult meg a tárgyalás során. Az áldozatok családjait képviselő ügyvédek egy része kitartóan dolgozott azon, hogy a rokonok kérvényei is szerepet játszanak a perben. Ez több éves kemény munkát jelentett, és bár a bíróság a kérvények nagy részét ignorálta, hangot kapott annak a szükségessége, hogy ezeknek az igényeknek az érvényesítéséért a tárgyalótermen kívül tegyenek.

Bár az ügyvédek nem feltétlenül definiálják önmagukat antifasisztaként, a nyomozói munka, amelyet elvégeztek és a bizonyítékok, amelyeket bemutattak, alapvető fontosságúnak bizonyultak az NSU terrorakcióit segítő hálózat feltérképezésében. Az ügyvédek munkája  arra kényszerítette a bírákat, hogy olyan bizonyítékokat vegyenek figyelembe vagy utasítsanak el, amelyek az öt vádlott személyén jóval túlmenő felelősségeket vetnek fel.

Egy másik tárgyalótermi stratégia volt az NSU-Watch munkája. Az antifasiszta és antirasszista csoportokból és személyekből álló NSU-Watch folyamatosan nyomon követte a pert.

Németországban a fasizmus elleni harcnak immáron hagyományos eleme a neonáci hálózatok feltárása, sokszor csak így sikerül rákényszeríteni az állami szerveket, hogy elismerjék ezeknek az akár kiterjedtebb hálózatoknak a létezését.

Az NSU-Watch tagjai napi szinten vannak jelen a tárgyalásokon, közérthető beszámolókat, összefoglalókat és jegyzékeket írnak több nyelven is, annak érdekében, hogy a társadalmi mozgalmakat és a szélesebb közönséget tájékoztassák. Az információ hozzáférhetősége mindig is meghatározó eszköze volt a mozgósításnak. Erre azért van szükség, mert a tárgyalásokról nem készül videófelvétel, azaz a tárgyalótermen kívül egyszerűen nem lehet követni.

A per eredménytelenségének hatására 2015 körül a rasszista gyilkosságok ellen indult egyes, helyi szintű közösségi kezdeményezések között összefogások születtek. Ezekből az összefogásokból jött létre a Megfejteni az NSU-komplexumot nevű hálózat. Bár az NSU-gyilkosságok hívták életre, a közösség foglalkozik az NSU-hoz közvetlenül nem köthető rasszista támadásokkal is, illetve általánosan szélsőjobboldali szerveződésekkel és az intézményi rasszizmussal Németországban. Művészek, akadémikusok és bevándorló hátterű szervezetek csatlakoznak a hálózathoz, így egyesítve az eltérő területeket annak érdekében, hogy az áldozatok családjainak követeléseit érvényesíthessék.

Ez a hálózat hozta létre 2017-ben a Megfejteni az NSU-omplexumot Népbírósági Tárgyalást, amelynek keretében lefolytathatták saját vizsgálataikat. A családok ügyvédjei és az NSU-Watch által felhalmozott bizonyítékokat felhasználva ez a népbíróság a Forensic Architecture nevű londoni kutatócsoport segítségével létrehozta az egyik gyilkossági helyszín szimulációját. Ezt nyilvánossá is tették, kiegészítve saját vádiratukkal. Az első sikeres népbírósági tárgyalást novemberben egy következő követte Mannheimben.

Sokak számára a népbíróság az antirasszista és az antifasiszta együttműködés új időszakának kezdetét jelöli. Ezek az időnként eltérő taktikák és stratégiák mentén szerveződő küzdelmek a népbíróságon látványosan együttműködtek. Közös, meghatározó irányelvük volt, hogy a bevándorlók tudására támaszkodjanak, elismerjék értékes információként a bevándorlók nézőpontját és tapasztalatát; ezt egészítette ki aztán a tudományos kutatómunka és az állami felelősség éles kritikája.

A hivatalos ítélet megszületése után a következő lépés, hogy „ne hagyjuk a lángot kihunyni” – mondta Friedrich Burschel, az NSU-Watch tagja. Az NSU-Watch és a népbíróság is folytatja a szervezőmunkát; új feladatuk elhessegetni az illúziót, hogy Németországban a dolgok visszatérhetnek a rendes kerékvágásba.

 

Zsámboki Miklós fordítása