Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője közérdekű adatigénylést nyújtott be az Állami Egészségügyi Ellátóközpontnak. Arra volt kíváncsi, hogy felnőttekkel és gyermekekkel foglalkozó intézményekben külön hány konduktor és gyógytornász dolgozik állami alkalmazottként, és hogy néz ez ki területi leosztásban, megyénként.
Az ÁEEK válaszából kiderül, hogy ameddig csak Budapesten 793 gyógytornászt és 69 konduktort alkalmaznak, addig például Somogy megyében nem dolgozik állami ellátásban konduktor, és a gyógytornászok száma itt mindössze 36.
Összesen hét megyében (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, Zala) haladja meg a százat a gyógytornászok száma. Még szemléletesebb adat azonban, hogy öt megyében egyáltalán nem lehet állami ellátó intézményben konduktorhoz fordulni (Baranya, Békés, Fejér, Pest – Budapesten kívül, Somogy), kilenc megyében pedig egy ember látja el ezt a feladatot (Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém, Zala). Nem sokkal jobb a helyzet Bács-Kiskunban, Csongrádban, Hevesben, Nógrádban, ezekben a megyékben két-két dolgozóról van szó.
Az ÁEEK adatai szerint az országban összesen 2207 gyógytornászt és 93 konduktort alkalmaznak állami fenntartású egészségügyi intézményekben.
Az adatok nem tartalmazzák a vezető beosztásban lévő konduktorok és gyógytornászok számát, illetve az ÁEEK arra is felhívta a figyelmet, hogy az adatkérésben szereplő „felnőttekkel és gyermekekkel foglalkozó intézmények” megkülönböztetésére a rendelkezésükre álló adatok alapján nincs lehetőségük – hozzátéve, hogy az egészségügyi szolgáltatók többnyire mindkét csoport ellátását integrálva biztosítják.
A számokból látszik, hogy az állami egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférés ezen a ponton sem valósul meg, a területi alapú egyenlőtlenségek pedig behozhatatlannak tűnnek.
Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, nem támasztható alá Kövér László állítása, miszerint a magyar egészségügy világszínvonalú lenne. Az állami ellátórendszer területi egyenlőtlenségeit szemlélteti továbbá a várólisták hossza is (az országos átlag 53 nap, Dél-Dunántúlon ennek több mint a dupláját kell kivárni, Közép-Magyarországon pedig ezzel szemben csak 31 napról van szó), és nagy különbségek vannak többek közt abban is, hogy egy adott településre milyen gyorsan tud megérkezni az orvos.
