Keresztény vagyok. Hiszem, hogy az Isten szeretet és hogy az ember fő feladata szeretettel szolgálni embertársai javát. Vallom, hogy a tízparancsolat örökérvényű erkölcsi normákat tartalmaz.

Az elmúlt napokban a kormánypártok képviselői és sajtóorgánumai ismételten keresztényellenesnek állították be azokat, akik utcára vonultak, hogy a kormány politikája ellen tiltakozzanak. A Magyar Idők december 15-i számának főcímében például „kereszténygyalázás”-ként jellemezte a tüntetéseket és Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a tüntetők nem tisztelik „a nemzet karácsonyfáját, magát a karácsonyt, a kis Jézust sem.”

A tüntetők viszont egyértelműen a kormány politikája ellen tiltakoztak és egyetlen olyan megnyilvánulásuk nem volt, amely a kereszténység ellen irányult volna (a szánkó nem keresztény jelkép).

A keresztényellenesség vádja tehát szöges ellentétben áll a keresztény erkölccsel, hiszen a 8. parancsolatba ütközik, amely arra szólít fel, hogy: „Ne hazudj!”

A „kis Jézus” álságos emlegetése bulvárromatika tárgyává degradálja azt a Jézust, aki kora vallási-politikai önkényuralmának megkínzott áldozata volt. A Biblia alapján feltételezhető, hogy Jézus, ha most közöttünk lenne, éppen a kormánypártok képviselőinek farizeusi viselkedését leplezné le, azt, hogy a kereszténységet politikai eszközként akarják felhasználni.

A 2. parancsolat azt mondja: „Ne használd álságosan Istened nevét!”

Jézus, ha most közöttünk lenne, minden bizonnyal szent haragra gyúlna és – ahogy a jeruzsálemi templom megtisztításánál – azt mondaná a kereszténység leple alatt zsákmányt gyűjtő politikusoknak: „Az én házamat imádság házának nevezik, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” (Máté evangéliuma 21,13b)

Az ország és az adófizetők meglopása egyébként a 7. parancsolatba ütközik: „Ne lopj!”

Nekünk keresztényeknek nem szabad egyetlen politikai párt mellett sem feltétel nélkül elköteleződnünk, akkor sem, ha a párt kereszténynek nevezi magát. A józan ész tükrében kell mindig újra kritikusan felülvizsgálnunk, hogy az, amit a kereszténység cimkéjével ellátnak, valóban az-e? Mérceként egyedül a keresztény erkölcs normáira hagyatkozhatunk. Ezt a mércét nem írhatja felül semmilyen pártpolitikai érdek.