Az év végén nem csak Magyarországon voltak jelentős megmozdulások a konzervatív kormányzás megszorító, piacpárti törvényei ellen. Albániában, Litvániában és Boszniában is folyamatosak a tiltakozó akciók.  Miközben a sárgamellényesek megmozdulásait jelentős médiafigyelem kísérte, a benzin és a gázolaj árának megemelése Bulgáriában is útjára indította a megszorítás-ellenes tüntetések új hullámát.

2018. november 11-én, 29 évvel az után, hogy a Bolgár Kommunista Párt főtitkára, Todor Zsivkov aláírta a lemondását, és ezzel olyan politikai és gazdasági változások egész sorát indította el, amit a mai napig „rendszerváltásként” ismerünk,

Bulgáriában az emberek utcára vonultak, hogy a gázolajár-emelés, a kötelező gépjármű-biztosítás ára és az idősödő autókra kivetett adók ellen tiltakozzanak.

A tiltakozások száma gyorsan szaporodott, a tüntetők több mint harminc városban vonultak utcára, autópályákat és határátkelőket zártak le. Habár a megmozdulások többnyire békések voltak, többször lehetett feszültséget tapasztalni. A megmozdulások során egy tüntető megsérült, miután egy dühös sofőr az egyik útblokádba hajtott.

Az útblokádok és demonstrációk hamar összeolvadtak Valeri Szimeonov (a szélsőjobboldali Hazafias Front tagja) miniszterelnökhelyettes lemondását követelő, fogyatékossággal élő emberek anyáinak tiltakozásaival. Szimeonov egy hónappal ezelőtt az anyák tiltakozását úgy kommentálta, hogy azokat „csak sipítozó nők a beteg gyerekeikkel” szervezik. (A miniszterelnökhelyettes pártja korábban a megváltozott munkaképességű munkásokat megfosztotta a jogi képviselet lehetőségétől feltételezett jogellenes elbocsátások esetén.)

Az üzemanyag árának emelése mellett a tüntetések másik kiváltó oka a Biztosítótársaságok Szövetségének egy korábbi nyilatkozata volt, amelyben azt állították, hogy egy éven belül a kötelező gépjárműbiztosítás árát 1000 levára emelik (jelenleg körülbelül 270 leva, de folyamatosan emelkedik). A nyilatkozat a Lefelsőbb Bíróságnak arra a döntésére volt válasz, amely kibővítette a biztosítottak hozzátartozóinak azon számát, akik halálos balesetek esetén a biztosítási összegből részesülhetnek. Ez a döntés a biztosítótársaságok szerint csökkenti a megtermelhető profitot.

Ezzel párhuzamosan a kormány egy új környezetvédelmi adót vetett ki öreg autókra, hogy az embereket arra ösztönözze, hogy új, alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású gépjárműveket vásároljanak. Az emberek nagy része szívesen vezetne a huszonéves (a Bulgáriában futó gépjárművek átlagéletkora húsz év, és mindössze az autók 5 százaléka újonnan vásárolt) autóiknál fiatalabb kocsikat. Az autók kora nem a tulajdonosok megszokásainak vagy mentalitásának függvénye, amelyeket meg lehet törni ösztönző intézkedésekkel. Az autótulajdonosok nagy része egyszerűen nem engedhet meg magának új autót.

A 2019-es új adótörvényekben az ingatlanadó emelését is előrevetítették. Miközben látszatra az új adó igazságosnak tűnhet, hiszen azokat is sújtja, akik több ingatlant is birtokolnak, ugyanakkor nem tesz különbséget különböző használati módok között. A privatizáció örökségeként Bulgáriában a lakóingatlanok 90 százaléka magántulajdonban van, ráadásul az emberek nagy része lakással és (a szocialista lakáspolitika eredményeképp, ami minden munkást tulajdonossá tett) víkendházzal is rendelkezik. Az új adónem így nem a kizsákmányoló főbérlőket, hanem a lakástulajdonos többséget érinti súlyosabban.

Az új árak és adók azokat a munkásokat büntetik, akik szegények lévén, régi, használt autókat vezetnek. Ráadásul a biztosítók és olajkereskedők tovább terhelik őket valós és tervezett áremelésekkel. Többről van szó ugyanakkor annál, hogy az olaj- és biztosítólobbi összefogott az átlagos bolgár polgár ellen.

A tömegközlekedés rossz állapota és Bulgária gazdaságföldrajza miatt – a kereseti lehetőségek nagy része pár városi központban koncentrálódik – a benzinhez és a közlekedéshez való hozzáféréstől függ, hogy milyen munkát tudnak a bolgárok elvállalni.

A vasutat mindeközben a befektetések hiánya – a privatizáció előszele – vérezteti ki. Idén az Európai Tanács is eljárást kezdeményezett az ország ellen a vasúti biztonság fejlesztésének hiánya miatt. Miközben a politikusok álproblémákkal vannak elfoglalva, mint a „gender-ideológia” elleni küzdelem, az országban mindennaposok a mozdonytüzek és rendszeresen siklanak ki a rozzant vonatok.

A tömegközlekedés állapota mellett nem véletlen, hogy a munkások ennyire függnek az autóiktól és ennyire érzékenyek minden változásra, ami a mobilitásukat veszélyezteti. Ahelyett, hogy a kormány az olcsó városi és városok közötti közösségi közlekedést fejlesztené, az új környezetvédelmi adóval cinikusan annyit mond az ingázó munkásoknak, hogy ha nem tudják megfizetni a húsz éves VW dízel után az adót, akkor vegyenek egy Teslát.

Hasonlóan a 2013-as téli tüntetésekhez, amikor a tüntetők a rezsiköltségek emelkedése miatt vonultak utcára, a tiltakozások azért törtek ki, mert a nettó 500 levás (250 euró) átlagkeresetből az emberek képtelenek a mindennapi élet feltételeit biztosítani maguknak. (Bulgáriában 2008 óta egykulcsos adórendszer van és minden jövedelem adóköteles, így már hosszú ideje az állam fenntartásának költségei a szegények és a munkások vállát terhelik).

Míg az egyik tüntető a televízióban azt nyilatkozta, legalább 1500 levára lenne szüksége ahhoz, hogy meg tudjon élni, a legnagyobb szakszervezet úgy számolt, hogy egy négy fős család igényeinek kielégítésére 2400 levára lenne szükség.  A munkások mindössze egy kis szelete keresi meg az utóbbi összeget,

a lakosság 31,1 százaléka (2,3 millió ember) él a létminimum alatt (321 leva, azaz 160 euró), miközben az emberek 53 százaléka keres nettó 460 levánál (vagy a minimálbérnél, 510 levánál) kevesebbet.

Mindeközben közgazdászok és szakértők azt állítják, hogy az „átlagjövedelem” 2018-ban túllépte az 1000 levát. A legmagasabb és a legalacsonyabb bérek közötti különbségek egy olyan egyenlőtlen társadalomban, mint Bulgária hatalmasok, így mint minden átlagkereset-számítás, ez is torzítja a képet. A valóság az, hogy a dolgozó népesség 80 százaléka 900 leva alatt keres. A növekvő árak és az alacsony bérek mindeközben pörgetik a munkabérre felvehető hitelek piacát, amely gyors hiteleket nyújt még nyugdíjasoknak is. Még ha igaz is, hogy egy átlagos lakos megkeres 1000 levát, akkor is irreális elvárás, hogy valaki egy egész havi keresetét gépjármű-biztosításra költse.

A kormány mindeközben nem adott megnyugtató választ a tiltakozóknak. A gazdasági miniszter, Vladiszlav Goranov biztosította a tüntetőket, hogy a benzinárszámítás átlátható lesz, és minden blokkon feltüntetik majd, hogy a kifizetett összegből mennyi illeti az államot, az olajtársaságot és a viszonteladót.

Tehát miközben az emberek alacsonyabb árat követelnek, a kormány csak az átláthatóságról beszél.

Goranov korábban úgy nyilatkozott, hogy a szegénység mindössze hozzáállás kérdése. A tüntetéseket a kormány a 2013-as megmozdulásokhoz hasonlóan kezeli, akkor a demonstrálók az energiaszektor államosítását követelték, de a kormány minden követelésük ellenére a radikális privatizációt támogatta.

A liberális kommentátorok többféleképpen keretezik a tüntetéseket. Miközben az egyik részük azt állítja, hogy a tüntetések egy kormányellenes összeesküvés részei, és akár erőszakos úton is fel kellene oszlatni őket, a 2013-as megmozdulásokkal ellentétben a liberális politikusok egy része támogatja a tüntetőket. A benzináremelést ugyanakkor úgy interpretálják, hogy az a korrupt politikai és gazdasági elit összefogásának eredménye, amely az orosz Lukoilt próbálja monopolhelyzetbe hozni.  Annak ellenére, hogy a Lukoil által vezetett kartell ötlete nem valóságtól elrugaszkodott, a „hagyományos” piaci szereplők sem tennének semmit azért, hogy a magas árak és az alacsony bérek szorításában vergődő bolgár polgárt felszabadítsák.

Vannak, akik attól félnek, hogy ezek a mostani megmozdulások egy „valódi” – nem úgy, mint az 1944-es szocialista hatalomátvétel – szocialista forradalom kezdetei, amiért a munkáltatók csak magukat hibáztathatják, és aminek csak egy „emberarcú kapitalista rendszer” tud gátat szabni.

A Lukoil összeesküvés-elmélete elhomályosítja a mostani tüntetések valódi okait.

Az emberek azért vonultak utcára, mert a helyzetük kilátástalan. Alacsony jövedelmek mellett, a teljes elszegényedéstől félve, a kivándorlástól szétbomlott családokban élnek.

Mindeközben a kormány nem csupán figyelmen kívül hagyja az igényeiket, de a követelésüket delegitimálja, és sokszor az utcára vonulókat, mint az anyákat, meg is alázza.

A tüntetések időközben az orvosok és az ápolók kezdő fizetésének növelését is követelni kezdték, majd a nyugdíjemelés is témává vált. Ahogy egyre több ember csatlakozik a tiltakozásokhoz, úgy kapunk teljes látképet arról, hogy a Bojko Boriszov korábbi miniszterelnök rezsimének piacpárti megszorítás-politikája milyen társadalmi csoportokat semmizett ki.

A cikk eredetileg a criticatac.ro oldalon jelent meg, angolról fordította Szarvas Márton.